házasság

címke rss

Esküvő után leborotválják a hajukat és amíg menstruálnak, nem érhetnek férjükhöz - így élnek a haszid nők

She2023.04.08, 09:59

Nagy sláger „A másik út" című sorozat a Netflixen, de eddig valahogy elkerülte a figyelmemet. Most viszont teljesen beszippantott, annyira, hogy gyorsan elolvastam a sorozat alapjául szolgáló könyvet is.

Szerelméről beszélt Szikora Róbert

Tévé2023.04.08, 12:23

Nagyon kell szeretni egymást, igazán, mélyen, nem úgy, mint az amcsi filmekben - mondta a Petőfi TV-n.

A szerelem szükséges, de nem feltétele a jó házasságnak.

She2023.04.07, 17:46

Szerelemből vagy racionális döntés alapján házasodjunk? Ha tíz évvel ezelőtt kérdeznek erről, még álmomban is rávágom: szerelemből. Engem kérem, csak és kizárólag szeremből tessék elvenni, mert mit ér az egész, ha nem a szerelemről szól?

Bárcsak büszke lenne rám a férjem...

She2023.04.06, 16:48

Hideg, borús este van. Köd szitál, az aszfalt nedvesen csillog, a közvilágítás tompa sárgás fényt szór rá. Egy autó áll meg a lakóparkban, két másik jármű közé betolatva. Karcsú nő száll ki belőle, hosszú kabátban, két kisfiúval. Egyikük hat éves, másik nyolc, komoly beszélgetésbe merülnek, valamilyen számítógépes játékról.

A feleségem hűtlensége segélykiáltás volt

She2023.04.06, 16:48

Csak beültem az autómba, és száguldoztam. Nem érdekelt, hogy merre és az sem, hogy meddig. Nem akartam megállni vagy lassítani. Teljes gázzal mentem a végtelenbe. És semmi mást nem láttam magam előtt, mint egy felszarvazott, megalázott "faszjancsit"...

Házassága miatt támadják Sydney van den Bosch-t

Tévé2023.04.06, 18:29

Sydney van den Bosch ritkán mutatja meg a nyilvánosság előtt férjét, házasságukról szinte semmit sem tudni. Sokaknak feltűnt, hogy közös fotókat is alig találni róluk és a modell legtöbbször férje nélkül utazik el, most egy ezzel kapcsolatos kijelentése miatt támadják.

Törökországi utazásuk után újra randizik egymással Király Viktor és felesége, Anita

Life.hu2023.04.05, 13:29

Hetekkel ezelőtt mindenkit megdöbbentett a hír, hogy Király Viktor és Virág Anita házassága hullámvölgybe jutott. Úgy tűnik, mindketten arra törekszenek, hogy családjuk egyben maradjon, törökországi nyaralásuk után pedig újra randiznak egymással. 

Elárulta hosszú házassága titkát a Sztárban sztár énekese

Tévé2023.04.04, 21:19

Kiss Ernő Zsolt és Nyári Darinka már 12 éve házasok, előbbi pedig most azt is elárulta, hogy mitől működik jól a kapcsolatuk.

Váratlan fordulat Király Viktorék házasságában

Tévé2023.04.04, 19:21

Külön élnek, de randiznak egymással, próbálják rendbe hozni a házasságukat Király Viktorék. Egy ismerősük mesélt arról, hogy milyen hatással volt a kapcsolatukra a közös törökországi nyaralás.

Videón, ahogy egy fiatal nővel próbál flörtölni Majka

Tévé2023.04.04, 10:03

Nemrég indult a TV2 által megújult Zsákbamacska, mely régen és most is hatalmas sikernek örvend a nézők körében. A két műsorvezető, Pápai Joci és Majka is garantálják a fergeteges hangulatot a stúdióban, legutóbb a rapper hozta zavarba az egyik fiatal játékost. 

Minden jel arra mutat, hogy zátonyra futott Britney Spears házassága

Life.hu2023.04.03, 15:18

Britney Spears és nála 13 évvel fiatalabb szerelme tavaly fogadott egymásnak örök hűséget, de nagyon úgy tűnik, hogy valami nincs rendben a házasságukkal. 

Király Viktor a feleségéről: Most már boldog

Tévé2023.04.03, 09:25

Király Viktor az Instagramon mutatott pár videót Isztambulból, ahol a házasságát próbálta rendbe hozni.

Kibékült a házaspár? Törökországban romantikázik Király Viktor és felesége

Life.hu2023.04.03, 14:47

Hetekkel ezelőtt mindenkit megdöbbentett a hír, hogy Király Viktor és Virág Anita házassága hullámvölgybe jutott. Úgy tűnik, mindketten arra törekszenek, hogy családjuk egyben maradjon, ezt bizonyítja az is, hogy éppen közösen töltik az időt Törökországban. 

