hit

címke rss
Advent második vasárnapján meggyújtjuk a remény gyertyáját

Advent második vasárnapján meggyújtjuk a remény gyertyáját

Az adventi készülődés során – miközben egyre több a feladatunk karácsony közeledtével –, önkénytelenül is, de sok gondolat kezd sokasodni a fejünkben. Nemcsak a készülődéssel, a várakozással kapcsolatos dolgok kapcsán, hanem elkezdi átjárni a szívünket és lelkünket az az érzés, amely arra sarkall minket, hogy számot vessünk a mögöttünk álló esztendővel. Advent második vasárnapján meggyújtjuk a remény gyertyáját. De hogyan segít a remény a lelki fájdalmakon, a veszteségek feldolgozásában?

Advent első vasárnapján meggyújtjuk a hit gyertyáját

Itthon2023.12.01, 14:11

Ismét eltelt egy év, és talán túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a várakozásról szólt ez az esztendő is. Maga az advent is erről, a türelem gyakorlásáról szól: egy édes, áldott várakozásról, amely az év legcsodálatosabb időszaka a maga hangulatával, meghittségével. Ma, advent első vasárnapján meggyújtjuk a hit gyertyáját. De miért annyira fontos, hogy tudjunk hinni és bízni?

Kutatás fejette meg a hosszú élet titkát: fontosabb mint a humor vagy a hit

Life.hu2023.11.13, 15:15

Egy 100 éves vagy annál idősebb embereket vizsgáló spanyol tanulmány megállapította, hogy a kíváncsiság meghosszabbíthatja az életet, sőt, sokkal fontosabb, mint a humor, az optimizmus vagy a hit.

Irigylik tőlünk Orbán Viktort a románok

Itthon2023.09.09, 19:54

Számtalan konfliktusa volt hite és konzervatív értékrendje miatt Molnár Levente világhírű operaénekesnek, aki a világ legnagyobb operaházaiban énekelt. A Századvég youtube-csatornáján, a Kontextuson arról is mesél, mi fenyegeti most a külhoni magyarságot, és hogyan provokálták külföldön. AZ ÉRDEKESEBB RÉSZEK LISTÁJÁT ITT TALÁLJA: 2:40 Böjte Csaba — Erdély 5:10 Kárpátalja 6:10 világkarrier, de mégis hazatérés Magyarországra 11:00 kárpátaljai magyaroknak nyújtott segítség 13:30 globalizációs nyomás Nyugat-Európában 18:10 a New York-i Metropolitan reklámja 23:20 Tusványos 15:25 mit kezd egy operaénekes a pandémiában? 28:10 hit, hazasszeretet, ...

A rendelet, ami véget vetett a harminchat évig tartó vallásháborúknak

Tudomány2023.04.13, 08:55

Négyszázhuszonöt éve, 1598. április 13-án hirdették ki IV. Henrik francia király rendeletét, a nantes-i ediktumot, amely a több évtizeden át tartó francia vallásháborúknak véget vetve szabályozta a francia reformátusok, a hugenották vallásgyakorlását.

A feltámadás legrejtélyesebb ereklyéje: a torinói lepel

Tudomány2023.04.09, 11:13

A torinói Keresztelő Szent János-katedrálisban őrzik a kereszténység egyik legrejtélyesebb ereklyéjét, azt az antik halszálkamintásan szőtt lenvászon leplet, amelyen egy alak halvány kontúrjai rajzolódnak ki. A lepel rostjaiba egy számunkra ismeretlen folyamat eredményeként beleégett testlenyomat modern technikával történt alapos megvizsgálása során azt találták, hogy az alakon azonosított nyomok az újszövetségi szenvedéstörténetben leírtakkal mutatnak szoros azonosságot. Az ateista és erősen szkeptikus brit magfizikus, Ian Wilson tagja volt annak a tudóscsoportnak, amely a Vatikán engedélyével 1978-ban alapos természettudományos viizsgálatnak ...

Én mindig szólok, hogy baj lesz, csak soha senki nem hallgat rám

She2023.02.22, 07:52

Ismered azt az érzést, amikor történik körülötted valami, érzed, hogy nem lesz jó vége, utánajársz, minek következtében már biztosan tudod, hogy ami készül, az valami rossz, de legalábbis semmiképpen nem jó, próbálod elmondani a többieknek, családnak, barátoknak, hogy ne dőljenek be, gondolkodjanak, de ahelyett, hogy figyelnének rád, totál hülyének néznek? Ha a válaszod igen, akkor te is Kasszandra nyomdokain haladsz... 

Varga Judit: Egyre nagyobb szükség van a keresztény hitre

Itthon2023.02.12, 13:56

Egyre nagyobb szükség van a keresztény hitre és értékvilágra, ma különösen fontos, hogy ezeket "képesek legyünk minden körülmények között megvédeni" és továbbadni az utódoknak - jelentette ki az igazságügyi miniszter vasárnap a Hajdú-Bihar vármegyei Tégláson.

