hajléktalanok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- Menhely Alapítvány
- Alapítvány
- kékfény
- VIII. kerület
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rekordösszeg gyűlt össze a szerkesztőségek karácsonyi árverésén
Minden korábbinál nagyobb összeg folyt be azon az árverésen, amelyen a Figyelő, a Kreatív, a Pesti Est és az [origo] szerkesztősége licitált a hozzájuk érkezett karácsonyi ajándékokra. Az összegyűlt pénzt hagyományosan a hajléktalanokat segítő Menhely Alapítvány kapta.
Öten fagytak meg Borsodban és Szabolcsban
Néhány nap alatt összesen öt ember vesztette életét a hideg miatt Szabolcs és Borsod megyében. Az áldozatok egyike sem volt hajléktalan, többen is fűtetlen lakásban töltötték az éjszakát. Egy hajléktalanokat gondozó szakember szerint a fagyhalál leginkább azokat fenyegeti, akik az otthontalanság határán, hideg lakásokban élnek.
Milliárdos pénzmosást lepleztek le a rendőrök
Vádemelést javasolt a rendőrség az ellen a bűnszervezet ellen, amely közel 3 milliárd forintos kárt okozott. A bandát azzal gyanúsíthatják, hogy hajléktalanok nevére gazdasági társaságokat alapítottak, majd fiktív alvállalkozói szerződéseket kötöttek fiktív társaságokkal.
- címkék:
- rendőr
- rendőrség
- hajléktalanok
- Címkefelhő »
Életfogytiglant kapott a hajléktalanokat gyilkoló páros
Életfogytiglani börtönbüntetést kapott az a két, hetven év feletti nő, akik Los Angelesben meggyilkoltak két hajléktalant, hogy megszerezzék a rájuk kötött több millió dolláros életbiztosításokat. Az egyik elítélt asszony, és az egyik áldozat is magyar származású.
Másodjára felmentették a rablással vádolt zenészeket
Előbb négy év börtönre ítélte, majd felmentette a bíróság azt a két cigány fiatalembert, akiket hajléktalanok kirablásával vádoltak. A zenészek másfél évet töltötek fogdában egy olyan bűncselekmény vádjával, aminek időpontjára mindkettőjüknek alibije volt.
Pénzen, láthatáson veszekednek az elvált szülők
Mennyibe kerül felnevelni egy gyereket? Ez az egyik alapkérdése annak a vitának, amelyet az elvált apák és anyák folytatnak. Az egyedülálló anyákat tömörítő egyesület meghatározná a tartásdíj minimum összegét, az elvált apák szerint viszont csak a hajléktalanok számát gyarapítják, ha irreális összegek kifizetésére kényszerítik őket. Az új Polgári Törvénykönyv számos ponton változtat a jelenlegi rendszeren, a fő problémákra mégsem ad megoldást.
Elítélték a hajléktalanokat kirabló házaspárt
Tíz, illetve öt év börtönre ítélték a hajléktalanokat fosztogató házaspárt Kaposváron. Tavaly összesen hét hajléktalant fújtak le gázsprével, raboltak ki és bántalmaztak. Egy siketnéma áldozatukat csaknem megvakították.
- címkék:
- Kaposvár
- házaspár
- kékfény
- hajléktalanok
- Címkefelhő »
Tüntetők verekszenek a dús mezőkön túl
A gyerekek többsége szép dolgokat gondol az emberi jogokról: különböző bőrszínű emberek ölelik át a Földet, ismeretlen jótevők segítenek a hajléktalanoknak, dús mezőn játszanak gyerekek, kerekesszékesekkel labdáznak társaik - derül ki az ombudsmani hivatal rajzpályázatából. Bőven akadnak viszont olyan általános iskolások is, akik kevésbé látják vidámnak a helyzetet: az ő képeiken korbácsoló vagy vedelő felnőttek, brutális tüntetők, pártpolitika, punkok és agresszív ficsúrok tűnnek fel.
Könnyen ráfizetnek a parkolókban ügyeskedő hajléktalanok
Nem sértenek szabályt azok a hajléktalanok, akik a budapesti parkolókban pénzt kérnek az épp beálló autósoktól azért, hogy a távollétükben vigyázzanak a kocsira. Hiába tartanak egyes sofőrök attól, hogy a visszautasítással feldühített kéregetők maguk tesznek kárt a járműben, a rendőrség nem tehet semmit. A Nyugati téri hajléktalanok szerint alig lehet keresni ezzel a módszerrel, azt nem árulták el, hogy akkor miért éri meg nekik mégis.
