határátkelõ
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szünetel az ellenõrzés a Röszke Közúti Határátkelõhelyen
Áramkimaradás miatt szünetel a határfogalom-ellenõrzés a Röszke Közúti Határátkelõhelyen -írja a Police.hu.
Fõnökeikkel együtt fogadtak el kenõpénzt a határõrök
Tizenhat, a beregsurányi magyar-ukrán határon szolgáló pénzügyõrt vett õrizetbe a Központi Nyomozó Fõügyészség. A vád szerint rendszeresen elfogadtak pénzt az Ukrajnába tartó autósoktól, errõl pedig az adott szolgálatban dolgozó osztályvezetõk is tudtak.
Tehervonaton megbújva akartak az országba jutni
Bács-Kiskun megyénél néhány óra alatt három tehervonaton hét migránst találtak elbújva a rendõrök.
A venezuelai kormány nem engedi be a kolumbiai segélyszállítmányokat
A venezuelai kormány elrendelte a kolumbiai határ egyes átkelõinek lezárását pénteken, néhány órával azelõtt, hogy tiltakozása ellenére az Egyesült Államok támogatásával kolumbiai segélyszállítmányt próbáltak volna meg bejuttatni az országba ezen a határon át - jelentették hírügynökségek.
Vonat alatt, illetve az ütközõn akart több migráns is az országba jutni
Kelebia határátkelõnél egy Szerbiából érkezõ tehervonatot kutattak át a rendõrök, amikor felfedezték a migránsokat – írja a Police.hu.
Újra átjárható autóval négy osztrák-magyar határátkelõ
Burgenland még tavaly õsszel megtiltotta a motorok és személyautók forgalmát a két országot összekötõ 60 határátkelõ közül 35 helyen.
Túlélõcsomag és téli felszerelés nélkül ne utazzon Szerbiába!
Több órát kell várakozni a romániai határátkelõknél
Több órára emelkedett a várakozási idõ a romániai közúti határátkelõhelyeken a megnövekedett utasforgalom miatt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendõr-fõkapitányság.
- címkék:
- Románia
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Már most kétórás a várakozás Röszkénél
A rendõrség azt tanácsolja, aki teheti, a kisebb határátkelõket válassza.
- címkék:
- Röszke
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Kamionban bújt meg két migráns Tompánál - fotó
Két, magát afgán állampolgárnak valló migráns próbált bejutni pénteken hajnalban a tompai határátkelõnél - közölte honlapján a rendõrség.
A magyar-osztrák határátkelõk egy része még mindig földút
39 határátkelõbõl 29-en most is zavartalanul haladhatnak át az autók, a többi átalakításáról pedig közös munkacsoport fog dönteni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ausztriai Kismartonban tartott sajttájékoztatón.
Szlovák bûnözõt fogtak a horvát-magyar határon
Nemzetközi elfogatóparanccsal körözött szlovák férfit fogtak el Letenyén. A hírt kedden közölte a rendõrség honlapján a Zala Megyei Rendõr-fõkapitányság.
- címkék:
- Letenye
- körözés
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Izrael lezárta a Gázai övezet személyforgalmi átkelõhelyét
Az izraeli hatóságok vasárnap reggel részben lezárták a Gázai övezet személyforgalmi átkelõhelyét Ereznél, válaszul a tûzszüneti tárgyalások elakadására és az erõszak folytatódására a határ mentén - jelentette a Jediót Ahronót címû újság honlapja, a ynet vasárnap.
- címkék:
- Gázai övezet
- lezárás
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Halálos baleset történt az ásotthalmi határátkelõhely közelében
Egy motorkerékpáros utasa meghalt abban a balesetben, ami az ásotthalmi határátkelõhely közelében történt kedden reggel.
- címkék:
- Ásotthalom
- baleset
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Aki teheti, kerülje a lónyai határátkelõt
Az informatikai rendszer meghibásodása miatt nincs határátléptetés – írja a Police.hu.
- címkék:
- Lónya
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Torlódás a Csongrád megyei határátkelõhelyeken
Torlódás alakult ki szombat délelõtt a Csongrád megyei határátkelõhelyeken ki- és belépõirányban egyaránt - közölte a megyei rendõr-fõkapitányság szóvivõje.
