Honvédelmi Minisztérium

címke rss

Magyar Nemzet: Tízmilliárdokért adna el vadászgépeket a Honvédelmi Minisztérium

Itthon2011.07.16, 16:18

Még az idén értékesítene 24 darab MiG 29-es vadászgépet a Honvédelmi Minisztérium a Magyar Nemzet értesülése szerint. A lap azt írja, több tíz milliárdos bevételhez juthat így a honvédelmi tárca.

Nem hívhatók be katonának az egyedülálló szülők az új honvédelmi törvény szerint

Itthon2011.07.11, 16:13

A nyári szünet előtti utolsó ülésén az Országgyűlés elfogadta a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló új törvényt. A sarkalatos jogszabály az új alaptörvénnyel egy időben, 2012. január elsején lép életbe. Az új törvény szerint nem lehet behívni katonának azt, aki legalább három kiskorú gyermekről gondoskodik, vagy gyermekeit egyedül neveli.

Sportöltözők felújítását is szupertitkosan intézte a HM

Itthon2011.06.22, 12:13

Több honvédelmi minisztériumi háttérintézmény kötött olyan szerződést az elmúlt években, amely nem az államot, hanem a minisztériummal szerződő cégeket hozta előnyös helyzetbe - állítja a minisztériumnál készült belső vizsgálati anyag. A vizsgálat szerint típushibák voltak a közbeszerzési pályázatoknál, ami hátrányos helyzetbe hozta az államot. Több ésszerűtlen döntés is született a vizsgálat szerint: szupertitkos megbízás alapján újítottak fel például egy HM-es sporttelepi öltözőt.

A honvédség és a rendőrségi elitcsapat a költségvetési zárolás vesztesei

Gazdaság2011.06.15, 09:57

A tavaszi, 250 milliárdos költségvetési zárolás miatt a honvédség idei büdzséjének tíz százalékát, míg a rendőrségi elitcsapat, a Terrorelhárítási Központ pedig az ötödét veszítette el - írja a Napi Gazdaság.

Nagycsaládos vészhelyzetbe sem hívható be katonának

Itthon2011.06.10, 17:14

A Hende Csaba honvédelmi miniszter által benyújtott törvényjavaslat nem tartalmazza az új alkotmányban már szabályozott kérdéseket. Változás lesz viszont, hogy a jövőben még rendkívüli és védelmi helyzetek esetében sem hívható be katonai szolgálatra az, aki saját háztartásában legalább három kiskorú gyermeket tart el.

Szívinfarktus okozhatta egy magyar katonaorvos halálát Afganisztánban

Nagyvilág2011.06.10, 17:15

Még vizsgálják, hogy pontosan mi okozhatta pénteken egy magyar katonaorvos halálát Afganisztánban. A jelek szívinfarktusra utalnak.

Közel 1,8 milliárd forint tűnt el a HM-ből öt év alatt a miniszter szerint

Itthon2011.06.02, 20:07

A Honvédelmi Minisztériumnál (HM) végzett átvilágítás eredménye szerint összesen 1,773 milliárd forint kár érte a tárcát 2005 és 2010 között - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter évértékelő sajtótájékoztatóján. A miniszter azt mondta, a pénzt a HM cégein keresztül, az alvállalkozókon át vitték ki a tárcától. A minisztérium minden esetben érvényesíteni szeretné kárigényét, amikor ez lehetséges. A felmerült ügyekben jellemzően hűtlen kezelés, adócsalás és versenyhátrány okozása miatt tettek feljelentést.

A HM hűtlen kezeléssel vádolja volt hivatalát egy jelentés szerint

Itthon2011.05.27, 18:41

A Honvédelmi Minisztérium egy belső jelentése szerint egyértelműen hűtlen kezelés történt az előző ciklusban, amikor ötvenmillió forintért rendeltek meg riasztókat, amelyeket be sem szereltek.

Magyar Nemzet: Ötvenmilliót fizetett soha nem használt riasztókért a HM egyik hivatala

Itthon2011.05.27, 18:12

Hűtlen kezelés gyanúja miatt újabb feljelentésre készül a Honvédelmi Minisztérium, mert olyan riasztórendszerért fizetett ki közel ötvenmillió forintot a tárca egyik hivatala, melyet egy raktárban találtak meg egy belső ellenőrzés során - értesült a Magyar Nemzet.

