halálos baleset
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Halálra gázolt egy busz egy gyalogost
Meghalt egy fiatal férfi, akit Soltvadkert és Selymes között autóbusz ütött el - ismertette honlapján a rendőrség kedden.
Főzés közben halt meg egy férfi Szekszárdon, miután kigyulladt a ruhája
Két haláleset is történt vasárnap - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
- címkék:
- Szekszárd
- tűz
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Bíró elé áll a Borgátánál halálos balesetet okozó buszsofőr
Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat egy buszsofőrrel szemben a Szombathelyi Járási Ügyészség. A férfi tavaly májusban, Borgátánál az „Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla ellenére ráhajtott a védett útra és ott összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval, amelynek vezetője a kórházban belehalt a sérüléseibe. Utasa is súlyosan megsérült.
Halálos baleset történt Borsodban
Életét vesztette egy sofőr, akinek teherautója lesodródott az útról és fának ütközött a Borsod megyei Dubicsány külterületén kedden - közölte a rendőrség a honlapján.
Kiderült, ki volt a Budafoki úton történt halálos baleset áldozata
Halálos baleset történt vasárnap este Budapesten a Budafoki úton. Felborult egy személygépjármű, a sofőr pedig a helyszínen életét vesztette.
Felborult egy autó a Budafoki úton - egy ember meghalt
Halálos baleset történt március 6-án délután a XI. kerületben a Budafoki úton. A helyszínelés idejére a belső sávokat lezárták - írja a police.hu.
- címkék:
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Kerítésnek csapódott egy autó Tiszakécskén, a sofőr meghalt
Letért az útról és egy ház kerítésének csapódott egy autó szombat este Tiszakécskén, a sofőr kirepült az autóból és meghalt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.
- címkék:
- Tiszakécske
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálra gázolt egy busz egy gyalogost Törökszentmiklósnál
Egy autóbusz elütött egy gyalogost a 46-os úton, a férfi a helyszínen meghalt. A rendőrök félpályás útlezárás mellett helyszíneltek.
Halálos balesetet okozott a tehetségkutató énekese: az áldozat egy 54 éves családapa
Az énekes egyik napról a másikra tűnt el a tehetségkutatóból, most a szerkesztők tisztázták, pontosan mi történt.
Halálra gázoltak egy nőt Vésztőn
Elütött egy gyalogost Vésztőn egy autó kedd éjjel, a nő a helyszínen meghalt.
- címkék:
- Vésztő
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Villamos gázolt halálra egy embert Szegeden
Villamos gázolt el egy gyalogost Szegeden, a József Attila sugárúton hétfő este.
- címkék:
- Szeged
- villamos
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Két férfit gázolt halálra a vonat egy átjáróban Üllőnél
Halálra gázolt két férfit a vonat vasárnap délután a Pest megyei Üllőnél - tájékoztatta Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Kamionos gázolt halálra egy motorost Nyíregyházánál
A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek, a forgalmat mindkét irányból elterelik a 38-as főútról.
- címkék:
- Nyíregyháza
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Részegen vezetett az angol anya, két gyermeke meghalt
Az angol anya részegen vezette kocsiját az autópályán, ami miatt balesetet okozott. Két kisgyermeke azonnal meghalt, míg a nő elmenekült - írja a Ripost.
- címkék:
- Anglia
- baleset
- halálos baleset
- Címkefelhő »
"A kocsim is csupa velő, meg haj, tök undi" - így kommentálta Karácsony jelöltje a halálos balesetét
Gér Mihály, a Karácsony-párt Párbeszéd politikusa, a baloldal Pest megye 10-es jelöltje 2016-ban az Andrássy út egyik zebráján elütött egy fiatal párt Budapesten. Az elütött fiú a helyszínen meghalt, a lány mozgássérült lett. Gér Mihály az esetet követően szinte dicsekedve számolt be tettéről a Facebook egyik zárt csoportjában, és erről képernyőmentések jutottak el a BENNFENTES-hez. Kommentje szerint a fiatal párból a fiú a helyszínen meghalt, de "a csajt csak megnyomorítottam". "Azt hitték, erősebbek a quattrónál" - írta érzéketlenül egy másik kommentben. Köztudott, Karácsony korábban azzal indokolta, hogy nincsen jogosítványa, hoggy ...