Kizuhant a tetőtéri ablakból Fekete Dávid kisfia

Tévé2023.02.02, 09:16

A 320 milliós sikkasztással és csalással vádolt Fekete Dávid megrázó eseményről számolt be nemrég, ugyanis ikerfiai közül az egyik súlyos sérüléseket szenvedett, amikor kiesett a tetőtéri ablakból. Édesapja azt állítja, megérezte, hogy baja esett fiának.

A betlehemi jászol máig tartó titkai

Tudomány2022.12.25, 18:19

A vatikáni Szent Péter bazilika után Róma, az örök város második legnagyobb és egyben legrégebbi keresztény temploma nemcsak a mérete és a kora miatt híres. A Santa Maria Maggiore - az öt patriarchális bazilika egyike -, a hívők körében elsősorban arról a rendkívül becses ereklyéről ismert, amit a keresztény hagyomány a názáreti Jézus bölcsője, a betlehemi jászol egyik darabjának tart, és amit 2019 novemberéig a bazilika falai között őriztek.

Advent első vasárnapján arra emlékezzünk, hogy a hit az egyetlen, amely utat mutat a nehéz időkben is

Itthon2022.11.27, 17:18

Ma van advent első vasárnapja, amikor meggyújtjuk az adventi koszorún az első gyertyát. A szívünkben már ott motoszkál az a várakozással teli érzés, amely az elcsendesedésről, a belső béke megtalálásáról és az örömszerzésről szól. Egyre többen vágynak a lelki nyugalomra és békére, amely megtalálásában a hit tud segíteni.

Oláh Gergő vallomása: "Ha ez nem lett volna, valószínűleg börtönben lennék"

Life.hu2022.11.04, 09:04

Az X-faktor egykori győztese ma már nemcsak sikeres énekes, hanem boldog ötgyermekes családapa is. Oláh Gergő viszont nem itt tartana, ha valaki vagy valami nem segíti őt az útja során.

A téma: Isten

She2022.10.25, 07:32

Újra és újra eszembe jut a tegnapi pályázat szövege, amit csak úgy futtában olvastam végig. Nem hagy nyugodni. Soha nem próbálkoztam még csak hasonlóval sem, mindig saját magamnak festettem, a saját örömömre, azért, mert szeretek festeni. Azért, mert így adom ki magamból, ami éppen kínoz, és azt is, ami boldoggá tesz. A lelkem lenyomatát viszem fel a vászonra, ami hol sötétebb, hol élénkebb színekben tündököl. 

A Szent István Intézet neves támogatókkal indít közösségi kampányt

Itthon2022.10.03, 13:22

Közleményt adott ki a Szent István Intézet, amely neves támogatókkal indít közösségi kampányt a népszámlálás alkalmából. A kezdeményezéséhez csatlakozó neves támogatók azzal a felhívással fordulnak minden magyar emberhez, hogy a 2022. október 1. – 2022. november 28. között zajló országos népszámláláson a cenzus önkéntesen megválaszolható kérdései között adjanak választ a felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdésre. Tegyék ezt nemcsak abban az esetben, ha aktív tagjai felekezetüknek, hanem akkor is, ha felekezeti hovatartozásuk része bár identitásuknak, ám valamely okból nem vagy csak alkalomszerűen gyakorolják vallásukat.

Sérült a fiam, rokkant a férjem, és tőlem kérdezed, hogy hiszek-e istenben?

She2022.08.01, 00:43

„Bízzon istenben, és segíteni fog!" - ezzel a mondattal küldték haza Juditot. Magában azon gondolkodott, hogy ezért utazott tömegközlekedéssel 100 kilométert? Ezért kérte meg a 30 éves fiát, hogy vegyen ki szabadnapot, autózzon át hozzájuk és vigyázzon a súlyos beteg apjára és a halmozottan sérült, súlyos beteg testvérére? Ezért kár volt. Pedig sejthette volna, annyiszor hallotta már ezt a mondatot, csak hinni kell, és helyreáll a rend.

Balog Zoltán: Ha megtartjuk a hitünket, a hitünk megtart minket

Itthon2021.12.25, 10:29

Szellemi és kulturális küzdelem zajlik a világban, de ha megtartjuk a hitünket, a hitünk megtart minket - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke szombaton az M1 Ma reggel című műsorában elhangzott interjúban.

Hit nélkül senkit sem lehet meggyógyítani

She2021.12.15, 19:36

A tengerparti homokban fiatal férfi ül, meredten néz a távolba. Néhány perc múlva, mintha a semmiből bukkanna elő, megjelenik egy idős férfi, rongyos ruhában, hosszú ősz hajába bele-belekap a meleg, nyári szél.

