Hideg nyomon
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Titokzatos folyó
- Good Will Hunting
- Ben Affleck
- Szex és New York
- A vasember
Ben Affleck mitől ilyen zseniális?
A héten bemutatott Vakszerencse című filmje ugyan irtó gyenge, de épp ezért úgy éreztük, ideje áttekinteni Ben Affleck eddigi pályáját, főleg a szebb pillanatokra koncentrálva. Aranyos független filmekben kezdte, huszonöt évesen Oscar-díjat nyert a forgatókönyvével, megjárta a hollywoodi szupersztárságot, hat éve dögös rendezőként született újjá, idén pedig megkapta második Oscar-díját is. És még csak negyvenegy éves.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Öt érv amellett, hogy Ben Affleck jó fej
Akármennyit játszik is szuper (Good Will Hunting, Hollywoodland, Tolvajok városa) vagy kevésbé szuper, de irtó népszerű (Armageddon, Pearl Harbor) filmekben, akármilyen jókat is rendez és szimpatikusakat is nyilatkozik, Ben Affleckről a 2000-es évek elején széles körben elterjedt, hogy egy rosszfej csávó. Ez természetesen nem igaz, és az alábbiakban mindjárt fel is sorakoztatjuk a fő érveket amellett, hogy Ben Affleck jó arc, sőt, a legjobbak egyike.
2008 a moziban: Legjobb film
Változatos, szép filmes évet hagytunk magunk mögött, amelyben jól megfértek egymás mellett az ABBA-slágerek, a díjakkal megrakott hallgatag művészfilmek és az igényes magyar közönségfilmek is. Röviden áttekintjük az év filmes sikereit, aztán előrukkolunk az [origo] filmklub tízes toplistájával.
- címkék:
- film
- Mamma Mia!
- Hallam Foe
- Delta
- Fallal szemben
- Madagaszkár
- 2 nap Párizsban
- Macskafogó
- Szex és New York
- pánik
- Kaméleon
- Kung Fu Panda
- Erőszakik
- Nem vénnek való vidék
- trópusi vihar
- A nyomozó
- Tabló
- Kalandorok
- Casting minden
- 9 és fél randi
- Valami Amerika 2.
- Hideg nyomon
- Ellenséges vágyak
- 4 hónap, 3 hét, 2 nap
- Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford
- Vacsora
- Titokzatos folyó
- Fél Nelson
- Szkafander és pillangó
- A másik oldalon
- Lorna csendje
- Vérző olaj
- A vasember
- Good Will Hunting
- Juno
- Indiana Jones és a kristálykoponya királysága
- Agyő, nagy Ő!
- Címkefelhő »
Fasizmusdemonstráció meztelen rockerrel
A Filmszemle meglepetéssikere végre a mozikban, mellé kapunk menekülő Shia LaBeoufot, diktatúrát demonstráló német tanárt, meztelenül gyakorló dobost és négy Ulrich Seidl-alkotást, mielőtt még túl jó lenne nekünk.
[origo] filmklub
- címkék:
- Brandon Routh
- Al Pacino
- Ben Affleck
- Mads Mikkelsen
- Vincent Gallo
- Charlize Theron
- Benicio Del Toro
- Bryan Singer
- Ulrich Thomsen
- Hayden Christensen
- Robert De Niro
- Egy bébiszitter naplója
- pánik
- The Imaginarium of Doctor Parnassus
- Anyádat is
- A Faun labirintusa
- Nem vénnek való vidék
- Hideg nyomon
- Superman visszatér
- Mifune utolsó dala
- Szemtől szemben
- Hipervándor
- A születésnap
- Superman
- Oldboy
- Speed Racer - Totál turbó
- A rém
- Az Örökség
- A bosszú asszonya
- Wilbur öngyilkos akar lenni
- Millió dolláros bébi
- College
- I. e. 10 000
- The Bank
- Címkefelhő »
[origo] filmklub
- címkék:
- Woody Allen
- Matt Damon
- Brandon Routh
- Scarlett Johansson
- Robert Downey Jr.
- Helen Mirren
- Kate Bosworth
- Bryan Singer
- Kate Winslet
- négy
- Kutyaszorítóban
- Off Hollywood
- A Bourne-ultimátum
- Inland Empire
- Persepolis
- Az álom tudománya
- Macskafogó
- Az órák
- Szerelmem, Szarajevó
- Harmadik Shrek
- Apró titkok
- Egyre távolabb
- Dreamgirls
- Titanic
- Superman
- Szex és New York
- Felkavar a szél
- Felkoppintva
- Speed Racer - Totál turbó
- Keserű méz
- Batman
- Rambo 3.
- A mások élete
- Az utolsó skót király
- A Faun labirintusa
- Egy botrány részletei
- Hogyan éltem túl a világvégét?
- Az angol beteg
- Az ismeretlen
- Pókember 3
- Sundance filmfesztivál
- Őfelsége pincére voltam
- Hideg nyomon
- Főfőnök
- 4 hónap, 3 hét, 2 nap
- Mr. Bean nyaral
- A vasember
- Elemi részecskék
- Piaf
- Külvárosi fények
- A királynő
- G. I. Joe története
- Értelem és érzelem
- Superman visszatér
- Bábel
- 300
- Hulk
- Indiana Jones és a végzet temploma
- A család kicsi kincse
- Címkefelhő »
[origo] filmklub
[origo] filmklub
- címkék:
- Denzel Washington
- Russell Crowe
- Paul Rudd
- Angelina Jolie
- Robert Downey Jr.
- Paul Thomas Anderson
- Péterfy Bori
- Ashton Kutcher
- Nagy Ervin
- Melanie Griffith
- Jennifer Connelly
- Daniel Day-Lewis
- Morgan Freeman
- Michelle Pfeiffer
- Sin City - A bűn városa
- Kutyaszorítóban
- I Heart Huckabees - Multik haza!
- Dexter
- Michael Clayton
- Sivatagi cápák
- Magnólia
- Madagaszkár
- Rocky Balboa
- Tolvajtempó
- Sírhant Művek
- Hatalmas szív
- Schmidt története
- Az utolsó skót király
- Tortúra
- Egy csodálatos elme
- Boogie Nights
- Mézengúz
- Rekviem egy álomért
- Poseidon
- Az Ügynökség
- Anyád lehetnék
- 30 Days of Night
- Hideg nyomon
- A köd
- Titokzatos folyó
- Vérző olaj
- A vasember
- Good Will Hunting
- Ragyogás
- Fűrész
- Wanted
- Vágy és vezeklés
- Hulk
- Amerikai gengszter
- A tégla
- Ördögűzés Emily Rose üdvéért
- Shrek
- München
- Címkefelhő »
[origo] filmklub
- címkék:
- Angelina Jolie
- Spike Lee
- Szex és New York
- Kung Fu Panda
- Az esemény
- Lány a vízben
- trópusi vihar
- Hideg nyomon
- Titokzatos folyó
- A vasember
- Wanted
- Vágy és vezeklés
- Pókember
- Batman: Kezdődik!
- Hulk
- Star Wars - A klónok háborúja
- Egyszer
- Ne szórakozz Zohannal!
- A hihetetlen Hulk
- Míg a jackpot el nem választ
- Kerülőutak
- A hazug
- Indiana Jones és a kristálykoponya királysága
- Variety
- Címkefelhő »