Horváth András

címke rss

A csuklómon dobbant a kolléga szíve: ilyen az Apple Watch

Techbázis2015.04.27, 17:05

Amennyi idő eltelt tavaly szeptember óta, egyszerre voltam nagyon kíváncsi és kétkedő az Apple Watch órával szemben. Bár tényleg gyönyörű, könnyen kezelhető a csuklón hordható kütyü, nekem kicsit drága. Azt viszont már el tudom képzelni, hogy egyszer kiváltja az okostelefonokat.

Szapporó 2008: "Úgy néztünk ki, mint a jamaikai bobcsapat"

Sport2018.04.11, 11:30

Nehezen indult 2008-ban a szapporói világbajnokság, a fél csapat felszerelése nem érkezett meg időben. Az első edzésen saját elmondásunk szerint is úgy néztek ki, mint a „Jég veled!"-ből megismert jamaikai bobcsapat, ezért akkor még az ellenfelek sem vették komolyan őket. Azonban a végén mi nevettünk, mert a szapporói csoda résztvevői kihozták a legtöbbet a helyzetből, és az egykori kapitányt, Pat Cortinát épp ez nyűgözte le leginkább Magyarországon. A résztvevők erről is beszélnek „A mi Szapporónk" című dokumentumfilmben.

Újabb gyanúsítások lehetnek a kilencvenes évek nagy bűnügyeiben

Itthon2018.06.12, 13:34

A kilencvenes évekbeli gyilkosságok és merényletek újabb tetteseit foghatja el a rendőrség, miután Pintér Sándor belügyminiszter ismét miniszteri biztossá nevezte ki Horváth Andrást - írja a Magyar Idők. A nyugdíjas dandártábornok nyomozói most Seres Zoltán vállalkozó meggyilkolására, és az 1998-as politikai robbantásokra koncentrálnak.

Hazudott és félrevezette Gyárfás Tamás a dandártábornokot

Itthon2018.10.08, 20:20

Gyárfás Tamás a legfontosabb kérdésekben becsapott, és félrevezető volt – ezt mondta a PestiSrácok.hu-nak Horváth András nyugalmazott dandártábornok, miniszteri biztos, aki akkor beszélt az egykori baloldali médiavállalkozóval, amikor Gyárfást megfenyegették egy hangfelvétellel, amely bizonyíték lehet arra, hogy valóban ő ölette meg Fenyő Jánost 20 évvel ezelőtt. Horváth András azt mondta, mindenre választ kaphatunk, ha nyilvánosságra kerül ez a felvétel. 

Előző
Következő