haj

címke rss

Végre megszülethet az őszülés ellenszere

Life.hu2023.04.22, 14:27

A New York-i Egyetem Grossman Orvostudományi Iskolájának kutatói úgy vélik, végre leképezték az őszülés mechanizmusát, ami lehetővé teszi olyan kezelések kifejlesztését, amelyek visszafordítják vagy megállítják a folyamatot.

Kiderült, miért őszülünk

Tudomány2023.04.20, 15:03

A kutatók úgy vélik, megtalálták az őszülés mechanizmusát, így a jövőben ki lehet fejleszteni olyan kezeléseket, amelyek segítenek visszafordítani vagy feltartóztatni a folyamatot - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása.

Így változtatta meg külsejét Zimány Linda - kép

Tévé2023.03.28, 14:28

Zimány Lindának szinte a védjegyévé vált hosszú, szőke haja, most azonban úgy döntött, hogy megválik tőle, így egy sokkal rövidebb fazonra váltott. A modell először csak kicsit vágatott az aljából, majd egész rövidre vágatta, ami sokak szerint nagyon jól áll neki. Legutóbbi fotója alatt nem győzik dicsérni a stílusváltását, bár egy korábbi bejegyzésben már elárulta, hogy ezt a long bob fazont nem igazán érzi testhezállónak, mert sokat kell vele bajlódnia.

Elképesztő változás történt Péter Szabó Szilviával - kép

Tévé2023.03.22, 14:37

Péter Szabó Szilvia a napokban mutatta meg közösségi oldalán, hogy milyen drasztikus lépésre szánta el magát a külsejét illetően. A követők és ismerősök nem győzik dícsérni az énekesnő megújult énjét, aki nagyon örül az elismerő szavaknak.

Egy fiatal férfivel összebújva fotózták Köllő Babettet - kép

Tévé2023.02.07, 10:01

A TV2 műsorvezetője egy fiatal férfivel összebújva fotózkodott, ezt büszkén mutatta meg követőinek is a közösségi oldalain. Természetesen semmi sem történt közöttük, ugyanis a képen lévő férfi Köllő Babett fodrásza, aki épp a műsorvezető frizuráját igazította. A közös fotókon látszik, hogy a műsorvezető nagyon hálás fodrászának, hogy mindig segíti a megújulásban, ő pedig elégedetten távozhat a szalonból.

Szétszedik a kommentelők Berki Mazsit: póthajjal reklámozza a hajvitamint?

Life.hu2023.01.30, 14:55

Berki Mazsi saját maga árulta el, hogy póthajat visel, így követői is tisztában vannak ezzel a ténnyel. Éppen ezért akasztott ki pár embert, hogy az özvegy édesanya hajvitamint reklámoz.

Szemgolyópiercing, díszes hónaljszőr, csálé fogak - bizarr divathóbortok a nagyvilágból

Life.hu2023.01.28, 21:41

Nincs új a nap alatt: a többség által furának tartott szépségtrendek mindig is születtek és a jövőben is kialakulnak majd. Most az elmúlt évtized szokatlan önkifejezési formáit gyűjtöttük össze, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Zámbó Krisztián elárulta, mi történt apja hajkoronájával a halála után

Life.hu2023.01.04, 14:23

Több mint két évtizede távozott az élők sorából Zámbó Jimmy. Hogy mi lett az ikonikusnak számító hajkoronájával a halála után, most kiderült.

Stifler mamája a szeretője édesanyjától kért tanácsot azután, hogy ágyba bújt a fiúval (18+)

Life.hu2022.12.17, 20:53

Jennifer Coolidge sokak számára az Amerikai pitéből lehet ismerős, hiszen ő alakította Stifler mamáját, akiről a mai napig azt állítják, hogy a leghíresebb MILF a világon.

Miért őszülünk és mit tehetünk ellene?

Life.hu2022.12.10, 20:40

Valaki már a húszas évei közepén elkezd őszülni, míg másnak majdnem ötvenévesen is alig akad pár szürke hajszála. Egyáltalán miért őszülünk és tehetünk-e bármit ez ellen?