- címkék:
- Gér Mihály
- baleset
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálos baleset történt Seregélyesen
Frontálisan ütközött két autó vasárnap este Seregélyesen, egy ember meghalt.
- címkék:
- Seregélyes
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Börtön fenyegeti a férfit, aki a felesége halálát okozta
Egy hosszadalmas büntetőeljárás is vár arra a középkorú férfira, aki mellett egy közúti baleset során meghalt a felesége - írja a Blikk.
- címkék:
- baleset
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálos baleset történt a 12-es úton Vác és Verőce között
Pécsi halálos baleset szemtanúit keresik a rendőrök
Egy motoros belehajtott az előtte álló autóba a Pécs Pláza közelében, azonnal meghalt.
- címkék:
- Pécs
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálos baleset történt Zalában
Halálos baleset történt Zala megyében, emiatt teljes útzár van a 7572-es úton - írja a Police.hu oldal.
- címkék:
- baleset
- Zala megye
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halott hegymászókra bukkantak egy népszerű görög sítelepen
Lezuhant egy panorámarepülő a Nazca-vonalak fölött
Három személyautó ütközött össze az 5-ös főúton: egy ember belehalt a sérüléseibe
Többen megsérültek, egy ember pedig a helyszínen belehalt sérüléseibe, amikor három személyautó összeütközött az 5-ös főúton péntek délután Lajosmizse közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
- címkék:
- 5-ös főút
- baleset
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Vonat gázolt halálra egy embert a fővárosban Városliget elágazásnál
Az üllői baleset után újabb halálos vonatgázolás történt péntek reggel. Több vonat is kerülőúton jár, jelentősen megnő a menetidő - közölte a MÁV.
Többször is elítélték már a Las Vegas-i halálos baleset okozóját
Már többször is megbüntették a közlekedési szabályok megszegéséért azt az amerikai férfit, aki a szombati Las Vegas-i halálos balesetet okozta. A karambolban rajta kívül 8 ember halt meg - írja a Fox News.
- címkék:
- Las Vegas
- baleset
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Súlyos autóbaleset Romániában: tíz utasból hét meghalt
Súlyos autóbaleset történt kedd reggel a Iași megyei Sârca-Bălţaţi településen: egymásba rohant egy kisteherautó, egy mentőautó és egy kamion. A balesetben tíz személy volt érintett, közülük heten a helyszínen meghaltak.
Apját kereste utoljára az autójában halálra égett tengelici férfi
A rokonok szerint biztos, hogy a 20 éves tengelici férfi hajtott árokba Júliamajor mellett szombaton hajnalban. A sofőr halálra égett a kocsiban. Mostohatestvére a Borsnak elmondta, hogy a férfi utoljára az apjával akart beszélni.
- címkék:
- tűz
- család
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálos baleset történt Ceglédnél
Meghalt egy férfi, amikor személygépkocsijával összeütközött egy kamionnal Cegléd közelében vasárnap.
- címkék:
- Cegléd
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálos autóbaleset a 6-os főúton
Két autó ütközött össze a 22. kerületben, nem sokkal dél után, egy ember meghalt - írja a Police.hu.
Tragikus baleset történt Dunavarsány közelében: elhunyt az egyik autó 35 éves sofőrje
Forrás: Shutterstock middle on 1200 800 Azt írták, hogy az egyik autó eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba és a szemből érkező autónak csapódott; a szabályosan haladó kocsinak hátulról egy másik jármű is nekiütközött. A baleset miatt az első autó 35 éves sofőrje a helyszínen meghalt, a második kocsi 51 éves vezetőjét a mentők súlyos sérüléssel vitték kórházba - tették hozzá.