45 éve él felemelt karral egy indiai férfi - fotó

Nagyvilág2021.12.06, 13:20

Az indiai Amar Bharati 1973-ban, hogy kifejezze hite iránti elkötelezettségét, felemelte jobb karját és azóta le sem engedte - írta Daily Star.

Tóth Bence őszintén vallott szakításukról: "Elkezdtem imádkozni, hogy visszakapjam Pamelát"

Life.hu2021.12.03, 22:04

Hódi Pamela és Tóth Bence a Frizbi című műsorban meséltek arról, mi történt szakításuk után és mi segített nekik abban, hogy újra visszataláljanak egymáshoz.

"Nem volt fürdőszoba, nem volt víz a házban" - a nélkülözésről vallott Oláh Gergő

Life.hu2021.11.22, 09:42

Az énekes nehezen élte meg, hogy nem koncertezhetett, nem tudta, hogyan lesz képes eltartani a családját. Komoly mélypontra került, ahol megfordult a fejében, hogy könnyebb lenne feladni.

Nem az ártó szellemekkel van baj halloween idején

Gyogyzona.hu2021.10.31, 00:17

Évről évre terjed a Facebookon sok, a „Magyarországon mindenszentek van, nem halloween" gondolatsorra felfűzött bejegyzés, mely a hazánkba Amerikából begyűrűzött jeles nap létjogosultságát tagadja a kereszténységre alapozott felháborodással. Függetlenül az ijesztgetős, csokit vagy csalunk-os beöltözősditől érdekes kérdéseket vet fel ez az érvelés: elmondjuk, miért.

A sport és a hit találkozása

Sportslife.hu2021.09.24, 11:15

Hogy hol találkozik a sport és a Budapesten megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus? Nem, nem a Pápai Perutz FC a helyes megoldás, hanem Massimo Camisasca, a reggio emilia-guastallai egyházmegye püspöke, aki egykor az AC Milan labdarúgócsapatának lelkésze volt.

Rétvári Bence: Európa elképzelhetetlen a kereszténység nélkül

Itthon2021.09.09, 19:50

Európa elképzelhetetlen a kereszténység nélkül - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön a Kóspallag melletti Nagyirtáspusztán, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából felállított emlékkereszt ünnepélyes átadásán.

Soltész Miklós: ha a keresztény nem vállalja a hitét, akkor háttérbe fog szorulni

Itthon2021.08.28, 18:30

Olyan világot élünk, hogy ha a keresztény nem vállalja a hitét, akkor háttérbe fog szorulni és a hangos többség elnyomja a hittel járó tanításokat is - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Sukorón, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából állított fakeresztnél.

Müller Péter: "A hívő nyer, a vakhívő veszít"

Life.hu2021.08.24, 08:24

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertől.

Szikora Róbert: "Elfogadtam, hogy Isten úgy akarta, ne legyen gyerekem"

Life.hu2021.08.08, 09:12

Szikora Róbert bár mindig szeretett volna gyereket, elfogadta, hogy az Isten akarata más volt.

Varga Mihály: A hitélet és a nemzeti összetartozás támogatása fontos feladat

Itthon2021.07.18, 10:53

Az elmúlt 10 év gazdaságépítő munkájának köszönhetően továbbra is jut forrás a családok, a hitélet és a gazdaság fejlődésének támogatására - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az új Mezőpaniti Református Templom szentelési és átadóünnepségén a tárca vasárnapi közleménye szerint.

Megszólal a lélek, ima a mindennapi életünkben

Gyogyzona.hu2021.08.03, 15:13

Mindig is sokan voltak, és úgy tűnik, mindig is sokan lesznek, akik előszeretettel fejezik ki imaként vágyaikat, kéréseiket. Imádkozásnak hívjuk azt is, amikor elcsendesedve, befelé fordulva egy bensőséges kapcsolat kialakítására törekszünk az általunk elfogadott erővel. Mi is az imádság és milyen hatással van lelki egyensúlyunkra, egészségünkre?

Csernus Imre szerint a magyarok hozzáállásával van a baj: ezen kellene változtatnunk

Life.hu2021.06.21, 10:15

Csernus Imre arról lett leginkább híres, hogy kíméletlenül az emberek arcába vágja az igazságot és előszeretettel ugrasztja ki a nyulat a bokorból. 

Mindent a pünkösdről - tudod mit ünneplünk?

Unilife.hu2021.10.25, 08:34

Megint egy hosszú hétvége: csak azért örülünk, mert végre kipihenhetjük az elmúlt hetek fáradalmait, vagy jelent is valamit ez az ünnep? Tudjuk egyáltalán, hogy a pünkösdnek miért van jelentősége? Rövid összefoglaló arról az Isten-élményről, amelyet talán maguk a keresztények is a nehezen tudnak definiálni.

Csíksomlyó évszázadokon át a lelki oázist jelentette

Nagyvilág2021.05.22, 14:18

A hithez, a Szűz Máriához és Csíksomlyóhoz való ragaszkodást hirdette prédikációjában a pünkösdszombati búcsú szónoka, a moldvai származású Salamon József gyimesbükki plébános.