- címkék:
- dugó
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Megindult a forgalom a lónyai magyar-ukrán határállomáson
Informatikai probléma miatt szünetelt a ki- és beléptetés a lónyai magyar-ukrán határátkelõhelyen. A rendõrség közölte: kijavították a hibát.
- címkék:
- Lónya
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Újra áll a dugó Röszkénél, a buszoknak két órát kell várakozniuk
Vasárnap reggel is órákat kell várakozniuk a röszkei határátkelõknél azoknak, akik Szerbia felé szeretnének továbbhaladni.
- címkék:
- Röszke
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Már szombat reggel háromórás a sor Röszkénél
A Csongrád megyei határátkelõhelyek kilépõ oldalán, Szerbia felé órási a dugó. Mutatjuk, merre érdemes kerülni.
- címkék:
- Röszke
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Lopott és hamis iratokkal akart bejutni az országba egy iráni nõ
Egy menetrend szerinti szerb busz görög utasaként akart bejutni egy illegális migráns Röszkén. A rendõrök az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték – írja a police.hu.
- címkék:
- Röszke
- migráció
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Torlódás várható több határátkelõknél is a hetvégén
Torlódás várható a következõ napokban a Csongrád megyei határátkelõhelyeken, elsõsorban Röszkén és Csanádpalotán. Szabó Szilvia a megyei rendõr-fõkapitányság szóvivõje azt mondta, az elõzõ hétvégén az átkelõket több mint 342 ezer utazó használta.
- címkék:
- Röszke
- határ
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Négy órát kell várni a röszkei határátkelõnél
Megnõtt a várakozási idõ szombat estére a röszkei autópálya-határátkelõhely kilépõ oldalán a személyforgalomban, az utazóknak négy órát kell várakozniuk.
- címkék:
- Röszke
- határ
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Akár 3 órát is várni kell a röszkei határátkelõnél
A Nyugat-Európából hazatérõ vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt torlódás alakult ki a röszkei határátkelõnél - tudatta a Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje.
Kígyóznak az autósorok Horvátország bejáratai elõtt
Sikeresek a határon túli fejlesztések
Sikeresek azok az összetett gazdaságfejlesztési programok, amiket a kormányzat a határ menti térségekben indított azért, hogy a külhoni nemzetrészek megmaradását is segítse. Ezt hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelõs helyettes államtitkára, Szilágyi Péter hétfõn Szentgotthárdon, a IV. Magyar-Szlovén Fórum megnyitóján.
Takaró alatt akartak Magyarországra csempészni egy kislányt
Egy 5 fõs társaság egy 5 éves kislányt akart Magyarországra csempészni. A busz sofõrje a kislány édesapjának adta ki magát. Néhány nappal korábban az ukrán-szlovák ellenõrzõ ponton egy 18 éves lánnyal akart átgyalogolni két férfi. Kiderült, hogy a fiatalt akarta ellenére vitték magukkal.
Nézze meg, hová bújtak el a migránsok a kamionban - képek
Egy szerb kamion rakterében húzta meg magát két férfi, akik afgánnak vallották magukat, de ezt semmivel sem tudták igazolni.
- címkék:
- Tompa
- határátkelõ
- migráns
- Címkefelhõ »
Tíz ideiglenes átkelõhely tart nyitva a választás napján a román határon
A magyar és a román hatóságok arról állapodtak meg, hogy április 8-án, a magyarországi országgyûlési választások napján is nyitva tart majd az a tíz ideiglenes határátkelõhely, amelyet jelenleg csak szombatonként használhatnak a két ország állampolgárai.
Kamionban bújtak el a migránsok
Tompánál három migráns egy kamionban megbújva próbált meg Magyarország területére bejutni - írja a police.hu.
- címkék:
- Tompa
- kamion
- határátkelõ
- migráns
- Címkefelhõ »
Kamionstop Berzencénél
Letenye után, már Berzencénél sem engedik belépni a kamionokat Horvátország területére - tudatta a katasztrofavedelem.hu.