Összeszámolják a hajléktalanokat
Önkéntes számlálóbiztosok segítségével hajléktalan-népszámlálási akció indult szombat este, hogy vasárnapra virradóra összeszámolják a hajléktalan embereket a fővárosban és környékén. Az akció több vidéki városra is kiterjed.
Kórházi potyázás a fagyoskodók reménye
Meleg étel és fűtött szoba reményében próbál a hajléktalanok egy része bejutni a kórházakba, ahonnan néhány nap után saját felelősségükre távoznak. Felvételükre nem nehéz okot találni, betegségük általában több is van. A közkórházaknak ez főleg a téli időszakban jelent gondot, ezért ha tehetik, igyekeznek szabadulni tőlük.
- címkék:
- Egyesület
- kórház
- hajléktalanok
- Címkefelhő »
Amikor felmegy a maligánfok
Zsebesek, kurvák és drogosok miatt panaszkodnak a budapesti aluljárók lakói, és a járókelők is igyekeznek a lehető legkevesebb időt tölteni a föld alatt. Az aluljárókat a késelős akciójáról elhíresült 12 éves romániai fiúhoz hasonló gyerekek és felbujtóik, illegális árusok, esténként begőzölt alakok uralják, pedig valamikor közösségi térnek szánták őket. A fejlesztésükre ugyan születtek már tervek és mindenki akarja a megtisztításukat, de egyelőre maradnak Magyarország szégyenfoltjai.
Ki akarják szorítani a hajléktalanokat Prágából
Prága vezetői külön rendőri osztagot akarnak felállítani, hogy felszámolják a hajléktalanságot a városban - jelentette be Jiri Janecek polgármester-helyettes. A rendőri fellépés célja a hajléktalanok elüldözése Prágából, vagy az, hogy épüljenek be a társadalomba.
- címkék:
- Prága
- hajléktalanok
- osztag
- Címkefelhő »
Teltháznál szék jut a hajléktalanoknak
Egyre több hajléktalan keresi fel a szállókat a folyamatos hideg miatt. A Vöröskereszt Madridi utcai szállójában teltház van, de nem szorul ki a menhelyről senki, ha ágy nincs, akkor is leültetik valahová a bekéredzkedőket. Igaz, akad olyan hajléktalan is, aki annyira fél a tetvesedéstől, hogy inkább kint fagyoskodik.
Hajléktalanokat rabolt ki egy házaspár
Hajléktalanok kirablásával gyanúsítanak egy házaspárt Kaposváron. A házaspár módszere az volt, hogy a kiszemelt hajléktalanokat nagy mennyiségű könnygázzal lefújták, megverték, majd elvitték az értékeiket.
Jótékony raszták a hajléktalanokért
A lassan tíz éve működő Dreadslukk reggae-zenei portál és a Fedél Nélkül hajléktalanújság közösen hívta életre immáron másodszor a Jótékonysági Reggae Soundsystem bulit. Szombaton a Nyugati Pályaudvar épületében lévő Cocodrillben a belépő konzerv vagy ruha. A zenéről többek között a PASO Soundsystem és a Love Alliance csapat gondoskodik.
- címkék:
- Love Alliance
- buli
- hajléktalanok
- zene
- Címkefelhő »
Automatákkal szorítanák ki a kéregetőket Pécsett
Egy pécsi, hajléktalanokkal foglalkozó szervezet attól tart, hogy néhány év múlva ellephetik a külföldi kéregetők Pécs belvárosát. Ezt megelőzendő kampányt akarnak indítani, és arra biztatnák az embereket, hogy a koldusok helyett a társadalmi szervezeteknek adják az adományokat. Felmerült az az ötlet is, hogy a belvárosban felállított automatákba lehetne az adományokat dobni.
Netkávézókba húzódnak a japán hajléktalanok
Több mint ötezren vannak, a japán nagyvárosokban élnek, saját lakás híján internetkávézókban töltik az idejüket, és úgy hívják őket, netcafé-menekültek. Megjelenésüket mind többen tekintik a szegények és gazdagok közötti szakadék mélyülésének jeleként Japánban. Pedig nem ú jkeletű a jelenség - Japánban körülbelül 18 ezren élnek az utcákon, zömük a kilencvenes évekbeli gazdasági recesszió áldozata.
