Hagyó Miklós
címke rss- kapcsolódó címkék:
- BKV
- Budapest
- BKV-ügy
- BKV-botrány
- Demszky Gábor
- legfrissebb
- legrégebbi
Egységes budapesti bérletet vezetne be a főváros
Januártól egységes bérletet vezetnének be Budapesten, ami a BKV, a MÁV és a Volánbusz összes járatára érvényes lenne. A Főpolgármesteri kabinet hétfőn támogatta Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes javaslatát, a végső döntést a Fővárosi Közgyűlés hozza meg. Az egységes bérlet majdnem 8 százalékkal lesz drágább a jelenlegi BKV-bérletnél.
Indul a rövidített koriszezon a városligeti műjégpályán
Döntően uniós forrásból jövőre megkezdődhet a több mint 80 éves műemléki jellegű városligeti műjégpálya XXI. századi színvonalú rekonstrukciója, a létesítményben 2010-től nyáron csónakázni, télen pedig a jelenleginél jóval nagyobb jégfelületen lehet korcsolyázni - mondta Hagyó Miklós a korszerűsítést megelőző utolsó jégszezon péntek délutáni megnyitóján.
- címkék:
- Hagyó Miklós
- Címkefelhő »
Infláció felett emelkednek a fővárosi díjak
Az idén is infláció feletti jövő évi közszolgáltatási díjemelésekről tárgyal Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesek előterjesztésében kedden a Főpolgármesteri Kabinet, a díjemelési javaslatokról jövő szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés.
Piranhával is szennyezték már a parkokat
Összetaposva dobják a kukába a műanyag palackokat, ne lopják el a virágokat, a parkok tavaiból ne halásszák ki a halakat, és ne telepítsenek helyettük piranhákat - a budapesti közparkokat gondozó cég szerint már az is óriási segítség lenne, ha ezekre figyelnének a fővárosiak. A közparkok lerobbantsága évek óta probléma, a fenntartó cég szerint a kevés pénz nagy része a vandálok utáni takarításra megy el.
- címkék:
- Hagyó Miklós
- Budapest
- közpark
- Főkert
- Címkefelhő »
400 millióból kamerázzák be a fővárosi aluljárókat
Tizenöt fővárosi aluljáróba telepítenek a következő három évben térfigyelő kamerákat - jelentette be Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. A rendszer 400 millióba, az üzemeltetés pedig évente több tízmillió forintba kerül.
Menesztették a Főkert vezérigazgatóját
Leváltották posztjáról Kocsis Lászlót, a főváros kertészeti cége, a Főkert Zrt. vezetőjét, aki 15 éve vezette a társaságot. A döntést indoklás nélkül hozta meg a gazdasági bizottság. Névtelenül nyilatkozó képviselők szerint a városházán a parkok takarítása miatt telt be a pohár, de a döntésnek köze van ahhoz is, hogy a menedzsment gyakorlatilag privatizálta a cég egyik leányvállalatát.
Valószínüleg nem lesznek műdugók nyáron
A városházát is megosztotta a júliusra tevezett mesterséges dugók ötlete: az egyik főpolgármester-helyettes támogatja az elképzelést, a másik viszont ellenzi, akárcsak a XI. kerület szocialista polgármestere. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szerint nem valószínű, hogy idén nyáron megvalósul a terv.
Július 20-án kezdődik el a Margit híd felújítása
A tervek szerint nyár közepén kezdik a Margit híd rekonstrukcióját, augusztustól a híd egyik felét le is zárják a munkák miatt - jelentette be a fővárosi önkormányzat. A hidat legkorábban jövő augusztusban nyitják meg újra. Mivel a költségvetés 2007-es árakkal tervez, és a tender eredménye még nem ismert, előfordulhat, hogy jelentősen megnőnek a költségek.
Demszky szerint bármennyit megér a Margit híd
Demszky Gábor főpolgármester tagadta, helyettesének irodája szerint azonban van rá esély, hogy akár a tervezett összeg másfélszeresébe kerüljön a Margit híd még el sem kezdődött felújítása. A 2007-es, többször kiegészített költségkalkuláció elavult, de a beruházás végleges ára csak akkor derül ki, ha felbontják a kivitelezői pályázatokat. Demszky szerint kerül, amibe kerül, júliusban megkezdik a felújítást.
Demszky befejezte a Szabadság híd felújítását
Demszky Gábor és Hagyó Miklós, Budapest vezetői felkapcsolták a felújított Szabadság híd díszkivilágítását csütörtök alkonyatkor. A két év alatt megszépített híd szombaton a gyalogosoké, vasárnaptól kezdve pedig az autóforgalomé. Azonban az autósoknak nem feltétlen lesz jó útvonal a híd, hisz a Kálvin téren még csak az egyik irányba lehet majd áthajtani a 4-es metró építése miatt.