Hezbollah

címke rss

Hezbollah-harcosokat raboltak el izraeli kommandósok

Nagyvilág2006.08.02, 07:15

A Hezbollah három tagját rabolta el az izraeli hadsereg egy Baalbekben elkövetett kommandós-akcióban. Az akció során házakat is leromboltak, az összecsapásokban tíz civil halt meg.

Izraeli offenzíva indult Kelet-Libanonban

Nagyvilág2006.08.02, 00:48

Több ezer izraeli katona próbál minél mélyebben benyomulni Dél-Libanonba, miközben az ország keleti területein is összecsaptak a Hezbollah fegyvereseivel. Az izraeli miniszterelnök szerint csak akkor lesz tűzszünet, ha a síita szervezet már nem képes a szomszédos Libanon területéről támadni Izraelt. Közben a brit polgári repülőterekről kitiltották az amerikai légierő gépeit, amelyekkel bombákat szállít Izraelnek, a katonai leszállópályákat viszont továbbra is használhatják.

Szétlőtte Izrael a legfontosabb libanoni határátkelőt

Nagyvilág2006.07.29, 23:30

Izraeli rakétát szombaton használhatatlanná tették a legfontosabb határátkelőt Libanon és Szíria között. A szombati izraeli légicsapásoknak legalább 14 libanoni halottja van. Az ENSZ szerint a konfliktus libanoni áldozatainak száma már 600 felett jár. Közben az amerikai külügyminiszter újra Izraelbe érkezett tárgyalni, miközben Izrael jelezte: szó lehet a harcok felfüggesztéséről úgy is, hogy nem szerel le azonnal a Hezbollah. A libanoni síita szervezet vezetője újra távolabbi izraeli célpontok lövésével fenyegetett.

A Hezbollah-vezért az irániak bújtathatják

Nagyvilág2006.07.28, 20:39

Amerikai és izraeli hírszerzési értesülések szerint Haszan Naszrallah sejk, az Izrael ellen harcoló libanoni síita Hezbollah vezetője a bejrúti iráni nagykövetségen rejtőzik. Eközben kimerültséggel kórházba szállították az izraeli vezérkari főnököt.

Kilenc katonát vesztett Izrael egy nap alatt Libanonban

Nagyvilág2006.07.27, 11:15

Izrael eddigi legsúlyosabb emberveszteségét szenvedte el két hete tartó libanoni hadjáratában: kilenc katona halt meg egyetlen nap alatt a Hezbollah síita szervezet elleni támadásokban. Az USA Iránt és Szíriát bírálja a konfliktus kapcsán, miközben az amerikai ellenkezésen bukott el az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata, amely négy ENSZ-megfigyelő lebombázása miatt feddte volna meg Izraelt.

Izrael semmibe vette a lebombázott ENSZ-esek jelzéseit

Nagyvilág2006.07.26, 16:59

Izraeli légi támadásban meghalt kedden négy ENSZ-megfigyelő Libanon déli részén. Kofi Annan ENSZ-főtitkár felháborítónak nevezte az ENSZ-állomás bombázását. Kiderült: az ENSZ-megfigyelők órákkal a támadás előtt jelezték - tíz alkalommal -  Izraelnek, hogy hagyja abba táboruk lövetését. Eközben Rómában több mint egy tucat ország diplomatái vitatták meg a helyzetet, és azonnali tűzszünetre szólították fel a feleket. A halálos áldozatok száma már 400 fölött jár, de a harcok folytatódnak: a Hezbollah újra támadta Haifát, és távolabbi célpontok lövésével fenyeget.

Óvatosságot jelezhet a hatmilliós magyar segély

Nagyvilág2006.07.25, 17:54

Nem kevés, de nem is sok - így vélekedik egy segélyszervezet munkatársa arról a hatmillió forintról, amit a magyar kormány gyorssegélyként küld a libanoni kormánynak. Egy ekkora - nem túl nagy összegű segély - együttérzést fejez ki, ugyanakkor jelzi azt is, hogy a küldő országnak nem telik többre, vagy teljes mértékben nem áll a nehézségekkel küzdő ország mellett - mondta a Baptista Szeretetszolgálat vezetője. A Külügyminisztérium szerint viszont a magyar kormánynak most ekkora összeg fért bele.

