hajóbaleset

címke rss

Dunai hajóbaleset: a víz felszínén lebeghet az utolsó áldozat

Itthon2019.07.13, 12:32

Május 29-én történt Magyarország egyik legnagyobb hajóbalesete a Dunán. A Viking Sigyn szállodahajó maga elé sodorta, majd áthajtott a jóval kisebb Hableány sétahajón, ami pár másodperc alatt elsüllyedt. A hajón összesen harmincöten utaztak, köztük harminchárom dél-koreai turista és az idegenvezetõjük, valamint a hajó magyar kapitánya és a matróza. A balesetet mindössze hét ember élte túl, õket egybõl a tragédia után sikerült kimenteni a vízbõl. A búvároknak és a szakembereknek megfeszített munkával, hosszú napokig tartott felkészíteni a roncsot a kiemelésre, végül ez két hét után sikerült. Jelenleg a balesetnek egyetlen gyanúsítotttja ...

Tízmilliárd forintba kerülhet a dunai hajóbaleset a Viking Cruisesnak

Itthon2019.07.05, 17:17

Több tízmillió forintot költött már Jurij C. magyarországi tartózkodására a Viking Cruises. A 15 millió forintos óvadék mellett a neves ügyvédet is fizetik, sõt, most egy budai luxushotelben bújtatják a tragédiát okozó kapitányt a nyomozás ideje alatt. 

Pánikba esett emberek sikolyait rögzítette a Viking feketedoboza

Itthon2019.07.04, 08:08

„Istenem! Egy hajó!” – ez a nõi kiáltás hallatszik a baleset elõtti másodpercekben, vagyis mielõtt a Viking Sigyn szállodahajó 28 utasával együtt maga alá gyûrte a Hableányt. A szállodahajó feketedoboza mindent rögzített, többek között azt is, hogy a nagyobb hajó kapitánya nem figyelmeztette a Hableányt az elõzési szándékáról, és arra is bizonyíték lehet, hogy a balesetet okozó hajón kikapcsolták a vészjelzõ radart.

Hajóbaleset: törvénysértõ lehet, hogy óvadék fejében kiengedték a kapitányt

Itthon2019.06.28, 11:54

A halálos tömegszerencsétlenséget eredményezõ vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt indult büntetõügyben Polt Péter legfõbb ügyész a törvényesség érdekében jogorvoslati indítványt terjesztett elõ a Kúrián a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a másodfokon eljáró Fõvárosi Törvényszék azon végzéseivel szemben, melyekben óvadék letétele esetére a dunai hajóbalesetet okozó Viking ukrán kapitányával szemben bûnügyi felügyeletet rendelt el.

Közel egy hónap után ezt lehet tudni a dunai hajótragédiáról

Itthon2019.06.23, 12:51

Néhány nap híján egy hónapja történt a Duna budapesti szakaszán az egyik legbrutálisabb hajóbaleset: május 29-én a Hableány nevû sétahajónak nekiütközött a jóval nagyobb szállodahajó, a Viking. A sétahajó mindössze 7 másodperc alatt süllyedt el. A fedélzeten összesen 35 ember volt, köztük 33 dél-koreai turista és az idegenvezetõjük, valamint a hajó magyar kapitánya és a matróza. A balesetet mindössze heten élték túl biztosan, három áldozatot jelenleg is keresnek. Közben egy holttestet találtak a Dunában a rendõrök a Csepel-szigetnél, az azonban még nem biztos, hogy õ is a Hableány utasa volt. Évente ugyanis több tucat holttestet tallálnak ...

Ezer szakember dolgozott a Hableány mentésén

Itthon2019.06.21, 14:27

Május 29-én a Viking Sigyn nevû szállodahajó gyakorlatilag átment a Hableány sétahajón, ami pár másodperc alatt elsüllyedt. A hajón harmincöt ember utazott, közülük heten élték túl a balesetet, huszonöt ember meghalt, hármat jelenleg is keresnek. A mentési munkálatokat a Terrorelhárítási Központ vezette, az adataik szerint a munkálatokban nagyjából ezer szakember vett részt.

Dunai hajóbaleset: elmulaszthatta a segítségnyújtást a Viking Sigyn kapitánya

Life.hu2019.06.18, 15:26

A Viking Sigyn kapitánya nemcsak gondatlanság miatt felel, hanem azért is, mert elmulaszthatta a segítségnyújtást – ezt állítja a Hableányt üzemeltetõ cég oldalán sértetti képviselõként fellépõ ügyvédek egyike.

Hat órát töltött az óceánban a fiú, most felébredt a kómából

Archívum2019.06.15, 05:55

Édesapjával és annak barátjával hajózott ki a hétéves Julian Hohnen Queenslandnél. A hajójuk elsüllyedt, hat órát töltöttek az óceánon. 

