Helsinki Bizottság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Soros György
- TASZ
- migráció
- Fidesz
- Emberi Jogok Európai Bírósága
- legfrissebb
- legrégebbi
Soros György szervezete is jól ismeri a csaló MSZP-s videóban szereplő álmentőst
Újabb fordulatot vett a MSZP legfrissebb hírhamisítási botránya: kiderült, hogy a videóban szereplő Németh Athina "munkakapcsolatban" van a Helsinki Bizottsággal. Az Origo emiatt Soros György jogvédő szervezetéhez fordult, akik azonban egyelőre nem árulták el, hogy rajtuk keresztül került-e kapcsolatba az álmentős az MSZP-vel. Egyre több a kérdőjel az újabb hírhamisítási botrány körül, főleg, hogy Németh erősen be van ágyazva a baloldalon: olyan ismerősei vannak, mint Gyurcsány Ferenc, vagy éppen Demszky Gábor.
Sorosék a baloldali kamuvideó hazudozásai alapján fordulnak a strasbourgi bírósághoz
Folytatódik a baloldali kamuvideós botrány, méghozzá egy tulajdonképpen várt fordulattal. Közleményében a Soros-féle Helsinki Bizottság ugyanis azt írta, hogy Németh Athina (az álmentősnő) állításai alapján az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul. Ezzel kiderült, ami eddig is sejthető volt: ellentétben a szocialisták állításaival, a párt videójában felbukkanó, magát mentősnek nevező nő egy jól felépített akció része volt. Mint ismert, a szocialista párt a mai napig azt állítja, hogy a nő megtévesztette őket. Természetesen az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt, hogy a baloldali kamuvideóben szerepelt nőről az MSZP pontosan ttudta, ...
A bevándorlás valójában szuverenitáskérdés
A tegnapi napon az Országgyűlés elfogadta a menekültügyi eljárás módosításáról szóló törvényt, melynek értelmében a menedék iránti kérelem magyarországi benyújtása csak egy külképviseleten benyújtott előzetes szándéknyilatkozat pozitív elbírálása után lesz lehetséges. A magyar törvényhozás aktusa az illegális migráció ellehetetlenítését szolgálja, egyfajta válaszlépés az EU Bíróságának közelmúltbeli ítéletére, mely szerint a tranzitzónák nem működhetnek tovább. Hangsúlyozandó, hogy az uniós bíróság döntése nem érte el célját: a migránsok a mostani törvénymódosítás következtében nem kedvezőbb, hanem kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek,, ...
Az 5 leggátlástalanabb hazugság a baloldali kamuvideóval kapcsolatban
Hazugsággal indult, és ahogyan a szálak kezdtek kibogozódni, újabb és újabb hazugságokra derült fény, aminek következtében teljesen összeomlott a baloldal lejáratási kísérlete - röviden így lehetne összefoglalni a baloldal kamuvideójának történetét. Az Origo összeállításából jól látszik, mik voltak az ügynek azok a mozzanatai, amelyek láncreakciószerűen söpörték el a baloldal és a velük összejátszó Soros-hálózat meséjét. Hazugság az alapállítás, hazugság a "koronatanú" egész személyisége, hazugság, hogy az asszony akciója, hazugság, hogy csak az MSZP botránya - és persze hazugság, hogy nem egy előre megtervezett akcióról van szó.
A Soros-lobbi támadást intézett a börtönbizniszt megállító kormányzati döntés ellen
Ismét az Európa Tanácshoz fordult a Soros-féle Helsinki Bizottság a börtönbiznisz megállítását célzó kormányzati döntés megsemmisítése érdekében. Úgy látszik, Soros ügyvédjei nem akarják elengedni a jól jövedelmező, de erkölcstelen pénzszerzési lehetőséget. A kormány szerint a Soros-lobbinak nem tetszik, hogy "nem kereshetik zsírosra magukat az üzleten", ezért támadják az új szabályozást.
Százmilliók érkeztek a magyarországi Soros-hálózat számláira
A Tűzfalcsoport utánanézett, hogy mennyi pénzből is gazdálkodnak a magukat civil szervezeteknek beállító, de a Soros-hálózat által nagy mértékben megtámogatott NGO-k. A szervezetek a közelmúltban töltötték fel gazdasági beszámolóikat a birosag.hu oldalra. Ezekből kiderül, hogy csak magyarországi támogatásokból nem is tudnának működni, tehát a sokszor a magyar emberek érdekével szembeni politikai tevékenységükhöz külföldről érkezik a támogatás. Ők pedig a támogatók elvárásainak megfelelően is működnek, elég, ha a migránsok vagy a bűnözők jogi segítségnyújtására gondolunk. A támogatók között nemcsak közvetlenül Soros György érdekeltséégébe ...
Soros György lobbistái továbbra is nemzetközi fórumokon támadják Magyarországot
Régóta ismert, hogy hazánkban is tevékenykednek bizonyos külföldről finanszírozott, politikai lobbitevékenységet folytató NGO-k, amelyek a nyílt társadalom víziójának érvényesítése érdekében a közgondolkodás átformálására, illetve az ideológiai nyomásgyakorlásra törekednek. E szervezetek munkásságának jellemzője, hogy meghatározó közéleti kérdésekkel összefüggésben (illegális migráció, börtönbiznisz, jogállamiság) igyekeznek beavatkozni a magyar belpolitikai viszonyokba. Miután a Magyar Helsinki Bizottság mind a szervezettségét, mind az anyagi erőforrásait tekintve kiemelkedik a többi hasonló lobbiformáció közül, célszerű közelebbrőől ...
A Soros-szervezetek irányítják a magyar pedofilellenes törvény elleni támadásokat
A Soros György bevándorláspárti spekuláns által finanszírozott álcivil szervezetek indítottak nemzetközi lejáratókampányt Magyarország ellen a pedofilellenes és gyerekvédelmi törvény miatt - ez derül ki, ha végigvesszük a tiltakozó szervezetek listáját, amelyek Brüsszelben is erőteljes lobbitevékenységet folytatnak. Pontosan ugyanazokról a szervezetekről van szó, amelyek Magyarországot az illegális migráció elutasítása miatt támadták. Vagyis az Amnesty Internationalről, a Civil Liberties Union for Europe-ról, a TASZ-ról, a Human Rights Watch-ról és persze a Magyar Helsinki Bizottságról. Nem véletlen, hogy ezen szervezetek magyarelleenes ...
Vajon miért hívják Kabul rózsájának Karácsony Gergely párttársát? - videó
Egyre többször lehet találkozni azzal a véleménnyel, hogy a Párbeszéd politikusa Szabó Tímea idegen érdekeket szolgál. Hogy miért becézik sokan Karácsony Gergely társelnök-társát, Szabó Tímeát „Kabul Rózsájának"? Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője járt utána a Facebookon bemutatott videójában.
A TASZ és a Helsinki Bizottság is rátelepedett a tüntetésekre
A Tűzfalcsoport legutóbb arról számolt be, hogy Molnár Áron nem véletlenül próbálja meglovagolni a baloldali tüntetések hullámait. A Tűzfalcsoport emlékeztetett: legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy olcsó ruhákra rányomtatja baloldali tüntetések szimbólumait, amit aztán túlárazva értekesít a követőinek. NoÁr állítása szerint több milliós bevétele van az adományokból, és a Tűzfalcsoport megnézte, hogy ebből mi igaz, valamint annak is utána jártak, hogy mi köze van a TASZ-nak és a Helsinki Bizottságnak a pedagógustüntetésekhez.