Válságban lehet Britney Spears házassága

Tévé2023.04.02, 13:04

Egyre több jel utal arra, hogy alig egy év házasság után véget ért Britney Spears házassága, ugyanis nemrég eladta a tavaly nyáron vásárolt luxusingatlanát, melyen rengeteg pénzt bukott, most pedig férje helyett a volt menedzserével utazott el nyaralni. Többen azt is észrevették, hogy hatalmas jegygyűrűjét sem viseli már az ujján.

Nyilvánosan üzent egymásnak Király Viktor és felesége

Tévé2023.04.02, 13:42

Mint azt korábban írtuk, Király Viktor elismerte, hogy válságba jutott a házassága feleségével, Király-Virág Anitával. A házaspár nem adja fel, hiszen van egy közös kisfiuk, ezért dolgoznak a megoldáson, de próbálnak minél kevesebb információt megosztani magánéletükről.

Romokban van Harry herceg és Meghan Markle házassága?

Life.hu2023.03.31, 23:05

Egy testbeszéd-szakértő állítása szerint Harry Herceg és Meghan Markle házassága nem állhat stabil lábakon. Ez abból is érződik, ahogy a herceg viselkedik akkor, amikor feleségével mutatkozik a nyilvánosság előtt. Ha egyedül van, úgy viselkedik, mintha kicserélték volna. 

Komoly válságban lehet Harry herceg és Meghan Markle házassága

Tévé2023.03.29, 20:48

Harry herceg testbeszéde arról árulkodik, hogy komoly gondok vannak a házasságával – állítja egy szakértő.

Sztarenki Dóra ki nem állhatja, ha a gyerekvállalásról faggatják: "Hagyjanak békén ezzel..."

Life.hu2023.03.29, 16:12

A színésznő rendkívül tapintatlannak találja, ha úton-útfélen a gyerekvállalásról faggatják.

Veszélyben a Backstreet Boys énekesének házassága? Különköltöztek a feleségével

Life.hu2023.03.28, 17:22

A legendás fiúbanda tagja, AJ McLean és kedvese azon dolgoznak, hogy megmentsék több mint egy évtizede tartó házasságukat.

18 év után otthagyta a feleségét a Backstreet Boys sztárja

Tévé2023.03.28, 16:34

Megromlott a házassága a Backstreet Boysból ismert AJ McLeannek, egyelőre azonban nem akar válni.

Demcsák Zsuzsára rátalálhatott a szerelem: sejtelmes bejegyzést tett közzé a műsorvezető

Life.hu2023.03.28, 16:10

Az ismert műsorvezető egy korábbi munkája során ismerte meg indiai származású férjét, akivel mesébe illően alakult a kapcsolata. A pár hamar kimondta a boldogító igent, ám egy újabb munka és a vele járó nagy távolság kikezdte Demcsák Zsuzsa házasságát.

Már 15 éve együtt Ernyey Béla és 38 évvel fiatalabb felesége, Dóra

Life.hu2023.03.28, 15:33

Ernyey Béla és felesége egykor sok beszédtémát szolgáltatott, ugyanis mindenkinek megvolt a véleménye arról, hogy a színész egy nála jóval fiatalabb nővel kötötte össze az életét. A támadások nem kímélték a kedvesét sem, de mára olyannyira elfogadott lett a kapcsolatuk, hogy többen is hozzájuk fordulnak házassági tanácsért.

Elárulta, titkon mire vágyik leginkább Megyeri Csilla

Tévé2023.03.28, 08:48

Már tíz éve alkot egy párt Megyeri Csilla és Molnár Zsolt, de még mindig nem házasodtak össze és gyerekük sem született. Megyeri nemrég elárulta, hogy miért várnak még a családalapítással, most újabb titkokat árult el a vágyairól.

52 évesen újra megházasodik a magyar színész: "Augusztusban lesz az esküvőnk"

Life.hu2023.03.28, 15:16

Őze Áron 52 évesen elveszi párját, Auksz Évát: 14 együtt töltött év után mondják ki a boldogító igent.

Megcsalás - szex nélkül?...

She2023.03.27, 17:16

Évekkel ezelőtt nagy hatással volt rám a Tegnap éjjel című film. A leírás szerint ez egy érzelmileg erőteljes, romantikus film a bizalomról, a vágyról, a megcsalásról, a modern szerelemről és házasságról. Szerintem pedig, leegyszerűsítve, a történet azt a kérdést teszi fel a nézőnek, hogy mi a rosszabb: az érzelmi vagy a fizikai megcsalás?

Ez áll Reese Witherspoon és magyar származású férje, Jim Toth válásának hátterében

Life.hu2023.03.27, 19:17

Reese Witherspoon néhány nappal ezelőtt közösségi oldalán jelentette be, hogy 12 év után külön utakon folytatják tovább az életüket magyar származású férjével, Jim Toth-tal.