Bécsben fogták el a hajóskapitányt, aki Párkánynál a gátnak ütközött

Nagyvilág2019.06.14, 12:27

Mint utólag kiderült, egy bolgár kirándulóhajó ütközött neki lassan három hete egy gátnak Párkánynál. A most elfogott kapitány állítólag nem vette észre, hogy a hajója komoly kárt tett a gátban - számolt be a Paraméter.sk felvidéki hírportál. Ez a baleset még pár nappal a Hableány sétahajó budapesti katasztrófája elõtt történt a Duna szlovákiai szakaszán.

Csütörtök reggelre újabb áldozatot azonosítottak

Itthon2019.06.13, 09:58

A Hableány sétahajó balesetének újabb áldozatát azonosították - közölte a rendõrség csütörtök reggel a honlapján.

A lehetõ legrosszabb volt a Hableány víz alatti elhelyezkedése

Itthon2019.06.12, 10:05

A búvárok munkájának szempontjából a lehetõ legrosszabb volt a május 29-i balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó víz alatti elhelyezkedése – mondta Sopronyi Richárd, az elsõ merüléseket végzõ Havaria Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület ipari búvára kedd este az M1 aktuális csatornán.

Ezek az elsõ videók a Hableány kiemelésérõl

Itthon2019.06.11, 09:16

Elkezdõdött a Hableány kiemelése a Duna mélyérõl kedden kora reggel. A kiemelés több órán keresztül fog tartani, mivel nemcsak a Clark Ádám úszódaru dolgozik a helyszínen, hanem a búvárok is újra és újra lemerülnek a hajóroncshoz. Az Origo tudósítói a helyszínrõl percrõl percre közvetítéssel jelentkeznek. 

A dunai hajóbaleset négy áldozatának hamvai megérkeztek Szöulba

Itthon2019.06.10, 11:37

Hétfõ reggel a dunai hajóbaleset négy áldozatának családtagjai, az áldozatok hamvaival együtt hazatértek Szöulba - közölte a Yonhap hírügynökség.

Így kutatnak az áldozatok után a keresõkutyák a Dunán – videó

Itthon2019.06.09, 14:29

Több mint egy héttel ezelõtt két hajó ütközött össze a Dunán. A Viking nevû szállodahajó átgázolt a Hableány sétahajón, ami nagyjából 7 másodperc alatt elsüllyedt. A fedélzetén összesen 35 ember volt, 33 dél-koreai turista és az idegenvezetõjük, valamint a magyar kapitány és a matróz. Jelenleg még hét embert keresnek a hatóságok, minden lehetséges eszközt bevetnek. Olyan keresõkutyákat is használnak, amelyek a víz alatt lévõ holttestet is megtalálják.

Megtalálhatták a dunai hajóbaleset újabb áldozatát

Itthon2019.06.08, 21:08

Újabb nõi holttestet találtak a Dunában Érdnél, feltehetõen õ is a múlt heti hajóbalesetben halt meg. Ha az azonosítás után ez bebizonyosodik, akkor már húszra nõ a halálos áldozatok száma.

Két hajó ütközött össze Hamburgnál, többen megsérültek

Nagyvilág2019.06.08, 20:20

Összeütközött egy konténerszállító hajóval és elsüllyedt szombaton Hamburg közelében a Schwinge folyón - az Elba mellékfolyóján - egy nemrég nagy költséggel felújított történelmi vitorláshajó, aminek utasai közül öten megsérültek, egy nõ súlyosan.

Szeretett Budapesten élni a Hableányon meghalt dél-koreai idegenvezetõ

Itthon2019.06.08, 20:16

Múlt héten, szerda este a Hableány nevû sétahajó összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A jóval nagyobb Viking egyszerûen átment a sétahajón, ami mindössze hét másodperc alatt elsüllyedt. A hajón 35-en utaztak, köztük az a 36 éves dél-koreai idegenvezetõ nõ is, aki nagyjából három éve költözött Magyarországra, és imádott itt élni. Információink szerint az õ holttestét már azonosították a hatóságok.

Pünkösd után emelhetik ki legkorábban a Hableányt a Dunából

Itthon2019.06.08, 18:33

Tegnap áthaladt a Margit híd alatt a Clark Ádám nevû hajódaru, de ez még nem jelenti azt, hogy elkezdõdhet a Hableány kiemelése a Dunából. A búvárok azon dolgoznak, hogy megfelelõen rögzítsék és felhevederezzék az elsüllyedt hajót, ez viszont több napig is eltarthat. A hajó kiemelése már nem vízállás függõ, így ha a búvárok befejezik a munkát, elkezdõdhet a kiemelés. Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ Társadalmi Kapcsolatok Osztály vezetõje a szombati sajtótájékoztatóján elmondta, hogy pünkösd után emelhetik ki legkorábban a hajóroncsot a Dunából.

