hagyományok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- szokások
- magazin
- karácsony
- Magyarország
- kultúra
- legfrissebb
- legrégebbi
Amint felfogjuk, hogy a saját kezünkben van a sorsunk, akkor kezdjük csak igazán élni az életünket
Gyerekként a két kezem tíz ujja nem volt elég arra, hogy megszámoljam, hány olyan étel létezik, amit letuszkolni sem tudnának a torkomon. Nem szerettem a rizst vagy az orsótésztát, keresztet vetettem, ha megláttam a lecsót, a nyúlhústól kiszaladtam a világból, és nem ismertem más zöldséget a paradicsomon kívül. Az ember ízlése azonban folyamatosan változik, és felnőve megszeret olyan dolgokat is, melyektől egykor talán undorodott.
Van, ahol a nők teszik meg az első lépést a szerelem ünnepén
Szereted a Valentin-napot, de úgy érzed, hiányzik belőle valami, amitől igazán különleges lehetne? Most összegyűjtöttünk néhány kultúrát, ahol mások a szokások a szerelem napján, nézz körbe, hátha találsz olyat, amit idén te is megvalósítanál!
“Még egy majom is szórakoztatóbb, mint egy férfi!” - állították a XIX. századi szinglik
A szingliség nem a 21. század „betegsége", a letűnt korok asszonyai is gyakran választották az önállóságot, még akkor is, ha a társadalom emiatt furcsán nézett rájuk.
Maskarák, munkatilalom és szánkózás - így ünneplik a farsangot más országokban
A farsang a mulatságok, bálok és a finom falatok időszaka nálunk. Ilyenkor fánkot sütünk, maskarába bújunk és vidámsággal próbáljuk elűzni a tél zordságát. De vajon hogyan ünnepelnek a világ többi részén?
- címkék:
- farsang
- magazin
- szokások
- hagyományok
- Címkefelhő »
Mezőkövesden még a piros tojás sem piros
Az egyetlen hely, ahol még vízzel locsolkodnak
A húsvéti hagyományok eltűnőben lévő kulturális értékeink közé tartoznak, ám Hollókőn ezeken a napokon megtalálható mindaz, ami a magyar húsvéti ünnepkört jellemzi. Itt még nem kölnivel, hanem vízzel locsolnak a fiatalok. Hímes tojás, magyar sonka, locsolóversek, vízsugár elől visítva menekülő lányok, és színes forgatag jellemzi az eseménysorozatot.
Lángnyelvek formájában áradt ki Pünkösd kegyelme
A pünkösd ünnepéhez több bibliai hagyomány kapcsolódik, amelyet a keresztény egyházak világszerte megünnepelnek. Az újszövetségi Apostolok Cselekedeteiben írtak szerint pünkösdkor a Szentlélek áradt ki Jézus követőire.