házi őrizet
címke rss- kapcsolódó címkék:
- bíróság
- ügyészség
- rendőrség
- kékfény
- Tasnádi Péter
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Népszabadság: Házi őrizetbe került az Egymásért Alapítvány alapítója Bécsben
A Népszabadság meg nem erősített információi szerint házi őrizetbe került J. Róbert Bécsben. Az Egymásért lapatívány alapítójának neve a kémbotrány kapcsán is felmerült.
Telegraph: A házi őrizetben is megfigyelik a WikiLeaks alapítóját
A kormányzati dokumentumokat kiszivárogató WikiLeaks alapítóját megfigyelik abban a nagy-britanniai házban, ahol házi őrizetét tölti, állítják Julian Assange támogatói.
Hagyó Miklós kikerült a házi őrizetből
Megszüntette Hagyó Miklós házi őrizetét pénteken a Fővárosi Bíróság (FB). A volt szocialista főpolgármester-helyettest a BKV-ügy kapcsán egyebek mellett bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsítják.
Másfél órára elhagyta a házi őrizetet a nemi erőszakkal vádolt Strauss-Kahn
A nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolt volt IMF-vezérigazgató pénteken rövid időre elhagyta manhattani rezidenciáját, ahol összesen hatmillió dolláros óvadék ellenében házi őrizetben van. Dominique Strauss-Kahn orvoshoz ment feleségével, de azt nem tudni, hogy pontosan milyen kivizsgáláson vett részt.
Új lakásban folytatódik Strauss-Kahn házi őrizete
New York egyik legelegánsabb negyedében, Tribecában folytatódik Dominique Strauss-Kahn házi őrizete. A Nemzetközi Valutaalap volt vezére már el is költözött az új lakásba, korábban a szomszédok miatt nem tarthatták saját otthonában házi őrizetben.
Meghosszabbította P. Koltai Gábor producer házi őrizetét a bíróság
A Fővárosi Főügyészség indítványára három hónappal meghosszabbította Koltai Gábor filmproducer és társainak házi őrizetét a Budai Központi Kerületi Bíróság. Az adócsalással gyanúsított filmproducer elleni kényszerintézkedés a nem jogerős végzés szerint augusztus 22-ig tart.
Személyisége miatt nem engedte el a bíróság egy előadásra Geréb Ágnest
A házi őrizetben lévő Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász a bábaszakmáról tartott volna előadást a Képviselői Irodaházban, de a bíróság ezt nem engedélyezte. Az indoklás szerint Geréb Ágnes személyisége alapján indokolatlan, hogy szakmai előadást tartson.
- címkék:
- Geréb Ágnes
- házi őrizet
- Címkefelhő »
Házi őrizetben van Hoszni Mubarak exelnök Egyiptomban
A Facebookon jelentette be az Egyiptomot irányító katonai tanács, hogy Mubarak és közeli hozzátartozói nem hagyhatják el az országot.
Meghosszabbították Geréb Ágnes házi őrizetét
A bűnismétlés veszélye miatt ez elsőfokú bíróság határozathozataláig, de legfeljebb június 21-ig házi őrizetben marad Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász - döntött a BKKB.
Fehér autó várta a házi őrizetbe kerülő Hagyó Miklóst
Házi őrizetbe kerül Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes, miután a Fővárosi Bíróság helyt adott fellebbezésének. A volt politikus egy fehér autó várta, amikor délután 4-kor kilépett a börtönből. Hagyó házi őrizete legfeljebb 2011. március 23-ig tart. A bíróság többek között azzal indokolta döntését, nem tartja alátámasztottnak, hogy Hagyó előzetes letartóztatásának megszüntetése veszélyeztetné a nyomozást. A végzés jogerős.
Meghosszabbították két hónappal Geréb Ágnes házi őrizetét
Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász március 21-ig házi őrizetben marad, mert a bíróság szerint fennáll a bűnismétlés veszélye.
Házi őrizetben marad a BKV volt jogi igazgatója
A Budai Központi Kerületi Bíróság március 16-ig meghosszabbította Sz. Györgynek, a BKV volt jogi igazgatójának házi őrizetét. A férfit egyebek mellett kötelességszegéssel és vesztegetéssel gyanúsítják.
Letartóztatással fenyegetik Julia Timosenko volt ukrán kormányfőt
Letartóztatással fenyegette meg a házi őrizetben lévő Julia Timosenkót az ukrán főügyészség, mert szerintük a volt kormányfő szándékosan akadályozza a munkájukat.
Házi őrizetben Geréb Ágnes
Megszüntette a bíróság a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsított Geréb Ágnes előzetes letartóztatását, és házi őrizetbe helyezte a szülész-nőgyógyászt. Az előzetes megszüntetését az ügyészség indítványozta.