Blogon egyezkednek a békéről Libanonban

Nagyvilág2006.07.25, 16:48

Az izraeli és libanoni bloggerek országaik egyre mérgesedő viszonya ellenére is kapcsolatba lépnek egymással. Békére vágynak, és a szélsőséges kisebbséget hibáztatják.

Izrael szerint külföldön támadna a Hezbollah

Nagyvilág2006.07.24, 19:47

A Hezbollah libanoni síita szervezet elkezdte aktiválni külföldi alvó sejtjeit, amelyek izraeliek elleni támadásokat terveznek - közölte az izraeli katonai hírszerzés főnöke, akinek szavait a hétfői izraeli sajtó idézte.

A libanoni válság napról napra

Nagyvilág2006.07.23, 12:44

Cikkünkben rövid összefoglalót olvashat a libanoni konfliktus eseményeiről. Ha részletesen is kíváncsi a történésekre, akkor kattintson az egyes bekezdések alatt található linkekre.

Tárgyalhat az izraeli túszokról Libanon

Nagyvilág2006.07.23, 21:38

A Hezbollah beleegyezett, hogy a libanoni kormány tárgyaljon Izraellel két elrabolt katonája szabadon engedéséről. Az emberrablás váltotta ki a 12. napja tartó, 400 emberéletet követelő konfliktust. Miközben a nyugati diplomaták Izraelt győzködik, és a pápa azonnali tűzszünetre szólított fel, az ENSZ humanitárius vezetője a humanitárius jogok megsértéséről beszélt a szétbombázott Bejrút láttán.

Gyilkoltak a Hezbollah Haifára lőtt rakétái

Nagyvilág2006.07.23, 17:19

Tucatnyi rakétát lőtt ki az izraeli Haifára vasárnap a libanoni Hezbollah, miközben Izrael is folytatta a légicsapásokat, és vasárnap délután hadihajókról rakétákkal támadta Bejrút déli részét. Az izraeli védelmi miniszter szerint addig folytatják, amíg célt nem érnek. A harcok sújtotta térségből már nem csak libanoni, hanem az izraeli lakosok is menekülnek. Az ENSZ szerint csak a libanoni menekülteknek több százmillió dolláros segélyre lesz szükségük.

A határon csoportosítja erőit Izrael

Nagyvilág2006.07.22, 12:38

A tartalékosok behívása, és a határ menti csapatösszevonások arra utalnak, hogy Izrael szárazföldi offenzívára készül Libanonban. Katonai illetékesek szerint ugyanakkor nincs ilyen küszöbön álló hadművelet. A konfliktus megoldásán ügyködő nagyhatalmak Rómába szerveznek nemzetközi konferenciát, ugyanakkor a térségben próbál békíteni az amerikai és a német külügyminiszter is. Dél-Libanonból eközben százezrek menekülnek, a biztonságosabbnak tekintett települések kezdenek túlzsúfolttá válni.

Szárazföldi hadműveletek várhatók Libanonban

Nagyvilág2006.07.21, 23:58

Az izraeli vezérkari főnök kilátásba helyezte pénteken, hogy szárazföldi hadműveleteket hajtanak végre Libanonban a szükségnek megfelelően, de korlátozott mértékben. Az izraeli hadsereg pénteken behívott több ezer tartalékost.

Sátorvárosokba menekülnek a libanoniak

Nagyvilág2006.07.21, 08:34

Eddig tízezer ember menekült el a kilenc napja izraeli légitámadások sújtotta Libanonból, és még több tízezren várnak arra, hogy elhagyhassák az országot. A harcok miatt otthonukat elhagyó libanoniak száma ugyanakkor meghaladja a félmilliót, az emberek rokonoknál és sátorvárosokban húzzák meg magukat. Az emberrablásaival az izraeli hadműveleteket kiváltó Hezbollah vezére szerint a csapások ellenére kitartanak, és csakis fogolycsere keretében adják ki a túszokat. A kilenc napja tartó harcoknak már összesen több mint 350 áldozata van - javarészt civilek.