Lelakott senkiföldjévé lett a Hajógyári-sziget
Húsz éve alig nyúltak hozzá a Hajógyári-sziget közparkjaihoz, miközben többféle rendezvény, illegális szemetelők, vandálok és hajléktalanok is rombolják Budapest egyik legnagyobb zöldterületét. A fővárosi önkormányzatnak se pénze, se ötlete nincs a fejlesztésre, csak azt tudják biztosan, hogy nem akarják őrizni a szigetet. A kerület szeretne hatóságként fellépni, de még nincs hozzá jogosítványa.
Rabszolgasors határán egyensúlyoznak a savanyúréti csicskák
Kirívónak számít a mélykúti rabszolgák esete, de folyamatosan előfordulnak Magyarországon hasonló ügyek. Főleg a hajléktalanok vannnak kitéve annak, hogy rabszolga-helyzetbe keverednek alkalmi munkát vállalva. Egy mélykúti információ alapján Ercsiben keresett mai kényszermunkásokat az [origo], de csak csicskákra bukkant a Savanyúréten. A házaknál kevés pénzért vagy ingyen, ellátásért és élelemért feketén ajánlott munka gyakran maga is rabszolgaságot takar, de a szakember szerint bizonyos tekintetben még a hivatalos közmunkával kapcsolatban is felmerülhet a kényszermunka gyanúja.
Hőhullám gyilkolja a hajléktalanokat Indiában
Hőhullám sújtja India északi részét és Pakisztán egyes vidékeit. A sivatagi eredetű forró légáramlatok okozta átmeneti felmelegedés több mint 120 ember halálát okozta a két országban a múlt hét óta.
- címkék:
- India
- Pakisztán
- kékfény
- hajléktalanok
- Címkefelhő »
Megutaztatták a kezelés előtt a hajléktalant
Annak ellenére nehezíti a hajléktalanok ellátását a vizitdíj rendelet, hogy a fedél nélkül élők elvben mentesülnek a díjfizetés alól - állítja több, a hajléktalan-ellátással foglalkozó szakember. A hajléktalanok csak akkor mentesülnek a 300 forint megfizetése alól, ha speciálisan az ő ellátásukkal foglalkozó orvost keresik fel. Így fordulhatott elő az, hogy egy szegedi kórház a fővárosba küldött beutalóért egy hajléktalant, aki miután oda-vissza megtette a távot, ingyen feküdhetett be a kórházba.
Fejtörést okozott a hajléktalanok vizitdíja
A kisebb problémák ellenére zökkenőmentesen zajlott a vizitdíj bevezetésének első napja. Az orvosok számára az okozta a legnagyobb dilemmát, hogy a cukor- és rákbetegektől csak az alapbetegségükkel kapcsolatos kezelésekkor vagy más alkalommal is szedhetnek-e vizitdíjat. Hiba csúszott a vizitdíjról szóló kormányzati tájékoztatóba is.
- címkék:
- hajléktalanok
- vizitdíj
- rákbeteg
- Címkefelhő »
Másfél év fogda után kezdik újra két fiatal perét
Szabadlábra helyezték szerdán azt a két fiatalembert, akiket korábban négy évre ítéltek el azért, mert állítólag hajléktalanokat raboltak ki. A másodfokon eljáró bíróság azonban nem találta bizonyítottnak a vádat, ezért a másfél éve előzetesben lévő fiatalemberek ügyében új bírósági eljárás indul. A védők már korábban is úgy látták, hogy az elsőfokú bíróság nem járt el körültekintően.
Bódéjában égett össze egy hajléktalan
- címkék:
- Csepel
- bódé
- hajléktalanok
- tűzoltók
- Címkefelhő »
Készülhetnek a városba az erdők lakói
Közösen keres lakást vagy közösségi szállást az erdei kunyhókban élő hajléktalanoknak az erdészet, a minisztérium és a szociális munkások. A törvénytelenül állított viskókat ugyanis akár már most bontani lehetne, az erdészet azonban áprilisig haladékot adott. A kormány személyre szabott segítséggel próbál alternatívát kínálni a hajléktalanoknak, ezt azonban nem mindenki fogadja el.
