Hamburg

címke rss

Mecsetet csinálnak egy templomból Hamburgban

Nagyvilág2018.09.27, 20:20

Egy korábbi keresztény templomot mecsetté alakítanak át az északnémet kikötővárosban. A volt evangélikus lelkész örül a fejleményeknek, mások szerint ez egy újabb jele a keresztény, európai kultúra önfeladásának és az iszlám előtti behódolásnak.

A csokoládé kimérve és adagolva olyan, mintha gyógyszer lenne

Travelo2021.02.12, 09:45

Talán évszaktól független rajongás övezi a forró csokoládét és úgy egyáltalán a csokoládét, de vajon tudjuk-e, hogyan készül? Mert ha nem, akkor utazásaink során mindenképp érdemes betérnünk egy csokoládémúzeumba vagy -manufaktúrába. És amíg ezt megtervezzük, a dietetikus szerint, jó, ha tudjuk, hogy mértékkel igenis része lehet étrendünknek.

Hamburg az a hely, amelynek kikötővárosi hangulatát muszáj magunkba szippantani!

Travelo2018.08.30, 17:17

A Hanza-városi múltjához hűen Hamburg ma Németország legnagyobb, áruforgalma alapján pedig a világ tizennyolcadik legnagyobb kereskedelmi kikötője. Ezért egyetlen hamburgi kirándulás sem lehet teljes úgy, hogy nem keressük fel a tengeri kereskedelem jellegzetes helyeit a városban.

A város, ahol 1677 óta lelkesen kávéznak

Travelo2018.08.27, 11:03

Több száz éves kávéházi hagyomány, közel száz pörkölőüzem és trendi kávékülönlegességek – a hamburgiak egészen elképesztő kávékultúrával büszkélkedhetnek. Ilyesmiből pedig turistaként vétek lenne kimaradni! Hamburg legizgalmasabb kávézóit most kilistáztuk.

A hely, amit Miniatűr Csodavilágnak hívnak, miközben a világ legnagyobb terepasztala

Travelo2018.08.24, 17:16

Megépíteni a világ legnagyobb vasúti terepasztalát – ez volt az álma a Braun testvérpárnak, Gerritnek és Frederiknek, amikor közel húsz éve úgy döntöttek, hogy létrehozzák a Miniatur Wunderlandot. Ma ez a hely több mint tizenöt kilométernyi sínpár és több mint ezerháromszáz szerelvény otthona, tematikus terepasztalainak száma pedig folyamatosan bővül.

Látta már Európa legnagyobb csokoládé-szökőkútját? A hamburgi csokimúzeumban keresse!

Travelo2018.08.22, 16:36

Mindig is érdekelte, hogyan készül a csokoládé? A hamburgi Chocoversum másfél órás programján mindent elmondanak róla a kakaóbab termelésétől és betakarításától kezdve a csomagolásig. Ebben a csokoládé-birodalomban lépten-nyomon szinte minden alapanyagot kóstolni lehet, és még egy táblás csokit is elkészíthetünk magunknak tetszőleges ízben és saját díszítéssel.

Minden tizenegyedik hamburgi bűnöző migráns

Nagyvilág2018.08.04, 17:10

A statisztikákból az már nem derül ki, hogy a maradék 90 százalék hamburgi között mennyi a migrációs háttérrel rendelkező elkövető.

Fucsovics Márton örül, hogy vége a salakos szezonnak

Sport2018.07.25, 18:40

Csalódottan, de már előretekintve beszélt rövid hamburgi szerepléséről Fucsovics Márton, aki kedden 6:3, 6:2-re kikapott az uruguayi Pablo Cuevastól az 1,6 millió euró (528 millió forint) összdíjazású salakpályás tenisztorna első fordulójában.