"Botrányos válásra senki ne számítson" - Megszólalt Peller Anna és Lukács Miki egyik barátja

Life.hu2023.03.27, 17:06

Peller Anna és Lukács Miki szomorú hírt jelentettek be a napokban, közölték, hogy elválnak egymástól. Ennek ellenére azonban együtt élnek, együtt dolgoznak és nyaralni is együtt fognak. Egy közeli ismerős is megszólalt a válás kapcsán: itt botrányra nem kell számítani. 

Életem egy nárcisztikus férj mellett

She2023.03.25, 09:40

23 éves voltam, amikor először férjhez mentem. Nem volt szerencsém a fiúkkal. Remek érzékkel választottam ki minden társaságból a legnagyobb seggfejet.

Falun is félrelép az ember, csak jobban titkolja

She2023.03.28, 10:37

Mindig is azt gondoltam, hogy a házasság egy életre szól - hűségben. Vagyis, hogy a hűség kérdése, mint olyan, fel sem merül. Valami, ami egyértelműen és felülírhatatlanul része két ember kapcsolatának, akik hivatalosan is összekötötték az életüket. Egyszerűen ez magától értetődő volt a számomra.

92 évesen ismét megházasodik a milliárdos üzletember: "Ez lesz az utolsó"

Life.hu2023.03.24, 20:53

Rupert Murdoch milliárdos médiamágnás ismét megházasodik: 92 évesen mondja ki újra a boldogító igent.

Nem lesz egyszerű anyagilag az elválás Peller Annának és Lukács Mikinek

Life.hu2023.03.23, 12:20

Mindenkit meglepett a hír, hogy Peller Anna és Lukács Miki elválnak. A válási procedúra, a közös vagyon felosztása azonban nem lesz egyszerű feladat. 

Így nézett ki titkos esküvőjén Orosz Barbi: csodaszép menyasszony volt

Life.hu2023.03.22, 13:34

Orosz Barbara a legnagyobb titokban házasodott össze szerelmével. Itt vannak az első fotók az esküvőről.

Kollányi Zsuzsi elválik

Tévé2023.03.21, 19:59

Közleményt adott ki Majka zenekarának előző énekesnője.

Újabb magyar sztárpár jelentette be, hogy válnak: Kollányi Zsuzsi és férje így döntöttek

Life.hu2023.03.21, 20:03

Kollányi Zsuzsi és férje három gyerek után döntöttek úgy, hogy elválnak. Közösségi oldalán jelentette be az énekesnő.

Másodszor is kimondta a boldogító igent az egykori magyar szépségkirálynő - Videó

Life.hu2023.03.21, 17:01

Polgár Kriszta tizenöt évvel ezelőtt nyerte meg a Miss Earth Hungary versenyét, és már egy évtizede boldog házasságban él, és most gyerekeik körében is megerősítették a fogadalmukat férjével.

"Mi egymásnak lettünk teremtve" - férjhez ment Orosz Barbara

Life.hu2023.03.21, 16:32

Tavaly decemberben robbant a hír, hogy eljegyezte Orosz Barbarát francia kedvese. A szerelmesek nem vártak sokat a nagy nappal, március harmadikán hivatalosan is összekötötték az életüket: de itt még nincs vége az ünneplésnek; még két alkalommal fogják egymásnak kimondani a boldogító igent. 

Újra férjhez ment az egykori magyar szépségkirálynő - videó

Tévé2023.03.21, 09:14

A 2008-as Miss Earth Hungary győztese, Polgár Kriszta úgy döntött, hogy tíz év után férjhez megy és valódi álomesküvőt tartottak párjával.

Titokban vette feleségül szerelmét a magyar sztársportoló

Life.hu2023.03.20, 20:33

A világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar gátfutó, Baji Balázs elvette feleségül a szerelmét.

A hűtlenséged mentette meg a házasságunkat...

She2023.03.19, 16:47

Nem szerelemből házasodtam, és nem vállaltam fiatalon gyereket. Mondhatni biztosra mentem - legalábbis ebben a hitben ringattam magam. Aztán egy meleg nyári éjszaka rádöbbentett, hogy igaz a közhely: "Mindenkit un valaki..."

Házas emberbe vagyok szerelmes: Lehet-e ennek jó vége?

She2023.03.19, 16:46

Hónapok teltek el, de te még mindig futsz utána. Pályázol rá, akarod őt. Hiába könyörögtem neked százszor, hogy mondj le róla, engedd el, mert nem lesz jó vége. Sérülni fogsz. Még most is biztos vagyok benne.

Nemcsak megcsaltál, még a pénzem is kéne...