Egy másik nő lettem, aki már nem fél tőled!

She2021.05.03, 13:38

Már csak a gyengeségedet látom, mert az erőd elillant. Nem mutattál újat, ugyanazokat a mondatokat ismételgetted, és ez unalmas lett. Ami pedig ismerőssé válik, az már nem kelt rémületet bennem.

Szoros kapcsolatban állt a hamvait szentelő pap Törőcsik Marival: ezt árulta el róla

Life.hu2021.04.20, 08:40

  A cserhátszentiváni lelkipásztor szoros barátságot ápolt a legendás színésznővel. Bokros Levente nem csak az életben kísérte Törőcsik Mari útját, ő lesz az, aki majd a hamvait is megszenteli Velemben.

Tóth Gabi fontos kéréssel fordult rajongóihoz - Fotó

Life.hu2021.03.18, 06:37

Tóth Gabi arra kéri követőit legutóbbi posztjában, hogy azok, akik nem hisznek Istenben, ne bántsák azokat, akik igen.

Szent barlangok a világban: a gyilkos üregtől az arkangyal sziklatemplomáig

Travelo2021.03.16, 09:24

A barlangok hónapja kapcsán készülő sorozatunk következő cikkében olyan helyekre kalauzoljuk el önöket, amelyek fontos szerepet játszottak egy-egy közösség hitvilágában. A vallások sokszínűsége, és az a tény, hogy mennyire más jelent egy-egy ember számára a szentség, tökéletesen kirajzolódik abból, ahogy ezeket a természet alkotta templomokat és imahelyeket az évszázadok során a hívők kialakították és használták.

Alekosz megmondta a magáét nőnap alkalmából: "Nem hiszek a nőkben"

Life.hu2021.03.08, 14:35

Az egykori valóságshow-hős nem szépítette a dolgokat, és megmondta, mit gondol a nőkről.

40 dolog, amiben minden felnőttnek hinni kéne!

She2023.09.06, 20:28

Mindenki hisz valamiben. Vagy valakiben. Vagy sok mindenben és sok mindenkiben. A gondviselésben vagy Darwin elméletében, Steve Jobs örökségében, a könyvillatban, az Obama-házaspárban vagy épp önmagában.

Weisz Fanni tíz évvel ezelőtti fotójával motiválja az embereket: "Higgyetek magatokban"

Life.hu2020.12.15, 08:33

Weisz Fanni nem gondolta volna, hogy valaha is modell lehet, mégis gyönyörű karriert futott be az elmúlt tíz évben.

Orbán Viktor: Bízunk a hit és az összefogás mindent legyőző erejében

Itthon2020.12.10, 13:05

Levélben köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök hanuka alkalmából a magyar zsidó közösség tagjait, írásában a járványügyi helyzet ellenére meghitt ünneplést kívánt nekik - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Ha utálod a karácsonyt, akkor az életedet is utálod!?

Unilife.hu2020.12.01, 16:31

Karácsony. Talán nincs még egy ünnep, melyre ennyire vágyunk, melyre ennyire készülünk, amitől ennyi mindent várunk, vagy épp, amitől ennyire félünk. Talán nincs még egy ünnep, melyhez ennyi gondolat, érzés tapad.

A hit ereje gyógyította meg Laár Andrást: "Ez konkrét csoda, nem kérdés”

Life.hu2020.10.29, 20:56

Laár András humorista-dalszerző olyan súlyos gerincsérvvel küszködött, hogy az ágyból is alig tudott kikelni, de a hit, és az emberek szeretete meggyógyította.

Müller Péter: A görcsösség vereséghez vezet

Life.hu2020.10.26, 19:56

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 461. rész.

Müller Péter: Az igazi szeretet elengedő, és sosem múlik el

Life.hu2020.09.21, 20:55

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 456. rész.

Nyolcvan éve nem vágta le a haját egy vietnami férfi

Nagyvilág2020.08.26, 13:17

Mintegy nyolcvan éve egyetlen centit sem vágott le hajából egy vietnami férfi.

Soltész Miklós: A hit továbbadása megtartó erő

Itthon2020.07.05, 15:47

Megtartó erőnek nevezte a hit továbbadását a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Debrecenben, a görögkatolikus turisztikai látogatóközpont átadásán.

Cooky közösségi oldalán vallott szerelmet Debórának - Fotó

Life.hu2020.06.21, 16:33

Egy közös képpel, és szívhez szóló sorokkal vallott szerelmet gyermekei anyjának Cooky.

Szikora Róbert: "Isten senkiről sem mond le"

Life.hu2020.06.02, 10:02

Szikora Róbertnek többször volt lehetősége saját bőrén érezni Istent, most pedig ezekről a találkozásokról vallott.

