Hamász
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Izrael
- Palesztina
- Gázai övezet
- Fatah
- palesztin
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Izrael szingapúri nagykövete: Ez az első függetlenégi háborúnk
Eli Vered Hazan, Izrael szingapúri nagykövete a napokban interjút adott a Tűzfalcsoportnak az izraeli-gázai konfliktussal kapcsolatban. Válaszaiból süt, hogy az izraeliek elszántak a Hamász terrorszervezet elleni küzdelemben, és nem ismernek kompromisszumot. A nagykövet egyértelművé tette, hogy a végsőkig harcolni fognak, míg el nem pusztítják a Hamászt. Az interjúból azonban az is kiderül, hogy még ebben a nehéz helyzetben is pozitív azzal kapcsolatban, hogy elérhető végül a tartós béke.
Itt van Törökország háborús bejelentése, minden megváltozik!
Ankara nem fog támogatni olyan megoldásokat, amelyek révén "fokozatosan törölnék a palesztinokat az emberiség történetéből", és a Gázai övezetnek mindenképpen részét kell képeznie majd egy független, szuverén palesztin államnak, miután véget ér a palesztin Hamász és Izrael közötti háború - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő újságírók előtt a török média szombati jelentése szerint. A török külügyminisztérium közben szombaton bejelentette: Törökország konzultációra hazarendelte tel-avivi nagykövetét.
Izraelbe látogat Novák Katalin
Izraelbe látogat az Ausztráliából hazafelé tartó Novák Katalin köztársasági elnök, hogy kifejezze szolidaritását a Hamász terrortámadása sújtotta zsidó állammal – értesült az elnökhöz közel álló forrásból a Mandiner.
- címkék:
- Izrael
- Novák Katalin
- Hamász
- Címkefelhő »
Terrorista főhadiszállásokra mért csapást az izraeli hadsereg
Élő közvetítésünk az izraeli háború 30. napjáról.
Egyre több véres terrortámadás várható az illegális migráció miatt
Néhányan azt gondolhatják, hogy a Közel-Kelet konfliktusai, a terrorizmus tőlünk távoli jelenségek. A helyzet azonban az, hogy az onnan kiinduló migráció ezeket a problémákat Európa területére hozza. A Nemzetbiztonsági Bizottság számára készített titkosszolgálati jelentés szerint három közismert terrorszervezet is felbukkanhat a rajtunk keresztül vezető migrációs útvonalon, ráadásul fenyegető nyilatkozatokat is tettek - számol be minderről a Magyar Nemzet.
Azonnal kirúgta a terroristákat támogató játékosát a német focicsapat
A német Bundesligában szereplő 1. FSV Mainz futballcsapata pénteken délután azonnali hatállyal felbontotta a holland Anwar El Gázi szerződését, miután a játékos ismét a terroristákat támogató bejegyzést osztott meg a közösségi oldalán.
- címkék:
- Izrael
- Hamász
- 1 FSV Mainz
- Anwar El Gázi
- Címkefelhő »
Terrorista főhadiszállásokra mért csapást az izraeli hadsereg
Élő közvetítésünk az izraeli háború 29. napjáról.
Órákon át, megállás nélkül szóltak a fegyverek Horgosnál, a déli határ szerb oldalán - videó
A horgosiak szerint a hivatalosan bejelentettnél több, összesen hat migráns halt meg egy összetűzésben néhány nappal ezelőtt a déli határ szerb oldalán. Ez volt az embercsempész bandák közötti eddigi legdurvább összecsapás: hét órán keresztül, szinte megállás nélkül szóltak a fegyverek a Szelevényi-erdőben. A Pesti Srácok.hu stábja a helyszínen járt, felkutatták azokat a helyszíneket, ahol nem olyan régen még migránsok ezrei tanyáztak.
