Hódmezővásárhely

címke rss

Mindenki mossa kezeit a mentős halál ügyében

Itthon2007.04.10, 17:16

Csak részben tudott felkészülni a mentőszolgálat a kórházi átalakításokra - derült ki a mentőben meghalt mindszenti beteg esete nyomán. Hódmezővásárhely fideszes polgármestere közben kitart amellett, hogy az idős férfi az egészségügyi reform első áldozata, a szaktárca szerint azonban  a politikus ízléstelenül, mások gyászát megsértve vádaskodik.

Perre készül a mentőben meghalt beteg családja

Itthon2007.04.13, 17:59

Ügyvédhez fordult a mentőben elhunyt mindszenti férfi családja - tudta meg az [origo]. Ábrahám László ügyvéd elmondta, hogy 2-4 millió forintra számíthat a család, az az orvos viszont, akiről esetleg bebizonyosodik, hogy törvényt sértett, pár százezres pénzbüntetéssel megúszhatja. Eközben egy magánszemély feljelentést tett Lázár János polgármester mint felbujtó ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt.

Otthagyta a Fidesz a mentős halálról szóló ülést

Itthon2007.04.24, 17:02

Kivonultak a Fidesz és a KDNP képviselői az egészségügyi bizottság keddi üléséről, ahol a mentőben meghalt mindszenti férfi halálával foglalkoztak. Az ellenzék ezt azzal indokolta, hogy a halálesetet együtt akarták tárgyalni egészségügyi reform megkezdése után történt többi üggyel. Az ülésen az országos tiszti főorvos elmondta: az már biztos, hogy a meghalt férfi vizsgálatáról nem készült jegyzőkönyv a hódmezővásárhelyi kórházban.

Megbüntetik a vásárhelyi kórházat a mentős halálért

Itthon2007.05.15, 17:17

Három millió forint megfizetésére kötelezi a hódmezővásárhelyi kórházat a mentőben meghalt mindszenti férfi ügye miatt az Egészségbiztosítási Felügyelet - derül ki a betegek érdekeit védő szervezet vizsgálatából. A felügyelet szerint a férfi halálához hozzájárult, hogy Hódmezővásárhelyen nem kapott megfelő ellátást. A település fideszes önkormányzata szerint a felügyelet politikai döntést hozott.

Trélerrel karambolozott egy busz Makónál

Itthon2007.07.19, 12:37

Hét ember meghalt és 16-an megsérültek - köztük többen súlyosan - amikor egy román turistabusz és egy autókat szállító tréler összeütközött Makó közelében a 43-as úton. Az utat lezárták, a forgalmat Hódmezővásárhely felé terelik.

Dohányfüstmentes munkahelyeket akarnak Hódmezővásárhelyen

Állás 20112007.08.03, 15:23

Arra kéri a hódmezővásárhelyi munkáltatókat a helyi polgármester, hogy csatlakozzanak az önkormányzat dohányfüstmentes munkakörnyezetet teremtő programjához - írja az MTI. 

Kiszélesítik a 47-es "halálutat"

Gazdaság2007.09.04, 15:07

Véget vet a halálútnak a szaktárca. Akár már az idei év végén elkezdődhet a helyiek örömére a 47-es út Hódmezővásárhely és Algyő közötti 4,5 kilométeres, kétsávos szakaszának négysávúra való bővítése - közölte Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester írásbeli kérdésére a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.

Tilos a cigi a hódmezővásárhelyi játszótereken

Itthon2007.09.18, 09:43

Október elsejétől tilos lesz a dohányzás a hódmezővásárhelyi játszótereken - döntött a település közgyűlése. Az önkormányzati cégeknél és intézményeknél már bevezették a dohányfüstmentességet, a cigiző dolgozóknak pedig felajánlották, hogy befizetik őket leszoktató programra.

Ingyenes leszoktató program önkormányzati dolgozóknak

Állás 20112007.10.31, 08:56

Ingyenes dohányzásról leszoktató programot ajánl föl Hódmezővásárhely az önkormányzatánál és cégeinél dolgozó minden alkalmazottjának - tájékoztatta Lázár János polgármester az MTI-t.