Durrdefekt miatt borulhattak fel a magyar katonák Afganisztánban

Nagyvilág2011.05.26, 08:32

Simicskó István szerint a jobb hátsó kerék durrdefektje miatt borulhatott fel a magyar katonák járműve múlt héten az afganisztáni Baglán tartományban. A balesetnek két magyar halottja, és négy sérültje volt.

Népszabadság: Dupla fizetést kap a HM titkárságvezetője

Itthon2011.05.23, 09:51

Összesen majdnem egymillió forintot kap havonta Borbíró Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium titkárságvezetője, mivel a szaktárca négy háttérintézményének elnökeként is dolgozik - írja a Népszabadság. A HM szerint Borbíró szakmai tudása miatt tölti be a posztokat.

Hazaengedték a kórházból az afganisztáni baleset két könnyebb sérültjét

Itthon2011.05.23, 16:27

Az afganisztáni magyar katonák múlt heti balesetének könnyebb sérültjeit hétfőn kiengedték a kórházból. Két másik katona további orvosi ellátásra szorul.

Megérkeztek Kecskemétre az Afganisztánban elhunyt magyar katonák

Itthon2011.05.22, 16:43

Hazahozták annak a két magyar katonának a holttestét, akik kedden haltak meg Afganisztánban, miután páncélozott járművük felborult egy közlekedési balesetben. A kecskeméti légi bázison katonai tiszteletadással fogadták a katonák földi maradványait szállító repülőgépet.

HM: Nem állítjuk vissza a hadkötelezettséget

Itthon2011.05.19, 09:39

Nem változik a hadkötelezettség szabályozása, a bevonulás a 2004 óta hatályos törvényhez hasonlóan csak rendkívüli állapot és a megelőző védelmi helyzet idején lenne kötelező a Honvédelmi Minisztérium szerint. A minisztérium szerint a sorozást sem vezetnék be békeidőben, az adatszolgáltatási kötelezettség pedig csak az állami szerveket terhelné.

Hazaérkeztek az Afganisztánban megsérült magyar katonák

Itthon2011.05.19, 08:14

Leszállt Budapesten az afganisztáni balesetben megsérült négy magyar katonát szállító repülőgép csütörtökön hajnalban. A sérülteket a Honvédkórházba szállították.

A központi idegrendszere károsodott az Afganisztánban megsérült katonának

Itthon2011.05.19, 21:29

Hajnalban megoperálták a keddi afganisztáni baleset legsúlyosabb sérültjét a Honvédkórházban. A katonának a központi idegrendszere sérült, jelenleg lélegeztetőgépen van. A Honvédelmi Minisztérium közölte, hogy a balesetben meghalt két katona holttestét vasárnap hozzák haza.

Napi Gazdaság: Részben visszatérhet a hadkötelezettség

Itthon2011.05.18, 07:39

Rendkívüli védelmi helyzetben a 18-40 éves korosztály számára visszaállítaná a honvédelmi tárca a fegyveres vagy fegyver nélküli hadkötelezettséget - írta szerdai számában a Napi Gazdaság a kormány számára készített törvénytervezetre hivatkozva.

Jobban van az Afganisztánban életveszélyesen megsérült magyar katona

Itthon2011.05.18, 09:47

Szerdán dől el, hogy mikor lehet Magyarországra szállítani azokat a magyar katonákat, akik kedden közúti balesetet szenvedtek Afganisztánban. A baleset életveszélyes sérültjének állapotát már stabilizálták.

Balesetben meghalt két magyar katona Afganisztánban

Nagyvilág2011.05.17, 18:52

Két magyar katona meghalt, négy másik pedig megsérült kedden délelőtt Afganisztánban, amikor előzés közben felborult konvojuk egyik járműve - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A baleset azért történt, mert a sofőr eddig ismeretlen okból túlságosan félrerántotta a kormányt, ezért felborult a páncélozott jármű.

Katonai helikopter gyakorlatozik Budapest felett

Itthon2011.05.10, 13:58

A honvédség Mi-8-as gépe leszállóhely-megközelítést, illetve sérültszállítási feladatokat gyakorol a Honvédkórház közelében.