She2023.03.18, 13:59

Én nagyon sokat dolgoztam. Csináltam a virágboltot - éttermeket, esküvőket dekoráltam -, plusz a család, gyerekek. Minden hétfő hajnalt a virágpiacon kezdtem, hogy egész hétre legyen friss árum.

Elnézem a férjemnek, hogy megcsal, mert szükségem van a pénzére

She2023.03.18, 13:56

Unottan néztem ki az ablakon, már megint egy partin voltunk, amelyet Gábor egyik ismerőse tartott csupa magas beosztású, befolyásos embernek. Ez már a harmadik buli a héten, és már kezdek belefáradni a sok mosolygásba és bájolgásba, de Gábornak ez fontos, úgyhogy eljátszom a boldog feleség szerepét. Abban a pár percben azonban, amikor nem figyel senki, leolvad az arcomról a mosoly.

Szeretőnek lenni egy vesztes pozíció, amiben csak sérülni lehet

She2023.03.16, 14:57

Én sosem voltam szeretőtípus, ugyanakkor több barátnőm is van, aki belebonyolódott már olyan kapcsolatba, ahol ő volt a harmadik. Talán mondanom sem kell, egyik sem volt egy sikertörténet, és bár mindegyik kapcsolat különbözőképpen alakult, egy közös volt bennünk: a barátnőim minden egyes esetben sérültek a történetben.

Házassági évfordulót ünnepelt az RTL műsorvezetője: "Nagyon sűrű hét év volt ez. Sok fent és lent"

Life.hu2023.03.16, 16:21

A Fókusz riportere, Tokár Tamás és felesége, Kovács Dorottya házassági évfordulót ünnepelt. Hét éve kötötték össze az életüket. Tomi a közösségi oldalán mondta el, mennyire hálás.

Demcsák Zsuzsa elárulta, hogy nyitott-e már egy új szerelemre

Life.hu2023.03.15, 19:44

Demcsák Zsuzsával sok minden történt az elmúlt időszakban. A gyönyörű műsorvezető kirobbanó formában van, magánélete azonban nem úgy alakult, ahogy azt eltervezte, ugyanis indiai férjével, Krishannal a válás mellett döntöttek.

Tíz év együttlét után még mindig szerelmes vagyok a férjembe

She2023.03.14, 17:08

A minap, egy csajos beszélgetés alkalmával előkerült a szerelem témaköre. Ki, mikor, mennyire? Hogyan változott meg a kezdeti lángolás? Miért? Én meg ültem és gondolkodtam, majd arra jutottam, tíz év távlatából is szerelmes vagyok a férjembe.

A hosszú házasság titka - a hallgatás?

She2023.03.14, 17:04

Mi a hosszú házasság titka? - kérdeztem fiatalasszonyként a nagymamámat azon a napon, amikor a nagyszüleim 60 éves házasok lettek. A hallgatás, kislányom – felelte Mama szelíd mosollyal az arcán.

Balázs Klári elzavarta Korda Györgyöt

Tévé2023.03.14, 21:18

Korda György és Balázs Klári már 43 éve házasok, a megismerkedésük azonban nem ment simán: későbbi felesége többször is visszautasította az énekest.

Király Viktornál betelet a pohár: "Most már kezd kicsit elég lenni"

Life.hu2023.03.14, 08:47

Február közepén röppent fel a pletyka arról, hogy Király Viktor és Virág Anita házassága válságba került. Az énekes megerősítette, hogy valóban vannak megoldásra váró problémáik, de ennél többet nem szeretne nyilatkozni. A sok pletyka azonban betette nála a kaput, közösségi oldalán fakadt ki. 

Tényleg az apánkat keressük egy férfiban?

She2023.03.13, 17:15

Külsőre dús arcszőrzet, barna haj és szem, erős, férfias vonalak. Belsőre sok-sok humor, laza stílus, hatalmas lexikális tudás és mérhetetlen belső nyugalom. Ez jellemzi az én édesapámat és teljesen véletlenül a férjemet is. Furcsa egybeesés lehet ez vagy teljesen tudatos párválasztás?

Különleges fotót mutatott esküvőjéről Kulcsár Edina

Tévé2023.03.13, 20:35

Mint azt korábban írtuk, nagy titokban és szűk családi körben mondta ki a boldogító igent egymásnak Kulcsár Edina és a rapper, Varga Márk, akiknek hamarosan megszületik első közös gyerekük. A visszafogott ceremóniát feburár 25-én tartották, azóta már mutattak pár felvételt a nagy napról, de nem akarták túlzottan beavatni a nyilvánosságot. Most Kulcsár Edina megmutatta az egyik, számára legkedvesebb felvételt, amely azon a napon készült.

Király Viktort féltik a barátai: "Belebetegszik ebbe az egészbe..."

Life.hu2023.03.13, 23:13

Barátai szerint nagyon megviseli Király Viktort, hogy megromlott a házassága.