Már a déli magyar határon vannak az arab terroristák
A titkosítás alól feloldott, a migráció és a terrorizmus összefüggéseiről szóló nemzetbiztonsági jelentésből kiderült, hogy a Magyarországon áthaladó balkáni migrációs útvonal felügyeletét terrorista csoportok vehetik át, ami óriási kockázatot jelent. A helyzet komolyságát mutatja, hogy a migrációs nyomás növekedése és az Izrael–Hamász-háború miatt európai célpontok vonatkozásában egyre több lehetséges terrortámadásra utaló információ keletkezik.
Terrorista főhadiszállásokra mért csapást az izraeli hadsereg
Élő közvetítésünk az izraeli háború 28. napjáról.
Addig lőtte az ajtót a Hamász-terrorista, amíg már nem hallotta a gyereksírást
Az izraeli belbiztonsági szolgálat kiadott egy videót, amelyen kihallgatnak egy Hamász-terroristát, aki részt vett az október 7-ei terrortámadásban - írja a Mandiner. Hozzáteszik: a férfi elmondta, hogy egy házban addig lőtte az ajtót, amíg már nem hallotta a gyereksírást.
Az amerikai külügyminiszter szerint az arab terroritákhoz jutnak el az amerikai segélyek
Antony Blinken külügyminiszter kedden a Szenátus szakbizottsága előtt kijelentette, nem lehet garantálni, hogy a Gázába küldött amerikai segélyek egy része nem kerül a Hamász terroristáihoz is - írta meg a Breitbart.
- címkék:
- bizottság
- segély
- Hamász
- Gáza
- Antony Blinken
- Címkefelhő »
Fegyvereket, terroristákat és terrorizmust hoz a migráció Európába - itt vannak a nemzetbiztonsági jelentés részletei!
Feloldották a titkosítás alól a migráció és a terrorizmus összefüggéseiről szóló nemzetbiztonsági jelentést – rögzíti a Magyar Nemzet. A portál szerint a beszámolóból kiderül, hogy a Magyarországon áthaladó balkáni migrációs útvonal felügyeletét terrorista csoportok vehetik át, ami számottevő kockázatot jelent. A helyzet komolyságát mutatja, hogy a migrációs nyomás növekedése és az Izrael-Hamász háború miatt európai célpontok vonatkozásában egyre több lehetséges terrortámadásra utaló információ keletkezik.
Újabb bestiális vérengzésekre készülnek az arab terroristák, megsemmisítenék a zsidóságot
Egy libanoni televíziónak beszélt arról a Hamász vezetője, hogy addig fogják megismételni az október 7-i mészárláshoz hasonló támadásokat, amíg Izraelt el nem pusztítják - írja a Breitbart.
Kiderült: ekkor lép be a rettegett terrorszervezet az izraeli háborúba
A Hezbollah jelenti az egyik legnagyobb fenyegetést Izraelre, most pedig egy szakértő elmondta, hogy mikor csatlakozhat a 60 ezer katonával rendelkező terrorszervezet a konfliktushoz.
- címkék:
- Izrael
- terrorista
- csapás
- szervezet
- Hamász
- Címkefelhő »
Terrorista főhadiszállásokra mért csapást az izraeli hadsereg
Élő közvetítésünk az izraeli háború 27. napjáról.
Fényűző luxusotthonából szólítja fel a gyerekeket és a nőket az arab terroristavezér, hogy haljanak meg
A gázai nők, gyermekek és idősek "vérére" van szükség a palesztin elszántság "felébresztéséhez" a Hamász terrorszervezet magas rangú vezetője szerint, aki a távoli Katarban lévő luxusotthonából továbbra is palesztin áldozatokra szólít fel - közölte a Breitbart.
- címkék:
- gyermek
- asszony
- terrorszervezet
- Hamász
- Gáza
- Címkefelhő »
Most kimondták: ez történne Európával, ha az arab terroristák legyőzik Izraelt
Izrael elpusztítása után a világ többi részét venné célba a Hamász terrorszervezet – véli Yacov-Hadas Handelsman, Izrael budapesti nagykövete. A Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén felszólaló szakértők hosszasan sorolták, milyen veszélyek várnak Európára a közel-keleti konfliktus nyomán.