Dunai hajóbaleset: így tölti a mindennapjait a börtönben Jurij C., a Viking Sigyn kapitánya

Archívum2019.06.08, 11:19

Az ukrán hajóskapitány, Jurij C., aki a Viking Sigyn szállodahajót vezette a dunai hajóbalesetkor, egy budapesti fegyintézetben várja, hogyan alakul az ügye.

Dél-koreai újságírót vert át egy külföldi csaló

Itthon2019.06.07, 20:41

Külföldi férfi csalta ki egy dél-koreai újságíró pénzét, aki a  Dunán történt hajóbaleset ügyében dolgozik Magyarországon. Az újságírónak gyanús volt a dolog, ezért ellenõriztette a pénzt, majd azonnal értesítette a rendõröket.

Dunai hajóbaleset: 15 hajóval kutatja az eltûnteket a rendõrség

Archívum2019.06.07, 13:06

A Dunai Vízirendészeti Rendõrkapitányság több mint 200 kilométernyi Duna-szakaszon 15 hajóval kutatja a dunai hajóbaleset során eltûnteket egészen az országhatárig - közölte a kapitányság vezetõje pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Dunai hajóbaleset: egy elmélet szerint átfesthették a Viking Sigyn hajót

Archívum2019.06.07, 11:23

Az interneten keringõ hír szerint átfesthették a Viking Sigyn szállodahajót, amely elsüllyesztette a Hableány turistahajót. 

Újabb Viking hajó balesetezett

Archívum2019.06.07, 09:39

Újabb Viking hajó balesetezett a Dunán.

Dunai hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a Hableány kiemelésének körülményeirõl

Life.hu2019.06.06, 09:55

A Duna magas vízállása miatt még mindig nem tudták kiemelni az elsüllyedt Hableány turistahajó roncsait. A hajótestben még mindig lehetnek holttestek, ami még bonyolultabbá teszi a mentést. 

A budapesti lehetett a második balesete idén a Viking szállodahajó kapitányának

Life.hu2019.06.05, 10:14

A budapesti hajóbaleset lehetett az idei második balesete a Viking szállodahajó kapitányának, Jurij C-nek. A hírek szerint a férfi korábban már Hollandiában is nekiment egy tankerhajónak.

Dunai hajóbaleset: újabb holttestre bukkanhattak Kulcsnál

Life.hu2019.06.04, 20:34

A Blikk információi szerint több száz méteres körzetben lezárták a kikötõt Kulcsnál. A helyszínen a dél-koreai sajtó munkatársai is megjelentek, ami arra utal, hogy a Hableány-tragédia egyik újabb áldozata került elõ.

Dunai hajóbaleset: újabb holttestet találtak a hajóroncsnál

Life.hu2019.06.04, 17:15

Újabb holttestet találtak a múlt szerdai dunai balesetben elsüllyedt hajóroncsnál – közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) kedden délután az MTI-vel.

Dunai hajóbaleset: részvétét fejezte ki a Viking River Cruises elnöke

Archívum2019.06.04, 12:02

Közleményben fejezte ki részvétét Torstein Hagen, a Viking River Cruises elnöke a múlt szerdai dunai hajóbaleset minden érintettjének.

Pintér Sándor: Gyors és szakszerû volt a mentés

Itthon2019.06.04, 13:31

Rendkívül gyorsnak és szakszerûnek értékelte a szerdai dunai hajóbaleset utáni mentést a belügyminiszter az Országgyûlés nemzetbiztonsági bizottsága elõtt kedden.

Dunai hajóbaleset: újabb információk derültek ki a hétfõn talált két holttestrõl

Itthon2019.06.04, 09:59

Kedden a szöuli külügyminisztérium megerõsítette, hogy a Hartánál hétfõn megtalált férfiholttest egy hatvanas éveiben járó dél-koreaié, aki eltûnt a dunai hajóbalesetben; a Margit hídnál, az elsüllyedt hajó közelébõl felhozott holttest pedig egy nõé.

Dél-Korea szorosabb együttmûködést kezdeményez Magyarországgal, Szerbiával és Romániával

Nagyvilág2019.06.03, 19:05

Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter ígéretet tett arra hétfõn hazájában, hogy országa szorosabb együttmûködést kezdeményez Magyarországgal, Szerbiával és Romániával a múlt heti dunai hajóbalesetben eltûnt dél-koreaiak felkutatására.

Felszínre hoztak egy holttestet a Hableány mentési munkálatai közben

Itthon2019.06.03, 19:01

A Terrorelhárítási Központ (TEK) közlése szerint felszínre hoztak egy holttestet a szerdán elsüllyedt Hableány mentési munkálatai közben.