Hűtlen kezeléssel gyanúsítják a volt titokminiszter testvérét

Itthon2011.05.10, 16:03

A rendőrség szerint több mint négymillió forint értékben kötött kétes szerződéseket Szilvásy István, az Állami Egészségügyi Központ volt főigazgatója.

Blikk: Töredék áron vett állami lakást Budai Gyula

Itthon2011.04.14, 20:06

Kedvezményesen vehette meg egykori szolgálati lakását, egy 53 négyzetméteres, V. kerületi ingatlant Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos - tudta meg a Blikk. Budai Gyula szerint az ő lakásvásárlása és a közelmúltban napvilágra került HM-es ingatlanügyek között nem lehet párhuzamot vonni.

Magyar Nemzet: Gyerekeinek is vehetett luxuslakást a volt HM-es államtitkár

Itthon2011.04.13, 09:40

Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium volt államtitkára a XIII. kerületben vásárolt luxusingatlanokat a gyerekeinek ugyanattól a cégtől, amelytől ő is negyedáron vette meg a zuglói lakását  - írja a Magyar Nemzet.

Meghosszabbította a kormány az afganisztáni kontingens mandátumát

Itthon2011.04.01, 18:16

A Magyar Honvédség Afganisztánban szolgálatot teljesítő egységei továbbra is az ázsiai országban maradnak a kormány döntése szerint. Az összekötő csoport mandátuma egészen 2012. augusztus végéig szól.

Magyar Nemzet: 750 milliót bukhatott a HM a szolgálati lakások kiárusításával

Itthon2011.03.24, 17:48

A Magyar Nemzet információi szerint közel 750 millió forintos vagyonvesztés érhette a honvédelmi tárcát amiatt, hogy áron alul adtak el mintegy negyven szolgálati lakást. A Honvéldemi Minisztérium csütörtökön azt közölte: vizsgálatot indítanak az ügyben, így valószínűleg újabb ingatlanügyekre derülhet fény.

Gubcsi Lajos tiszteletdíjat kapott az általa vezetett állami cégtől

Itthon2011.03.18, 20:05

Bruttó 75 ezer forintos tiszteletdíjat kapott Gubcsi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium egyik cégének vezetője, amiért a vállalkozás kiadta az általa szerkesztett könyvet. Ezt maga a minisztérium közölte abban a közleményben, amelyben közölték, hogy a miniszter kiáll Gubcsi mellett.

"Közös kalapba" gyűlt a HM-es kenőpénz az ügyészség szerint

Itthon2011.03.16, 12:57

Tizennyolc ember - köztük négy tábornok és több főtiszt ellen - emelt vádat a Budapesti Katonai Ügyészség a Honvédelmi Minisztériumot és cégeit érintő korrupciógyanús ügyek nyomozásának befejezése után. Az ügyész szerint az állami cégektől "visszaosztott pénzeket" egy közös alapba gyűjtötték, majd szétosztották egymás között a szereplők. Közös költőpénzre külön tettek félre, ebből fizették a vendéglő-számlákat, egyszer pedig közös bulit is tartottak egy vidéki panzióban.

Nol.hu: Orbán azonnali hatállyal felmentette a HM helyettes államtitkárát

Itthon2011.03.11, 15:31

Azonnali hatállyal felmentették a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkárát pénteken, Tóth Zoltán Józsefnek a meg nem erősített információk szerint a Zrínyi Kommunikációs Kft. ügyei miatt kellett távoznia - írja a Nol.hu. Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán húszrendbeli magánokirat-hamisítás és hűtlen kezelés miatt fordult a legfőbb ügyészhez. A volt helyettes államtitkár szerint felmentéséhez a közte és Hende Csaba közötti elvi ellentétek vezettek.

Aknagránát hatástalanítása miatt korlátozzák a forgalmat Pesten szombaton

Itthon2011.03.11, 10:07

Szombaton hatástalanítják a Margit híd pesti oldalán talált háborús aknagránátot, ezért a környéken korlátozzák a forgalmat, és az ott élőknek a lakásukat is el kell hagyniuk a munka idejére.

Újabb feljelentés egy HM-cégnél történtek miatt

Itthon2011.03.04, 22:51

Húsz különböző bűncselekményre bukkantak a honvédelmi tárca médiacégének átvilágításakor, ezért újabb feljelentést kellett tenni - számolt be róla Hende Csaba miniszter.

