Hoffmann Rózsa
címke rss- kapcsolódó címkék:
- felsőoktatás
- oktatás
- közoktatás
- Pokorni Zoltán
- Orbán-kormány
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ülősztrájkoltak a pécsi gimnazisták
A pécsi diákok már csütörtök kora reggel folytatták a tandíjellenes tüntetést. Több középiskolában és az utcán is tiltakoztak a diákok.
Tüntető gimnazisták masíroztak Budapesten
Csütörtök délután a budapesti Széll Kálmán tértől az Oktatási Államtitkárság épületéig vonult több száz középiskolás, akik a felsőoktatás fizetőssé tétele ellen tiltakoztak. Az akció délelőtt jutott eszükbe, és nagyon büszkék voltak rá, hogy tüntetnek. Rendőrök vezették őket keresztül a városon, ahol óriási dugó alakult ki, a Parlamentet viszont rendőrsorfal zárta el előlük. Alighogy odaértek a Szalay utcába, el is indultak hazafelé.
Nincsen Rózsa tandíj nélkül
A Parlament főbejáratánál rendőrsorfallal nézett szembe több ezer diák, aki a keretszámok csökkentése és a felsőoktatás átalakítása ellen tüntetett szerda este. A hallgatók egy másfél órás, rektorokkal és szakszervezetisekkel közösen tartott fórum után lendültek bele igazán: leállították a forgalmat az Erzsébet hídon és több budapesti főútvonalon, majd beözönlöttek az Országház amúgy lezárt parkolójába. A diákok úgy gondolják, ez továbbra is csak a kezdet - ha a kormány nem vonja vissza a döntését.
Bizsergő diákok várják Orbánt
Szerdán újabb tiltakozásra készülnek a hétfőn két hidat lezáró egyetemisták. A kormány által letagadott tandíj ellen tüntetők Orbán Viktort is várják. A hétfői akció a résztvevők szerint felemelő volt, sokan spontán csatlakoztak, de volt olyan is, aki a hídfoglalás előtt még lezavart egy zárthelyi dolgozatot. Mindenki érzi, hogy a jövőjéről van szó, délután visszatérnek a mérges egyetemisták.
A kormány szerdán is tárgyal a keretszámokról
Hoffmann Rózsa szerint a keretszámokra rábólint szerdán a kormány, de elvileg az is lehetséges, hogy módosít a számokon.
- címkék:
- Hoffmann Rózsa
- felsőoktatás
- Címkefelhő »
Tandíj kell!
A kormány a diákhitel jelentette eladósodást ajánlja a diákoknak, miközben nemes küzdelmet vív az eladósodás ellen. A hallgatók joggal rettegnek a számukra kínált illúziótól, és ezt felismerve dühösen vonulnak fel egy másik illúzió, az ingyenesség látszatába kapaszkodva. A háború elkerülhető lenne egy egyszerű szemléletváltással: hitel helyett a megtakarítás törhetné ki a tandíj két évtizede rettegett méregfogát.
Meghackelték Hoffmann Rózsa honlapját
Az Anonymus hackercsoport túlterhelte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár honlapját hétfőn este, miközben Budapesten több száz diák tüntetett a hallgatói keretszám tervezett csökkentése ellen.
Ezt a tandíjat nem nyomják le a torkunkon
Két hidat is elfoglaltak, és több utat is eltorlaszoltak azok a fiatalok, akik a felsőoktatási keretszámcsökkentés ellen tiltakoztak hétfőn este. Több 18 éves végzős sajnálja, hogy a tandíj miatt valószínűleg nem jut be egyetemre, a jelenlegi egyetemisták közül pedig többen attól rettegnek, hogy jövőre tőlük is pénzt szedhet a kormány, ha ezt lenyelik. A diákok szerdán még nagyobb tüntetésre készülnek.
Nem lesz tandíj! Milyen tandíj?
Nem minden fideszes képviselőnek tetszik a múlt héten bejelentett felsőoktatási keretszámcsökkentés, Pokorni Zoltán például elárulta az [origo]-nak, hogy megpróbálta lebeszélni Hoffmann Rózsát az ösztöndíjas helyek megvágásáról. Az oktatási államtitkár szerint azonban azért van szükség a férőhelyek csökkentésére, mert így a diákok gyorsabban és eredményesebben fognak tanulni. A kormánypárti képviselők, akik ellenzékben még tiltakoztak a fizetős felsőoktatás ellen, úgy látják, nem tandíjat vezet be a kormány, hiszen diákhitelből ki lehet fizetni a képzést.
Fejvesztett kapkodás lett az iskolaállamosítás
Az önkormányzatok több mint fele próbálja lepasszolni az államnak iskoláit, miközben az iskolákat átvevő állami központnak még mindig se elég pénze, se infrastruktúrája nincs a januári induláshoz. A kormányra hosszú viták várnak, az államosítást kérő nagyobb önkormányzatoknál egyenként kell majd megvizsgálni, hogy csak megúszni akarják-e az iskolafenntartás költségeit, vagy tényleg nincs pénzük erre.