Happy End Kft
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Happy End
- rendőrség
- Országimázs Központ
- ügyészség
- Miniszterelnöki Hivatal
- legfrissebb
- legrégebbi
Panaszt tett a Happy End
A Happy End Kft. panaszt tett a Fővárosi Főügyészségnél, mert szerintük törvénytelenségek történtek az Országimázs-ügyben náluk is megkezdődött nyomozás során. A Happy End ügyvédje az [origo]-nak elmondta: a házkutatásról szóló okiratokba kézírással belejavítottak, és olyan iratokat foglaltak le tőlük, melyek a Miniszterelnöki Hivatalban is megtalálhatók.
Tanúmeghallgatások az Országimázs-ügyben
Megkezdték az ÁSZ munkatársainak meghallgatását az Országimázs-ügyben. A dokumentumok egy része még mindig a Miniszterelnöki Hivatalban van. Lefoglalásuk és rendszerezésük az aprólékos előírások betartása miatt hosszadalmas, még heteket is igénybe vehet. Az ügyben érintett cégek - a Happy End és az Ezüsthajó Kft. - vezetőit majd csak akkor hallgatják meg, ha az összes irat a nyomozók birtokába került.
Vissza kell adni a Happy End papírjait
Részben jogosnak találta az ügyészség a Happy End Kft. által benyújtott panaszt. A hatóság szerint olyan iratokat is lefoglalt a rendőrség, amelyek nem függnek össze a nyomozással, így ezeket vissza kell szállítani. A házkutatás jogosságát azonban nem vonta kétségbe az ügyészség, holott a Happy End ezt is panaszolta.
A rendőrök visszadják a Happy End gépeit
Csütörtökön jelentkezhetnek a Happy End Kft. képviselői a lefoglalt számítógépekért a rendőrségen, mivel a megszüntették a lefoglalásukat. A nyomozás jelenleg is folyik. A Millenáris Kht. leváltott vezetőjének átutalt tízmilliók ügyében feljelentés-kiegészítést rendelt el az ORFK.
Happy End: extraprofit a mobilvécén
A Happy End Kft. listaáron bérelt mobilvécéket a Toi Toi Kft.-től, amit huszonötszörös áron számolt el a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Országimázs Központnál. Az ORFK Szervezet Bűnözés Elleni Igazgatósága jelenleg több köbméternyi szerződést vizsgál át.
Az SZDSZ a Happy End vécé-ügyét firtatja
Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő az [origo] egy korábbi cikke alapján kérdést tett fel Kiss Elemérnek, a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjének. Mint beszámoltunk róla, a Happy End Kft. értékének huszonötszöröséért adott bérbe mobilvécéket az Országimázs Központnak.
Keller: ne adják vissza a Happy End papírjait!
Keller László arra kéri a rendőrséget, hogy ne adják vissza azokat a Happy End Kft-től elkobzott iratokat, melyeket törvénytelenül vett el a rendőrség. A szocialista politikus feljelentés kiegészítést adott be az Országimázs Központ feltételezett visszaéléseivel kapcsolatban.
Visszautasítja Keller vádjait az ügyészség
A Legfőbb Ügyészség visszautasítja a szocialista Keller Lászlónak a szervezet elfogulatlanságát megkérdőjelező kijelentéseit - olvasható az ügyészség közleményében. A Miniszterelnöki Hivatal szocialista politikai államtitkára a napokban saját szakértőivel akarta megvizsgálni az ügyészségnek a Happy End Kft ügyében hozott határozatait. Horányi Miklós, az LÜ sajtóirodájának vezetője szerint ez jogi képtelenség, amellyel Keller egy törvénysértő állapotot kíván fenntartatni.
Házkutatás a Happy End ügyvezetőjénél
Házkutatást tartottak a Happy End ügyvezetőjénél hétfőn a reggeli órákban az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának munkatársai - erősítette meg a különböző sajtóinformációkat az ORFK kommunikációs igazgatója kedden.
Őrizetben a Happy End egyik alvállalkozója
Csalás alapos gyanúja miatt hétfőn őrizetbe vette a rendőrség a Happy End Kft. egyik alvállalkozóját. T. Szabolcs a Mert 2000 Kft. tulajdonos-vezérigazgatója. Ez az a cég, amely 867,5 millió forintért rendelte meg a Millenniumi Országjáró című kiadvány elkészítését, melyet a Happy End Kft. közel egymilliárd forinttal drágábban számlázott tovább az Országimázs Központnak. A céget nem sokkal a sok százmillió forintos állami megbízatások előtt alapították.