Megerősítette a Hamász: az alagutak az arab terroristákat védik, nem a civileket
Mousa Abu Marzouk, a Hamász egyik vezetője interjúban megerősítette, hogy a Gáza alatt húzódó több száz kilométernyi alagút őket, nem pedig a civileket hivatott megvédeni az izraeli légicsapásoktól - írta meg a Daily Wire.
- címkék:
- bunker
- alagút
- bombázás
- Gázai övezet
- Hamász
- Címkefelhő »
Terrorista főhadiszállásokra mért csapást az izraeli hadsereg
Élő közvetítésünk az izraeli háború 26. napjáról.
Rágyújtották a házat a Hamász terroristái a magyar lányra - megrázó vallomás
Egy magyar-izraeli nőt és a 18 éves szintén magyar-izraeli unokahúgát és annak édesanyját a Hamász terroristái rabolták el október 7-én a Beeri kibucból.
- címkék:
- támadás
- Izrael
- terrorista
- Hamász
- Címkefelhő »
"Be fogjuk fejezni, amit Hitler elkezdett!" - ezt üzenték egy amerikai zsidó szenátornak
Egy nevadai férfi antiszemita fenyegetést küldött egy amerikai szenátornak a Hamász arab terrorszervezet Izrael elleni véres terrortámadása után - adta hírül a Breitbart
- címkék:
- Hitler
- Hamász
- Rosen
- szenátor
- hangüzenet
- Címkefelhő »
Hírhedt, magyar származású feminista professzor: a Hamász és a Hezbollah fontos baloldali mozgalmak
„Nagyon fontos úgy értelmezni a Hamászt és a Hezbollahot, mint fontos társadalmi mozgalmak, melyek progresszívek, melyek a baloldalon vannak, és amik a globális baloldal részei" – mondta 2006 szeptemberében egy kerekasztal-beszélgetésen Judith Butler, a kaliforniai Berkeley Egyetem leszbikus, feminista professzora, a queer-elmélet egyik alapító teoretikusa, világhírű feminista gondolkodó.
Bejelentették: újabb magyar túszról tudnak, aki az arab terroristák fogságában van
A kormánynak továbbra sincs tudomása magyar állampolgárságú halálos áldozatról Izraelben, az erről szóló hírek nem bizonyultak igaznak - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Likvidálták az október 7-i arab terrortámadás egyik vezetőjét - videó
Az izraeli hadsereg tegnap este likvidálta a Hamász terrorszervezet egyik parancsnokát, Nasim Abu Ajinát. A terrorista egyike volt azoknak, akik kitervelték az október 7-i, Izrael elleni támadást.
Megöltek egy magyart az arab terroristák?
A Világgazdaság arról ír, hogy a Hetek információi szerint a Hamász terroristái meggyilkoltak egy magyar állampolgárt az izraeli vérengzésben. Az információt egyelőre hivatalosan nem erősítették meg.
Több száz Hamász célpontot semmisített meg az izraeli hadsereg
Élő közvetítésünk az izraeli háború 25. napjáról.
A Hamász terroristái túszként tartják az összes külföldit Gázában - videó
A Hamász-terroristák nem engedik meg a külföldi állampolgárok számára, hogy elhagyják a háborús övezetet. Ezzel a terrorista szervezet mintegy túszként használja a több mint 220 elrabolt túsz mellett a külföldi állampolgárokat. Hatalmas diplomáciai erőfeszítés zajlik a háttérben, minden ország szeretné kiszabadítani az állampolgárait.
- címkék:
- Izrael
- túsz
- izraeli háború
- Hamász
- Gáza
- Címkefelhő »
Hatalmas izraeli invázió: Gáza fővárosában az izraeli tankok
Élő közvetítésünk az izraeli háború 24. napjáról.
Bombázások az észak-gázai övezetben, Libanont is rakétákkal lövi Izrael
Élő közvetítésünk az izraeli háború 23. napjáról.
Itt van Izrael sokkoló háborús bejelentése
Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu szerint Izrael és a Hamász között "egy hosszú és nehéz háború lesz", de hozzátette, hogy "győzni fognak".