Megégett két hajléktalan férfi
- címkék:
- rendőrség
- hajléktalanok
- Békéscsaba
- Címkefelhő »
Piros sátrakkal küzdenek fedélért a francia hajléktalanok
Sikert aratott az a franciaországi kampány, amelynek keretében hajléktalanok százait költöztették egy előkelő párizsi negyedben felállított piros sátrakba. A hajléktalanok segítésén munkálkodó Don Quijote-kampány nyomán most a lakhatás jogának törvénybe foglalását fontolgatja a francia kormány. Az akció azonban nem állt meg Párizsban: számos francia város után a héten már Barcelonában is építik a piros sátrakat.
Szedi áldozatait Indiában a szokatlan hideg
Legkevesebb nyolcvan ember vesztette életét a héten India északi és keleti területein a szokatlanul hideg idő miatt. A hajléktalanok számára tűzifát biztosítottak, az iskolákat és kollégiumokat pedig bezárták.
- címkék:
- India
- hideg idő
- hajléktalanok
- tűzifa
- Címkefelhő »
Álkoldusokat követtek a tévések
Télen, amikor sokan fagynak meg az utcákon, gyakran téma a hajléktalanok sorsa. Most két férfi önként vállalta az utcai létet, hogy filmet készíthessenek a hajléktalanok mindennapjairól - ma este 11-kor lesz a Házon kívül adásában.
- címkék:
- hajléktalanok
- tévés
- Címkefelhő »
Fantomcégekről számolt be Budapestről az ARD
Budapesti riportban számolt be az ARD német közszolgálati televízió hétfőn késő este arról a korábban a nap folyamán egy magyar internetes honlapon már megjelent hírről, hogy Magyarországon hajléktalanok fantomcégek vezetői lettek, miután nevüket adták olyan, valójában nem létező cégek alapításához, amelyek számlájára összesen mintegy másfél milliárd forint folyt be.
Hajléktalanjaikkal tüntetnek a triesztiek
Az utcabútorok visszahelyezését követelik a triesztiek. A padokat karácsony közeledtével szedette össze a városvezetés, mert úgy gondolták, hogy az ünnepre készülődő város képébe nem illenek bele a padon időző hajléktalanok.
A hajléktalanokért virrasztottak a Nyugatinál
Kartonlapokkal és takarókkal felszerelkezett fiatal aktivisták csatlakoztak péntek éjjel a Nyugati téri aluljáró hajléktalanjaihoz, hogy virrasztással hívják fel a járókelők figyelmét a fedél nélkül élők helyzetére. Bosszankodó és táncoló hajléktalanok, öltönyös miniszter, ingyensapkáért sorba álló család, édességet kínáló kisgyerek és értetlen bámészkodók váltották egymást a metró kijáratánál a Szolidaritás Éjszakáján.
Hajléktalanok kedvenc szállóját zárják be
Több mint húsz budapesti hajléktalanellátó intézményt fenyeget a bezárás veszélye tisztázatlan jogi helyzetük miatt. Az Otthon a Világ Peremén elnevezésű szociális otthonban már csomagolnak a lakók, december 15-éig kell kiüríteni az egész épületet. A költözködő hajléktalanok nem a barátságos, tágas szobáikat sajnálják leginkább, hanem azt, hogy szétszakad a közösség, amelyben szinte családként éltek.
Rejtélyes jótevő küld pénzt hajléktalanoknak
Harminc darab kétezrest küldött egy ismeretlen feladó az egyik budapesti biciklisfutár-szolgálatnak. A pénzen kívül a borítékban ott volt a használati utasítás is: a pénzt osszák szét a hajléktalanok között.
- címkék:
- hajléktalanok
- boríték
- feladó
- Címkefelhő »
Mégsem szűnik meg a hajléktalanok fürdője
Kedd estétől ismét fogadja a hajléktalanokat az ÁNTSZ által működtetett Gyáli úti fürdő, ahol a tisztálkodás mellett a hajléktalanok igazolást kaphatnak arról, hogy nem rühesek vagy tetvesek. Utóbbi azért is fontos, mert sok szállóban elvárják tőlük, hogy felmutassák ezt az igazolást. A közfürdő egy héttel ezelőtt bezárt, mert üzemeltetője úgy látta, a jövőben nincs pénz működtetésére.