Van 15 milliója a Viking Sigyn kapitányának, hogy kifizesse az óvadékot

Itthon2019.06.03, 09:58

Kifizeti a 15 millió forintos óvadékot a Viking Sigyn szállodahajó kapitánya, ha a szombati bírósági végzés véglegessé válik – írta a Blikk az ukrán férfi ügyvédeire hivatkozva. A gyanú szerint a kapitány hibája miatt süllyedt el a Hablány, hét ember biztosan meghalt, többen eltûntek. Halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt nyomoznak.

Dunai hajóbaleset: kifizetné az óvadékot a Viking Sigyn kapitánya

Life.hu2019.06.03, 09:37

Egy hónapra rendelte el a Viking Sigyn hajó kapitányának letartóztatását a bíróság. Ám 15 millió forint ellenében szabadulhat. Úgy tûnik, kész kifizetni ezt az összeget. 

Turistahajónak ütközött egy luxushajó Velencében, többen vízbe estek

Nagyvilág2019.06.02, 16:13

Egy lehorgonyzott turistahajónak ütközött egy irányíthatatlanná vált tengerjáró luxushajó Velencében, a kikötõi hatóságok szerint legalább négyen könnyebben megsérültek.

Turistahajónak ütközött egy tengerjáró hajó Velencében, többen megsérültek

Life.hu2019.06.02, 14:56

Egy lehorgonyzott turistahajónak ütközött egy irányíthatatlanná vált tengerjáró luxushajó Velencében, a kikötõi hatóságok szerint legalább négyen könnyebben megsérültek.

M1: Talán hétfõn próbálkoznak újra a búvárok

Itthon2019.06.02, 14:41

Vasárnap nem merültek le a búvárok a dunai hajóbalesetben szerdán elsüllyedt kishajóhoz, talán hétfõn próbálkoznak – mondta az M1 aktuális csatorna helyszínrõl bejelentkezõ riportere.

Azonosították a hét megtalált áldozatot

Itthon2019.06.01, 17:57

Azonosították a szerda este történt dunai hajóbaleset hét dél-koreai áldozatát – közölte Gál Kristóf, az Országos Rendõr-fõkapitányság szóvivõje az M1 aktuális csatornán szombat délután.

A katasztrófa elõtti nap volt a Hableány eltûnt matrózának születésnapja

Itthon2019.06.01, 09:41

A dunai hajóbalesetben elsüllyedt Habelányon szolgáló matróz 81 éves édesanyja már nem bízik abban, hogy élve elõkerülhet a fia, akit 20 másik emberrel együtt szerda este óta keresnek. A tragédiában hét ember halt meg, 21-en eltûntek, a pár másodperc alatt elsüllyedt hajó roncsainál folyamatosan kutatnak. Az asszony a Borsnak idézte fel az utolsó telefonbeszélgetést a fiával.

Dunai hajóbaleset: édesanyja gyászolja a Hableányon dolgozó magyar matrózt

Life.hu2019.06.01, 09:29

A tragédia elõtt ünnepelte születésnapját P. János, a Hableányon dolgozó egyik matróz. 81 éves édesanyja már nem hiszi, hogy élve elõkerül, de szeretne tisztességesen búcsút venni tõle.

Személyhajósok Szövetsége: A hajósoknak utasaik biztonsága a legfontosabb

Itthon2019.05.31, 21:01

Az utasszállító hajósok hitvallása, hogy elsõdleges az utasok biztonsága – írta a Személyhajósok Szövetsége a két nappal ezelõtti dunai hajóbalesettel kapcsolatban kiadott pénteki közleményében. A személyhajózás valamennyi közlekedési forma közül a legbiztonságosabb, a szerdaihoz hasonló tömegszerencsétlenség 75 éve történt legutóbb itthon. A személyhajós társadalom együtt gyászol az áldozatok hozzátartozóival. „Kollégáink sem tudták elhagyni a süllyedõ hajót” – áll a közleményben.

Mindent tagad a szállodahajó õrizetbe vett kapitánya

Itthon2019.05.31, 15:12

Tagadja bûnösségét a Viking nevû szállodahajó kapitánya. Bár az ukrán férfit gyanúsítottként hallgatták ki, ezek ellenére panasszal élt a gyanúsítással szemben. 

Pozsonyban is hajószerencsétlenség fenyegetett a Dunán

Nagyvilág2019.05.31, 11:47

A budapesti tragikus hajószerencsétlenséggel szinte egy idõben Pozsonyban is vészhelyzet alakult ki a megáradt Dunán, ugyanis az egyre erõsödõ sodrás miatt ott egy hatalmas ukrán uszály szabadult el – számolt be a Szlovák Távirati Iroda (TASR).