Az ENSZ szerint katasztrófa fenyeget Libanonban

Nagyvilág2006.07.20, 19:56

Az ENSZ egyik illetékese szerint a kilenc napja tartó bombázásokban teljesen szétlőtt libanoni úthálózat nem csak a libanoniak menekülését, de a külföldiek mentését is megnehezíti, a helyzet katasztrófával fenyeget. Kofi Annan ENSZ-főtitkár az ellenségeskedés azonnali leállítását követelte. A Hezbollah fegyveresei és az izraeli csapatok több helyen is összetűztek Dél-Libanonban. Kilencedik napja tart a libanoni válság.

Szárazföldön is összecsapott Izrael a Hezbollahhal

Nagyvilág2006.07.20, 08:02

Legkevesebb 500 ezer ember kelt útra Libanonban, hogy elmeneküljön a nyolc napja tartó harcok elől. Izrael állandósította a bombázásokat, szerdán azonban szárazföldön is behatolt Libanonba, hogy támadást intézzen a Hezbollah állásai ellen. A gerillaszervezet ismét rakétákkal lőtte az észak-izraeli településeket. A Guardian szerint Izrael egy hetet kapott az USA-tól, hogy meggyengítse a Hezbollahot.

A Hezbollah szerint sikertelen volt az izraeli légicsapás

Nagyvilág2006.07.20, 23:30

A Hezbollah feje csütörtökön azt állította, hogy a libanoni síita szervezet vezetése továbbra is sértetlen - a szervezet bunkerére mért izraeli légicsapás ellenére is -, a Hezbollah gerillái által foglyul ejtett két izraeli katonát pedig csak fogolycsere keretében hajlandó elengedni.

Az Úr Öklével szólnak a néphez a jótékonykodó robbantók

Nagyvilág2006.07.20, 13:13

Izrael elpusztítása a végső célja az arab világban nagy megbecsülésnek örvendő Hezbollahnak, amely emberrablásaival kirobbantotta a Libanont romba döntő, júliusi közel-keleti konfliktust. A Hezbollahot sokan tisztelik azért, mert - eddig egyedüli arab szervezetként - területi engedményekre tudta kényszeríteni Izraelt, de sok libanoni hálás a Hezbollahnak azért is, mert jelentős részt vállalnak a társadalom szervezéséből. A csoport vezetője, Hasszan Naszrallah, ismerői szerint ravasz taktikus, esze gyorsan vág, de mindennél többet elárul róla, hogy már neve is Allah győzelmét hirdeti.

A Hezbollah vezetői bunkere volt a célpont Bejrútban

Nagyvilág2006.07.20, 00:47

Izraeli harci gépek bombákat dobtak szerda este Bejrút déli részén egy bunkerre, amelyben feltételezések szerint a síita Hezbollah szervezet vezetői tartózkodnak.

A Hezbollah újra Haifát lövi, Izrael szárazföldön is nyomul

Nagyvilág2006.07.18, 01:49

A Hezbollah ismét pusztító erejű rakétatámadást intézett Haifa ellen. Az izraeli hadsereg szárazföldi akciókat hajtott végre Dél-Libanonban, de folytatódtak a bombázások is. Kofi Annan ENSZ-főtitkár és Tony Blair brit miniszterelnök nemzetközi csapatok kiküldésével rendezné a közel-keleti válságot. A békefenntartók mandátumáról azonban a Biztonsági Tanácsnak kell döntenie, amely eddig is megosztott volt a kérdésben.

Tízezrek menekülnek Dél-Libanonból, Izrael mozgósít

Nagyvilág2006.07.18, 20:18

Emberek tízezrei menekülnek dél-libanoni otthonaikból az állandósuló izraeli légitámadások miatt. Az ENSZ szerint az izraeli bombázások teljesen használhatatlanná tették az utakat és hidakat, ami nem csak a menekülést nehezíti meg, de a segély- és mentőcsapatokat is elzárja a legválságosabb országrészektől. Az éjszakai légitámadásokban 200 fölé emelkedett a hat napja trató közel-keleti konfliktus libanoni áldozatainak száma, a halottak többsége civil. A Hezbollah 15 észak-izraeli várost lőtt éjszaka és hajnalban, újabb áldozatokról nem érkezett jelentés. Az iráni Hezbollah is beleavatkozott az eseményekbe, a szervezet izraeli és ameerikai ...

