Halász Judit

címke rss
Halász Juditért aggódott az ország: kiderült, miért mondta le a koncertjét

Halász Juditért aggódott az ország: kiderült, miért mondta le a koncertjét

Halász Judittal még sosem fordult elő olyan, hogy le kellett mondania egy előadást, nemrég azonban pihenőre volt szüksége.

Halász Juditról jelentett be szomorú hírt a Vígszínház

Archívum2023.12.18, 07:30

Halász Judit két vasárnapi koncertjét is el kellett halasztani - jelentette be a Vígszínház. Az intézmény közleménye szerint Halász Judit beteg lett, emiatt nem tartották meg egyik koncertet sem.

Halász Judit soha nem beszél három unokájáról: ez áll a döntése hátterében

Archívum2023.05.16, 12:06

Halász Judit három unoka büszke nagymamája, a színésznő azonban ritkán mesél róluk. Most elárulta, hogy ennek mi az oka. 

Már főiskolás korában szembesült a Kádár-diktatúra hazugságaival

Archívum2023.03.26, 14:47

Kossuth-díjas, érdemes művész, színészi, énekesi pályáját számos további rangos állami díjjal, kitüntetéssel ismerték el. Halász Judit csaknem hatvan éve tagja a Vígszínháznak, a drámairodalom legszélesebb palettájáról játszotta el főszerepek sorát, generációk nőttek fel a verses lemezein, filmszínészi pályáját legendássá lett filmekben kezdte. Nemrég töltötte be a nyolcvanadik évét, jelenleg is színpadon van, dalaival járja az országot, a Vígszínházban is megrendezik mindig szokásos karácsonyi koncertjét. Az Origónak adott interjújában felidézi gyermek- és ifjúkorát, pályája néhány fontosabb állomását, mestere Várkonyi Zoltán példaaadó ...

Ausztriában szenvedett súlyos balesetet Halász Judit: azonnal kórházba kellett szállítani

Archívum2022.09.26, 09:21

Nyaralásának utolsó napjain sikerült baleseteznie a népszerű Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőnek. Elsőre nem érzett nagy fájdalmat, de a kórházban kiderült, eltört a lába.

Balesetet szenvedett Halász Judit, kórházba vitték

Archívum2022.09.26, 07:01

Baleset érte Ausztriában Halász Judit színész-énekesnőt - írta a Bors.

Gyerekkorunk kedvenc hangja: Halász Judit 79 éves!

Archívum2021.10.06, 21:48

Nincs olyan, akit a kilencvenes és a kétezres évek gyermekeként ne az ő ikonikus dalával ünnepeltek volna a születésnapján, és azt is mindnyájan tudjuk, hogy mit csinál Micimackó, amikor "hull a hó, és hózik-zik-zik". Gyermekkorunk sztárja most ünnepli 79. születésnapját.

Szépirodalmi pályázatot hirdettek gyerekeknek: meséket, verseket és prózákat várnak Halász Juditték

Archívum2020.05.05, 09:29

Meséket, verseket és prózákat várnak gyermekektől „Az Erdő álma" címmel indított szépirodalmi pályázatra. 6-19 éves korosztályba tartozók küldhetik be műveiket 2020. június 15-ig.

Váratlanul elmarad Halász Judit koncertje

Archívum2019.10.20, 18:38

Halász Judit énekesnő, a gyerekek kedvence jövő héten lépett volna fel a Honvéd Kulturális Központban. Ám közösségi oldalán, rajongói legnagyobb megdöbbenésére bejelentette: a koncertje elmarad.

Magyar sztárok, akik megjárták a poklot: Nótár Mary és Judy életében is történtek tragédiák

Archívum2019.04.14, 06:57

Az élet sajnos nemcsak jó dolgokat tartogat, rengeteg megpróbáltatás elé is állítja az embereket, és mindenkinek az a legnehezebb, amivel éppen meg kell küzdenie. Súlyos baleset, a szeretteink elvesztése vagy éppen egy gyilkos kór is jelentheti a poklot, amelyet az alábbi sztárok már mind megtapasztaltak. Ők azok a hírességek, akik már túléltek nagy tragédiákat.

Halász Judit megküzdött a mellrákkal, amit egy májbetegség követett

Archívum2019.03.12, 15:34

Sokáig nem beszélt róla, de ma már a kamerák előtt is elmondja Halász Judit: megküzdött a mellrákkal. Ezt egy májbetegség követte, melyet szintén sikerült átvészelnie. Most gyógyulásáról mesélt. 

