Hoszni Mubarak

címke rss

Obama is visszavonulásra szólította fel Mubarakot

Nagyvilág2011.02.01, 22:45

Ne jelöltesse magát a következő, szeptemberi elnökválasztáson - üzente a New York Times információi szerint Hoszni Mubarak egyiptomi államfőnek Barack Obama amerikai elnök. Mubarak állítólag még kedd éjszaka bejelentést tesz. Közben már folynak az egyeztetések az átmeneti időszakról.

Engedett Mubarak, ősszel visszavonul

Nagyvilág2011.02.02, 08:22

Nem indul újra a szeptemberi elnökválasztáson Hoszni Mubarak egyiptomi elnök. Az államfő, akinek lemondását tömegek követelik, azt mondta, hogy a hátralévő hónapokban a békés átmenet érdekében fog dolgozni. Az ellenzék és a tüntetők elégedetlenek, ők az elnök azonnali lemondását szeretnék.

Százezrek készülnek az egyiptomi fordulatra

Nagyvilág2011.02.01, 15:55

Kedden minden korábbinál több - egyes becslések szerint egymillió -  ember gyűlt össze Egyiptomban, hogy akormány és az elnök távozását követelje. Az utcai demonstrációknak a hadsereg kijelentése adott újabb lendületet, amely közölte, nem fognak erőszakkal fellépni a tüntetők ellen, sőt, ha kell, megvédik őket. Miközben Mubarak palotája körül szögesdrótot húznak, a Mubarak elbukásában bizakodó tüntetők tömege egyre hatalmasabbra duzzad a Tahrír (felszabadulás) téren.

Obama azonnali változást akar Egyiptomban

Nagyvilág2011.02.02, 09:04

Az Egyesült Államok érdemi és békés átmenetet akar Egyiptomban, amelynek most azonnal meg kell kezdődnie - mondta Barack Obama amerikai elnök Hoszni Mubarak egyiptomi vezetőnek este telefonon. Ezt az amerikai elnök jelentette be a Fehér Házból közvetített beszédében.

Molotov-koktélokkal harcolnak Egyiptom utcáin

Nagyvilág2011.02.03, 07:59

Erőszakos összecsapások kezdődtek szerdán az egyiptomi kormányellenes és kormánypárti tüntetők között. Az [origo] helyszínen tartózkodó tudósítója látott az eget elsötétítő kőzáport, megvert újságírókat, és azt jelentette, hogy egyre gyakrabban lehet hallani fegyverropogást. Az egy hete tartó tiltakozásoknak több száz halottjuk van, és szerdán is több száz sérültet szállítottak kórházba. Úgy tűnik, az egyiptomi kormány taktikát vált, és véget akar vetni az elégedetlenkedésnek.

Összecsaptak a Mubarak-pártiak a tüntetőkkel a Tahrír téren

Nagyvilág2011.02.02, 16:44

Több száz, egyes jelentések szerint több ezer Mubarak-párti tüntető vonult a kairói Tahrír térre, ahol összecsapás alakult ki köztük és a kormányellenes tüntetők között. Az al-Dzsazíra hírtelevízió élő közvetítésén egymást dobáló, verekedő, helyenként lóról hadakozó tüntetőket látni, a tudósítások szerint nagyon sok a sérült, a hadsereg pedig csak nézi az eseményeket. Az [origo] tudósítója szerint lökdösődéssel indult a konfliktus, a Mubarak elnök mellett tüntetőket kocsikkal szállították a tér közelébe.

"Hatalmas hazugság volt minden szava" - nem tetszett Mubarak beszéde a kairóiaknak

Nagyvilág2011.02.02, 12:45

Hazugságnak, szemfényvesztésnek tartják Hoszni Mubarak egyiptomi elnök kedd éjszakai bejelentését az [origo]-nak nyilatkozó kairói tüntetők. Mubarak kedden bejelentette, hogy ősszel visszavonul, a tüntetők azonban azt szeretnék, ha azonnal távozna a hatalomból. Többen a Mubarakot évtizedekig támogató Egyesült Államok felelősségét hangoztatják, a tüntetők pedig szerdán reggel is ugyanúgy gyülekezni kezdtek, mint Mubarak bejelentése előtt.

Szervezett provokáció híre tüzeli az egyiptomi tüntetőket

Nagyvilág2011.02.03, 13:05

Felfegyverzett, pénzért és büntetlenségért harcoló kormánypárti tüntetőkről szóló hírek miatt forró a hangulat Kairó központjában, a másfél hete tartó kormányellenes tüntetések szívében. Az [origo] helyszínen tartózkodó tudósítója szerint szerdán háborús övezetté vált az egyiptomi főváros közepe, előkerültek a fegyverek, több tüntető szerint mesterlövészek vadásznak a kormányellenes tiltakozókra. Sokan úgy érzik, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök úgy döntött, elég volt, véget kell vetni a tiltakozásnak. Helyszíni riport Kairóból.

Az EU kedvéért mosolygott Orbán Mubarakkal Egyiptom utolsó nyugodt óráiban

Itthon2011.02.03, 13:14

Európai uniós diplomatáktól származott az ötlet, hogy Orbán Viktor, az EU soros elnökeként Egyiptomba látogasson. Orbán volt az utolsó európai diplomata, akit Hoszni Mubarak még azelőtt fogadott, hogy kirobbantak volna a leváltását követelő véres zavargások. Az [origo]-nak nyilatkozó források szerint nem lehetett előre látni, hogy mi készül Egyiptomban, azóta pedig Mubarak legfőbb szövetségese, Barack Obama is máshogy látja Egyiptom helyzetét, mint másfél hete.

Mubarak azt mondja, távozna, de fél a következményektől

Nagyvilág2011.02.04, 08:34

Hoszni Mubarak csütörtökön azt közölte, bár elege van, még nem távozik posztjáról. Az egyiptomi elnök azt mondta, nem foglalkozik azzal mit mondanak róla, őt Egyiptom sorsa érdekli. Aggasztják a véres zavargások, amelyekért szeirnte a Muszlim Testvériség nevű ellenzéki szervezet és nem a kormány tehető felelőssé.