Szijjártó Péter a hajóbaleset helyszínén találkozott a dél-koreai külügyminiszterrel

Itthon2019.05.31, 10:38

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter pénteken megtekintette a szerdai dunai hajóbaleset helyszínét.

Dunai hajóbaleset: megérkezett a szakértõi vélemény

Life.hu2019.05.31, 10:43

Május 29-én este egy szállodahajó és egy személyhajó ütközött egymásnak. A kishajó egy koreai turistacsoporttal a fedélzetén 7 másodperc alatt elsüllyedt. Egyelõre 7 hallottról szólnak a hírek, 7 ember megmenekült, további 21-et pedig nagy erõkkel keresnek. Megérkezett a szakértõi vélemény.

Hajómérnök: Nem szigorítani, hanem betartani kell a hajózási szabályokat

Itthon2019.05.31, 10:24

Solymos András hajómérnök szerint nem szigorítani, hanem betartani kell a hajózási szabályokat. A szakértõ csütörtökön az M1 aktuális csatornán kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, „nagy szamárság” lenne a szállodahajók kitiltása a belvárosból, de oda kell figyelni a hajózási szabályzat betartására.

Szakértõi vélemény: Nem a Hableány fordult a Viking elé

Itthon2019.05.31, 10:20

Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán beszélt a dunai hajóbalesetrõl. A szakértõ szerint a videofelvételek egyértelmûvé tették, hogy nem a Hablány fordult be a szállodahajó elé. Mûszerekkel és szabad szemmel is látni kellett volna a turistahajót.

Kiváló hajós a Hableány kapitánya egy kollégája szerint

Itthon2019.05.31, 09:42

Rutinos hajósnak, kiváló szakembernek tartja a szerda este elsüllyedt Hableány kapitányát egy kollégája, aki szerint nem sok esély van rá, hogy László és János – így hívják õket – még élve elõkerülnek. A Borsnak nyilatkozó férfi úgy látja, a Hableány azért fordult a luxushajó elé, mert az akkor már elkezdte tolni a hátulját kifelé, és ezért a hableány orra befelé, a nagyobb hajó felé fordult.

Orbán Viktor mindenre kiterjedõ, szigorú vizsgálatot kért a hatóságoktól

Itthon2019.05.31, 10:10

Az EP-választást értékelte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió péntek reggeli mûsorában, de elõtte a dunai hajóbalesetrõl is beszélt.

Dunai hajóbaleset: emberi mulasztás is történhetett

Life.hu2019.05.31, 09:11

A dunai hajóbalesetben hét ember halt meg, heten megsérültek, és 21 embert még mindig keresnek. A szakértõk szerint több tényezõ együttese okozhatta a tragédiát, köztük emberi mulasztás. 

Dunai hajóbaleset: õrizetben a szállodahajó kapitánya

Life.hu2019.05.30, 22:11

A szerdai dunai hajóbalesettel összefüggésben a Budapesti Rendõr-fõkapitányság (BRFK) nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a szállodahajó ukrán állampolgárságú kapitányát - közölte a rendõrség csütörtök este az MTI-vel.

Kikerült egy hangfelvétel a dunai hajóbaleset áldozatainak mentésérõl

Itthon2019.05.31, 09:53

A dunai hajókatasztrófa áldozatainak mentésérõl jutott egy hanganyag a Trend FM birtokába. A hangfelvételen a vízimentõk és a környéken állomásozó hajók kommunikálnak egymással rádiókapcsolaton keresztül.

Dunai hajóbaleset: nyilvánosságra került a vízirendészet hangfelvétele

Archívum2019.05.30, 20:51

A Trend FM birtokába jutott az a hangfelvétel, melyen vízimentõk és a környéken állomásozó hajók rádiózása hallható. A felvétel nagyon felkavaró.

Felborult egy csónak a Rajna franciaországi szakaszán, többen meghaltak

Nagyvilág2019.05.30, 18:56

Három ember meghalt, köztük egy kislány csütörtökön az északkelet-franciaországi Gerstheimnél, miután felfordult egy felfújható csónak a Rajnán. Egy másik kislány után még a késõ délutáni órákban is folyt a kutatás.

Íme, a hõs kapitánynõ, aki két embert is kimentett a Dunából a hajóbaleset után

Life.hu2019.05.30, 19:43

Raub Emõke az egyik turistahajó kapitánya. Õ és a legénysége két embert tudott kimenteni a Dunából a szerdai hajóbaleset után. Az Origónak elmondta, mi történt pontosan.

Liptai Claudia a dunai hajóbalesetrõl posztolt

Life.hu2019.05.30, 19:37

Liptai Claudiát is mélyen megrendítette a szerda esti hajóbaleset. Közösségi oldalán emlékezett meg az áldozatokról.