Így zajlik a világ legnyaktörőbb keresztelője

Tudomány2020.05.24, 21:25

A szülés utáni negyvenedik napon etióp nők egy csoportja életveszélyes küldetésre indul, hogy mezítláb, a hátukra batyuként rögzített gyermekükkel felmásszanak egy szinte függőleges sziklafalra. A nyaktörő vállalkozás célja  az a  sziklába vájt keresztelőkápolna, ami a Gheralta hegységben fekszik. A kis etióp falu lakossága emberöltők óta hisz abban, hogy ha az újszülöttet  Abuna Yemata Guh szent templomában keresztelik meg, akkor gyermekük közelebb kerül az Istenhez és nagyobb védelmet kap.

Hatalmi okok miatt halt máglyahalált az orléans-i szűz

Tudomány2020.05.19, 12:59

Kevés olyan tizenéves akad a történelemben, aki hadseregeket vezetett. Még kevesebb közöttük a nő. Jeanne d'Arc, vagyis Szent Johanna, az orléans-i szűz, aki parasztlányként látta meg a napvilágot Kelet-Franciaországban, pár év alatt azonban magasra emelkedett. A százéves háború félelmet nem ismerő hősnőjét, Franciaország egyik legismertebb történelmi személyiségét  1431. május 30-án Rouen főterén nyilvánosan megégették. Jeanne d'Arc perét 1450-ben, VII. Károly utasítására felülvizsgálták, és 1456-ban ártatlannak nyilvánították. Az őt boszorkánynak, csalónak és eretneknek bélyegező Szentszék évszázadokkal később, 1909-ben boldoggá, ...

Maradj otthon! – Húsvéti vallomások

Itthon2020.04.10, 18:01

Különböző történeteket hallhatunk egy új sorozatban, amelyet a Duna Televízión vetítenek nagypéntektől egészen húsvét végéig. A sorozat címe: Ő és én. Ötperces vallomásokat láthatunk különböző emberektől, akik a legféltettebb titkukról, bukásukról, szenvedéseikről és a hitükről beszélnek. A húsvéti ünnepek alatt harminc részt láthatnak majd az nézők.

Müller Péter: Hazugság nélkül nem élnénk túl

Life.hu2020.04.06, 16:57

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 432. rész.

Takáts Tamás szerint a Szentlélek egy pillanat alatt meggyógyította őt

Life.hu2020.02.21, 11:06

Takáts Tamás állítja, egy istentiszteleten Jézus csodájának köszönhetően gyógyult meg lába.

A zenében is megéli a hitét Caramel: dicsőítő dalokat is ír

Life.hu2020.02.03, 06:36

Az énekes elképesztő munkatempóval bír. Idén nemcsak újabb nagykoncertre készül, de két új albuma is körvonalazódni látszik. Sikeréhez nagyban hozzájárul az, hogy hite erőt ad neki.

Szívszaggató: Kiderült, mit csinált a halála előtt Kobe Bryant

Life.hu2020.01.29, 12:48

Néhány órával a végzetes helikopter-baleset előtt az NBA-legenda Kobe Bryant egy templomban járt imádkozni.

Müller Péter: Hihetsz magadban!

Life.hu2020.01.13, 17:53

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 420. rész.

Müller Péter: Felébredni a világ legnehezebb dolga

Life.hu2020.01.06, 19:30

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 419. rész.

CsodaCsoport: Egy közösség, ami visszaadta nekünk a reményt!

She2019.12.06, 11:45

Volt egy kisfiú, Attila, akinek a születése után pár nappal szüksége volt egy rutinműtétre. Az orvosok azt mondták, hogy makkegészséges, és hazaengedték.

Téveszméim a házasságról...

She2019.12.04, 13:42

Annak idején, amikor még fiatal férfiként udvaroltam szívem választottjának, azt hittem, mindent tudok a házasságokról - illetve arról, hogy mit és hogyan kell tennem, ha majd megnősülök.

Van remény: Levinek már több mint 500 millió forint gyűlt össze!

Life.hu2019.10.31, 15:45

Levi Zentéhez hasonlóan SMA-ban, vagyis gerincvelői izomsorvadásban szenved. Mivel neki is a méregdrága, 700 milliós gyógyszerre van szüksége, gyűjtés indult számára, de a számok azt mutatják, hogy a csoda másodszor is megtörténhet.

Müller Péter: Az igazi érték megvehetetlen

Life.hu2019.10.28, 18:15

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 409. rész.

Müller Péter: Légszomj után jön a nagy levegővétel

Life.hu2019.10.21, 15:57

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 408. rész.

Müller Péter: Amit igazán akar az ember, azt meg is valósítja

Life.hu2019.10.03, 13:42

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 405. rész.

Fodor Zsóka: Nagyon sivár gyerekkorral büszkélkedhetek

Life.hu2019.09.16, 08:29

Az ország Magdi anyusának hatalmas szeretetéhségét sosem csillapította egy igazi családi kör, ezért igyekszik mindenkivel nagyon kedvesnek lenni, hogy ugyanezt kaphassa vissza az emberektől. Fodor Zsókával az Utazás a lelked körül című sorozatomban beszélgettem.

