hajléktalanok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- Menhely Alapítvány
- Alapítvány
- kékfény
- VIII. kerület
- legfrissebb
- legrégebbi
Visszatért a Demszky szemét bántó Lada
Valótlanul állította a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén Demszky Gábor főpolgármester, hogy a főváros hajléktalan ellátó intézményének anyagi támogatással és segítségével rendeződött annak a két hajléktalan nőnek a helyzete, akik egy Váci út mellett parkoló Ladában húzták meg magukat. Demszky a Ladát el akarta szállíttatni, mert mint utólag megjegyezte, "senki nem akarja bádogvárossá változtatni Budapestet". A Lada most visszatért.
"Embertelen dolognak nevezik majd" - hajléktalanmentes zóna a XI. kerületben
Kétséges, hogy jogilag megalapozott-e, megalázónak érzik az érintettek, de még néhány olyan ember is, akinek elvileg kedvez, ráadásul a Máltai Szeretszolgálat sem hallott róla, pedig állítólag ők jelentik a biztosítékot arra, hogy humánus lesz az eljárás - így áll a XI. kerületi önkormányzat legújabb ötlete, amellyel kitiltanák a kerület egyes részeiről a hajléktalanokat. A hajléktalanok azt mondják, a dolog megoldhatatlan, mert olyanok, mint a bumeráng, úgyis visszatérnek. Egy korábban Demszky Gábor főpolgármester lábát is begipszelő, ma már utcán élő műtős szerint enélkül is állandóan zaklatják őket.
Kutyáik miatt piszkálják a Ladában élő nőket
A főpolgármester után egy állami hivatalnak szúrt szemet az a két hajléktalan nő, akik egy XIII. kerületben parkoló Lada Szamarában laknak. Állatkínzás miatt bejelentést tett ellenük a rendőrségen a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, amely akár 150 ezer forint állatvédelmi bírságot is kiszabhat rájuk. A két asszony három kutyával lakik az autóban, de egy állatvédő szervezet szerint előbb gondoskodnak a kutyákról, mint magukról.
Vagyonőrök terelgetik a hajléktalanokat Budafokon
Vagyonőrök segítségével próbálja Budafok önkormányzata megregulázni a kerületben élő hajléktalanokat, mivel szerintük a rendőrségre nem számíthatnak. A cég azt állítja, hogy csak a szóbeli figyelmeztetésig megy el, jogvédők szerint viszont már önmagában a vagyonvédelmi cég alkalmazása is aggályos. Nem ez az első budapesti kerület, ahol ezzel a vitatott módszerrel akarják rendezni a hajléktalanproblémát.
- címkék:
- hajléktalanok
- emberi jogok
- Címkefelhő »
Ingyen repjegyekkel szabadulna New York a hajléktalanoktól
New York városvezetése úgy próbál szabadulni a hajléktalanoktól, hogy egy útra szóló repülő-, vonat- és buszjegyeket vásárol nekik a világ bármely pontjára, ahová csak kérik. A 2007-ben indult program eddigi két éve alatt már 550 család hagyta el a várost az ingyenjegyekkel. A program szervezői szerint a városnak megéri a hajléktalanok elutaztatása, mert a jegyek olcsóbbak, mint a családok ellátása a menedékhelyeken.
Megvédte az ombudsman a hajléktalanokat az OEP-pel szemben
Levélben válaszolt Szabó Máté ombudsman az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak, ami ki akarja zárni a hajléktalanokat az egészségügyi ellátásból. Szabó szerint ez összeegyeztethetetlen az alapjogokkal, és a vége a "legcsekélyebb érdekérvényesítő képességgel sem rendelkező csoport kirekesztése" lenne.
- címkék:
- Szabó Máté
- hajléktalanok
- OEP
- Címkefelhő »
Megkerülné a Földet a lengyel hajléktalanok hajója
Két tucat lengyel hajléktalan különös terven dolgozik egy Varsó melletti, korábban traktorgyárként funkcionáló szociális otthonban. Azt tervezik, hogy a saját maguk által épített hajón vitorlázzák körbe a Földet.
Hajléktalantúra csöves idegenvezetővel
Hajléktalantúrák indulnak Hollandiában, Utrechtben városában, hajdani fedél nélküliek lesz a túravezetők.
Üveggyűjtögető hajléktalanokon élősködött egy férfi
Üvegek gyűjtögetésére kényszerített hajléktalanokat a főváros XIX. kerületében egy férfi. Az esetre akkor derült fény, amikor az egyik hajléktalan kórházba került, mert úgy megverte a férfi.
- címkék:
- Budapest
- kékfény
- hajléktalanok
- Címkefelhő »