Himnusz

címke rss

A magyar kultúra napja

A Himnusz születésnapjáról az idén is számos rendezvénnyel emlékeznek meg Budapesten. Január 22. 1989 óta ünnepe a magyar kultúrának.

Újraértékelik a Himnuszt és az ünnepeket

Archívum2003.01.15, 17:49

Január végén ül össze először a nemzeti és állami jelképrendszert áttekintő szakértői bizottság. A testület foglalkozik majd az államhatalmat megtestesítő intézmények, közöttük a törvényhozó és a végrehajtó hatalom, valamint a Legfelsőbb Bíróság elhelyezésével, továbbá az egykor kormányzati negyedként működött budai királyi vár újrahasznosításával. A bizottság át fogja tekinteni a címer és a lobogó használatának, illetve a Himnusz műsorra tűzésének rendjét.

Ciprus új zászlót és himnuszt kap

Archívum2003.01.29, 15:20

A tervek szerint hamarosan újraegyesülő Ciprus új lobogót és himnuszt kaphat, amelyekre pályázatot írt ki az ENSZ. Jelenleg külön zászlót használ a görög és a török közösség. Az új zászlónak egyszerűnek kell lennie, amit gyerekek is könnyen meg tudnak rajzolni. Miután az ország az EU-ba lép, elképzelhető, hogy az egyik jelenlegi zászló alapszínét festenék át fehérről kékre.

Varga Európájával kampányolnak a szlovákok

Archívum2003.04.24, 09:13

Varga Miklós Európája lesz a szlovák uniós népszavazás nem hivatalos himnusza. A május 16-17-re kitűzött szavazásra buzdító állami kampány csak a napokban indult meg, ám az ezzel elégedetlen Európai Bizottság saját népszerűsítő hadjáratot is folytat. Maga Romano Prodi és Günter Verheugen turnézik majd Szlovákiában a részvételért és az igenért - írja a Magyar Hírlap.  

Latin nyelvű lehet Európa himnusza

Archívum2004.02.10, 11:58

Beethoven Örömódáját, az Európai Unió himnuszát latinul kellene énekelnie a  tagországok népeinek - javasolta Peter Roland, egy bécsi magániskola tulajdonosa.

Letölthető az Európai Unió himnusza

Archívum2004.05.04, 11:47

Letölthető a Magyarország.hu-ról az Európai Unió himnusza. A dal Ludwig van Beethoven IX. szimfóniájának egy részlete.

Együtt a háromszáz legjobb magyar

Archívum2004.07.08, 13:41

Világhíres magyarok címmel a művészet, irodalom, történelemtudomány és sport területén világviszonylatban is kimagasló magyarokról jelentetett meg népszerű ismeretterjesztő könyvet a Kossuth Kiadó. Az ország európai uniós csatlakozásához kapcsolódóan napvilágot látott kötetet Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke méltatta a Kiadó Pallas Páholy nevű kávézójában.

Himnuszéneklés ellen lázadnak a japán iskolákban

Archívum2004.07.12, 20:50

Több száz japán tanár ellen indult fegyelmi eljárás, amiért iskoláikban megtagadták a himnusz éneklését. A tanárok szerint a hagyományos himnusz, a Kimigajó túlságosan emlékeztet az imperialista időkre és a II. világháborúra. A tanárok arra hivatkoztak, hogy meg kell adni a választás szabadságát az iskolákban a kétes múltú dallal kapcsolatban. Ugyanakkor felmérések azt is kimutatták, hogy világháborús és birodalmi múltja miatt a diákok többsége is elutasítja a himnuszt. Az iskolák felügyeleti szervei szerint viszont a tanárok nem kényszeríthetik egyéni döntéseiket a diákokra, és az a feladatuk, hogy hazafias nevelésben részesítsék aa ...

Hamis himnuszok, szerencsétlen szervezők

Archívum2005.01.03, 15:27

Az igazi sportrajongók nem csak szilveszter éjjelén találkoznak a himnusszal, hanem a jelentősebb tornákon, világbajnokságokon, olimpiákon, válogatott szintű találkozókon is. Persze diadal esetén sem mindig hallják nemzetük himnuszát - mert néha elkallódik a lemez, vagy éppen egy ott nem is érdekelt, idegen országé kerül a lejátszóba, a véletlen szeszélyes játéka folytán. Sok ilyen baki volt a múltban, íme néhány.

Csipa énekel, dj Newl dobol a márciusi Mayday himnuszára

Archívum2005.02.03, 13:34

Már a negyedik magyar Mayday-t tartják március huszonhatodikán, szombaton. Ahogy tavaly, úgy idén is hat helyszín várja a partyzókat a Hungexpo F pavilonjában. Az új szlogen: You Make the Rules - We Make the Noise. Himnusz viszont most van először: a hooliganses Csipa énekével, dj Newl dobjaival, Collins & Behnam zenéjével.

Előző
Következő