Király Viktor teljesen összetört a megromlott házassága miatt

Tévé2023.03.13, 08:37

Király Viktor egyre nehezebben tudja nélkülözni a kisfiát és a feleségét. Kiderült, hogy lassan már belebetegszik a ténybe, hogy megromlott a házassága.

Fogadd el: Nem lehetek örökké titkolt harmadik!

She2023.03.12, 19:26

Nem vagy szerethető, amíg a körülményeid rabja vagy. Vagy letéped a láncaid és elválsz, vagy maradunk a kölcsönös vonzalomnál, de nem lépünk tovább. Hajtana a kíváncsiság és a vágy - de ne várd el, hogy szeresselek, amíg nem vagy független!

Király Viktor nélkül utazott el felesége és kisfia

Tévé2023.03.12, 16:56

Mint azt korábban írtuk, Király Viktor elárulta, hogy válságba jutott házassága feleségével, Király-Virág Anitával, akivel valószínűleg az Ázsia Expressz után romlott meg a kapcsolata a hosszú távolléte miatt. Az énekes azóta elárulta, hogy dolgoznak a házasságukon és tervezik a közös utazást, most úgy tűnik, hogy ez a terv is meghiúsult.

Megdöbbentő részleteket árult el harmadik terhességéről Vasvári Vivien

Tévé2023.03.11, 18:52

A napokban árulta el a hírt Vasvári Vivien, hogy harmadik gyerekét várja vőlegényétől, Zsigmondtól, aki év elején kérte meg a modell kezét egy romantikus utazáson. Vasvári elárulta, hogy nem így tervezték a dolgokat, most teljesen felülírt mindent a várandóssága, így az esküvőt is hamarabb tartják, mint eredetileg gondolták.

Ezreket ölhettek meg egy gyönyörű olasz méregkeverő gyilkos szerével

Gazdaság2023.03.11, 17:32

Egy 17. században élt palermói asszony gonosz, de hatásos módot talált arra, hogyan segítsen a hozzá forduló kétségbeesett asszonytársainak életük megkönnyítésében - már ha a gyilkosságokat egyáltalán lehet így tekinteni. Az asszony sajátos "szolgáltatása" olyan népszerű volt, hogy elfogása idejére már ezernél is több lehetett a közvetetten neki tulajdonítható áldozatok száma. Talán ha a kínzása során nem ismeri be tettét, módszere a mai napig titokban maradt volna. Így viszont fény derült a rémtettekre, melyhez a későbbi időkből több hasonló gyilkosságsorozat hasonlítható, többek között a magyar kriminalisztika történetének egyik llegnagyobb ...

Sárközi Ákos szerint feleségével már az előző életükben is ismerték egymást

Life.hu2023.03.11, 14:16

A Konyhafőnök zsűritagja, Sárközi Ákos már öt éve él együtt feleségével, akivel olyan nagy a szerelem, hogy úgy érzi, már az előző életükben is ismerhették egymást.

Válása utáni időszakáról vallott Németh Kristóf

Life.hu2023.03.11, 14:05

A színész nem tagadja, hogy amikor első házassága zátonyra futott, egy cseppet sem volt könnyű  számára az válást követő időszak.

Két férfit szeretni egyszerre? Az egyik mindig csak megalkuvás.

She2023.03.09, 19:01

Azt hiszem, egyszer minden nő eljátszik azzal a gondolattal élete során, hogy lehet-e egyszerre két férfihoz vonzódni. Én erre eddig kategorikus nemmel tudtam volna válaszolni...

Valeurs Actuelles: Orbán Viktor családbarát politikájának köszönhetően a házaspárok visszanyerték a jövőbe vetett bizalmukat

Nagyvilág2023.03.10, 11:58

Valeurs Actuelles francia lap arról ír, hogy Orbán Viktor családbarát politikájának köszönhetően a házaspárok visszanyerték a jövőbe vetett bizalmukat.

Váratlan fordulat Király Viktorék házasságában

Tévé2023.03.10, 09:17

Dolgoznak a házasságuk megmentésén Király Viktorék, most épp közös utazásra készülnek. 

Újra szent a béke? Közös utazásra készül Király Viktor és felesége

Life.hu2023.03.10, 07:55

Néhány nappal ezelőtt felröppent a hír, hogy Király Viktor és Virág Anita házassága hullámvölgybe jutott. Úgy tűnik, mindketten arra törekszenek, hogy családjuk egyben maradjon, ezt bizonyítja az is, hogy közös utazásra készülnek. 

Újabb felvételt mutatott esküvőjéről Kulcsár Edina

Tévé2023.03.09, 20:18

Ahogy korábban írtuk, február 25-én, szűk családi körben mondta ki egymásnak a boldogító igent Kulcsár Edina és férje, Varga Márk, amiről a menyasszony  nemrég egy videót is megosztott a követőivel.