Végigzokogott éjszakák és saját sikertelenségüket kompenzáló beszédtanárok

Archívum2018.12.23, 12:59

Kossuth-díjas színésznő, Kiváló és Érdemes Művész, a Nemzet Művésze, akinek most „Mi még?” címmel jelent meg verslemeze, amelyen saját összeállításban szólaltatja meg a hozzá közel álló huszadik századi költők műveit. A lemez költészetbe kódolt összegzése mindannak, amit Béres Ilona színészi pályáján és a hétköznapokban megélt, megtapasztalt. A lemez ajánlója szerint: a versek tükrök, amelyben feltárulkoznak érzéseink, vágyaink, az Istentől kapott szabadságban megélt vívódások, elszánások, a felelősség mibenléte. Béres Ilona a lemez apropóján az Origónak saját interpretációjában, humorral és bölcsességgel idézi fel a múltat. Egyebekk ...

Minden hétvége gyereknap lesz 4 hétvégén keresztül

Archívum2018.05.29, 12:35

Júniusban minden hétvége felér majd egy gyereknappal a Hajógyári Szigeten. Halász Judit koncertje nyitja meg az idei Gyerek Szigetet, majd a színházi előadásoktól kezdve, az állatsimogatón át, egészen az akadálypályákig rengeteg ingyenes programmal várják a gyerekeket. 

75 éves lett Halász Judit: így köszöntötte fel Eszenyi Enikő

Archívum2017.10.07, 19:46

Halász Judit  Kossuth-díjas színésznő, énekesnő mosolygós, kedves egyéniségével, a gyerekekkel való kapcsolatteremtés különös képességével lopta be magát a közönség szívébe - szombaton ünnepli 75. születésnapját.

Így fest ma a 74 éves Halász Judit: fotó

Archívum2017.09.27, 10:25

Halász Judit még a gyorsan szaladó idő ellenére is csodálatosan fest. Sokan példát vehetnének róla. 

Halász Judit halálhírét terjesztették

Archívum2016.12.08, 10:59

Rengeteg híres ember halálhírét terjesztették már el, Halász Judit sem maradt ki a sorból. Az ismeretlen eredetű hazugságot rengetegen osztották meg a Facebookon, így még több emberhez eljutott a hír, amiből szerencsére egy szó sem igaz!

Halász Judit halálával riogatták a rajongókat

Archívum2016.12.07, 16:38

A Facebookon kezdett el terjedni egy bejegyzés, amely szerint meghalt Halász Judit énekesnő, színésznő – a hír azonban nem igaz.

Micsoda megtiszteltetés! Halász Judit különleges szerepet kapott

Archívum2016.10.12, 19:52

Az Audiencia az utóbbi évek egyik sikerdarabja a Broadway és a West End színházaiban, október 14-től pedig Magyarországon először a Pesti Színházban látható Halász Judit főszereplésével, a rendező Valló Péter. 

Halász Judit főszereplésével mutatják be az Audiencia című darabot a Pesti Színházban

Archívum2016.10.11, 17:01

Egy királynő, tizenkét miniszterelnök és hatvan év. II. Erzsébet királynő a huszadik század és korunk egyik legjelentősebb uralkodónője, akit Halász Judit játszik a Pesti Színház bemutatójában, az Audienciá-ban. 

A Pesti Színházban köszöntötték II. Erzsébetet

Archívum2016.10.08, 07:02

Születésnapján köszöntötte a Vígszínház társulata Halász Juditot! A színésznő kollégáival épp az Audiencia című előadás jövő heti premierjére próbált, amelyben II. Erzsébetet alakítja – amikor a koronázási jelenet után megjelent a színpadon egy tortával a Víg igazgatója, Eszenyi Enikő és a darabban szereplő színészek.

"Tudtam, hogy a kemoterápiától ki fog hullani a hajam" - Halász Judit betegségéről vallott

Archívum2015.12.07, 11:17

Kíméletlen őszinteséggel idézi fel a rákkal vívott harcát, a kemoterápia gyötrelmes napjait most megjelent életrajzi könyvében a színésznő. Mára felépült, de minden kontrollvizsgálat előtt frászt kap.

Halott Pénz, Wellhello és Halász Judit is a Fonogram díjasok között

Archívum2015.05.27, 14:52

Halász Judit kapta a legnagyobb tapsot, a Halott Pénz pedig a legtöbb díjat a 2015-ös Fonogram gálán. "A szexben az ölelés a legjobb" sorral érdemelte ki a közönség szeretetét a Valami van a levegőben című Halott Pénz dal. 

Amit nem is sejtett Halász Juditról

Archívum2015.04.05, 08:58

Ki ne ismerné a Micimackót, akinek egy napon semmi dolga nem akadt vagy a Bóbitát és a Boldog születésnapot? Halász Judit Kossuth-díjas színész már 40 éve énekel a gyerekeknek, és 50 éve a Vígszínház tagja. Azt mondja, az életben a lovaglástól, a színházban Sulyok Máriától tanulta a legtöbbet.