Őrizetbe vették az al-Dzsazíra két munkatársát Izraelben

Nagyvilág2006.07.17, 21:29

Az izraeli rendőrség őrizetbe vette és kihallgatta az al-Dzsazíra arab műholdas televízió két munkatársát hétfőn az adó beszámolója szerint. A hatóságok azzal vádolják őket, hogy felvételeikkel a Hezbollahnak segítenek rakétatámadásaihoz újabb célpontok kiválasztásában.

A libanoni válság csúcsra hajtja az olajárat

Gazdaság2006.07.17, 14:34

Ötödik napja emelkedik a nyersolaj ára a libanoni válság hatására. Az izraeli hadsereg és a Hezbollah dél-libanoni tűzpárbaja miatt az utóbbi napokban az olajár több mint 5 százalékkal növekedett: jelenleg egy hordó nyersolaj 78,18 dollárba kerül a londoni ártutőzsdén. Szakértők szerint a harci cselekmények ugyan nem fenyegetik fizikailag az olajellátást, de ha a hadműveletek elhúzódnak, az olaj ára tovább emelkedhet. A libanoni tüzérségi párbajt lehetséges, hogy a hazai piac is megérzi majd.

A Hezbollah hosszú harcot ígér, Izrael nyomul tovább

Nagyvilág2006.07.17, 07:05

Egész Libanon területét támadta vasárnap délután, este és éjszaka Izrael, az akciókban 38 ember életét vesztette, így már 130 fölött jár az öt napja tartó közel-keleti konfliktus libanoni áldozatainak száma. Az izraeli csapatok folytatják a Libanon elleni támadásokat, amíg nem változik a helyzet. A tűzszünet feltételéül két elrabolt katonájának szabadon bocsátását és a Hezbollah gerilláinak visszavonását szabta Izrael, a Hezbollah vezetője szerint azonban csak most kezdődik az igazi harc.

A G8-csúcson is téma a libanoni offenzíva

Nagyvilág2006.07.16, 10:56

Megkezdték első munkaülésüket a hét vezető ipari demokrácia és Oroszország vezetői szentpétervári csúcsértekezletükön. Az amerikai elnök megismételte azt az álláspontját, miszerint Izraelnek joga van az önvédelemre.

Véres bosszút állt a Hezbollah az izraeli akciókért

Nagyvilág2006.07.16, 18:44

Több civil áldozatot követelő rakétatámadással torolta meg a Hezbollah Libanon bombázását, Haifában legkevesebb nyolcan haltak meg a gerillák vasárnap reggeli akciójában. Az izraeli miniszterelnök messzeható következményekkel fenyegette meg Libanont, az izraeli légierő pedig folytatta Bejrút elleni támadásait. Az öt napja tartó konfliktusban több tucat civil veszetette életét, libanoni oldalon már 100 fölött jár az áldozatok száma.

Feltételekkel hajlandó a tűzszünetre Izrael

Nagyvilág2006.07.14, 21:05

A Hezbollah lefegyverzése és katonái szabadon engedése esetén hajlandó Izrael tűzszünetet kötni Libanonnal. Pénteken újabb támadást intézett a bejrúti repülőtér ellen az izraeli légierő, de a harci gépek bombázták a Damaszkuszba vezető utat és a libanoni energiatartalékokat is. Az ENSZ Biztonsági Tanács megkezdte tárgyalását a libanoni helyzetről, de a tagok között csütörtökön teljes volt a megosztottság, így kétséges, hogy pontot tudnak-e tenni a libanoni válság végére.

Izrael újra Bejrútot bombázta

Nagyvilág2006.07.14, 08:55

Péntek hajnalban ismét Bejrút déli, síiták lakta részét bombázta az izraeli légierő, a támadásban hárman meghaltak. Ezt megelőzően két rakéta csapódott be Izrael harmadik legnagyobb városában, a libanoni határtól 30 kilométerre fekvő Haifában. Bár a Hezbollah radikális libanoni szervezet korábban a kikötőváros lövetésével fenyegetőzött, a támadás után tagadta, hogy köze lenne az akcióhoz, amelyben senki nem sérült meg. A libanoni kormány még csütörtökön tűzszünetet kért és az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult. A BT pénteken tárgyal a libanoni helyzetről.