Három autó ütközött Dunavarsányban, az egyik sofőr meghalt
Három autó ütközött Dunavarsány közelében - írja a Police.hu.
Holttestre bukkantak egy Győr-Moson-Sopron megyei településen
Tűz ütött ki egy családi házban a Győr-Moson-Sopron megyei Agyagosszergényben vasárnap. Az ingatlanban egy embert holtan találtak a tűzoltók – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőhelyettese az MTI-t.
Tragikus körülmények között vesztette életét egy 17 éves fiú Ócsánál
Ócsa területén történt a tragikus baleset, amelyben egy 17 éves fiú vesztette életét.
- címkék:
- tragédia
- Ócsa
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Fának csapódott a fiatal sofőr a ferihegyi repülőtérre vezető úton, szörnyethalt
Egy 23 éves férfi vezette azt az autót, amely szombat reggel egy fának hajtott a XVIII. kerületben. A sofőr meghalt, utasát pedig életveszélyes sérülésekkel kórházba vitték.
Halálos balesete előtt néhány perccel tette ki kisfiát a bölcsődénél - videó
Szörnyethalt egy 22 éves fiatal édesanya, miután autójával egy mikrobusszal ütközött. A nő nem volt bekötve, kirepült a hátsó szélvédőn. A tragédia előtt tette ki kétéves kisfiát a bölcsődénél. Munkába igyekezett, amikor megcsúszott a jeges úton.
- címkék:
- Nyíregyháza
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálos baleset történt Nyíregyháza mellett
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2022. január 21-én 7:40 körül a 4911-es út 5. kilométerénél Nyíregyháza és Nagykálló között. A rendőrség a helyszínelés idejére a balesettel érintett útszakaszt lezárta, a forgalmat elterelik.
- címkék:
- baleset
- Karambol
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálos baleset volt Tatabányán
Két kocsi ütközött össze Tatabánya lakott területén kívül. Az egyik autó sofőrje olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen belehalt. A rendőrök megkezdték a helyszínelést.
Gyorshajtó okozott halálos balesetet Egernél
Ketten meghaltak egy balesetben, ami Eger és Kerecsend között történt a 25-ös főúton. A vétkes sofőr túl gyorsan hajtott, ezért gázolta el az út mellett álló embereket. Az ügyészség vádat emelt ellene.
A zebrán gázoltak el egy gyalogost Baján
Egy autós Baján ütött el egy gyalogost, mert nem a megfelelő óvatossággal vezetett. A gyalogos később a kórházban belehalt a sérüléseibe.
Halálos vonatbaleset történt Rátóton
Egy ember meghalt, amikor a fénysorompó tilos jelzése ellenére a vasúti átjáróba hajtott személyautójával szerdán a Vas megyei Rátót belterületén, és összeütközött a Graz felé közlekedő vonattal.
- címkék:
- Rátót
- vonat
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Először szólalt meg L.L. Junior korábbi kedvese, mióta kiderült, az ügyészség szerint nem felelős a gyereke haláláért
Könnyebb a lelkem valamelyest - mondta a Blikknek Hopp Csilla. L. L. Junior korábbi kedvese múlt héten értesült arról, hogy az ügyészség szerint nem felelős a kisfia két és fél évvel ezelőtti halálos balesetéért. Csilla barátnője ellen azonban vádat emeltek.
Lakástűzben meghalt egy ember Nyíregyházán
Lakástűzben vesztette életét egy ember vasárnap reggel Nyíregyházán - közölte a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Halálra gázolt egy embert vasárnap délelőtt egy vonat Budapesten
Halálra gázolt egy embert vasárnap délelőtt a Nyíregyházáról a Nyugati pályaudvarra tartó sebesvonat Kőbányán, a Kőér utcai vasúti átjárónál - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Egymás mellé temették a tapolcai vonatbalesetben meghalt testvéreket - videó
Eltemették azt a fiatal testvérpárt, akik szörnyethaltak január 1-jén a tapolcai vasúti átkelőben. A testvérek temetésére hatalmas tömeg gyűlt össze. A gyászmisén azok a mentősök is ott voltak, akik kiemelték a fiatalok holttestét a roncsokból.