Halász Judit: A fájó dolgokat elfelejtem

Archívum2013.10.14, 15:32

Rengeteg nélkülöző, szeretetéhes gyerekkel találkozott az életében Halász Judit, aki bevallotta, hogy nem is szeret visszagondolni az ilyen, sokszor szívszorongató pillanatokra.

Betörők a Madách Színházban

Archívum2013.05.09, 15:48

Egy külvárosi idős asszonyhoz új albérlő költözik. A férfi, aki Marcus professzor néven mutatkozik be, valójában hétpróbás gazember, aki a bandájával együtt egy pénzszállító autó kirablására készül. Az akció főhadiszállása pedig Mrs. Wilberforce lakása, a mit sem sejtő, kedves idős hölgyé, aki önhibáján kívül veszélybe sodorja a bűntény - és egyúttal a történet - mindenki számára kedvező és megnyugtató befejezését. A Madách Színház Betörő az albérlőm c. darabjának fotóspróbáján járt a Life.hu. A humoros történet főbb szerepeiben Hűvösvölgyi Ildikót, Mucsi Zoltánt és Hajdu Steve-et láthatja a közönség.

Kóbor János is Budapest díszpolgára lett

Archívum2013.04.24, 13:13

Tizenöten kapják meg a Budapest díszpolgára címét június 19-én, a kitüntetettekről szerdán, zárt ülésen döntött a Fővárosi Közgyűlés.

5 évesen berúgott az imádott magyar színésznő

Archívum2013.04.09, 10:43

Meglepő dolgot árult el Halász Judit legújabb darabja sajtótájékoztatóján.

Halász Judit: "Nagy dolog a gyerekkor"

Archívum2013.01.14, 11:51

Nincs olyan, akiben ne derengne fel egy emlék, egy dallam, akinek ne jelenne meg mosoly az arcán, ha a nevét említem. Még mindig elfogult vagyok, ha beszélgethetek vele. Hát igen, ő Halász Judit.

Halász Judit interjú

Archívum2013.01.13, 16:40

Szily Nóra ezúttal a sok-sok gyerekdaláról ismert Halász Judittal beszélgetett.

Halász Judit: Én sem tudhatom, szeretnek-e

Archívum2012.10.08, 17:04

Felnőtté válásunk nagy pillanata, amikor ráébredünk, hogy Halász Judit nem csupán a mi jó tündérünk, akinek hangja beleivódott a sejtjeinkbe, hanem egy színésznő, aki színházban és filmen is emlékezetes alakításokat nyújtott - felnőtteknek. A színésznőt 70. születésnapja alkalmából köszöntjük ma, és ennek apropóján kifaggattuk egész pályafutásáról. Mesélt arról, mit tanácsolt neki Várkonyi Zoltán, miért nem forgatott többet Szabó Istvánnal, milyen emléket őriz Huszárik Zoltántól, és persze arról is, mit adott neki - és mit vett el tőle - a gyerekeknek készült sok lemez.

Tankcsapda és Edda a tatai fesztiválon

Archívum2012.07.24, 13:47

Rock, latin jazz, népzene, barokk és gaszto-punk koncertet is adnak azok az előadók, akik beneveztek az első Tatai Utcazene és Művészeti Fesztivál versenyébe. Az Öreg-tó partján péntektől vasárnapig családi programok, kiállítások és borkóstolók, valamint Halász Judit, az Edda, a Tankcsapda és a Vad Fruttik is várják a látogatókat.  

Csányi Sándor észrevett valamit

Archívum2012.06.12, 12:47

Rózsa vagy mályva színű Hollósi Frigyes pólója? Uzsonna vagy kis méretű pisztoly lapul Csányi Sándor zacskójában? Trokán Nóra a falat támasztja, Keresztény Tamás az élet császára, Schneider Zoltánt ölelik, de ő az óráját nézi. Továbbá: Alföldi Róbert, Eperjes Károly, Halász Judit és még sokan. Az [origo] a színházi elitet fotózta a Pécsi Országos Színházi Találkozón.   

Sztárszülők vallanak féltett magánéletükről

Archívum2011.11.10, 18:57

A ValóVilág kreatív főszerkesztője nap mint nap szemtanúja a valóságshow-ban zajló mocskolódásoknak, konfliktusoknak, és nyomon követi a szerelmi szálakat. A felnőttek világa helyett Rubin Kristóf feleségével és P. Gál Judittal, valamint néhány sztár közreműködésével úgy döntött, hogy a gyermekeké lesz a főszerep a Nevelésünk titkai című könyvükben.