Kamarás Iván: A színészet skizofrén szakma

Life.hu2019.09.01, 21:19

A Jászai Mari-díjas színész szerint az ő szakmájukban sokkal nehezebb az embernek megtalálnia önmagát, hiszen folyamatosan személyiségből személyiségbe lépdelnek. Az Utazás a lelked körül című sorozatomban ezúttal Kamarás Ivánnal beszélgettem.

Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Zimány Linda

Life.hu2019.08.05, 09:20

Az egykori Miss Balaton nagyszülei által vallásos nevelést kapott, mégis sok mindenben hisz a templomban tanultakon túl is. Személyiségfejlesztésről, ikerlángokról, sorsszerűségről és lélekvándorlásról beszélgettünk Lindával az Utazás a lelked körül című sorozatomban.

Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Oszvald Marika

Life.hu2019.07.14, 18:06

A Kossuth-díjas operetténekes tudja magáról, hogy nagyon szeret irányítani, de természetesen, ahogy mindenkinek, neki is szüksége van arra, hogy támaszkodhasson valakire. Az Utazás a lelked körül című sorozatomban ezúttal Oszvald Marikával beszélgettem.

Szíj Melinda Isten kezébe adta az életét miután megtudta, daganata van

Archívum2019.07.04, 07:13

Szíj Melinda Isten kezébe adta az életét, amikor megtudta, hogy daganata van. 

Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Dolhai Attila

Life.hu2019.07.01, 13:52

A Jászai Mari-díjas színész vallásos családban nőtt fel, az otthonról hozott értékeket pedig a mai napig nagyra becsüli. Vallásról, gyászról és a hit erejéről beszélgettünk Attilával az Utazás a lelked körül című sorozatomban.

A Hungary Helps program szövetségeseket keres a keresztényüldözés elleni harcban

Nagyvilág2019.05.27, 20:56

A keresztényüldözés tudatosan elhallgatott humanitárius katasztrófa - jelentette ki Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkára hétfőn Bécsben, az ausztriai magyar nagykövetségen szervezett nemzetközi konferencián. Jelezte, hogy a Hungary Helps programhoz szövetségeseket keresnek a keresztények üldözése elleni harcban.

Áder János: A magyarság küldetése, hogy hitét megtartva gazdagítsa a világot

Itthon2019.05.09, 11:18

A magyarság küldetése, hogy hitét megtartva gazdagítsa a világot - mondta Áder János köztársasági elnök csütörtökön Budapesten annak a hetven országból érkezett bíborosnak és a püspöki konferenciák képviselőinek, akik azért érkeztek a fővárosba, hogy megtekintsék a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus helyszíneit és tájékozódjanak a találkozó előkészületeiről.

Pilát Gábor a hitről: "Minden a hited szerint történik, és a hited alapja a vágy"

Life.hu2019.05.08, 22:34

Minden a hited szerint történik, és a hited alapja a vágy. Egyfajta természetes belső késztetés arra, hogy megtaláld önmagad.

Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Németh Kristóf

Life.hu2019.04.23, 20:04

Ezúttal a Barátok közt színészével, Németh Kristóffal beszélgettem a lélekről, a halálról, a halál utáni életről a LifeTv-n futó Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal című műsoromban. Fogadjátok szeretettel!

Fabiny Tamás: Bátran induljunk el a hit útján

Itthon2019.04.21, 13:16

Merjünk elindulni a hit útján, mert a bátorság ezen az úton különösen kifizetődik - mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap Budapesten, a Rózsák terei evangélikus kollégiumban, fogvatartottaknak és hozzátartozóiknak tartott istentiszteleten.

Gesztesi Károly elárulta, megtalálta az utat Istenhez

Life.hu2019.04.05, 15:43

Gesztesi Károly elárulta, a hit segített neki leküzdeni a depresszióját.

3 szabály, ami garantálja a sikert!

She2019.02.22, 11:06

Mind álmodozunk a sikerről - bár ez a fogalom mindenkinek mást jelent. Van, akinek sok pénzt, van, akinek csúcskarriert, és van, akinek családot. De valamit mindenki szeretne elérni az életében.

Hiszek a szerelemben - pedig már ezerszer csalódtam!

She2019.02.21, 14:40

Van más lehetőségünk, mint vakon hinni, megbízni abban, akivel össze szeretnénk kötni az életünket? Vannak, akik először teljesen meg szeretnék ismerni a másikat. Minden információt begyűjtenek, hogy meggyőzödjenek róla: érdemes rá, hogy a társuk legyen.

Amikor haldoklik a gyermeked, mit kérhetsz Istentől?

