Harrach Péter

címke rss

Régi bűnöket támaszt fel a Fidesz

Itthon2011.11.21, 11:02

A költségvetési lyukakat különadókkal is be lehet majd foltozni, az önkormányzati választások ötévente lesznek, a kommunizmus nevében elkövetett bűnöket pedig újra megvizsgálják az új alaptörvény átmeneti intézkedéseiről szóló törvényjavaslat szerint. A Fidesz és a KDNP frakcióvezetője által benyújtott javaslat egyéves határidőt szab a korhatár előtti nyugdíjak átalakítására, és tartalmaz egy, közvetve az MSZP elleni vádiratot is.

A KDNP és Gyurcsány is megtartaná az evát

Üzletrész2011.11.08, 14:59

Elfogadja a frakciószövetség álláspontját, de nem szeretné az eva eltörlését a KDNP - közölte kedden Harrach Péter, a kisebbik kormányzópárt frakcióvezetője. A Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenc szintén kedden azt üzente a kormányfőnek: "el a kezekkel az evától!"

Harrach: A gyerekek kötelesek eltartani a szüleiket

Itthon2011.10.27, 18:51

Harrach Péter szerint a hamarosan benyújtandó családvédelmi törvény a gyermekvállalási kedv erősítését fogja szolgálni. A KDNP frakcióvezetője csütörtökön elmondta, hogy a törvény rögzíteni fogja a gyerekek jogait és kötelességeit, mint például a családban nevelkedés jogát.

Párkapcsolati ismereteket oktatna a középiskolában a KDNP

Itthon2011.10.21, 08:08

Magyarország termékenységi arányszáma miatt javasolja a KDNP frakcióvezetője, hogy a középiskolai oktatásban szerepeljenek a jövőben a párkapcsolati és családi ismeretek. Harrach Péter szerint fontos, hogy a gyermekvállalási kedv erősödjön, mert a század végére a felére csökkenhet az ország lakossága.

A KDNP elutasítja a női kvótát, "a természetes fejlődést" támogatja

Itthon2011.10.20, 14:32

A KDNP szerint a női kvóta nem más, mint az "ultrafeminizmus vadhajtása, torzszülöttje", ezért a párt nem támogatja azt.

Várandósnak nevezné a terhes nőket a KDNP

Itthon2011.08.31, 07:24

Újradefiniálná a család fogalmát, a gyereknevelésből visszatérő szülőknek pedig a versenyszférában is biztosítaná a részmunkaidős foglalkoztatást a KDNP.

Az apák jogait féltik a kormányoldalon az új munka törvénykönyvétől

Itthon2011.08.04, 15:21

Több ponton is megnehezítené az apák családi életét az új munka törvénykönyvének koncepciója, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium tett közzé. Ez ellentétben áll a kisebbik kormánypárt, a KDNP terveivel, amely az apák szerepének növelését a gyermeknevelésben kulcskérdésnek tartja. A párt szerint a minisztérium nem egyeztetett az elképzeléseiről, a vitatott koncepciót jelen formájában a Fidesz és a KDNP sem tartja elfogadhatónak.

Harrach Péter: A KDNP-nek elfogadhatatlan a munka törvénykönyvének tervezete

Gazdaság2011.08.02, 09:59

Harrach Péter szerint a javaslat nemcsak a védett kor intézményével megy szembe, hanem a KDNP által készített sarkalatos családvédelmitörvény-javaslattal is.

Mélygarázs, park és 1944 előtti arculat lesz a Kossuth téren

Itthon2011.06.24, 21:26

Kormánypárti képviselők pénteken benyújtották a parlamentnek a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról szóló országgyűlési határozati javaslatukat, amely szerint 2014. május 31-ig át kellene alakítani a teret, a kormánynak pedig ugyaneddig ki kellene költöznie az Országházból. A tér a tervek szerint visszakapná az "1944 előtti képzőművészeti arculatának állapotát", de építenének parkot és mélygarázst is. A képviselők szerint a "kommunista államfelfogás maradványa", hogy a végrahajtó hatalom nem költözött ki a Parlamentből.

Nyugdíjaskorban hálálná meg a gyereknevelést a KDNP

Itthon2011.06.01, 10:19

Magasabb családi pótlékot fizetne a kamaszok, mint a csecsemők után a KDNP, amely kidolgozta és még nyáron a kormány elé vinné a családtámogatási rendszer átalakításáról szóló tervét. A párt a nyugdíjjogosultság eléréséhez szükséges rövidebb szolgálati idővel vagy magasabb nyugdíjjal kompenzálná a gyereket nevelőket. A párt tervezetéről a hétvégén kiszivárgott információk között a KDNP frakcióvezetője szerint "kedves csacskaságok" is vannak.