Nemcsak a fagy miatt aggódhatnak a hajléktalanok
Bár a hidegre felkészültek a hajléktalanokat ellátó szervezetek, a szabályozatlanság nehezíti a munkájukat, és úgy néz ki, jövőre csökken a pénzügyi támogatásuk. Emellett az egészségügyi reform is hátrányosan érintheti a hajléktalanokat. Igaz, az életmentő műtétek továbbra is ingyenesek lesznek, de arról még nincs döntés: a kórházi kezelés fizetős lesz-e azoknak, akiknek nincs semmijük.
Az USA fejére nőhetnek a vidéki hajléktalanok
Dollármilliárdokat öl az amerikai kormány a nagyvárosi hajléktalanság enyhítésébe, miközben a programokból kimaradó kisebb településeken egyre súlyosabb a hajlék nélkül élők helyzete. A szakértők szerint a kisvárosokat sokkal inkább sújtják a gazdasági problémák, így a hajléktalanság elharapózása is fenyegetőbb, mégsem kapnak elég figyelmet ezek a települések.
- címkék:
- USA
- kisváros
- hajlék
- hajléktalanok
- Times
- Címkefelhő »
Fertőtlenítik tüntetés után a Kossuth teret
Ha véget ér a tüntetés, fertőtleníteni fogják a Kossuth teret, és a földet is cserélhetik néhány helyen - mondta az [origo]-nak a budapesti tiszti főorvos. A teret egyébként rendben tartják a tüntetők, a közterület-fenntartók szerint a gondot inkább az okozza, hogy az ingyen ételért érkező hajléktalanok közül többen a bokrokat használják vécének.
Unalmas, de biztos pont a befogadó falu
A Heves megyei Tarnabod mintájára további száz településre terveznek hajléktalanokat költöztetni. Az első befogadó faluba jól beilleszkedtek a másfél évvel ezelőtt érkezett hajléktalanok, és a település is fejlődésnek indult: nemrég adtak át egy elektronikai bontóüzemet, és készül az új óvoda is. Az új lakók örülnek, hogy végre van egy biztos pont az életükben, bár egyre inkább keveslik a munkájukért járó fizetséget, és néhányan unják a falusi életet is.
Fullextrás autókat vetettek a hajléktalanokkal
Bevált módszernek tűnik továbbra is, hogy hajléktalanokkal, más rossz körülmények között élő emberekkel vásároltatnak hitelre autót bűnöző csoportok. Nyíregyházán a napokban lepleztek le egy ilyen társaságot, Kecskeméten pedig most zárták le a nyomozást vádemelési javaslattal egy hasonló ügyben. A károk megtérülését nehezíti, hogy az autókat sokszor eladják külföldre.
Alkonyzóna: Az utca poétái
Az Alkonyzóna című antológia három hajléktalan szerzője (Marczelli Gábor, Káliz Endre és Sárközi László) többek között arról számolt be, hogy diplomával is könnyű az utcára kerülni, de legalább a lányok buknak a villoni vénával rendelkező hajléktalanokra. A három író derűsnek látja a jövőt, bár abban mindhárman egyetértenek, hogy ha egyszer valaki hajléktalanná lesz, akkor nagyon nehéz visszakapaszkodni.
Vasfűrésszel védik a hajléktalanok jogait
Vasfűrésszel kel egy civil csoport a hajléktalanok védelmére, miután több önkormányzat is kovácsolt vaskarfát szereltetett fel köztéri padokra, hogy így akadályozza meg, hogy a fedél nélküliek odafeküdjenek. A rongálás megosztja a civileket, noha a céllal egyetértenek. Horváth Csaba, az érintett kerület polgármestere pedig rendet és jobb szociális ellátást szeretne - párhuzamosan.
Életbiztosításokért gázolt két magyar nő Los Angelesben
Két idős nő hajléktalanokat gázolt halálra az egyesült államokbeli Los Angelesben, miután előzőleg összebarátkozott velük és olyan életbiztosítás megkötésére bírta rá a szerencsétleneket, amelynek ők voltak a kedvezményezettjei. Az egyik gyanúsított és az egyik áldozat magyar származású.