Hatalmas háború törhet ki a Közel-Keleten, Izrael megindult Gázában
A háború 22. napján Izrael soha nem látott mértékű támadást hajtott végre Gázában. A hatalmas légicsapás mellett már különböző gyalogosokkal és harcjárművekkel is végzett műveleteket Izrael a veszélyes övezetben. Ahogy egyre inkább készítik elő a totális szárazföldi inváziót, úgy egyre közelebb sodródunk egy regionális, és akár a harmadik világháborúhoz is. Mutatjuk a legfrissebb eseményeket az izraeli háborúról.
Minden eddiginél nagyobb erejű támadássorozatot indított Izrael a Hamász terroristái ellen
Élő közvetítésünk az izraeli háború 22. napjáról.
Kezdődik a szárazföldi támadás, megindult az izraeli hadsereg
Izrael szerint a szárazföldi erők péntek este kiterjesztik a műveleteket, ami azt jelenti, megkezdődik a szárazföldi hadművelet a gázai övezetben.
A legzseniálisabb túszmentő akció: így szabadított ki az izraeli hadsereg 102 túszt a terroristák fogságából
1976. június 27-én a Palesztin Népi Felszabadítási Front két terroristája és két német szélsőbaloldali, antiszemita fegyveres eltérítette az Air France egy járatát, amely Tel Avivból Athén érintésével tartott Párizsba. A terroristák Athénban szálltak fel a gépre, mert itt nem volt szigorú a biztonsági ellenőrzés, nem úgy, mint Tel Avivban. Az eltérített járat először Líbiába, majd Ugandába repült. Az izraeli hadsereg különleges alakulata itt, az Entebbe-i repülőtéren csapott le a túszejtőkre. Minden idők legzseniálisabb kommandós akciójában percek alatt minden terroristát agyonlőttek, a 102 túszt pedig kiszabadították. Katonai szakéértők ...
- címkék:
- izraeli hadsereg
- kommandós
- Hamász
- Címkefelhő »
A háború nagyobb veszélyt jelent Európára, mint Izraelre
Tamir Wertzberger, a Likud izraeli kormánypárt nemzetközi kapcsolatokért felelős koordinátora újabb interjút adott a Tűzfalcsoportnak. Ezúttal az elmúlt hetekben kirobbant izraeli-gázai konfliktussal kapcsolatban kérdezték.
Megtámadták az amerikai csapatokat a Hamász-terroristák
Élő közvetítésünk az izraeli háború 21. napjáról.
Újabb drámai hírek a magyar kislányokról, akiket Hamász terroristák raboltak el
Interjút készített Kulifai Máté, a Hetek lapszerkesztője azzal az izraeli-magyar kettős állampolgárságú édesanyával, akinek két kislányát elrabolta a Hamász és azóta is fogva tartja. A Hír TV Napi aktuális című műsorában kapcsolták a lap újságíróját.
- címkék:
- interjú
- Hamász
- Gáza
- Címkefelhő »
Drámai felvételen, ahogy a Hamász terroristái elrabolják a két magyar kislányt - videó
Élőben közvetítették a Hamász terroristái az interneten, amikor rajtaütöttek a kibucon, ahonnan a két magyar kislányt elrabolták. A felvételen mások is látszanak, a súlyosan sérült férfi a kislányok édesapja. A terroristák a férfit, élettársát és a felvételeken látható fiút kivégezték. A legfrissebb hírekről a Hír TV Napi aktuális című műsora részletesen beszámol.
- címkék:
- terrorista
- Hamász
- kibuc
- Címkefelhő »
A Hamász terroristái melletti tüntetést szeretne a dollármédia
Kormányfői akarat, önkény, oszlatás! – éppenhogy a diktatúra szó nem szerepel az URL-jében a HVG mai cikkének, amelynek címe: „Több évtizedes normát rúgott fel Orbán a palesztinbarát tüntetés betiltásával". A Magyar Nemzet szerint ma egy palesztinpárti tüntetés betiltása - amit egyébként több más országban is megpróbáltak - a közrend megóvásának fontos eszköze, nemcsak a zsidók, hanem a népesség egésze érdekében is.
