hitel

címke rss

400 ezer forintos mobilt vitt haza a hamis munkáltatói igazolással a debreceni üzletből

Itthon2022.04.05, 09:56

Egy banda tagjai 2020 januárja és márciusa között, különböző időpontokban megjelentek egy debreceni elektronikai áruházban azért, hogy ott közel 400.000 forint értékű mobiltelefonokat vegyenek. Egyiküknek sikerült is.

Bebukta lakáshitelét Rákóczi Feri: albérletben lakik a rádiós és családja

Life.hu2022.04.05, 08:25

Rákóczi Feri is egyike volt azoknak, akik svájci frank alapú hitelből vették meg a saját lakásukat.

Itt a régen várt MNB-jelzés a Zöld Otthon Program folytatásáról

Gazdaság2022.03.31, 16:20

A Magyar Nemzeti Bank által elindított NHP Zöld Otthon Programban (ZOP) megkötött szerződések volumene elérte a 125 milliárd forintot. A 200 milliárd forintos keretből fennmaradó 75 milliárd forintot az MNB felosztotta a részt vevő bankok között az eddigi aktivitásuk alapján, mostantól ennek terhére elégíthetik ki a hozzájuk benyújtott hiteligényeket - nyilatkozta Patai Mihály, a jegybank alelnöke az MTI-nek, megjegyezve, hogy a nagy érdeklődés miatt a bankhoz benyújtott kérelmek volumene már meghaladta a program keretösszegét, ezért a monetáris tanács a soron következő ülésén tárgyalja a program folytatásának lehetőségét.

Mutatjuk, mit kell tudni a Zöld Otthon Program jelenlegi állásáról

Gazdaság2022.03.31, 12:10

A héten híre ment, hogy egyre több bank függesztette el az MNB NHP Zöld Otthon Program (ZOP) hitelkérelmeinek befogadását. A money.hu szakértői három kérdés megválaszolásával igyekeznek segítséget nyújtani az ügyfeleknek azzal kapcsolatban, hogy mit lehet tudni a jelenlegi helyzetről és mit lehet tenni a hitellel számolóknak, írja közleményében a portál.

Újabb pénzt utalt át az Európai Unió Magyarországnak

Gazdaság2022.03.30, 13:20

Az Európai Bizottság 2,17 milliárd euró hitelt (mintegy 82 milliárd forint) folyósított három uniós tagállamnak, köztük 147 millió eurót (mintegy 55,8 milliárd forint) Magyarországnak a koronavírus-járvány miatt megnövekedett munkanélküliség mérséklését célzó uniós program (SURE) keretében; az EU ezzel a hitel teljes összegét átutalta Magyarországnak - közölte a brüsszeli testület kedden.

A hitelválság ellenére is szárnyalnak a kínai ingatlanrészvények

Gazdaság2022.03.17, 14:42

Csütörtökön már a második egymást követő kereskedési napon erősödtek a kínai ingatlanfejlesztő cégek részvényei. Noha az iparágat hónapok óta súlyos hitelválság fenyegeti, a befektetők optimistán reagáltak arra, hogy Peking mentőövet dobhat a bajba jutott társaságoknak.

Így lehet elkerülni a kamatstop utáni jelentős hiteldrágulást

Gazdaság2022.03.11, 11:00

A meglévő, változó kamatozású lakáshitellel rendelkező családok pénztárcájára nehéz jövő vár a kamatstop után. Az irányadó hitelkamatláb folyamatos emelkedése ugyanis nem múlik el nyomtalanul, hanem beépül a közel 500 ezer jelenleg még védelem alatt álló kölcsön kamatába is. Hogyan védekezhetünk ellene? - teszi fel a kérdést közleményében a Bankmonitor. 

Kiugró volt a hiteldinamika tavaly a vállalati és a lakossági hitelezésben

Gazdaság2022.03.10, 12:24

Tavaly a vállalatok hitelállománya csaknem 11 százalékkal, míg a kkv-k hitelállománya közel 17 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet; a lakossági hitelállomány ugyancsak kétszámjegyű, 15 százalékos bővülést mutatott 2021-ben - ismertette Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője online sajtótájékoztatón.

Az MNB 75 bázisponttal emelte az egyhetes betét kamatát

Gazdaság2022.03.03, 11:51

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 5,35 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét, ami 75 bázispontos kamatemelést jelent az irányadó eszközt tekintve, azaz jelentős monetáris szigorításnak számít.

Elérhető az ingyenhitel a kisebb benzinkutak számára

Gazdaság2022.03.02, 16:57

Már igényelhető a maximum 250 millió forintos ingyenhitel a benzinkutaknak. Az áthidaló hitelt egy összegben kell visszafizetni, a futamidő legfeljebb 3 év, áll a Grantis közleményében.