Válása után ismét megnősült a Drága örökösök sztárja

Life.hu2023.03.09, 14:25

2020-ban még arról írtunk, hogy Varga Balázs és felesége első gyermeküket várják. A színész azóta elvált a feleségétől és újra házasodni készül. 

Álomesküvő 2023-ban, de milyen áron?

Travelo2023.03.09, 08:41

Külföldön vagy inkább itthon házasodnál? Érdekelnek a legújabb esküvői trendek és hogy hogyan faraghatsz a költségekből? Dégi Attilát, az Esküvő Kiállítás főszervezőjét kérdeztük.

Azt hittem, az én családom gáz, aztán megismertem anyósomékat

She2023.03.08, 17:00

Ültem az asztalnál, és anyám idegesítő mondása pörgött az agyamban, ami most értelmet nyert: "Kislányom, a családtagokat sajnos nem mi választjuk."

A legnagyobb titokban házasodott meg a népszerű színésznő

Life.hu2023.03.08, 08:39

A Trónok harca sztárja, Natalie Dormer a legnagyobb titokban hozzáment szerelméhez, David Oakes szinészhez. 

Megszólalt házassága válságáról Király Viktor: "Csendben akarjuk ezt intézni"

Life.hu2023.03.08, 07:30

Király Viktor és Virág Anita házassága hullámvölgybe jutott, de dolgoznak kapcsolatuk megmentésén.

Egyre nagyobb a baj: Király Viktor a válságba jutott házasságáról vallott

Tévé2023.03.08, 06:37

Találgatni kezdtek a rajongok az énekes Instagram-bejegyzése után, így Király Viktor a Blikknek beszélt arról, hányadán is állnak jelenleg a kisfia édesanyjával.

Újabb fordulat Király Viktor és felesége házassági drámájában

Tévé2023.03.07, 18:22

Mint azt korábban írtuk, Király Viktor maga vallotta be pár héttel ezelőtt, hogy valóban válságba jutott a házassága kisfia édesanyjával, Király-Virág Anitával. Részleteket nem árultak el, azonban több forrás is azt állítja, hogy a nő és a kisfiú elköltözött a közös otthonukból. Király Viktor már korábban is kommentelt felesége egyik képe alá, aztán a mai napon egy szerelmes bejegyzésben köszöntötte őt a születésnapja alkalmából. Azóta Király-Virág Anita is megosztott egy képet, melyen egy hatalmas vörösrózsa-csokorral a kezében látható. Azt nem árulta el, hogy kitől kapta az ajándékot, de a vörös rózsa a szerelmet jelképezi, ezért ...

Schobert Norbert feleségének üzent: Csak mi maradtunk ketten a világon egymásnak

Tévé2023.03.07, 16:45

Nosztalgikus hangulatba került Schobert Norbert, aki már több mint húsz éve, hogy boldog házasságban él feleségével, Rubint Rékával. A fitneszedzők kapcsolatából három gyerek született, akik azóta már szinte kész felnőttek. Schobert most egy megható bejegyzésben mondott köszönetet feleségének és pár régi emléket is megosztott az első közös nyaralásukról.

Titokban összeházasodott a Trónok harca színésznője és a Vikingek: Valhalla sztárja

Life.hu2023.03.07, 08:35

A Trónok harca 41 éves színésznője, akinek már van egy kislánya és a Vikingek: Valhalla 39 éves sztárja, David Oaks a múlt hónapban egy meghitt vacsora keretein belül tartották meg a lakodalmukat, miután egy az étteremhez közeli templomban összeházasodtak. 

A férjem szeretője

She2023.03.06, 16:16

Szép pár. Meg szép család. És a gyerekek is milyen szépek - mondta rájuk mindenki. Annyira tökéletes volt az egész, mint a nagykönyvben.

Itt van Kucsera Gábor rejtélyes üzenete - újabb titkok az összeomlott házasságban?

Tévé2023.03.10, 14:41

Egy ideje sejteni lehetett, hogy nincs rendben Király Viktor és felesége kapcsolata. A zenész azonban nem beszélt egyből házassága válságáról. Nem ők ez egyetlen sztárpár, akik ezt tették.

Sári Évinek elege lett: úgy döntött, tisztázza a Kucsera Gáborral való kapcsolatáról szóló híreket

Life.hu2023.03.06, 22:15

Sári Évi eddig bírta a Tápai Szabina-Kucsera Gábor házaspár válásával kapcsolatos pletykákat, melyek szerint miatta szakított a sportoló sztárpár. 

Újra együtt Zámbó Krisztián és Zsuzsi?

Life.hu2023.03.06, 18:22

Pletykák szerint mégsem volt végleges Zámbó Krisztián és párja, Zsuzsi szakítása, bár az énekes ezt állította. 

