hitszónok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- Muktada asz-Szadr
- iraki konfliktus
- Mahdi Hadserege
- Iszlám Állam
Szadr az átmeneti kormány lemondását követeli
Muktada asz-Szadr iraki radikális síita hitszónok pénteken az átmeneti kormány lemondását sürgette és közölte, milíciája halálig vagy győzelemig harcolni fog az amerikai erők ellen a síiták szent városában, Nedzsefben.
- legfrissebb
- legrégebbi
Szadr elfogadta az iraki béketervet
Muktada asz-Szadr radikális iraki síita imám szerdán elfogadta az iraki nemzeti konferencia által előterjesztett béketervet, amely magában foglalja a fegyverletételt és asz-Szadr milíciájának kivonását a nedzsefi szentély területéről - jelentette be szerdán a Bagdadban ülésező konferencia egyik küldötte. Mahmud asz-Szudani sejk, a hitszónok szóvivője megerősítette, hogy asz-Szadr elfogadta a követeléseket.
Európai imámokkal küzdenének a szélsőségesek ellen
Helyben képzett imámokkal kívánják útját állni több európai országban a bevándorló, nemritkán szélsőséges nézeteket terjesztő hitszónokoknak. Az európai imámképzés azonban több problémával szembesül: gyakran az ilyen jellegű oktatást végző intézmények is gyanúsak a hatóságoknak, illetve a végzett imámoknak nehéz elfogadtatniuk magukat a kis közösségekkel. Nem beszélve arról, hogy az imámság nem tartozik éppen a legjobban fizető foglalkozások közé.
- címkék:
- Olaszország
- Európa
- imám
- oktatás
- hitszónok
- Címkefelhő »
Hága kiutasít három szélsőséges iszlám hitszónokot
A holland bevándorlásügyi minisztérium kedden megtette az első lépéseket afelé, hogy kiutasítson Hollandiából három iszlám hitszónokot, akik a gyanú szerint radikális nézeteket terjesztettek a nyugat-európai ország egyik mecsetében, veszélyeztetve ezzel a holland társadalom biztonságát.
Hetven felkelőt öltek meg Jemenben
Több mint 70 lázadót öltek meg az elmúlt napokban Jemenben. A felkelők a tavaly meggyilkolt Huszein el-Húszi radikális hitszónok hívei voltak.
Elhagyta Nagy-Britanniát Omar Bakri muzulmán hitszónok
Elhagyta Nagy-Britanniát Omar Bakri sejk, a szigetországban élő muzulmánok közösségének legszókimondóbb hitszónoka - közölte hétfőn a szíriai származású férfi vallási közösségének az egyik képviselője.
A britek kiadják Jordániának a szélsőséges Abu Katadát
A jövő héten a britek kiadják Jordániának Abu Katada szélsőséges iszlám hitszónokot, akit csütörtökön tartóztattak le Londonban - jelentette be Avi Jerfász jordániai belügyminiszter.
Meggyilkoltak egy pakisztáni síita hitszónokot
Öngyilkos merénylő végzett pénteken egy vezető síita hitszónokkal, Allama Haszán Turabival és három másik személlyel pénteken a pakisztáni Karacsiban. A papot a merényletet követően azonnal kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.
- címkék:
- Karacsi
- merénylet
- pap
- hitszónok
- Címkefelhő »
Kiszállnak az iraki kormányból a síita radikálisok
Az amerikai és az iraki elnök találkozója miatt kiszáll az iraki kormányból Muktada asz-Szadr síita hitszónok mozgalma, amely öt miniszteriumot vezet. Asz-Szadr azért döntött a kormány elhagyása mellett, mert provokációnak tartja az elnöki találkozót.
Állítólag Muktada asz-Szadr végezte ki Szaddámot
Muktada asz-Szadr iraki radikális síita hitszónok volt Szaddám Huszein egyik hóhéra - írta szerdán a kivégzés egyik szemtanújára hivatkozva az ar-Rijád című szaúd-arábiai napilap.