Átsétált a határátkelõn egy elefánt
- címkék:
- Kína
- Laosz
- elefánt
- utazás
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Hosszú várakozásra kell készülni a határátkelõk többségénél
Akár többórás várakozásra is készülni kell a szerb és az ukrán határ több pontján, mivel a külföldön dolgozók ezekben a napokban látogatnak haza karácsonyra – jelentették az M1 aktuális csatorna tudósítói szombaton.
- címkék:
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Torlódások alakultak ki a román-magyar határátkelõkön
A négynapos romániai munkaszünet miatt sokan indultak el Romániából Magyarország felé, és torlódások alakultak ki a román-magyar határátkelõkön - közölte az Aradihirek.ro és a Maszol.ro portál.
Nincs áram, ezért szünetel a határforgalom Lónyánál
- címkék:
- Lónya
- áramszünet
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Egyre népszerûbb az Adria
Az Adriára utazók jelentõsen emelkedett a letenyei határátkelõk forgalma, és nem csak a magyarok miatt. Volt olyan hétvégi nap, akikor több mint 100 ezer turista lépte át a határt.
- címkék:
- Adria
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Dugó van az M1-esen Hegyeshalomnál
Öt kilométeres torlódás van az M1-es autópályán Hegyeshalomnál.
- címkék:
- Hegyeshalom
- dugó
- torlódás
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Leállt a határforgalom Lónyánál
- címkék:
- Ukrajna
- Lónya
- forgalom
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Négy kilométeres dugó van az M1-esen Hegyeshalomnál
Motoros és egy autó ütközött Sopronnál
- címkék:
- Sopron
- baleset
- motoros
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Két órát kell várni a röszkei határátkelõnél
Szombat reggelre újra megnõtt a várakozási idõ Röszkénél. Közel két órát kell várniuk azoknak az autósoknak, akik itt szeretnének átjutni.
- címkék:
- Röszke
- várakozási idõ
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Megszûnt a torlódás Hegyeshalomnál
- címkék:
- Hegyeshalom
- dugó
- torlódás
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Több órás várakozás Röszkén
Intenzív a forgalom a röszkei autópálya-határátkelõhely kilépõ oldalán – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje szombaton.
- címkék:
- Röszke
- autópálya
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Szaga volt a kocsinak, lebuktak a csempészek
Megközelítõleg 33 kilogramm marihuánagyanús anyagot találtak a pénzügyõrök egy személyautóban Röszkén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel péntek hajnalban.
- címkék:
- Röszke
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Két órát is várhat Röszkénél
A röszkei kilépõoldalon ismét két órát kell várni, a közúti átkelõnél csak egyórás várakozási idõre kell számítani - közölte a Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje, Huber Krisztián.
- címkék:
- Röszke
- forgalom
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Két órát kell várni a tompai határátkelõn
Két órás várakozási idõre kell számítania azoknak, akik a tompai határátkelõhelyen szeretnék elhagyni az országot.
Röszkén bukott le a drogcsempész
Röszkénél akarta átcsempészni a több mint 10 kilónyi marihuánát egy szerb férfi. A Nemzeti Adó és Vámhivatal emberei átvizsgálták a csomagot, melyben 21 csomag fû volt elrejtve a törülközõk alá.
Újabb migránsokat fogtak a magyar határnál
Ezúttal tizenhat migránst tartóztatott fel a román határrendészet Nagylak-Csanádpalota határátkelõnél. Egy kamionban bújtak el.
Két órát kell várni a röszkei határnál
A Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság tájékoztatása szerint nem csökkent a várakozási idõ a röszkei határátkelõhely kilépõ forgalmában. Az utazóknak két órát kell várakozniuk.
Továbbra is órákat kell várni Röszkénél
Még mindig nagyon erõs a forgalom a röszkei autópálya határátkelõjénél Szerbia felé.
Két órát kell várni, ha Szerbiába akar menni
Legalább két órán át kell várakozniuk azoknak az autósoknak, akik Szerbába mennek és a röszkei határátkelõhelyen szeretnének átkelni.