Life.hu2019.02.13, 20:18

Lippai Marianna a legerősebb nő, akivel valaha találkoztam. Tartása van, amelyen átsugárzik egy harcos férfi ereje – igen, ez nem elírás, férfias ereje van. Sőt, már-már olyan ereje van, amelyet földöntúlinak is nevezhetnénk. Marianna 2002-ben tudta meg, hogy a gyönyörű ötéves kislánya, Dominika súlyos, genetikai betegségben szenved. Évekig küzdött azért, hogy megtalálja azt az egyetlen embert, aki ismeri a gyógymódot, és visszaadhatja a kislányának az életét. Azonban nem talált ilyen embert.

A házasságig szűz maradtam - már bánom!

She2019.02.05, 14:52

Számomra természetes volt, hogy megőrzöm szüzességemet a férfinak, akit Isten egy életre mellém rendelt. Bár ne tettem volna, te jó ég!

A sci-fi filmbe illő gyógymód: mutatjuk, mi a szellemsebészet

Life.hu2018.11.28, 23:54

Marcsi több mint egy évtizeden keresztül szenvedett fejfájástól. Orvostól orvosig járt, de diagnózist egyikük sem tudott felállítani. Kísérletezni kezdtek rajta, egyik gyógyszert írták fel neki a másik után, de semelyik sem enyhítette a fejfájását. Marcsi már kezdte feladta a hitét, hogy valaha is megszabadulhat a kínzó betegségétől, amikor olvasott egy cikket a szellemsebészetről, és a meggyógyult pacienseik csodálatos történeteiről. Ekkor elhatározta, hogy ad még egy esélyt magának, és felkeresett egy szellemgyógyászt. Ami ez után történt, az akár egy sci-fi filmbe is beillene.

Sinead O'Connor áttért az iszlám hitre

Archívum2018.10.26, 10:11

Sinead O'Connor nagy változást jelentett be Twitter-oldalán: közölte, hogy áttért az iszlám hitre, és a nevét is megváltoztatta.

Müller Péter: "Olyan nincs, hogy nem sikerül"

Life.hu2018.10.01, 20:46

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 356. rész.

Sok elítélt a hitéletnek köszönhetően kezd új életet

Itthon2018.08.08, 06:28

A börtönökben zajló hitéletnek köszönhetően sok elítélt dönt úgy, hogy szabadulása után új életet kezd - írta szerdai számában a Magyar Idők.

Lyette Reback 16 gyermeket nevel, 10 évet töltött terhességgel

Archívum2018.04.11, 13:03

A 44 éves Lyette Reback és férje 16 gyermeket nevel. Életéből 10 évet töltött terhességgel, azt mondja, a világ legjobb munkáját végzi. A család mellett jut ideje jótékonykodni, jelenleg pedig könyvet ír történetéről.

Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Pokorny Lia

Life.hu2018.04.09, 11:18

Ezúttal Pokorny Lia volt a vendégem az Utazás a lelked körül című sorozatban.

Senki sem fogja helyetted felépíteni az önbizalmad!

She2018.03.03, 11:31

Szép vagy, klassz vagy, csinos és okos... - Vajon miért nem maradnak meg bennünk ezek a szavak, ha valaki dicsér minket? Miért tűnnek hiteltelennek? És miért csak egy köszönömmel reagálunk?

A jövendőmondás még ma is az egyik legnagyobb üzlet

Gazdaság2018.02.28, 18:09

A jövendőmondás úgy néz ki, hogy sosem tűnik el, mindig lesznek olyanok, akik hitükkel fenntartják ezt az ősi szakmát, néhány országban pedig egyenesen divatos kártyákból megtudni, hogy mit tartogat a jövő. Dél-Koreában fiatalok és idősebbek egyaránt, előszeretettel kérnek tanácsot a jósoktól és jósnőktől, az üzletág pedig virágzik az országban, amely a hatalmas technológia és gazdasági fejlődés mellett megőrzött a múltból is egy darabot.

A Vígszínházban csak Palcsikázták, de nem érezték maguk közül valónak

Kultúra2018.01.29, 00:24

Nagybátyja, Oberfrank Géza a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója volt. Egyik testvére, Oberfrank Péter ugyancsak karmester lett, ma a Soproni Szimfonikus Zenekar vezetőkarmestere. Oberfrank Pál azonban édesapja útját követve előbb kereskedelmi diplomát szerzett. Csak aztán végezte el a színművészeti főiskola színészszakát. Csaknem húsz évig volt tagja a Vígszínháznak. 2010-től igazgatja a Veszprémi Petőfi Színházat. Múlt évad végén mutatták be a legendás film alapján készült Holt költők társasága című színdarabot, amelyben a diákjainak célt jelölő irodalomtanárt, John Keatinget alakítja. Szerepe kapcsán azt mondja: olvasatában aa ...