Az izraeli kormány engedélyezte a libanoni akciókat

Nagyvilág2006.07.13, 00:10

Az izraeli kormány engedélyezte szerda esti rendkívüli ülésén, hogy a hadsereg katonai akciókat hajtson végre Libanonban - jelentette be Jichák Herzog idegenforgalmi miniszter, a biztonsági kabinet tagja. Fuád Szinjóra libanoni kormányfő szerdán arab és nyugati vezetőktől kért segítséget  az országa elleni súlyos izraeli katonai megtorlás elkerülésére.

A Hezbollah is beszállt az izraeli fogolyjátszmába

Nagyvilág2006.07.12, 13:48

Két izraeli katonát ejtettek túszul a Hezbollah gerillái szerdán, emellett Libanon területéről rakétatámadást indítottak egy izraeli város ellen. Az izraeli hadsereg légi és szárazföldi offenzívát indított libanoni területen és megkezdte a tartalékosok mozgosítását. Zöld utat kapott ugyanakkor a hadsereg a gázai helyzet kezelésére. A palesztin területeken humanitárius katasztrófa kialakulása fenyeget.

Utcai zavargásokat váltott ki a tévéműsor

Nagyvilág2006.06.02, 06:34

Síita muzulmánok százai utakat zártak le és autógumikat gyújtottak fel csütörtök este a libanoni fővárosban. A fanatikusok tiltakozását az váltotta ki, hogy egy televíziós műsorban kigúnyolták a Hezbollah síita szervezet vezetőjét.

Fellángoltak a harcok Izrael és libanoni gerillák között

Nagyvilág2006.05.28, 19:37

Az elmúlt évek egyik leghevesebb összecsapása zajlott le Izrael és libanoni gerillák között vasárnap, miután hajnalban rakéták hullottak Izrael területére északi szomszédja oldaláról.

Hezbollah-főnökre vadászó terroristákat fogtak el

Nagyvilág2006.04.10, 18:54

A libanoni katonai titkosszolgálat hétfői libanoni sajtóértesülés szerint elfogott kilenc feltételezett terroristát, akik Haszan Naszrallah sejknek, a Hezbollah libanoni síita terrorszervezet vezetőjének életére törtek.

Izrael fokozta hadi készültségét a libanoni határnál

Nagyvilág2006.03.13, 06:41

A libanoni Hezbollah támadásaira számítva fokozott készültségbe helyezték az izraeli hadsereget a libanoni határ mentén. Izrael attól tart, hogy a március 28-ra tervezett választásokat megelőzően atrocitásokra kerülhet sor a térségben.

A Hezbollah és az Amal vezetőivel tárgyalt az iráni elnök

Nagyvilág2006.01.20, 22:07

A Hezbollah és az Amal libanoni síita szervezetek vezetőivel találkozott pénteken Damaszkuszban Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök.

Washington érdeklődik a kiszabadult Hammadi iránt

Nagyvilág2005.12.20, 22:58

Az Egyesült Államok azt várja Libanontól, hogy adja ki a Hezbollah síita szervezet tagját, akit Németországban ugyan életfogytiglani börtönre ítéltek egy amerikai katona meggyilkolásáért, ám a berlini hatóságok múlt héten 16 év után amnesztiában részesítettek és átadtak a közel-keleti arab országnak.

Megpróbáltak felrobbantani egy Hezbollah- vezetőt

Nagyvilág2005.12.10, 02:06

Pokolgépes merényletet kíséreltek meg a Hezbollah libanoni gerillaszervezet egyik magas rangú képviselője ellen péntek este a kelet-libanoni Baalbek városában.

Az ENSZ BT elítélte a Hezbollah gerillaszervezetet

Nagyvilág2005.11.23, 23:48

Elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa a Hezbollah libanoni síita gerillaszervezetet szerdán az izraeli-libanoni határtérségben kirobbant harcokban játszott szerepéért.

Irán Izrael ellen fegyverzi fel a Hezbollahot

Nagyvilág2005.11.18, 01:49

Irán több mint tízezer kis hatótávolságú, de Izrael számára nagyon súlyos fenyegetést jelentő rakétával látta el a Hezbollah libanoni szervezetet, amely az ország déli részén, a zsidó állam közvetlen közelében telepítette a fegyvereket - közölte egy izraeli diplomata csütörtökön egy washingtoni tanácskozáson.