Dunai hajóbaleset: már csak egy ember van kórházban

Archívum2019.05.30, 15:56

Már csak egy ember van kórházban a szerda esti dunai hajóbaleset túlélõi közül - hangzott el az M1 aktuális csatornán csütörtök délután.

Dunai hajóbaleset: a szakértõ szerint még napokba telhet a hajóroncs kiemelése

Life.hu2019.05.30, 17:07

Akár napok, de egy hét is eltelhet, mire kiemelhetik a szerda este a Dunába süllyedt sétahajó roncsait a búvárok – mondta Sopronyi Richárd, a Diving Island Kft. ügyvezetõ igazgatója.

Dunai hajóbaleset: 38 dél-koreai hozzátartozó érkezik Magyarországra

Itthon2019.05.30, 15:09

Halálos hajóbaleset történt a Dunán szerda éjjel. Eddig hét halottról tudni, 21 embert még keresnek a hatóságok. Hét ember túlélte a szerencsétlenséget. A túlélõk és az áldozatok is mind dél-koreaiak. Az eset miatt 38 hozzátartozó van úton Budapest felé, akik péntek délután vagy este fognak megérkezni.

Újabb drámai videó a dunai hajóbalesetrõl

Itthon2019.05.30, 14:24

Videót töltött fel a szerda esti hajóbalesetrõl a hivatalos honlapjára a BRFK. A felvételen az látszik, hogy két pillér között egyszerre akart elhaladni a turistahajó és a Viking luxushajó. Utóbbi utolérte a kisebb hajót, és felborította azt. A Hableány hét másodperc alatt felborult. A balesetben legkevesebben heten meghaltak, 21 embert még keresnek, egyelõre hét túlélõrõl tudni. Az áldozatok mind dél-koreai állampolgárok, az eltûntek között két magyar, a hajó személyzete van.

Dunai hajóbaleset: az ORFK büntetõeljárás keretében vizsgálják a történteket

Archívum2019.05.30, 10:57

Büntetõeljárás keretében, szakértõk bevonásával vizsgálják, mi vezethetett a szerda esti dunai hajóbalesethez - közölte Pál Adrián rendõr ezredes az Országos Rendõr-fõkapitányság csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján.

Orbán Viktor telefonon beszélt csütörtökön Mun Dzse In dél-koreai elnökkel

Itthon2019.05.30, 13:35

Levélben fejezte ki együttérzését Orbán Viktor kormányfõ Lee Nak-yeon dél-koreai miniszterelnöknek és népének a Dunán szerencsétlenül járt dél-koreai turisták tragédiája miatt. Nem sokkal késõbb, csütörtökön a miniszterelnök telefonon beszélt  Mun Dzse In dél-koreai elnökkel.

Dunai hajóbaleset: a hét holttest közül kettõt azonosítottak

Archívum2019.05.30, 11:40

A Dunán történt hajóbalesetnek eddig hét halálos áldozatát találták meg, a kimentett hét túlélõ dél-koreai állampolgár - közölte Pál Adrián rendõr ezredes az Országos Rendõr-fõkapitányság csütörtök délelõtti sajtótájékoztatóján. Közölte, a halottak közül két áldozatot sikerült azonosítani.

Dunai hajóbaleset: meghallgatták a Hableány turistahajó cégvezetését

Archívum2019.05.30, 10:19

Meghallgatták a rendõrök a szerdán este balesetet szenvedett Hableány elnevezésû turistahajó tulajdonosait és teljes cégvezetését - mondta Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivõje csütörtökön az MTI-nek.

Hajózási szövetség: 75 éve nem volt ilyen súlyos hajóbaleset az országban

Archívum2019.05.30, 09:18

Legutóbb 75 évvel ezelõtt volt olyan súlyos hajóbaleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Margit híd közelében – mondta Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség fõtitkára csütörtök reggel az MTI-nek.

Halálos hajóbaleset történt éjszaka a Dunán

Travelo2019.05.30, 10:22

95 szobás lakóhajóval ütközött szerda éjjel a Hableány elnevezésû városnézõ hajó a Margit hídnál. A Hableány azonnal elsüllyedt.

Tovább keresik az eltûnteket, az egyik hajóskapitány hibázhatott

Itthon2019.05.30, 22:20

Hét ember meghalt, hét ember kórházba került, amikor összeütközött egy szállodahajó és egy turistahajó szerda este Budapesten, a Margit hídnál. A Hableány nevû városnézõ hajón 33 dél-koreai turista és a kétfõs magyar személyzet tartozkodott. 21 embert továbbra is keresnek, köztük a két magyart és egy hatéves gyereket is. A mentést a Duna teljes magyarországi szakaszára kiterjesztették, de a magas vízállás nehezíti a munkát. A felvételek szerint a Hableány furdult a szállodahajó elé. A rendõrség büntetõeljárás keretében, szakértõk bevonásával vizsgálja, mi vezethetett a tragédiához. A roncs kiemelése még napokig eltarthat.