Megmutatta ritkán látott férjét Mohamed Fatima

Tévé2023.03.06, 13:20

A Fekete Vonat énekesnője mögött nagyon nehéz időszak áll, ugyanis nagyon megviselte őt az együttes év eleji botránya, mely után nem túl jó szájízzel váltak el zenésztársaival. Nemrégiben elhatárolódott az egykori kollégái további nyilatkozataitól is, úgy fest végleg vége a közös munkának. A nehéz időkben azonban végig Mohamed Fatima mellett állt férje, akinek egy szívhez szóló bejegyzésben is köszönetet mondott.

Nagy Feró, mint férj: "Tényleg igazi főnyeremény vagyok”

Life.hu2023.03.04, 06:49

Nagy Feró 37 éves volt, amikor megismerte az akkor 17 éves Ágit. Bár a Nemzet Csótánya nem gondolta, hogy van esélye egy ilyan fiatal lánynál, de azóta már negyven éve élnek boldog házasságban.

Ekkor érkezhet a baba Nagy Bogiéknál

Tévé2023.03.03, 21:55

Fiatal kora ellenére is nagyon határozott tervei vannak a jövőre nézve Nagy Boginak, akinek párja egy álomutazáson kérte meg a kezét, tavaly nyáron. A húszéves énekesnő azonnal igent mondott és már az esküvőt tervezi. A Csináljuk a fesztivált! című, nagysikerű show-műsorból ismert énekesnő elárulta, mikor lesz a nagy nap és tervezik-e már a családalapítást leendő férjével.

Kulcsár Edina felvette férje nevét: mostantól így hívják

Life.hu2023.03.03, 14:44

Ahogy arról mi is hírt adtunk, hivatalosan is összekötötte az életét Kulcsár Edina és Varga Márk G.w.M.

Kitálalt Király Viktor ismerőse az énekes házasságáról: "Nincsenek könnyű helyzetben"

Life.hu2023.03.03, 14:56

Február közepén olvashattunk először azokról a pletykákról, melyek Király Viktor válságba jutott házasságáról szóltak. Az akkori híreket sem az énekes, sem felesége, Király-Virág Anita nem akarta megerősíteni, ám azóta kiderült, hogy tényleg hullámvölgybe jutottak.

Király Viktor kétségbeesetten mentené a házasságát: teljesen maga alatt van

Life.hu2023.03.02, 12:03

Király Viktor és felesége a végsőkig tagadták, hogy problémák adódtak a házasságukban.

Kiderült Vasvári Vivien esküvőjének időpontja

Tévé2023.03.01, 22:13

Ahogy korábban írtuk, az év elején kérte meg párja Vasvári Vivien kezét, miközben Balin nyaraltak. A modell és vőlegénye Zsigmond nem húzzák az időt, ugyanis hamarosan egybekelnek. A részletekről maga a modell számolt be hivatalos Instagram-oldalán.

Újabb esküvői fotót mutatott Kulcsár Edina

Tévé2023.03.01, 20:36

Ahogy korábban írtuk, a múlt hétvégén házasodott össze szűk családi körben Kulcsár Edina és G.w.M, akiknek hamarosan megszületik első közös gyerekük. A páros később tervez nagyobb lakodalmat tartani, most kislányuk érkezése előtt szerettek volna hivatalosan is egy pár lenni. Az esküvőről eddig csak egy homályos fotót tettek közzé, azonban most Kulcsár Edina mutatott egy újabb képet a nagy napról.

Újabb részleteket árult el közelgő esküvőjéről Hódi Pamela

Tévé2023.03.01, 16:37

Ahogy korábban már írtuk, Hódi Pamela elárulta, hogy évek óta szívfájdalma, hogy annak idején nem a megfelelő körülmények között házasodott össze férjével, Tóth Bencével. Hódi azóta is álmodozik a nagy napról, ugyanis megbeszélték, hogy bepótolják a bulit és megtartják az álomesküvőt is. A modell most újabb részleteket árult el, mit terveznek a nagy napra.

Így reagált Nagy Melanie volt férje, G.w.M megalázó megjegyzésére

Tévé2023.02.28, 10:25

Ahogy korábban megírtuk, Kulcsár Edina és G.w.M a múlt hétvégén, egyelőre szerény körülmények között összeházasodtak, melyről egy bejegyzést is közzétett a rapper. Sokan azt nehezményezték, hogy a bejegyzés szövegében is gyerekei anyját, Nagy Melanie-t gyalázza, de ezekre a vádakra adott reakciója sem javított sokat a helyzeten. 

