Hagyó Miklós
címke rss- kapcsolódó címkék:
- BKV
- Budapest
- BKV-ügy
- BKV-botrány
- Demszky Gábor
- legfrissebb
- legrégebbi
Hátrább kerülhet Hagyó az MSZP listáján
Hagyó Miklós, korábbi főpolgármester-helyettest hátrébb sorolhatják az MSZP fővárosi listáján - írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszabadság. A lap szerint Hagyó a jelenlegi harmadik helyről a lista a hatodik-hetedik helyére kerülhet. A szocialisták budapesti elnöke szerint nem érkezett hivatalos megkeresés arra nézve, hogy Hagyót hátrasorolják.
Meghagyná Hagyó listás helyét a fővárosi MSZP
Megtarthatja harmadik helyét az MSZP fővárosi listáján Hagyó Miklós, korábbi főpolgármester-helyettes, akiről nemrég felmerült, hogy hátrébb sorolhatják a listán - értesült az MTI. Az illetékes szocialista testületek hétfő este üléseztek, és senki nem kezdeményezte Hagyó helyének módosítását. Arról is döntöttek, hogy Hetyei László marad a képviselőjelölt a XV. kerületben, bár lenne nála ismertebb induló.
Az MSZP-t is érdeklik Hagyó BKV-s döntései
Terhelő vallomást tett Hagyó Miklós korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettesre Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója - állítja az ATV. A rendőrség és az Antal Attila védelmét ellátó ügyvédi iroda nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Az [origo]-nak a fővárosi MSZP egyik vezetője azt mondta: folyamatosan egyeztetnek Hagyóval, többek között arra kíváncsiak milyen szerepe volt a politikusnak az ügyben.
Visszalépésre kéri Hagyót a fővárosi MSZP
Az MSZP budapesti elnöksége arra kéri a BKV-botrány miatt szorult helyzetbe került Hagyó Miklóst, hogy mondjon le egyéni jelöltségéről, listás helyéről és fővárosi közgyűlési tagságáról is. A Budapest egyik legbefolyásosabb szocialista politikusaként számon tartott, mostanra azonban a párt számára teherré váló Hagyó így egyszerre bukhat el mindent, amit az elmúlt néhány évben felépített. Hagyó gondolkodási időt kapott, egyik párttársa szerint a listás helyről vonakodik lemondani.
- címkék:
- Hagyó Miklós
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »
Még rágódik a visszalépésen Hagyó
Hagyó Miklós egyelőre nem mondott se igent, se nemet a fővárosi szocialisták kérésére, hogy lépjen vissza a jelöltségtől és mondjon le közgyűlési mandátumáról. A korábbi főpolgármester-helyettes csak annyit közölt: tiszta a lelkiismerete, és a döntés előtt egyeztetni akar a XII. kerületi szervezettel, amelyet ő vezet. A kerületi alelnök máris jelezte: ők kiállnak Hagyó mellett.
Hagyó Miklós miatt ülésezik az MSZP
Az MSZP fővárosi vezetői rendkívüli ülést tartanak Hagyó Miklós miatt hétfőn reggel, az MTI szerint felkérik a párt fővárosi választási listájának elején szereplő politikust, hogy mondjon le a képviselő-jelöltségéről. Az atv.hu szerint a hétvégén a BKV egykori vezérigazgatója, a BKV-ügyben gyanúsított Antal Attila terhelő vallomást tett Hagyóra, aki korábban a BKV-ért is felelős főpolgármester-helyettes volt.
Demszky tovább nyűvi 26 éves autóját - fővárosi képviselői vagyonbevallások
Demszky Gábor főpolgármester nem cserélte még le 26 éves autóját, de több mint egymillió forintot törlesztett adósságaiból 2009-ben annak ellenére, hogy a fizetése csökkent. Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője tavaly hozzájutott egy óbudai családi ház feléhez, és öntudatosan kiírta vagyonnyilatkozatában, hogy köztartozása "természetesen" nincs. Nem sikerült javítania anyagi helyzetén annak a nincstelen fővárosi fideszesnek, akinek bevallása szerint egyáltalán semmilyen tulajdona sincs.
Alkudozik az ügyészséggel a BKV korábbi vezére
Ügyvédje szerint egyelőre nem kötött vádalkut, de tárgyal az ügyészséggel Balogh Zsolt, a BKV korábbi vezérigazgató-helyettese. Baloghról korábban meg nem erősített hírek jelentek meg, amelyek szerint hajlandó terhelő vallomást tenni Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettesre a BKV végkielégítései és szerződései miatt folyó nyomozásban. Hagyót emiatt kérték visszalépésre a budapesti szocialisták.
Hagyó meghajolt az MSZP ultimátuma előtt
Teljesíti a fővárosi MSZP kérését a BKV-botrány miatt szorult helyzetbe került Hagyó Miklós: nem indul egyéni jelöltként a választáson, lemond a budapesti listán elfoglalt harmadik helyéről és közgyűlési mandátumáról is. Hagyó az ellene szóló állítólagos terhelő vallomásokról szóló sajtóhírekre nem akart reagálni, és a tisztességét bizonygatta. Most már csak parlamenti mandátuma marad meg, ami mentelmi jogot biztosít számára a választásokig.
- címkék:
- Hagyó Miklós
- választás 2010
- MSZP
- Címkefelhő »
Katona Tamás indulhat Hagyó helyett egyéni jelöltként
Katona Tamás pénzügyi államtitkárt, a KSH volt elnökét indítja az MSZP a kedden visszalépett Hagyó Miklós helyett egyéni jelöltként a kiszivárgott információk szerint. A XII. kerületnek a napokban kell döntenie Hagyó utódjáról, de névtelen szocialista politikusoktól az MTI úgy tudja, Katonára esett a választás.