Akár emberölés is lehet a vád a hajnali budapesti erkélytragédia miatt
Szerda hajnalban baleset történt egy Váci úti házban. Egy nő kint volt egy harmadik emeleti lakás erkélyén, nekitámaszkodott a betonkorlátnak, ami kiszakadt a helyéről. A nő lezuhant és meghalt. Az Origo megtudta, hogy a nő vendégségben volt egy kisebb összejövetelen a lakásban. Az egyik szomszéd a baleset után kerülőúton mert csak haza menni, mert félt, hogy ráesik valami az erkély maradványaiból. Borbély Zoltán ügyvéd elmondta, hogy a lakás tulajdonosának, és akár a háznak is kártérítési kötelezettsége van a nő hozzátartozóinak.
"Ennyit ér egy emberélet" - megszólalt a ház gondnoka a fővárosi tragikus erkélybalesetről
Ahogy korábban írtuk, a keddről szerdára virradó éjszaka egy nő zuhant ki egy belvárosi ház harmadik emeleti erkélyéről.
Kiszakadt az erkély korlátja a 13. kerületben, meghalt egy nő - drámai fotók a helyszínről
Soroksári úti baleset: végignézte párja balesetét az egyedül maradt férj
Szenteste napján két autó ütközött össze a Soroksári út és a Hentes utca kereszteződésében. A brutális balesetben egy 47 éves nő azonnal meghalt, aki a fia karácsonyi ajándékával tartott hazafelé. A nő párjának tegnap végig kellett néznie szerelme halálát a rendőrségen – írja a Blikk.
Megtörte a csendet a Soroksári úti tragédia okozója: ezért tért át a szemközti sávba
Most hallgatták ki a december 24-én történt, halállal végződő baleset feltételezett okozóját.
Halálra gázoltak egy kerékpárost az M43-ason
Teherautó gázolt halálra egy kerékpárost az M43-as autópályán, Algyő közelében - közölte a rendőrség a honlapján pénteken kora este.
Halálos balesetet okozott egy gyöngyösi nyugdíjas az M3-as autópályán
A Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást annak a 2018-as halálos balesetnek az ügyében, amelyben egy 46 éves férfi meghalt, egy 42 éves pedig maradandó fogyatékosságot szenvedett. A balesetért felelős, nyugdíjas sofőr ellen vádemelést javasolnak.
Zebrán ütöttek el egy nyugdíjast Nyíregyházán
A nyíregyházi rendőrök közúti baleset okozása miatt folytatnak eljárást ismeretlen tettes ellen. A sofőr és szemtanúk jelentkezését is várják.
Két ismert magyar borász halt meg a keddi pécsváradi autóbalesetben
A Jackfall Bormanufaktúra két borásza, Jandrasics Gábor és Burger Ottília a tegnap esti tragikus autóbaleset két halálos áldozata - derül ki a bormanufaktúra közösségi oldaláról.
Már kiválasztották lányuk koporsóját, mikor kiderült, nem ő halt meg a tapolcai tragédiában
Összetévesztették az azonosítás során a tapolcai vonatbaleset egyetlen túlélőjét és egyik áldozatát. Már a szülőket is értesítették a négy halálos áldozattal járó tragédiáról, mire hétfőn kiderült, hogy az a lány, aki a szombathelyi kórházban küzd az életéért, valójában az az utas, akit halottnak hittek. A szülők lefagytak a döbbenettől. Lányuk temetésére készültek, mire megkapták a hírt.