Izraeli-palesztin összecsapás a Sebaa-tanyáknál

Nagyvilág2005.11.03, 19:07

Aknagránátokat lőttek egymás állásaira csütörtökön az izraeli hadsereg egységei és a libanoni Hezbollah szélsőséges síita szervezet tagjai az izraeli-libanoni-szíriai hármas határnál fekvő Sebaa-tanyák térségében. Sebesülésekről nem érkezett jelentés.

A Hezbollah izraeli állásokat támadott a Sebaa-tanyáknál

Nagyvilág2005.06.29, 18:40

A Hezbollah libanoni gerillaszervezet támadást intézett izraeli katonai állások ellen a libanoni-izraeli-szíriai határ találkozásánál fekvő Sebaa-tanyák térségében szerdán, az izraeli hadsereg válaszul légi csapást intézett Hezbollah-állások ellen - mondták el izraeli katonai források és a Hezbollah.

A Fehér Ház szerint a Hezbollah továbbra is terrorszervezet

Nagyvilág2005.06.06, 21:56

A Hezbollah síita radikális mozgalom továbbra is terrorszervezet - jelentette ki hétfőn Scott McClellan fehér házi szóvivő, a mozgalomnak a libanoni parlamenti választásokon aratott sikerére reagálva.

A Szíria-barát mozgalom nyert Libanonban

Nagyvilág2005.06.06, 01:30

A Szíria-barát síita Hezbollah és Amal mozgalom közlése szerint jelöltjeik mind a 23 képviselői helyet megszerezték a Dél-Libanonban rendezett parlamenti voksoláson. A választások múlt vasárnapi első fordulóját Bejrútban a Szíriával szemben kritikus álláspontra helyezkedő ellenzékiek nyerték. A választások harmadik és negyedik fordulóját a következő két vasárnapon rendezik meg.

Libanonban befejeződött a választások első szakasza

Nagyvilág2005.05.29, 20:25

Megkezdődött a szavazatok összesítése a libanoni parlamenti választások vasárnapi első szakasza után. Az első nem hivatalos részeredmények szerint az ellenzék vezet.

A Hezbollah rakétaarzenáljával fenyegeti Izraelt

Nagyvilág2005.05.25, 19:59

A Hezbollah libanoni gerillaszervezet azt állítja, hogy 12 ezernél több rakétája van, amelyekkel tűz alá veheti egész Észak-Izraelt.

A pészah miatt Izrael lezárta Ciszjordániát

Nagyvilág2005.04.22, 00:47

A zsidó húsvéti ünnepekre, a pészahra készülve elővigyázatosságból fokozott riadókészültségbe helyezték az izraeli rendőrséget és biztonsági szolgálatokat, a Jordán folyó nyugati partján fekvő palesztin területeket pedig lezárta Izrael - közölte az izraeli hadsereg szóvivője csütörtökön.

A Hezbollah kémrepülőgépet küldött Izrael fölé

Nagyvilág2005.04.11, 18:44

Pilóta nélküli felderítő repülőgépet küldött Izrael fölé a libanoni Hezbollah terrorszervezet. Mint azt az izraeli katonaság egyik szóvivője elismerte, a gép hétfőn behatolt az izraeli légtérbe Libanon felől, s néhány perc elteltével visszatért a zsidó államot észak felől határoló államba.

A Hezbollah kész tárgyalni a leszerelésről

Nagyvilág2005.04.08, 16:39

A Hezbollah készen áll arra, hogy tárgyaljon az esetleges leszerelésről azzal a feltétellel, hogy Izrael kivonul a vitatott határtérségből - közölte a radikális libanoni fegyveres szervezet helyettes vezetője a Financial Times pénteken megjelent riportjában. Naim Kasszem sejk a brit üzleti napilapnak elmondta, hogy a Washington és az ENSZ által szorgalmazott lefegyverzés megnyithatja az utat a Hezbollah tagjai előtt, hogy a libanoni hatóságokkal együttműködő, egyfajta tartalékos hadsereggé váljanak.

Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant Libanonban

Nagyvilág2005.03.19, 01:20

Legalább hat ember megsebesült, miután felrobbant egy gépkocsiba rejtett pokolgép szombatra virradóra a libanoni fővárostól keletre - közölték biztonsági források. Egyelőre nem tudni, hogy ki volt a merénylők célpontja.