Torlódás van a röszkei határátkelõnél
A Nyugat-Európából szabadságukra hazatérõ vendégmunkások miatt szombat reggeltõl jelentõs torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelõhely kilépõ oldalán - közölte a Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje.
- címkék:
- Röszke
- határátkelõ
- forgalmi dugó
- Címkefelhõ »
Nyaralók miatt állhatnak be a határátkelõk
Már a nyári szünet elsõ hétvégéjén torlódás lehet a röszkei és csanádpalotai határnál, mert a vendégmunkások haza, a turisták pedig nyaralni mennek.
- címkék:
- Röszke
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Zárva van a barabási és a beregsurányi határátkelõ
Informatikai probléma miatt 14 órától szünetel a határátléptetés Beregsurány-Luzhanka és a Barabás-Koson közúti határátkelõhelyeken.
- címkék:
- Ukrajna
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
2 óra a várakozási idõ a letenyei határátkelõn
Két óra a várakozási idõ a letenyei autópálya-határátkelõn, a magyar-horvát határon a szabadságra utazó lengyel autósok miatt - közölte a Határrendészeti Szolgálat vezetõje.
- címkék:
- Letenye
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Tíz új határátkelõ nyílt a magyar-román határon
Megnyílt a tíz új, alkalmi nyitva tartással mûködõ határátkelõ a magyar-román határszakaszon szombaton, ezeket szombatonként használhatják az utazók.
Tíz új átkelõhely nyílik a magyar-román határon
Tíz új átkelõhely nyílik a magyar-román határon
- címkék:
- Magyarország
- Románia
- nyitás
- határátkelõ
- új
- Címkefelhõ »
Újra átengedik a kamionokat a baranyai hátárátkelõknél
Újra behajthatnak a 7,5 tonna össztömeget meghaladó jármûvek Horvátországba az udvari és a drávaszabolcsi határátkelõhelyen, miután a horvát hatóságok kedd délután feloldották a korábban elrendelt forgalomkorlátozást - közölte honlapján a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
- címkék:
- közlekedés
- havazás
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Ezeknél a határátkelõknél kell hosszú sorokra számítani az ünnepek alatt
Átkelõhelyek a határon, ahova forró teával a termoszban, meleg pokróccal és jó nagy adag türelemmel szabad csak elindulni a következõ napokban.
Tizennyolc gyerek szorongott a tartálykocsiban
Román rendszámú tartálykocsiban bújtak meg a Varsándon lebuktatott határsértõk, a 42 utas közül 18 még gyerek volt - a rendõrök egy csecsemõt is találtak a csempészkamionban.
Új magyar-ukrán határátkelõ létesül az M3-as miatt
Az M3-as autópályát és a kárpátaljai Kijev–Csap autóutat egy új határátkelõvel kötik össze hamarosan – adta hírül ukrán forrásokra hivatkozva a Kárpátalja.
- címkék:
- Ukrajna
- M3-as
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Trükkös turistát tartóztattak le Nyírábrányban
Hamis román személyivel bukott le egy indiai férfi a nyírábrányi határátkelõn, aztán kiderült, hogy körözik a német hatóságok is.
Fegyvert, drogot, cigarettát is találtak a pénzügyõrök Záhonynál
Amfetaminszármazékot, csempészcigarettát, valamint töltött fegyvert és lõszereket is találtak a napokban a NAV pénzügyõrei a záhonyi határállomáson – közölte a hatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense.
- címkék:
- Záhony
- csempészet
- drog
- fegyver
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Gigadugó Hegyeshalomnál, az M5-ös is elesett
Óriási torlódások akadályozzák több autópálya forgalmát is: Hegyeshalomnál 6 kilométeres a kocsisor az M1-es határszakaszán, az M5-ös és az M3-as sztráda balesetek és útfelújítás miatt dugult be.
Ellenõriznek az osztrákok, bedugult Hegyeshalom
Négykilométeres torlódás alakult ki az osztrák-magyar határon, lépésben haladnak a személyautók és kamionok.
Egy óra a várakozás az M1-esen Hegyeshalomnál
Hegyeshalomnál az osztrák hatóságok szúrópróbaszerû ellenõrzése miatt torlódás alakult ki a határátkelõnél, és az M1-esen mintegy egy órát kell várakozniuk az autósoknak.