- címkék:
- Tapolca
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Hatéves kislányt gázolt halálra egy férfi Hargita megyében
A súlyos baleset vasárnap délután történt a Hargita megyei Parajdhoz tartozó Felsőfalván. A hatéves kislány éppen átkelt az úttesten, amikor egy 45 éves férfi elgázolta.
Újabb megdöbbentő részletek a Soroksári úti halálos tragédiáról: brutálisan gyorsított a BMW-s
Egy nagyon rövid, mindössze alig 80 méternyi területen gyorsíthatott fel százra az a fiatal BMW-s, aki aztán egy családanya kocsijának csapódott frontálisan szenteste napján – tudta meg az Origo. A nő nem élte túl a balesetet, azonnal meghalt. Ahhoz, hogy a fiatal férfi ilyen sebességre gyorsítson fel, egy speciális autóra van szükség, és persze arra, hogy végig padlógázzal menjen. Mivel az autója legalább másfélszer olyan nehéz, mint, amit az áldozat vezetett, a nőnek esélye sem volt, hogy életben maradjon. Az áldozat családja teljesen összeroppant, miközben a balesetet okozó fiatal a rokonaival tölthette a karácsonyt. És valószínűűleg ...
Meghalt egy ember egy budapesti közértben, amikor rászakadt az italokat tartó galéria
Budapesten, a VIII. kerületben, a Baross utcában, egy közértben leszakadt az italokat tartó galéria. Négy ember állt az italokkal teli több száz kilós szerkezet alatt. Egy ember azonnal meghalt, de a másik három is súlyosan megsérült.
- címkék:
- krimi
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Megúszhatja a börtönt a szenteste a pesti belvárosban gyorsulási versenyt tartó luxusautós, aki miatt meghalt egy kétgyermekes édesanya?
Akár egy felfüggesztett büntetéssel is megúszhatja az a fiatal, aki szenteste okozott halálos balesetet. Egy barátjával tartott gyorsulási versenyt, amikor nekihajtott egy másik autónak, amelyet egy 47 éves nő vezetett, aki a helyszínen meghalt. Valószínűleg nyári kerekek voltak a férfi kocsiján, a társának pedig a Tények információi szerint jogosítványa sem volt. Ami biztos, hogy a fiatal férfi az ünnepeket a szeretteivel tölthette, miközben a nő családja teljesen összetört, a nő kisfiának a rokonokhoz kellett mennie, teljesen összeomlott.
Megrázó fotók a Csömöri úti tragikus balesetről - galéria
- címkék:
- Csömöri út
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Borzalmas tragédia: 34 éves nő vesztette életét hétfő hajnalban Zuglóban
Halálos baleset történt hétfőn hajnalban Budapesten, a XIV. kerületben - számolt be róla a police.hu.
- címkék:
- Zugló
- halál
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Szalagkorlátnak hajtott, szörnyethalt egy nő Budapesten - fotók
Halálos baleset történt hétfő hajnalban Budapesten, a XIV. kerületben, a Csömöri úti felüljárón.
- címkék:
- Csömöri út
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Versenyzett a luxusautójával szenteste Budapesten, nekiment egy álló autónak és meghalt miatta egy kétgyermekes édesanya
Versenyzett egy másik autóssal az a sofőr, aki egy 47 éves nő halálát okozta szenteste Budapesten, a Soroksári úton. A TV2 Tények drámai riportjában megszólalt az áldozat férje és kislánya.
- címkék:
- Budapest
- baleset
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Zebrán gázoltak halálra egy nőt Egerben
A baleset a Sas út és a Patakpart út kereszteződésénél történt. A sofőr nem adott elsőbbséget a zebrán átkelő nőnek.
Súlyos baleset történt Budapesten, meghalt egy 47 éves nő - fotók, videó
A IX. kerületi Soroksári út és a Hentes utca kereszteződésében két autó ütközött.
- címkék:
- Budapest
- baleset
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálra gázoltak egy gyalogost Nyírvasváriban
Meghalt egy ember Nyírvasváriban péntek délután - írja a police.hu.