Orbán Viktor részvétét fejezte ki a dél-koreai miniszterelnöknek

Itthon2019.05.30, 10:29

Levélben fejezte ki együttérzését Orbán Viktor kormányfõ Lee Nak-yeon dél-koreai miniszterelnöknek és népének a Dunán szerencsétlenül járt dél-koreai turisták tragédiája miatt; ebben biztosította õt arról, hogy a magyar hatóságok minden lehetséges erõfeszítést megtesznek a túlélõk felkutatása érdekében - tájékoztatta az MTI-t csütörtök reggel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófõnöke.

Emberi hiba okozhatta a hajóbalesetet a Dunán

Itthon2019.05.30, 09:33

Legutóbb 75 évvel ezelõtt volt olyan súlyos hajós baleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Margit híd közelében – mondta Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség fõtitkára csütörtök reggel.

Részvétét fejezte ki a kormány a hajóbalesetben érintettek családtagjainak

Itthon2019.05.30, 08:51

Részvétét nyilvánította a dunai hajóbalesetben meghalt dél-koreai áldozatok családjainak a kormány.  Facebook-oldalukon azt írták: „Egész éjjel zajlott a mentés. A rendõrök, katasztrófavédõk, búvárok, mentõk, a túlélõket kezelõ orvosok munkájához minden segítséget megadunk.”

Dunai hajóbaleset: videón, ahogy a szállodahajó maga alá gyûri a Hableányt

Life.hu2019.05.30, 09:00

Az Idõkép webkamerája rögzítette a tegnap esti hajóbalesetet a Parlamentnél, a Hotel Victoria tetejérõl. A kamera folyamatosan a Parlamentre és a Margit hídra fókuszál.

Heten meghaltak, heten megsérültek, több embert még keresnek

Life.hu2019.05.30, 08:58

Heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó szerda este a fõvárosban, a Dunán a Parlamentnél, és az egyik hajó elsüllyedt. A balesetnek hét könnyû sérültje van, kihûléses tünetekkel vitték õket kórházba. Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott. Nagy erõkkel folyik a mentés, amelybe a rendõrök és a tûzoltók mellett a katonák is bekapcsolódtak, a Duna teljes magyarországi szakaszán.

Megmutatjuk videón a balesetet

Itthon2019.05.30, 07:35

Íme a szerda esti hajókatasztrófáról készült felvétel. Szakértõk bevonásával kezdõdött el a baleset vizsgálata, az õ feladatuk lesz eldönteni, hogy ki vagy mi a felelõs a balesetért.

Megvan a hajókatasztrófában érintett szállodahajó - heten meghaltak, sokan eltûntek

Itthon2019.05.30, 10:42

Heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó szerda este a fõvárosban, a Dunán a Parlamentnél, és az egyik elsüllyedt. A balesetnek hét könnyû sérültje van, õket kihûléses tünetekkel vitték kórházba. Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott. 21 ember eltûnt. Nagy erõkkel folyik a mentés a Duna teljes magyarországi szakaszán, amelybe a rendõrök és a tûzoltók mellett a katonák is bekapcsolódtak. Az erõs sodrás miatt már a fõváros alatti folyószakaszra koncentrálnak a mentésben résztvevõk.

Harmincan meghaltak és kétszázan eltûntek egy kongói kompbalesetben

Nagyvilág2019.05.27, 08:08

A helyi hatóságok szerint elsüllyedt egy hajó egy kongói tóban, melynek következtében harmincan meghaltak és kétszázan eltûntek. 

Több mint egymillió hordó fûtõolajat szállító tartályhajót mentettek ki a Vörös-tengeren

Nagyvilág2019.05.02, 11:14

A szaúdi parti õrség mentett ki egy bajba jutott iráni tartályhajót a Vörös-tenger partján fekvõ Dzsidda kikötõvárosa közelében - jelentette a SPA szaúdi állami hírügynökség csütörtökön.

Hídnak vezette konténerhajóját a részeg kapitány

Nagyvilág2019.02.28, 18:11

Háromszor magasabb volt a véralkoholszintje a megengedettnél annak az orosz kapitánynak, aki Dél-Koreánál hídnak vezette 6000 tonnás konténerhajóját. Csak a szerencsén múlt, hogy a balesetnek nem lett súlyosabb következménye.

Kigyulladt egy komphajó a Balti-tengeren

Nagyvilág2018.10.02, 20:13

Kigyulladt egy litván zászló alatt hajózó komp gépháza a Balti-tengeren kedden. A lángokat viszont rövid idõ alatt eloltották - közölték orosz hírügynökségek a tengeri mentéseket koordináló kalinyingrádi központra hivatkozva.