Börtön járhat a graffitiért
Januártól egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a falfirkálás, valamint a házi őrizet és a lakhelyelhagyási tilalom szabályainak a megszegése.
Kiengedték a házi őrizetből a mianmari ellenzék vezetőjét
Százak tüntettek annak a mianmari politikusnak a szabadon bocsátásáért, aki az elmúlt éveket házi őrizetben töltötte. Ang Szan Szú Kji-t helyi idő szerint szombat este szabadon engedték a mianmari hatóságok.
Enyhítették a BKV-ügy egyik gyanúsítottjának őrizetét
A BKV volt informatikai igazgatója házi őrizet helyett a legenyhébb kényszerintézkedést kapta, a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el az esetében. F. Zsoltot vesztegetéssel gyanúsítják.
Megszüntették Regőczi házi őrizetét
A BKV egykori vezérigazgató-helyettesének, Regőczi Miklósnak megszüntették a házi őrizetét az RTL szerint. Regőczinek április 16-ig kellett volna házi őrizetben maradnia, miután március 16-án megszűntették előzetes letartóztatását.
- címkék:
- házi őrizet
- BKV-ügy
- Címkefelhő »
Újra házi őrizetbe került Regőczi Miklós
Megszüntették előzetes letartóztatását, és újra házi őrizetbe helyezték Regőczi Miklóst, a BKV volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesét. Regőczit hűtlen kezeléssel gyanúsítják a BKV-botrányban. A gyanú szerint legalább 81 milliós kárt okozott a cégnek.
Ellógott a házi őrizetből a Koszi-klán egyik tagja
Nem találták otthon a rendőrök K. Ferencet, a Koszi-klán néven ismert bűnszervezet egyik tagját, amikor azt ellenőrizték, betartja-e a házi őrizet szabályait. K.-t emiatt ismét előzetes letartóztatásba helyezték.
- címkék:
- kékfény
- házi őrizet
- Címkefelhő »
Nyomkövetővel figyelnék a házi őrizeteseket
Több szomszédos országgal tárgyal az igazságügyi minisztérium egy olyan rendszer kiépítéséről, amellyel lehetővé válna a házi őrizetesek megfigyelése. A házi őrizeteseken kar- vagy lábpereceket helyeznének el, így lehetne követni a mozgásukat. A rendszer kiépítéséig a legveszélyesebb házi őrizeteseket huszonnégy órán át figyelné a rendőrség.
- címkék:
- házi őrizet
- Címkefelhő »
Fizethet a gyanúsított, ha nem kér a nyomkövető karperecből
Évek óta lehetne nyomkövetőt szerelni a házi őrizetben levőkre, Magyarországon azonban még sosem alkalmazták ezt a módszert. A levehetetlen karperec és a jeladó sokba kerül, a rendőrségnek nincs is ilyen készüléke. A törvény szerint a gyanúsítottnak is bele kell egyeznie a nyomkövető használatába, erre azonban még alig van példa. A rendőrség kifizettetné az őrizet költségeit a karperectől vonakodókkal, az IRM pedig mérlegeli, hogy milyen büntetések kiváltására alkalmas a nyomkövető.
Szabadlábra helyezték a pakisztáni atombomba atyját
Kiengedték házi őrizetéből Abdul Kadír Hán pakisztáni atomtudóst, akit azért ítéltek el még 2004-ben, mert kiderült: nukleáris anyagokat és információkat adott el Iránnak, Észak-Koreának és Líbiának. A 72 éves, beteg tudós nemrég arra célozgatott, hogy a katonai vezetés, és az őt elítélő Pervez Musarraf akkori államfő is tudott az információk átadásáról.
Letöltendő börtönbüntetést kapott a gereblyés gyilkos
Bűnösnek mondta a ki a bíróság csütörtökön azt balástyai nőt, aki tavaly tavasszal halálra verte a szomszédját egy gereblyével. A bíróság letöltendő börtönbüntetést szabott ki, de az ítélet egyelőre nem jogerős, mert az asszony és védője fellebbezett. A nő házi őrizetben van.
- címkék:
- kékfény
- házi őrizet
- ügyészség
- bíróság
- Címkefelhő »
Kiengedték az egyik olaszliszkai vádlottat
Kiengedték a börtönből és házi őrizetbe helyezték pénteken az olaszliszkai gyilkosság nyolc vádlottja közül az egyiket - írta az Észak-Magyarország szombaton.
Szabadon mászkálhat Tasnádi a fővárosban
A Fővárosi Bíróság feloldotta Tasnádi Péter házi őrizetét, mivel Tasnádi annyit jár bíróságra és orvoshoz, hogy az indoklás szerint így nem tud érvényesülni a házi őrizet. A vállalkozót 20 millió forint elsikkasztásával, valamint azzal vádolják, hogy meg akarta öletni a feleségét.