Kitálalt egykori házasságáról Árpa Attila volt felesége

Tévé2023.02.28, 09:37

Árpa Attila gyerekének édesanyja, Tomán Szabina sikeres modell volt a házassága előtt. Az egykori modell ritkán bocsátkozik részletekbe a magánéletéről, most azonban Palik László műsorában olyan titkokba avatta be a nézőket, amit eddig még sosem mondott el. Az egykori modell kitálalt az egykori házasságáról és volt férjéről is.

Még nem veszett oda minden: van esély arra, hogy Király Viktor és Anita kibékülnek

Life.hu2023.02.27, 22:37

Király Viktor és felesége, Anita házasságáról az elmúlt napokban sok pletyka kering, ennek hatására az énekes beismerte, hogy valóban hullámvölgyben vannak. Azonban van még remény: erre utal az Anita által nemrég megosztott fotó.

Váratlan fordulat Király Viktorék házassági drámájában

Tévé2023.02.27, 13:06

Mint azt korábban írtuk, Király Viktor elárulta, hogy mélypontra került a házassága Király-Virág Anitával, aki állítólag el is költözött a közös otthonukból és kisfiukat is magával vitte. Egyelőre nem sokat tudni a válság okairól, de az a hír járja, hogy az Ázsia Expressz vert végleg éket kettejük közé. A házaspár egyelőre nem akar többet elárulni, ezért is meglepő Király Viktor legutóbbi lépése.

Folyton trágár üzeneteket kap Köllő Babett

Tévé2023.02.26, 11:50

A TV2 műsorvezetője már régóta él boldog házasságban és férjével egy közös kislányt nevelnek. Sokakat azonban ez nem tart vissza attól, hogy próbálkozzanak Köllő Babettnél és változatos módszerekkel próbálják felktelteni a figyelmét. Egyesek uvariasan randevúra hívják, míg sokan trágár üzenetekkel akarják elcsábítani a családos műsorvezetőt.

"Tudod, a férfiaknak vannak szükségleteik, amiket a gyerekek mellett sem szabad háttérbe szorítani"

She2023.02.26, 21:41

– Zsolt puszilja a kedvenc anyósát – mondom nevetve anyunak, miközben a nappaliba megyünk Kristóffal. A kisfiam lehuppan a szőnyegre, és elmélyülten játszani kezd a fa építőkockákkal.

Házassága hullámvölgyéről vallott Seress Zoltán

Life.hu2023.02.24, 16:14

A színész A Rózsák háborúja című darabban egy válófélben lévő férfit alakít, így jogosan merül fel a kérdés, vajon került-e már olyan helyzetbe, mint az általa megformált karakter.

Az Ázsia Expressz miatt mehetett tönkre Király Viktor és Virág Anita házassága

Life.hu2023.02.24, 22:35

Néhány napja röppent fel a hír, hogy Király Viktor és felesége, Anita házassága válságban van. Olyannyira, hogy külön is költöztek. Eleinte csak az ismerősök pletykálták, de a napokban Viktor is nyilatkozott.

Elhagyta párját Balázs Andrea

Tévé2023.02.24, 12:40

A népszerű magyar színésznő, Balázs Andrea már több mint húsz éve él boldog párkapcsolatban, bár még nem került sor a házasságkötésre. A színésznő most őszintén elmondta, hogy elege lett és elköltözött párjától, Gábortól.

Király Viktor tiszta vizet öntött a pohárba: így vannak most feleségével, Anitával

Life.hu2023.02.23, 15:50

Néhány napja röppent fel a hír , hogy Király Viktor és felesége, Anita házassága válságban van. Olyannyira, hogy külön is költöztek. Eddig azt csak az ismerősök pletykálták, de most az énekes is megszólalt. 

Beismerte Király Viktor, hogy válságban van a házassága

Tévé2023.02.22, 19:32

A Megasztár egykori győztese elmondta a TV2-nek, hogy válságba került a házassága Király-Virág Anitával.

Kinizsi Ottó nem akarta, hogy felesége szerepeljen a sorozatában

Life.hu2023.02.22, 15:23

Deutsch Anita a TV2 Hazatalálsz című napi sorozatában egy doktornőt alakít, pedig férjében, Kinizsi Ottóban a castingok idején fel sem merült, hogy Anita is kapjon szerepet.

30 nap fizetett szabadságot kapnak a házasok Kínában, hogy nőjön a gyerekszám

Gazdaság2023.02.22, 10:59

Kínában 30 nap fizetett szabadnapot is adnak egyes tartományokban a friss házasoknak, ugyanis ezzel próbálják elősegíteni a születésszám növekedését - írja a Reuters. 

Elköltözött a felesége Király Viktortól: a zenész maga alatt van

Life.hu2023.02.22, 07:37

Király Viktorék kapcsolata a híresztelések szerint válságban van, erről egyre több jel árulkodik. Ők egyelőre nem nyilatkoztak, de az informátorok megtették helyettük.