helyhatósági választások
címke rss- kapcsolódó címkék:
- választás
- Románia
- parlament
- Romániai Magyar Demokrata Szövetség
- Palesztina
- legfrissebb
- legrégebbi
A VMSZ-t és a magyarokat okolják a radikálisok előretöréséért
A magyarverések nemzetközivé tétele jelentős mértékben a radikálisok malmára hajtotta a vizet a szerbiai helyhatósági választásokon - belgrádi társadalomkutatók szerint. A szavazáson észlelt roppant alacsony részvétel erre még rátett egy lapáttal. Ennek köszönhető, hogy a szerbiai politikai paletta jelentősen átrendeződött, ami után szinte biztos, hogy a választások nagy vesztese - Vojislav Kostunica kormányfő és demokrata pártja - kénytelen lesz átalakítani a kormányt, egyesek azonban előrehozott parlamenti választások kiírását is lehetségesnek tartják.
A CDU nyert Észak-Rajna-Vesztfáliában
A kereszténydemokrata párt (CDU) közel hat százalékot veszítve végzett az első helyen a vasárnapi észak-rajna-vesztfáliai helyhatósági választásokon - jelentette a WDR televíziós állomás a választási helyiségekből távozók megkérdezése alapján.
Helyhatósági választást tartanak Bosznia-Hercegovinában
A délszláv háború óta első önállóan szervezett helyhatósági választások kezdődtek szombaton Bosznia-Hercegovinában. Megfigyelők arra számítanak, hogy a helyhatósági választások eredményeként tovább folytatódik a muzulmán, a szerb és a horvát nacionalista pártok térnyerése, amely a 2002-es általános választásokon vette kezdetét.
Hamászos polgármesterek lesznek Ciszjorádaniában
Jól szerepelt a csütörtöki ciszjordániai helyhatósági választásokon a Hamász szélsőséges palesztin szervezet. A Hamász először mérettette meg magát a voksok tükrében, jóllehet a szavazást a Palesztinai Felszabadítási Mozgalomban uralkodó szerepet játszó Fatah mozgalom nyerte meg.
A Hamász győzött a gázai választásokon
A Hamász szélsőséges palesztin mozgalom fölényes győzelmet aratott a Gázai övezetben csütörtökön megtartott helyhatósági választásokon, néhány órával azután, hogy a palesztin kormány bejelentette: megtiltotta a fegyverviselést civilek számára a palesztin ellenőrzésű területeken. Izraeli és amerikai vezetők a nap folyamán elégedetten nyilatkoztak azokról az intézkedésekről, amelyeket Mahmúd Abbász új palesztin elnök hozott az elmúlt napokban az erőszak csökkentése érdekében.
Előretörőben a horvát ellenzék
A szociáldemokrata ellenzék előretörését hozták az első eredmények alapján a Horvátországban vasárnap tartott regionális és helyhatósági választások. A végeredmény hétfő délutánra várható.
Hamász-bojkott miatt csúsznak a palesztin választások
Bizonytalan időre elhalasztották a megismétlésre rendelt palesztin helyhatósági választásokat annak hatására, hogy a Hamász szélsőséges iszlám szervezet kedden bejelentette: bojkottálni fogja a három várost érintő szavazást.
Jogsértő a brit elítéltekre vonatkozó szavazati törvény
Emberi jogot sért az a brit választási szabályozás, hogy a börtönbüntetésüket töltő elítéltek nem vehetnek részt a parlamenti és a helyhatósági választásokon - erősítette meg csütörtökön az Emberi Jogok Európai Bírósága.
A Hamász áll nyerésre a választások negyedik fordulójában
A radikális Hamász palesztin fegyveres szervezet nyerésre áll a palesztin helyhatósági választások negyedik fordulójában két kulcsfontosságú településen.
Mégsem szavazhatnak a bevándorlók az EU-ban
Elutasította az Európai Parlament (EP) azt a javaslatot, amely szavazati jogot adott volna az Unióban élő, de a tagország állampolgárságával nem rendelkező bevándorlóknak az európai, nemzeti és a helyhatósági választásokon.