Közel 90 holttestet találtak a Viktória-tóban a kompbaleset után

Nagyvilág2018.09.21, 10:43

A hatóságok attól tartanak, hogy akár a kétszázat is elérheti a halálos áldozatok száma. Kicsi az esélye annak, hogy a Viktória-tó déli részén történt csütörtöki baleset után még túlélõket találjanak.

Többen eltûntek egy amerikai hajóbaleset után

Nagyvilág2018.09.03, 11:27

Négyen eltûntek, amikor két hajó összeütközött és elsüllyedt a Colorado folyón. Több mint egy tucat ember volt kénytelen elhagyni a hajókat – írja az AP hírügynökség.

Csaknem két tucat diák halt meg egy hajóbalesetben Szudánban

Nagyvilág2018.08.15, 19:14

Legalább 22 gyerek halt meg szerdán egy hajóbalesetben Szudán északi részén - közölték helyi hivatalos források.

21 ember meghalt egy nigériai hajóbalesetben

Nagyvilág2018.08.04, 08:27

Felborult egy hajó Nigéria északnyugaton fekvõ Sokoto államában, 21 ember meghalt.

Többen meghaltak a thaiföldi Phuket szigeténél egy hajóbalesetben

Nagyvilág2018.07.06, 12:10

Huszonhét holttestet emelt ki a vízbõl a thaiföldi haditengerészet Phuket szigeténél, ahol elõzõ nap felborult egy hajó a háborgó tengeren 105 emberrel a fedélzetén. További 29 embert eltûntként tartanak nyilván, az áldozatok többsége kínai turista volt - közölték a hatóságok pénteken.

Felrobbant egy turistahajó, egy nõ meghalt

Nagyvilág2018.07.02, 11:16

Halálos baleset történt a Bahama-szigeteknél, ahol egy hajó kigyulladt. A robbanás után több embert kórházba szállítottak, egyelõre nem tudni, hogy mitõl kapott lángra a hajó.

Összeütközött két hajó a Volgán

Nagyvilág2018.06.12, 14:33

Összeütközött egy katamarán sétahajó egy uszállyal hétfõ este a Volga folyón, Volgográdnál, a balesetben legalább tíz ember életét vesztette, egy pedig eltûnt. A baleset miatt vizsgálat indult, amely megállapította, hogy a hajó kapitánya, - aki maga is életét vesztette a balesetben, - részeg volt a baleset idején.

Kopogást hallottak a felborult hajóból

Nagyvilág2018.03.23, 08:34

Második napja kutatnak búvárok a Malaka-szorosban felborult kotróhajóban rekedt legénység után.

Legalább 15 ember meghalt egy kongói hajóbalesetben

Nagyvilág2018.02.28, 17:04

Legalább 15 ember vízbe fúlt egy hajóbalesetben a Kongói Demokratikus Köztársaságban, emellett a szerencsétlenséget szenvedett hajókaraván mintegy száz utasát eltûntként tartják nyílván a hatóságok, míg néhány tucat túlélõnek sikerült a partra kiúsznia – közölte szerdán a kinshasai közlekedésügyi minisztérium illetékes munkatársa.

32 ember veszett oda az iráni tartályhajó balesetében

Nagyvilág2018.01.14, 14:19

Nincs már esély arra, hogy az egy hete a Kínai-tengeren lángoló iráni olajszállító hajó legénységébõl bárki is életben legyen - jelentette be vasárnap az iráni mentõcsapat szóvivõje az iráni állami televízióban. Nem sokkal késõbb a kínai hírügynökség azt is közölte: a hajó elsüllyedt.

Felborult egy gyerekeket szállító hajó Indiában

Nagyvilág2018.01.13, 14:52

Mumbai partjai mellett borult egy fel egy 40 iskolást szállító hajó – olvasható a BBC-n.

Ökológiai katasztrófa fenyeget a Kelet-kínai-tengeren

Nagyvilág2018.01.08, 15:27

A hamarosan felrobbanó tanker ultrafinom olajat szállít, ami sokkal veszélyesebb a környezetre, mint a nyersolaj. 

Kigyulladt egy olajszállító tanker, 32 tengerész eltûnt

Nagyvilág2018.01.07, 08:42

Összeütközött két tengerjáró hajó a kelet-kínai partoknál, az egyik olajszállító tankeren tûz ütött ki, 32 tengerész eltûnt - jelentette a kínai állami televízió vasárnap.

Tartályhajóval ütközött egy halászhajó a Sárga-tengeren

Nagyvilág2017.12.03, 08:19

Tartályhajóval ütközött, majd felborult egy halászhajó vasárnap a Sárga-tengeren, a balesetben 13-an meghaltak, két ember után még kutatnak - közölte a dél-koreai parti õrség.

Elõzõ
Következõ