Áll a forgalom a barabási határátkelõhelyen
Szünetel a gépkocsik átléptetése a barabási magyar–ukrán határátkelõhelyen – közölte a rendõrség hétfõ délelõtt a honlapján.
- címkék:
- Barabás
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Megint érdemes elkerülni Hegyeshalmot
Másfél órát kell várakozniuk az Ausztriába belépõknek az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál az osztrák hatóságok szúrópróbaszerû ellenõrzése miatt. Az osztrákok migránsokat és embercsempészeket keresnek.
- címkék:
- Hegyeshalom
- ellenõrzés
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Csökkent a torlódás az M1-esen Hegyeshalomnál
Egy kilométeresre csökkent a torlódás az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál, ahol szombat dél körül még az öt kilométert is elérte a kocsisor az osztrák hatóságok szúrópróbaszerû ellenõrzése miatt.
Áramkimaradások zavarják a lónyai határállomás forgalmát
Áramkimaradások zavarják a Lónya és Harangláb közötti magyar-ukrán határállomás forgalmát, emiatt a rendõrség más átkelõhelyek igénybevételét javasolja az utazóknak.
- címkék:
- áramkimaradás
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Érdemes lesz elkerülni Röszkét és Csanádpalotát
A Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szabadságra, a turisták pedig nyaralni indulnak, ezért már a hétvégétõl a forgalom erõsödésére számít a rendõrség a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelõhelyen.
- címkék:
- torlódás
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Kilométeres sorok Hegyeshalomnál
Tíz kilométeren torlódnak a teherautók az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál az osztrák hatóságok szúrópróbaszerû ellenõrzése miatt, a várakozási idõ mintegy három óra. A személyautóknak nem kell ennyit várni, de azok is lassan haladnak.
- címkék:
- ellenõrzés
- torlódás
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Vaskaput építettek a Duna-hídra a horvátok a szerb határon
Mûszaki akadályt létesítettek az illegális határátlépések megakadályozására a szerb-horvát átkelõként szolgáló kiskõszeg-bácsbezdáni Duna-híd horvátországi oldalán - közölte a horvát belügyminisztérium csütörtökön.
- címkék:
- Duna
- migráció
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Újranyitja Izrael a Gázai övezet legfontosabb határátkelõjét
Nyolc év után újranyitja Izrael a Gázai övezet egyik legfontosabb határátkelõhelyét. A védelmi minisztérium közleménye szerint az õ érdekük is, hogy minél több áruval megpakolt teherautó jusson be a Hamász által ellenõrzött területre.
Jól gondolja meg, hogy elindul-e Záhony felé
Több órás várakozás alakult ki a kilépõ személygépkocsi-forgalomban a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson vasárnap reggelre - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendõr-fõkapitányság sajtószolgálata.
- címkék:
- Záhony
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Szünetelt az átléptetés a vállaji határátkelõhelyen
Mûszaki okok miatt szünetelt egy ideig a határátléptetés a vállaji magyar - román-határátkelõhelyen.
- címkék:
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Gazdátlan pénzt találtak az ukrán határõröknél
A határ ukrán oldalán nappali mûszakban dolgozó határõrök teljes állományát felmentették a szolgálat alól a Beregsurány–Asztély közúti átkelõn, miután illegális készpénzt találtak az öltözõjükben.
Megindult a forgalom Beregsuránynál
Megindult a forgalom a Beregsurány és Asztély közötti, magyar-ukrán határállomáson, ahol korábban mûszaki hiba miatt szünetelt az átkelés.
- címkék:
- Beregsurány
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Lezárták az ásotthalmi határátkelõt
- címkék:
- Ásotthalom
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Szünetel a határátlépés Záhonynál
A rendõrség azt tanácsolja, hogy a hiba elhárításáig az Ukrajnába tartók válasszák a 0-24 óráig üzemelõ beregsurányi vagy a tiszabecsi közúti határátkelõhelyeket.