Házi őrizetbe került a bombagyáros olimpikon
Házi őrizetbe helyezték azt a férfit, akinek autójában házi készítésű robbanószerkezeteket találtak október 23-án. A robbanóanyaggal, robbanószerrel való visszaéléssel gyanúsított T. Krisztián ellen tovább nyomoz az NNI.
- címkék:
- házi őrizet
- robbanószer
- bombagyáros
- NNI
- Címkefelhő »
Lakást követeltek a 85 ezres adósságért az uzsorások
Heti 100 százalékos kamatra adtak pénzt azok az uzsorások, akiket házi őrizetbe helyezett a salgótarjáni ügyészség. A pár a nem fizető férfiakat veréssel, a nőket pedig azzal fenyegette, hogy eladják őket prostituáltnak. Egy embernek 85 ezer forintot adtak kölcsön, de egy hónap múlva már elvették volna a lakását.
Ki kell engedni a börtönből a fekete sereg vezetőjét
Házi őrizetbe kerül az alvilágban fekete seregként számon tartott bűnözői csoport feltételezett vezetője és két társa, akik eddig előzetes letartóztatásban voltak. Péntektől a számukra kijelölt lakást csak a bíróság engedélyével hagyhatják el, ezt a rendőrség naponta legalább háromszor ellenőrizni fogja őket. A bandát teszik felelőssé többek között a fővárosi Colosseum diszkóban történt lövöldözésért, Ragyás Tóni meggyilkolásért.
Keresztapák kerülnek szabadlábra
Heteken belül több tucat nehézfiúnak tartott gyanúsított szabadul a börtönből, akiket három év alatt sem sikerült elítélni. Ennyi időnél többet ugyanis senki nem tölthet előzetes letartóztatásban. A korábban a gyanúsítottak ellen valló tanúk rettegnek, a szabadulók pedig a házi őrizet ellenére is külföldre szökhetnek - írja a Népszabadság.
Nem hagyhatta el lakhelyét a miskolci díler
Nem házi őrizet, hanem lakhelyelhagyási tilalom alatt állt az egyik miskolci heroinhasználó halála miatt meggyanúsított díler, akit pénteken előzetes letartóztatásba helyeztek - közölte szombaton a rendőrség. A férfi az otthonát elhagyhatta, csak Miskolcot nem, így lehetett módja drogot árulni.
- címkék:
- Miskolc
- rendőrség
- kékfény
- házi őrizet
- Címkefelhő »
Házi őrizetbe került Tasnádi Péter
Ismét házi őrizetbe került a január óta fogdában őrzött, sikkasztással gyanúsított Tasnádi Péter. A vállalkozót több más bűncselekménnyel is vádolják.
Elmeorvoshoz küldik a gereblyés gyilkost
Megszegte a házi őrizet szabályait a balástyai gereblyés gyilkos néven ismertté vált asszony, ezért a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. A nőt nem fogdába, hanem az igazságügyi elmegyógyintézetbe viszik, mivel a bíróság elrendelte elmeszakértői megfigyelését is. Az előzetes szakvélemény szerint az asszony paranoid személyiségtorzulástól szenved.
Házi őrizetbe került az osztálytársát halálra verő fiú
Házi őrizetbe került az a 17 éves fiú, akit még januárban helyeztek előzetes letartóztatásba, mert halálra verte egyik osztálytársát. A tököli fiatalkorúak bőrtönéből szabadult fiút bokszedzője is visszavárja. A meghalt fiú édesanyja ugyanakkor nem érti, hogyan engedhették haza K. Rajmundot - írja hétfőn a Blikk.
- címkék:
- kékfény
- házi őrizet
- osztálytárs
- Címkefelhő »
"Ne rohangáljanak gyilkosok az utcán"
Mi a közös a balástyai gereblyés gyilkosban és a Koszi-klán tagjaiban? Előzetes letartóztatás helyett házi őrizetben várják meg, milyen ítéletet hoz ügyükben a bíróság. Jogvédők és ügyvédek arra panaszkodnak, hogy a bírók szinte mindenkit benn tartanak, de közben van néhány feltűnő eset, amely alapján épp hogy engedékenynek tűnnek a bíróságok. Az [origo] a logikát kereste a ránézésre zavaros helyzetben.
A gereblyés gyilkos hazatérése miatt félnek Balástyán
Tiltakoznak Balástya lakói, amiért a bíróság hazaengedte a falujukba azt az asszonyt, aki néhány hete megölte a szomszédját - olvasható a pénteki Népszabadságban. A falubeliek attól félnek, hogy a nő újból megtámad valakit, mivel napi egy órára elhagyhatja a házi őrizetet.
