Harcsa Veronika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koncert
- fesztivál
- dzsessz
- Művészetek Völgye
- Kapolcs
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szép és érdekes, hát miért ne?
Három idei magyar lemez a pop és a jazz határainál, vagy azokon túl, dallamokkal, improvizációval és kattogásokkal. Harcsa Veronika Gyémánt Bálinttal még azon belül is szokatlan albumot hozott össze, hogy csak ének-gitár a felállás. A Morningdeer a furapopon belül jut még tovább. A Trio:Beeperben még techno is van, de persze nem komolyan, az sem.
Mindig a csúcspont felé igyekszem - Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint a Quartnak
Harcsa Veronika énekesnő és a vele régóta, több formációban is együtt zenélő Gyémánt Bálint gitáros duólemeze, a Lifelover október 3-án jelenik meg Magyarországon, illetve Nyugat-Európában, valamint - esetükben már megszokott módon - Japánban is; ugyanezen a napon lesz a lemezbemutató koncert. A két zenésszel a Bin-Jip régóta készülő lemezéről, Berlinről, a japán földrengésről, magyar versekről és angol szövegekről is beszélgettünk.
A pusztuló világban is van remény
Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint és Andrew J együttese, a Bin Jip új, animációs klipjében pusztuló civilizációt és semmibe vezető hidat láthatunk, de a végkifejlet valamiért mégis optimista. Klippremier.
Sztárgardrób: Harcsa Veronika
Az ország egyik legbájosabb énekesnőjének kedvenc ruhadarabjait látva nehéz elhinni, hogy még gimnazistaként is a matek szakosok uniformisát, kockás flanelinget és kinőtt farmernadrágot hordott nap mint nap. Az elmúlt tíz évben nagyot fordult vele a világ, a színpad pedig az öltözködésére is nagy hatással volt. A Life.hu Sztárgardrób sorozatában ez alkalommal Harcsa Veronika mutatja meg, hogyan lehet egy nő kihívó ruhadarabok nélkül is vonzó és szexi.
Less be Harcsa Veronika gardróbjába!
Az ország egyik legbájosabb énekesnőjének kedvenc ruhadarabjait látva nehéz elhinni, hogy még gimnazistaként is a matek szakosok uniformisát, kockás flanelinget és kinőtt farmernadrágot hordott nap, mint nap. Az elmúlt tíz évben nagyot fordult vele a világ, a színpad pedig az öltözködésére is nagy hatással volt. A teljes cikket ide kattintva olvashatod.
Íme a legszexibb sztártetoválások
Visszafogott és vagány varratok, szexi csípő- és csigolyatetkók. Rengeteg híresség bőrét ékesítik, szépítik az egyéniségüket tükröző tetoválások. Ez alól persze a magyar sztárok sem kivételek. Nézzük hát a legszebbeket.
Megszületett Majtényi Bálint, a Harcsa Veronika Quartet dobosának hetedik gyermeke
Kisfia született Majtényi Bálintnak, a Harcsa Veronika Quartet jazzdobosának. Felesége, Viviane május 4-én hetedik gyermeküknek adott életet.
Prodidzsáj és gumibot - Még mindig menő a nyelvnyújtogatás
A pénteki nap volt eddig a legjobban eltalált fúzió, ami a Nagyszínpadot illeti: visszatérő rockzenekar, szupertrendi brit rapper és a The Prodigy. Őszintén szólva mindhárom fellépőt kíváncsian vártam: a Skunk Anansie-t azért, hogy valóban annyira karakteres-e a kopasz, nagyszájú Skin, Dizzee Rascalt azért, mert bár a zenéjére annyira nem pörgök, csak jókat olvastam a fellépéseiről, a The Prodigyt pedig azért, hogy tudnak-e valami újat mutatni, hiszen évek óta "hazajárnak" zúzni.