Ötöslista: Halász Judit öt kedvenc gyerekkönyve

Archívum2010.09.16, 18:22

Sorozatunkban kreatív művészembereket kérdezünk kedvenc olvasmányaikról, regényhőseikről, mondataikról, és minden egyébről, ami csak eszünkbe jut. A szabály, hogy csak ötöt választhatnak, és muszáj magyarázkodniuk is. Most Halász Juditot kérdeztük kedvenc gyerekkönyveiről. A színésznő-énekesnő több generáció gyermekkorát kísérte végig dalaival, naná, hogy kíváncsiak voltunk, őt milyen hatások érték.

Végső búcsút vettek Kállai Ferenctől

Archívum2010.07.23, 20:40

Barátai, pályatársai, tisztelői körében búcsúztatták Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművészt pénteken Budapesten a Farkasréti temető ravatalozójában. A nemzet színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja életének 85. évében hunyt el július 11-én, hosszan tartó betegség után. Hegedűs D. Géza búcsúztatja Kállai Ferencet | Képek a szertartásról Kállai Ferenctől a kultúrát felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztérium nevében Nagyné Varga Melinda, a Fővárosi Önkormányzattól Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, a Magyar Színházi Társaság és a MASZK Országos Színészegyesület képviseletében Hegedűs D. Géza színművész, a Pesti Magyar Színház nnevében ...

Beszélj hozzád! - Halász Judit

Archívum2010.06.02, 13:08

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=JkqV07j2He2oxzG8 Halász Judit Korábbi videók: Török-Illyés Orsolya Hajdu Szabolcs Bogdán Árpád Orosz Dénes Sárosdi Lilla Csányi Sándor Kulka János Bánki Gergely Horváth Kristóf Madarász István Elek Ferenc Kovács Patrícia Seress Zoltán Fliegauf Benedek Labancz Lilla Scherer Péter Szabó Simon Jancsó Miklós Dióssi Gábor Vasvári Emese Szabó Márta  

Csontvelő-átültetéses gyermekek találkozója

Archívum2009.12.15, 21:47

A kezelés alatt álló gyermekeknél komoly immunhiányos állapot keletkezik, ezért az életveszélyes fertőzések megelőzése végett elkülönítve, steril körülmények között ápolják őket, így Halász Judit is csak a szobák üvegajtaján keresztül üzenhetett az apróságoknak. A betegek esetenként hosszú hónapokig sem hagyhat- ják el a szobájukat, ezért a külvilággal való kapcsolattartás létfontosságú a lelki egészségük szempontjából.

Karácsonyi bemelegítés az egész családnak

Archívum2009.12.11, 16:59

Nemcsak rohanásból és idegeskedésből áll az ünnepi készülődés: számos program segít minket a karácsonyra hangolódásban az ezüsthétvégén is. Betlehemes bábjáték és ajándékkészítés-tanítás, a két nagy gyerek kedvenc: Halász Judit és Szalóki Ági koncertje - a szombati programokból gyűjtöttünk össze egy csokorra valót.

Négy magyar futott az olimpiai lánggal

Archívum2008.05.05, 15:37

Hétfőn négy magyar, Halász Judit színművész, Barabás Éva műsorvezető, valamint Lakatos Katalin és Kovács István futott Kínában az olimpiai lánggal.

Halász Judit is futott az olimpiai lánggal

Archívum2008.05.05, 15:36

Hétfőn négy magyar, Halász Judit színművész, Barabás Éva műsorvezető, valamint Lakatos Katalin és Kovács István futott Kínában az olimpiai lánggal.

Más, mint a többi

Archívum2008.02.26, 10:36

"Ez a nap más, mint a többi", ahogy azt Halász Judit is énekli, de hogy mitől lesz teljesen az, hamarosan kiderül. Ha a nap nem is, de az este egészen biztosan más lesz azok számára, akik február utolsó péntekjén a Privébe veszik az irányt. A Housemusic.hu ajánlója.

Lemezek karácsonyra

Archívum2007.12.19, 21:15

Karácsonykor már megszokhattuk, hogy mindig elképesztő mennyiségű lemez kerül a piacra, melyek közül van, amely a jól ismert karácsonyi dalokat tartalmazza, mások viszont nem feltétlenül ünnepi témájuk ellenére is kapcsolódnak a karácsonyhoz. Karácsonyi lemezajánlónkban két magyar és két külföldi lemezt ajánlunk most azoknak a figyelmébe, akik vagy ajándéknak keresnek hangzóanyagot, vagy pedig unják már az eddigi karácsonyi lemezeiket.

Halász Judit új lemezzel jelentkezik

Archívum2003.09.18, 17:45

Egy ismerős hang, egy kedves arc: hosszú évek után Halász Judit újra énekel nekünk. Megint emberközeli, barátian kedves albummal jelentkezik a művésznő, rohanó, zaklatott világunkat lelassítva,  visszahozva a régi időkből jól ismert békét, meghitt szeretetet a családok, gyerekek életébe.

Előző
  • 1
Következő