helyszínelő

címke rss
Magyar helyszínelők sugárzó anyagokra kifejlesztett eljárása lesz a nemzetközi protokoll alapja

Magyar helyszínelők sugárzó anyagokra kifejlesztett eljárása lesz a nemzetközi protokoll alapja

A KR NNI Bűnügyi Technikai Főosztály, valamint az ELKH Energiatudományi Központ munkatársai 162 ország szakértői előtt mutatták be azt az újszerű helyszínelői eljárást, melyet sugárzó anyagokra fejlesztettek ki - írta honlapján a rendőrség.  Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által szervezett bécsi nemzetközi konferencián tartott bemutató olyan jól sikerült, hogy a magyar fejlesztés lesz a jövőben az egységes nemzetközi protokoll alapja.

Bűnügyi helyszínelők a Semmelweis Egyetemen

Tudomány2019.11.15, 13:59

A bűnügyi sorozatok helyszínelőinek bőrébe bújhatnak, akik időben regisztrálnak a Semmelweis Egyetem ingyenes rendezvénysorozatának decemberi programjára. A negyedik Semmelweis Egészség Napon ugyanis a többi között az Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet és az orvostanhallgatók számára fenntartott Anatómiai Múzeum is megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Egy rendőr DNS-ét találhatták meg a VV Fanni-gyilkosságnál talált kötélen

Life.hu2018.11.21, 06:07

B. László korábbi védője, dr. Brodmann Péter, akit már korábban kizártak az ügyből, megdöbbentő dolgot állít: kiderült, kié a harmadik DNS, amelyet a gyanúsított autójából származó kötélen találtak.

Horrorisztikus autóbalesetet szenvedett Iván Zamorano, a Real Madrid egykori sztárfocistája

Life.hu2015.09.17, 15:21

Iván Zamorano Chile egyik leghíresebb focistája Argentínában szenvedett brutális autóbalesetet feleségével.

Fél év kóma után ébredt fel a lány – Végre találkozhatott megmentőjével

Life.hu2015.09.08, 15:38

2014.április 30-án Kozármislény közelében történt az az autóbaleset, amelyben a 23 éves H. Barbara súlyos sérüléseket szenvedett. Hat és fél hónapig volt kómában, amikor felébredt, találkozott a megmentőjével.

Betörtek Lendvai Ildikóhoz

Life.hu2013.09.04, 13:03

A politikusasszony szomszédja próbálta megakadályozni a betörést, de a rablók paprikaspray-vel lefújták a bátor szemtanút.

Karamboloztak a balesethez siető miskolci helyszínelők

Itthon2011.04.29, 18:36

Személyautóval ütköztek a miskolci rendőrök, amikor egy emődi balesethez siettek. A helyszínelők balesetében egy nő könnyebben megsérült, az emődi balesetben azonban két motoros is súlyos sérüléseket szenvedett.

Videojátékkal segítik a helyszínelőket

Archívum2009.11.27, 18:11

Eredetileg videojátékokhoz fejlesztett technológia képezi az alapját annak a megoldásnak, amely hamarosan az amerikai törvényszéki helyszínelők munkáját fogja segíteni - számolt be a Reuters.

Előző
  • 1
Következő