Megdöbbentő, mit találtak az isteni hangokat halló nő fejében

Tudomány2017.12.07, 13:39

A 48 éves asszonyt szúrt sebekkel szállították kórházba. Elmondása szerint két földöntúli hang arra biztatta, hogy áldozza fel magát valamilyen szent cél érdekében. A különös állapot viszont nagyon is evilági okok miatt alakult ki.

Vallási közösséghez csatlakozna Gáspár Evelin

Archívum2017.12.02, 07:22

Az egyik vallási mozgalom rendezvényén járt Gáspár Evelin. Az egyetemisták által alapított szerveződés mély hatást gyakorolt Győző lányára, állítja, még őt is meglepte, amit átélt.

Marót Viki a hit erejével dolgozta fel Flipper Öcsi halálát

Archívum2017.11.16, 13:16

Marót Viki a gondolat és a hit teremtő erejéről mesélt a FEM3 Caféban. Elárulta, hogy a benne élő hit segített feldolgozni Flipper Öcsi elvesztését is. 

A Sátán hangján hörgött a szüleire támadó lány

Tudomány2017.09.23, 23:56

Az elmúlt hetekben röppent fel a hír, hogy egy számítógépes szakemberekből álló csoport sikeresen megfejtette egy 17. századi apáca titokzatos, meglehetősen istenkáromló üzenetét. A nővér önkívületi állapotban különös betűket vetett papírra, kezét elmondása alapján maga a Sátán vezette. De valóban démonok szállták meg a lányt vagy komoly pszichiátriai problémák késztették tettére? Rengeteg hasonló eset ismert, és mint látni fogjuk, az igazság eldöntése korántsem egyszerű, a mai napig heves vitákat gerjeszt a tudósok és a hit képviselői között.

Böjte Csaba: A világot az igenek, a bizalom és a hit viszi előre

Itthon2017.08.20, 14:34

A világot az igenek, a bizalom és a hit viszi előre jelentette ki Böjte Csaba ferences rendi szerzetes Pécsett, a Magyarok kenyere jótékonysági program központi ünnepségén.

Babonák - tudatlanság vagy hagyományőrzés?

She2017.08.15, 15:29

Jó, ha tudod: ha viszket a tenyered, nem biztos, hogy allergiád van, hanem azt is jelenti, pénz áll a házhoz. De csak akkor, ha a bal, mert amennyiben a jobb kezedet kell megvakarnod, sajnos kiadásokra számíthatsz.

A negyedik esküvőm a negyedik Nagy Ő-vel

She2017.08.14, 12:30

Már negyedszerre álltam ott, és nyoma nem volt annak az elszántságnak, annak a mindent felborító akarásnak, hogy holtomiglan-holtodiglan. Mert az ember három házassággal a háta mögött már tudja, hogy nem létezik ilyen.

Nem hosszabbítják meg a Hittani gyülekezet vezetőjének mandátumát

Nagyvilág2017.07.01, 12:02

Ferenc pápa úgy határozott, hogy nem hosszabbítja meg Gerhard Müller bíborosnak, a Hittani Kongregáció vezetőjének mandátumát, ami július 2-án lejár.

Peller Mariann vendége Sarka Kata volt az Utazás a lelked körül című műsorban

Life.hu2017.04.19, 05:42

Peller Mariann vendége ezúttal Sarka Kata volt a LifeNetwork csatornán futó Utazás a lelked körül című műsorban. Kata a múltról és a hitéről osztotta meg velünk érzéseit, de a szakértő segítségével arra is választ kapott, mi várhat még rá a jövőben. 

A feltámadás titokzatos ereklyéje, a torinói lepel

Tudomány2017.04.18, 10:52

A katolikus egyház és a világtörténelem egyik legtitokzatosabb ereklyéje, a Krisztus halotti leplének tartott és a torinói Keresztelő Szent János dómban őrzött relikvia eredetével kapcsolatos kiélezett viták mind a mai napig nem jutottak még nyugvópontra. A leplen számos olyan nyomot rögzítettek, amelyek szoros egyezést mutatnak a bibliai szenvedéstörténetben írtakkal.

Utazás a Lelked körül - Peller Mariannal

Life Network 2.02019.06.10, 17:19

Miért születtünk erre a Földre? Mi dolgunk itt? Mi a sorsfeladatunk? Mihez vagy kihez fordulunk, amikor mélypontra kerül az életünk? Miben hiszünk és miben nem? Ilyen és ehhez hasonló kérdések mindenkiben felmerülnek időről időre. Ezekre a kérdésekre keressük közösen a választ ismert és elismert vendégekkel Peller Mariann új műsorában.

Mindenkinek járna egy saját Shane Tusup!

She2017.02.09, 14:03

A ma reggeli facebook megnyitásomkor első posztként Shane Tusup mosolygott rám vissza a telefonról, azzal a jól megszokott, arrogáns, de szexi vigyorával. Belém hasított a felismerés: milyen mérhetetlenül irigy vagyok Hosszú Katinkára!

Előző
  • 1
  • 2
Következő