Újabb gyanús lakásvásárlásokat vizsgálnak a Honvédelmi Minisztériumnál

Itthon2011.03.03, 13:11

Egy volt helyettes államtitkár és egy miniszteri biztos gyanús lakáshoz jutását is vizsgálják a Honvédelmi Minisztériumban az elszámoltatási kormánybiztos szerint. Budai Gyula az illetékes parlamenti albizottság ülésén azt mondta, hogy mindketten Juhász Ferenc minisztersége idején jutottak lakáshoz. Juhász nem ment el a tanácskozásra.

Hende szerint Magyarország hazudott a NATO-nak a haderőfejlesztésről

Itthon2011.03.02, 10:36

Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint "elég nagy szégyen volt", de közölte a NATO-val, hogy Magyarország haderőfejlesztési tervéből semmi nem valósult meg az elmúlt négy évben - a honvédelmi tárca vezetője erről a Duna Televízió szerda reggeli műsorában beszélt.

Újabb korrupciós ügyek miatt tesz feljelentést a honvédelmi tárca

Itthon2011.03.01, 13:24

Több tucat feljelentést tesz a Honvédelmi Minisztérium az elmúlt években elkövetett kétes ügyek miatt, melyek során milliárdos károk érhették az államot - közölte kedden Hende Csaba honvédelmi miniszter.

Magyar Nemzet: Alig négymilliót hozott a HM koszovói fürdőszobaszalonja

Itthon2011.03.01, 08:04

Mindössze négymillió forint térült meg abból a koszovói fürdőszobaszalonból, melyre több mint kilencven millió forintot költöttek el a Honvédelmi Minisztérium legnagyobb vagyongazdálkodási cégének pénzéből - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

Az ügyészség nyomoz a volt HM-es államtitkár zuglói lakásügyében

Itthon2011.03.01, 11:33

A Központi Nyomozó Főügyészség hűtlen kezelés gyanújával nyomozást indított Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium volt államtitkárának zuglói lakásvásárlása miatt.

Magyar Nemzet: Kenőpénzről kérdezi Juhászt a parlamenti albizottság

Itthon2011.02.25, 07:59

Két ügyben is feljelentést tesz az elszámoltatási kormánybiztos a honvédelmi tárcát érintő vesztegetési ügyben. Juhász Ferenc volt minisztert pénteken hallgatja meg a parlament albizottsága arról, valóban részesült-e kenőpénzekből. Az ülésre meghívást kapott az ügy kulcsfigurája is.

Harmadáron vehetett luxuslakást a HM-es vesztegetési ügy egyik gyanúsítottja

Itthon2011.02.24, 07:39

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter engedélyével vásárolhatott meg 22 millió forintért egy szolgálati lakást Fapál László volt közigazgatási államtitkár, pedig a lakást 2005-ben 65 milliórért vette meg a tárca - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet. Az elszámoltatási kormánybiztos feljelentést tesz az ügyben.

A takarítóktól tábornokokig érhettek a HM-es polip csápjai

Itthon2011.02.22, 16:07

Éveken át sok millió forint közpénz mozgott a Honvédelmi Minisztériumban a beszállítóktól a minisztériumi vezetőkig korrupciós csatornákon - derül ki az ügyről nyilvánosságra került eddigi adatokból. A minisztériumi vezetők - ezredesek, dandártábornokok és főnökeik - az államkasszát csapolták meg, és csak egy óvatlan századosnak köszönhetően buktak le. Vallomásaik eddig ismert részletei alapján az [origo] megpróbálta felrajzolni a korrupciós hálózatot.

Hír Tv: Viszkis dobozban vittek korrupciós pénzt Juhász Ferencnek

Itthon2011.02.19, 14:38

A Hír Tv szerint terhelő vallomást tett Juhász Ferenc MSZP-s politikusra, egykori honvédelmi miniszterre egy vesztegetéssel gyanúsított tábornok az ügyészségen. A csatorna információi szerint Juhász is kapott a Honvédelmi Minisztériumnál és cégeinél korábban állítólag mozgó kenőpénzekből, amelyek ügyében egy éve nyomoz a katonai ügyészség. Juhász az MSZP sajtóosztályán keresztül határozottan visszautasította a vádakat.

