Horn Gyula

címke rss

Nosztalgiafilmmel ünneplik Horn Gyula 80. születésnapját

Itthon2012.07.05, 12:35

Nosztalgiafilmmel és beszédekkel ünneplik a szocialisták Horn Gyula volt miniszterelnök 80. születésnapját a Villányi úton. A volt miniszterelnök a betegsége miatt nem vesz részt a köszöntésen, amire több száz szocialistát várnak. A vendégek Orbán Viktor üdvözlő leveléről is beszélgetnek.

Horn Gyula már rég hazazavart volna minket

Itthon2012.07.05, 15:25

Egymás karjába boruló szocialisták éltették Horn Gyulát csütörtök délelőtt egy budai konferencia-központban, ahol a volt kormányfő nyolcvanadik születésnapját ünnepelték. A zártkörű rendezvényen a felszólalók többnyire nosztalgiáztak, Horn Gyula pedig archív felvételekből összeállított videón fogalmazta meg, mit kellene tennie az MSZP-nek. Az ünnepségen kiderült, hogy ösztöndíjat neveznek el Horn Gyuláról, illetve az is, hogy a szocialisták között sok a rák.

Orbán levélben ismerte el Horn Gyula munkáját

Itthon2012.07.04, 17:59

Orbán Viktor levélben köszöntötte fel Horn Gyula volt miniszterelnököt nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Orbán a levélben azt írta, minden, a köz szolgálatára felesküdött vezetőnek kötelessége elismerését kifejeznie az elődök munkája iránt, és mivel mindketten a nemzet boldogulásáért cselekedtek, több az, ami összeköti őket, mint ami szétválasztja.

Megünnepli Horn Gyula 80. születésnapját az MSZP

Itthon2012.06.19, 19:32

A volt kormányfő öt éve tartó súlyos betegsége miatt nem lesz ott a szülinapon, de a családja beleegyezett, hogy a párt megünnepelje.

Nagy elődök nyomában jár a székében maradó Schmitt Pál

Itthon2012.03.28, 15:21

Horn Gyuláról mindenki tudta, hogy pufajkás volt, Medgyessy Péter a hazát védte, Gyurcsány Ferenc pedig csak annyira hazudott, mint minden más politikus. Schmitt Pál köztársasági elnök a székükhöz ragaszkodó politikusok nyomában jár, amikor a plágiumbizottság jelentése után sem kíván lemondani a posztjáról.

Humánus a kormány hozzáállása Horn családja szerint

Itthon2011.03.31, 07:51

Az Állami Egészségügyi Központban teljességgel biztosított Horn Gyula gyógykezelése, akinek állapota stabil - mondta a Népszabadságnak a volt miniszterelnök egyik családtagja, aki szerint a jelenlegi kormányzat hozzáállása az ügyhöz  korrekt és humánus.

Orbán közbenjárására maradt meg Horn kórházi helye az ATV szerint

Itthon2010.12.09, 16:53

Fontolgatták a Honvédelmi Minisztérium vezetésében, hogy hazaengedik a kórház VIP-terméből Horn Gyula egykori szocialista miniszterelnököt, de az atv.hu szerint Orbán Viktor közbenjárása eredményeképp Horn végül mégis a kórházban maradhat.

Horn Gyula még megállt az Alkotmánybíróság piszkálásánál

Itthon2010.11.04, 14:22

Nem először fordul elő, hogy a gazdasági szükséghelyzetre hivatkozó kormány ostrom alá veszi a terveit veszélyeztető Alkotmánybíróságot. 1995-ben a Bokros-csomagot elkaszáló testületet akkoriban példátlan módon nyíltan bírálta a Horn-kormány, az akkori bírák azonban most úgy emlékeznek, hogy eszükbe sem jutott az, hogy felvegyék a kesztyűt.

Gyurcsány székétől már megszabadult Orbán

Itthon2010.06.18, 14:05

Egyelőre csak az íróasztalnál lévő széket cserélte le a miniszterelnöki dolgozószobában Orbán Viktor, akinek első munkanapján a számára "részvénytársaságinak" tűnő fotelen kívül egy Kossuth-festmény és egy mellszobor sem nyerte el tetszését. A korábbi miniszterelnökök is megpróbálták a maguk képére formálni a szobát: Antall József Batthyány Lajos képét, Medgyessy Péter Deák Ferenc, Gyurcsány Ferenc pedig Nagy Imre portrészobrát akarta mindenképpen maga mellett tudni munka közben.

Szavazzon a legjobban vitázó miniszterelnök-jelöltre!

Itthon2010.04.09, 23:56

Az idei kampányban eddig nem volt miniszterelnök-jelölti vita, 2006-ban viszont kettőt is rendeztek, 1998 óta pedig összesen négyet. A résztvevők változtak, csak egyetlen szereplő maradt állandó: 1998 óta az összes vitán Orbán Viktor mérkőzött meg ellenfeleivel. Ha nagyon hiányzik önnek a politikusok nyilvános összecsapása 2010-ben, nézze meg a korábbi vitákat, és szavazzon a győztesre!