- címkék:
- Záhony
- határátkelõ
- szüneteltetés
- Címkefelhõ »
Megnyitották az összes átkelõt Horvátország és Szerbia között
Megnyitották az összes határátkelõt Horvátország és Szerbia között szerdán, így helyreállhat a személy- és teherforgalom, egyik átkelõhelynél sem kell hosszabb várakozásra számítani - közölte a szerbiai autós szövetség.
Kerülje el az ártándi határátkelõhelyet!
Mûszaki mentés miatt jelentõs torlódás várható a 42-es számú fõúton az ártándi határátkelõnél szombat délelõtt.
Óriási káosz volt Röszkénél
Négy és fél órájába került olvasónknak, hogy be tudjon lépni az országba a röszkei határátkelõnél. Azt írta, hogy a szerbeknél minden rendben volt.
- címkék:
- Röszke
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Hatalmas a torlódás Röszkénél
A Nyugat-Európából szabadságra induló és az oda visszatérõ vendégmunkások miatt torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelõhely mindkét oldalán, ezért érdemes a kisebb átkelõk felé kerülni - közölte a Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság.
Szünetel az átkelés négy határállomáson
Határozatlan ideig szünetel a határátléptetés négy határátkelõhelyeken az internetszolgáltatás meghibásodása miatt - olvasható a police.hu oldalon. A magyar-román határon a vállaji és csengersimai, a magyar-ukrán határon pedig a beregsurányi és a tiszabecsi átkelõket érinti a probléma. A rendõrök arra kérik, az utazókat, ha tehetik, válasszanak más határátkelõhelyeket.
- címkék:
- Ukrajna
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Beütött a krach Röszkénél
Hatalmas a torlódás a röszkei határátkelõ kilépõ oldalán a Nyugat-Európából szabadságra induló vendégmunkások rohama miatt. A rendõrök elterelik a forgalmat, és vizet osztanak.
- címkék:
- Röszke
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Autópálya-határátkelõ nyílik Románia felé
Július 11-én, szombaton nyitják meg a forgalom elõtt Nagylaknál az elsõ autópálya-határátkelõt Magyarország és Románia között.
- címkék:
- Románia
- autópálya
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Schengen után: Európa egykori határátkelõi ma
Egy magyar nõé a világ legrövidebb határhídja
Kanadát és az Egyesült Államokat kötötte össze, és mindössze 9,5 méter hosszú.
Megnyitott a barabási határátkelõhely
A szakemberek elhárították a mûszaki hibát, így hétfõn reggel nyolc óra után megnyitott a barabási közúti határátkelõhely. A határátlépés ki- és belépõ irányba egyaránt zavartalan és folyamatos.
- címkék:
- Ukrajna
- rendõrség
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Vége a szabadságoknak, torlódás van Röszkénél
Több órát kell várakozni Tompán
- címkék:
- Röszke
- Tompa
- határátkelõ
- vendégmunkások
- Címkefelhõ »
Hatalmas forgalmat bonyolított le Röszke
Több mint százezren lépték át a határt a hét végén.
- címkék:
- Röszke
- vendégmunkás
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Torlódás van a röszkei határátkelõnél
141 milliárdért épülnek új határátkelõk
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint 47 új határátkelõ épülhet meg a megállapodások alapján.
- címkék:
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Tortúra a határátlépés Röszkénél és Tompánál is
Minden sávot megnyitottak a a röszkei és a tompai határátkelõn
Így is órákat kell várni a kilépõknek.
- címkék:
- Röszke
- Tompa
- határátkelõ
- Címkefelhõ »
Forróság és csigatempó a magyar határon
Továbbra is 3 óránál többet kell várni a röszkei autópálya-határátkelõhelyen a Nyugat-Európából szabadságra induló vendégmunkások rohama miatt. A mai kánikulában ez nagyon megterhelõ, ezért aki arra utazik, készüljön hûsítóvel és elegendõ ennivalóval az embert póbáló dugóra!
Röszkénél sok türelemre van szükség
Több mint három órát kell várakozniuk az autóknak a határátkelõhely kilépõoldalán.
- címkék:
- Röszke
- határátkelõ
- Címkefelhõ »