Budai: Az ügyészség megpróbálta eltussolni Juhász vesztegetési ügyét

Itthon2011.02.19, 14:22

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a Budapesti Katonai Ügyészség megpróbálta eltussolni Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő, egykori honvédelmi miniszter ügyét a vesztegetési pénzekkel kapcsolatban. Budai Gyula a legfőbb ügyésztől kérte a nyomozás megindítását az ügyben.

Erősítik a honvédségi helikopterflottát

Itthon2011.01.20, 07:35

Felújítja, bővíti és modernizálja a helikopterflottáját a honvédség. Hende Csaba miniszter a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy ennek részeként átveszünk két, a finn haderőből kivont MI-8-as szállító helikoptert, illetve felújítjuk a hét meglévő MI-17-est.

1500 honvédségi gumicsizmát küld Montenegróba a kormány

Itthon2011.01.19, 01:01

A honvédségnek már nem kell az az 1500 pár gumicsizma, amit egy kormányhatározat szerint ingyen átad a minisztérium a természeti katasztrófa sújtotta Montenegró lakosságának.

Magyar Nemzet: Jövő év elején hirdetik meg a kiszolgált MiG-eket

Itthon2010.12.30, 08:33

Hivatalosan is véget ért a MiG szovjet-orosz repülőgépcsalád közel hat évtizedes szolgálata Magyarországon, mostantól kizárólag a Svédországtól lízingelt Gripeneknek védik az ország légterét. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a Honvédelmi Minisztériumnál államtitkári szinten zajlik a MiG-29-esek értékesítésének előkészítése.

Ötszáz kilós bombát találtak a budafoki gázlónál

Itthon2010.12.06, 10:31

Egy ötszáz kilós, II. világháborús amerikai rombolóbombát találtak a budafoki gázlónál; a területet 500 méteres körben lezárták.

Biztonsági őrökből és diákokból faragna tartalékos katonákat a kormány

Itthon2010.12.05, 13:30

Megújítaná a tartalékos katonaság rendszerét a kormány, amely azt szeretné, hogy négy év múlva már 6-8 ezer kiképzett katonát lehessen riasztani szükség esetén. A létszám negyedét a tartalékossá minősülő biztonsági őrök adnák, a többieket főleg egyetemisták és leszerelt katonák közül toboroznák.

Dobra veri a kormány a lestrapált MiG-eket

Itthon2010.11.11, 15:57

Eladná a kormány azokat a MiG 29-es orosz vadászgépeket, amelyeknek lejárt az üzemideje - derül ki a jövő évi költségevetés tervezetéből. Egy kormányzati forrás szerint az eladáshoz az orosz fél engedélyére van szükség, szerinte az is elképzelhető, hogy a gépeket az oroszok visszavennék, cserébe haditechnikai eszközöket kapnánk. A téma felmerülhet a Putyin-Orbán találkozón.

1500 fővel növelné a honvédek számát a kormány

Itthon2010.10.26, 13:29

27 500 főre növelné a honvédség létszámát a Honvédelmi Minisztérium. Simicskó István államtitkár szerint a 2011-es költségvetésben lesz pénz a bővítésre, amelyre azért van szükség, mert a honvédség "elvesztette országvédelmi képességeit".

Támadás ért magyar katonákat Afganisztánban

Nagyvilág2010.10.25, 19:24

Ismét magyar katonákat ért támadás Afganisztánban, egy öngyilkos merénylő robbantotta fel az autóját a konvoj mellett. Senki nem sérült meg, a konvoj vissza tudott térni a táborba.

Hatvan fővel emelte a HM létszámát a kormány

Itthon2010.10.19, 16:52

Több alkalmazottat vehet fel november 1. után a Honvédelmi- és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, ugyanakkor a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal három fővel kevesebbet foglalkoztathat egy új kormányrendelet szerint.

Magyar Nemzet: Elkótyavetyélte a honvédség a kétéltű járműveket

Itthon2010.10.11, 08:09

Áron alul adta el a Magyar Honvdéség azokat a kétéltű járműveket, amelyek jó szolgálatot tehettek volna az árvízi védekezésnél és az iszapkatasztrófánál is - írja a Magyar Nemzet.