Házi őrizetben Zuschlag titkára
Lados Istvánt, Zuschlag János csalással vádolt egykori szocialista képviselő korábbi titkárát házi őrizetbe helyezik. Ladost bűnszervezetben elkövetett csalás gyanúja miatt szeptemberben helyezték előzetes letartóztatásba.
Előzetes letartóztatásba került Tasnádi
Elrendelte a bíróság Tasnádi Péter előzetes letartóztatását, így a kedden őrizetbe vett férfinak börtönben kell maradnia. Az új, sikkasztás miatti indult ügyben a bíróság ugyanis úgy találta: fennáll a veszélye annak, hogy akadályozza az eljárást, vagy ismét bűnt követ el. Tasnádit júliusban engedték ki az előzetes letartóztatásból, amelyet egy másik ügyben rendeltek el, azóta házi őrizetben volt.
Őrizetbe vették Tasnádi Pétert
Őrizetbe vették a házi őrizetben lévő Tasnádi Pétert, akinél házkutatást is tartottak. A férfit sikkasztással gyanúsítják.
Tasnádi beismerte a szakértőknek 3 milliót kérő levelet
Tasnádi Péter elismerte, ő írta azt a Magyar Televízió Híradójában bemutatott levelet, amelyben három millió forintot kér a szakértőknek - hangzott el a TV2 Tények című műsorában péntek este. Tasnádit azután engedték ki a börtönből házi őrizetbe, miután az elmeszakértő agysorvadást állapított meg nála.
Nem engedélyezik Gotovinának a házi őrizetet
Hágában kell kivárnia pere kezdetét Ante Gotovina háborús bűnökkel vádolt egykori horvát tábornoknak - határozott szerdán a hágai székhelyű Nemzetközi Törvényszék.
Feloldották Benazir Bhutto háziőrizetét
A pakisztáni kormány feloldotta Benazir Bhutto volt kormányfő házi őrizetét. A politikusnőt akkor vették őrizetbe, amikor a Musarraf elnök elleni demonstráció élére állt volna.
Újra házi őrizetben Benazir Bhutto
Ismételten házi őrizetbe került Benazir Bhutto, a sokáig önkéntes száműzetésben élő pakisztáni ellenzéki politikust. Az őrizetbe vétel nem sokkal a politikusnő által tervezett tiltakozó menet kezdete előtt történt.
Feloldották Benazir Bhutto házi őrizetét
Feloldották Benazir Bhutto egykori pakisztáni kormányfő pénteki házi őrizetét - közölte a pakisztáni belügyminisztérium egy tisztségviselője. A korlátozó intézkedést a péntekre Ravalpindibe tervezett nagy kormányellenes tüntetés előtt foganatosították a hatóságok, hogy a politikus ne vegyen részt a megmozduláson.
Tasnádi már nem emlékszik a miniszteri találkozóra
Hiába szerettük volna megtudni, hogy ki volt az a miniszter, aki találkozót kért Tasnádi Pétertől, a házi őrizetben lévő vállalkozó azt mondta, már nem emlékszik az öt évvel ezelőtti randevúra. Demeter Ervin (Fidesz) szerint Tasnádinak köze lehet a Nemzeti Nyomozó Irodától ellopott irathoz.
Hazaengedték az előzetesből Tasnádit
Megszüntette hétfőn a Fővárosi Bíróság Tasnádi Péter előzetes letartóztatását, a vállalkozó házi őrizetbe került. Tasnádiról elmeszakkértői vizsgálatra hivatkozva július elején állapította meg a bíróság, hogy agysorvadásban szenved.
Fujimori most Japánban politizálna
Alberto Fujimori japán származású perui exelnök indulni szándékozik júliusban a japán felsőházi választásokon. Az esetleges újabb politikai karriert csak az akadályozza, hogy a politikus jelenleg chilei házi őrizetben várja, hogy kiadják-e Perunak, ahol bírósági eljárások várnak rá.
Mégsem dolgozhat a 93 éves náci Rómában
Bírói úton felfüggesztették Erich Priebke, a 93 éves elítélt náci háborús bűnös munkavállalási engedélyét, miután olasz politikusok és a zsidó közösség hevesen tiltakozott a házi őrizetből való kijárás lehetőségének megadása ellen. Priebke számára a múlt héten tették lehetővé, hogy elhagyja római házi őrizetét és dolgozni járjon, a bíróság azonban egy nap után visszavonta az engedélyt. Priebkét 1998-ban ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre.
Házi őrizetbe helyezték Budaházyt
A bíróság 30 napos házi őrizetbe helyezte Budaházy Györgyöt. A régóta körözött, és március 15-én elfogott férfi ügyvédje fellebbezett a döntés ellen.