Megrázó fotók érkeztek a törteli halálos balesetről
- címkék:
- Törtel
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Árokba csapódott egy autó Törtelnél, a sofőr meghalt
Egy férfi haladt a kocsijával a 4609-es főúton Törtelnél, amikor belecsapódott az árokba. A sofőr a helyszínen meghalt.
- címkék:
- Törtel
- rendőrség
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Kamionba rohant egy kisteherautó az M1-esen, a sofőr meghalt
Halálos baleset történt az M1-es Budapest felé vezető oldalán, Mocsa térségében ma reggel - írja honlapján a rendőrség.
Társa halálát okozta egy szabályszegő traktorsofőr
Pénzbüntetést javasol az ügyészség azzal a férfival szemben, aki szabálytalanul szállította segítőtársát egy traktoron, ami miatt az leesett, és a helyszínen belehalt súlyos sérüléseibe.
Tragikus baleset történt Tiszatarján közelében: egy férfi azonnal meghalt a helyszínen
Fának hajtott és meghalt egy autós kedd délelőtt Tiszatarján közelében - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Halálos baleset történt Tisztatarjánnál
Egy 53 éves férfi meghalt kedden reggel Tiszatarján külterületén egy balesetben.
Meghalt egy férfi, akit egy busz sodort el Győr belvárosában
Meghalt egy férfi, akit egy helyi járatos autóbusz sodort el Győr belvárosában hétfő este - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
- címkék:
- baleset
- halálos baleset
- Győr
- Címkefelhő »
Heten meghaltak, amikor háznak csapódott egy migránsokat szállító autó Mórahalmon
Belehajtott egy virágboltba és felborult egy embercsempész autója hétfő éjszaka Mórahalmon. A kocsiban tizenegyen utaztak, heten közülük a helyszínen szörnyethaltak. A szerb autó sofőrje bepánikolt, amikor meglátta, hogy a rendőrök át akarják vizsgálni a kocsiját. A rendőrök elől próbált menekülni, amikor lesodródott az útról.
- címkék:
- Mórahalom
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálos baleset történt Siófokon
Egy ember meghalt, amikor összeütközött két személygépjármű Siófokon pénteken.
- címkék:
- Siófok
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálos baleset történt Nádudvaron
Meghalt egy motoros miután egy autóval ütközött csütörtök reggel Nádudvaron.
- címkék:
- Nádudvar
- motoros
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Égnek a mécsesek az iskolánál: autóbalesetben halt meg a 17 éves sárbogárdi diáklány
A tizenhét éves lány vasárnap egy autóbalesetben vesztette életét. A baleset a 63-as főúton, Sárszentágotánál történt, két autó ütközött össze.
Halálos baleset történt Úrkúton
Úrkúton történt a baleset, az autó utasa megsérült.
- címkék:
- Úrkút
- baleset
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálos baleset történt Derecskén
Egy ember meghalt egy derecskei balesetben péntek délelőtt - írja a police.hu.
- címkék:
- Derecske
- baleset
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálos balesetet okozott egy férfi Gyulánál
Egy 26 éves férfi a Gyulát elkerülő úton haladt, amikor az egyik kereszteződésben nem adott elsőbbséget egy teherautónak és összeütköztek. A balesetben a teherautó utasa olyan súlyosan megsérült, hogy később a kórházban meghalt.
- címkék:
- Gyula
- ügyészség
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Gyalogost gázolt halálra egy teherautó Pörbölynél
Eddig ismeretlen körülmények között halálra gázolt egy embert egy teherautó az 55-ös főúton Pörbölynél.
- címkék:
- Pörböly
- teherautó
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Karambolban meghalt egy ember Hajdúdorog közelében
Összeütközött egy autó és egy kisteherautó Hajdúdorog és Hajdúvid között szerda hajnalban. A két autóban összesen nyolcan utaztak, egyikük meghalt. A balesetben többen megsérültek.