Két magyar gyereket is elraboltak az arab terroristák Izraelben
Megerősítette a Külügyminisztérium a Hetek című lapnak, hogy valóban túszul ejtett két magyar állampolgárt a Hamász arab terrorszervezet. A két túszul ejtett gyerek a nyolcéves Ella és a tizenöt éves Dafna. A minisztérium azt is közölte, hogy továbbra sincsenek magyar halálos áldozatok.
Megdöbbentő döntést hozott a Momentum: nyilvánosan a terroristák mellé álltak - videók
A csecsemőket és nőket lefejező és meggyalázó terroristák mellett foglalt állást az Országgyűlésben a Momentum és Hadházy Ákos. Gyurcsány ifjúsági tagozata szerdán nem vett részt azon a szavazáson, amikor a Hamász által elkövetett borzalmakat ítélték el a képviselők. A Momentum már korábban is tartott egy olyan demonstrációt, ahol az európai szélsőbaloldal Hamász-párti megmozdulásait másolták. Az alakulat jól láthatóan már a terroristák támogatóitól akar szavazatokat.
Robert C. Castel: Elment az esze annak, aki hitt abban, hogy ebből egy normális világ lesz
A hétköznapi rutinhoz visszatérve menekül előre az izraeli társadalom, így próbálja átvészelni a Hamász terrortámadása utáni megrázkódtatást. Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő szerint az emberiség azon reménye, hogy tartósan meg lehet őrizni a békét, végképp tovatűnt az ukrajnai háborúval, és a társadalmak lassan magukhoz térnek és rájönnek, hogy az általuk elképzelt álomvilág nem létezik.
- címkék:
- háború
- Európa
- Hamász
- normális világ
- Címkefelhő »
Izraeli háború: mi az a dzsihád? - videó
Gyakran halljuk a dzsihád szót, és nagyjából tudjuk, hogy ez az iszlám szent háborúja. De mit is jelent pontosan? És hogyan folytat dzsihádot a Hamász, mi a célja? - írja legújabb videója ajánlójában Jeszenszky Zsolt. A Kontextus csatornáján megjelent új videóban arról is beszél, hogyan alakult meg, és mi a Hamász terrorszervezet ideológiája.
Megölte az egyik legfőbb Hamász-vezért Izrael
Élő közvetítésünk az izraeli háború 20. napjáról.
Hadházy Ákos az arab terroristák mellett szavazott
Az Országgyűlés kormánypárti képviselők kezdeményezésére elfogadta a terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásról szóló politikai nyilatkozatot. A nyilatkozatot 168 igen, 2 nem, és 4 tartózkodás mellett elfogadta a parlament. Nemmel szavazott Hadházy Ákos és Novák Előd. Mindez azt jelenti, hogy a baloldali képviselők egy része nem támogatta a Hamász nevezetű terrorszervezet elítélését, hanem az arab terroristák mellett tette le a voksát. A Momentum nem vett részt a szavazáson.
Újabb arab támadás Izrael ellen
Élő közvetítésünk az izraeli háború 19. napjáról.
Nagy a baj: új terrortámadásokkal fenyegetőzik a muszlim vezér
Izrael örökre kitörölhetetlen szégyennel szennyezte be magát palesztinai tettei miatt - jelentette ki Ramzan Kadirov, csecsen vezér. Ez azért is fenyegető, mert a párizsi terrortámadást egy csecsen migráns követte el.
Folytatódnak az evakuálások Gázában, több helyen megszólaltak a szirénák, két repülőteret is légicsapás ért
Élő közvetítésünk az izraeli háború 18. napjáról.
Itt a félelmetes hír: készültségbe helyezték az amerikai hadsereget
Joe Biden elnökkel egyeztetve további amerikai katonáknak adott készenléti parancsot Lloyd Austin védelmi miniszter vasárnap − írja a Magyar Nemzet.