- címkék:
- Hajdúdorog
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Súlyos balesetet szenvedett egy turistabusz
Árokba csapódott egy teherautó Bugyinál, meghalt az utas
Halálos baleset történt hétfő reggel Bugyi külterületén, egy kisteherautó letért az útról és árokba hajtott - tudatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tovább húzódik Hopp Csilla esete L.L. Juniorral közös kisfiuk halála ügyében
Újabb év telt el bírósági döntés nélkül, mióta 2019. augusztus 31-én egy autós az egyik budapesti kereszteződésben halálra gázolta Hopp Csilla és L.L. Junior kisfiát. A mai napig nem sikerült egyértelműen megállapítani, hogy az édesanyja fogta-e a kisfiú kezét a gyalogátkelőn való áthaladás előtt vagy sem. Idén már biztosan nem zárul le gondatlan emberölési ügye.
- címkék:
- L.L. Junior
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálos baleset miatt lezárták a 25-ös főutat
Halálos baleset miatt teljes szélességében lezárták a 25-ös főút egy szakaszát csütörtök délután Eger és Szarvaskő között - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Halálra gázolt a vonat egy embert Szihalomnál
Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon - közölte a MÁV.
Halálra gázoltak egy biciklist Kiskunfélegyházánál
Szakadékba zuhant egy autó az M1-esen
Baleset történt az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán. A sofőr a helyszínen meghalt, két utasa megsérült.
Részegen csapódott autójával a kerítésnek, a 17 éves utasa kirepült a szélvédőn és meghalt – fotók
Autóbalesetben meghalt egy 17 éves fiú a dél-szlovákiai Szomorlovásziban, szombatra virradóra. Az autó sofőrje, egy 21 éves férfi részegen vezetett - számolt be közösségi oldalán a szlovák rendőrség.
- címkék:
- Szlovákia
- baleset
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálos baleset történt Mezőkövesdnél
Halálos baleset történt Mezőkövesdnél - írja a rendőrség honlapja.
Legalább 12 ember meghalt egy indiai buszbalesetben - videó
Összeütközött egy teherautó és egy busz Indiában, a balesetben legalább 12 ember meghalt - írja az India Today.
- címkék:
- India
- baleset
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Meghalt egy ember egy ópusztaszeri balesetben
Halálos baleset történt Ópusztaszeren - írja a Police.hu.
A sofőr bennégett egy kigyulladt autóban Kecelnél
Halálos baleset történt Kecelnél - írja a police.hu.
- címkék:
- Kecel
- baleset
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálra gázolt egy garázsmenetben lévő busz egy biciklist - fotók
Halálos baleset történt a Csongrád-Csanád megyei Pusztamérges közelében, a Pusztamérgest Kiskunmajsával összekötő 5429-es úton.
Halálos baleset történt Nógrád megyében
Halálos baleset történt Nógrád megyében a 21142-es úton vasárnap hajnalban - írta honlapján a rendőrség.
- címkék:
- Nógrád megye
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Halálra gázolt egy biciklist egy figyelmetlen sofőr
Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a székesfehérvári ügyészség azzal a 21 éves férfival szemben, aki nekiütközött egy szabályosan haladó biciklisnek, a lány pedig olyan súlyosan mesérült, hogy aznap a kórházban meghalt.
Halálra gázolt és cserbenhagyott egy gyalogost egy részeg teherautósofőr
Börtönbe kerülhet, és egy ideig nem is vezethet autót az a sofőr, aki tavaly októberben Helvécián részegen egy teherautóval halálra gázolt egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
Brutális baleset az ajkai erőműben: Tolatás közben ütötte el kolléganőjét a férfi
Munkagép okozta egy nő halálát az ajkai erőműben, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Apja halálát okozta egy figyelmetlen sofőr
Az egri ügyészség vádat emelt azzal a 23 éves férfival szemben, akinek gondatlansága miatt három autó ütközött össze az autópályán. A baleset után bő egy hónappal meghalt az apja.