Hadházy Ákos

címke rss

Hadházy Ákos kimondta: megrendszabályozná a neki nem tetsző médiumokat

Itthon2018.07.17, 17:51

A politikus sajtótájékoztatót tartott a Nemzeti Választási Bizottság épületénél, ahol bejelentette, népszavazást kezdeményez a neki nem tetsző sajtótermékek megrendszabályozásáért. Kiderült, a honatya listázza a meg nem tűrt médiumokat, amelyen az Origo első helyen szerepel. Az akció üzenete nagyon rossz, de legalább nyilvánvalóvá vált: Hadházy sajátosan értelmezi a demokrácia fogalmát, egészen az 50-es évekhez nyúlna vissza céljainak megvalósításához. A "demokratikus" ellenzék képviselője kivillantotta foga fehérjét.

Hadházy Ákos kiállt Soros Györgyék kedvenc feminista rockbandája mellett

Itthon2018.07.16, 14:27

Az nyerte el az LMP-ből kilépő politikus tetszését, hogy a feminista együttes tagjai az egész világot felháborítva félbeszakították a vb-döntőt. Az akció népszerűtlensége ellenére jó érzékkel a közösségi oldalán köszönte meg a Soros György által közvetetten támogatott lánybandának a pályára rohanását, akik szerinte „megérdemlik a tiszteletünket és a figyelmünket is”. Ellenzéki politizálás legújabb fejezet. 

Az LMP blogja Hadházyt sejti „a párt ellen indult lejárató kampány” mögött

Itthon2018.07.10, 17:25

„Az elvesztett választás után ez a korábban elnyomott konfliktus robbant ki újult erővel, némelyek elhagyni kényszerültek a pártot, híveik viszont maradtak annyian, hogy a sajtóban lejárató kampányt folytassanak az LMP ellen, amelynek eszközei az álhírgyártás, az elferdített vagy félinformációk csöpögtetése a sajtónak” – írja a Reflektor Blog. Ki az, aki elhagyni kényszerült a pártját? Hadházy Ákos. Ügynökvád az LMP hivatolos szócsövétől.

Hat bombabiztos érvünk van arra, miért bukta el az ellenzék a választást

Itthon2018.07.10, 15:25

Az Origo három hónap elteltével elérkezettnek látta az időt arra, hogy a különféle magyarázatok után tiszta vizet öntsön a pohárba, és minden eddiginél egyszerűbben, precízebben adjon választ a kérdésre: miért bukta el az ellenzék? A legjobb az egészben: mindezt videókban tesszük!

Hadházy új szintre emelte a magyarázkodás fogalmát mandátum ügyében

Itthon2018.07.04, 17:32

Úgy megszorult Soros mikroblogjában, hogy egy Churchill-idézettel próbálta menteni magát. Mi jöhet még ezek után? - vetődik fel teljes joggal a kérdés. Ne aggódjanak túlzottan, Hadházy Ákos megmutatja. Mandátumkálvária a magyarázkodás csúcsán!

Az LMP-ből kilépő Hadházy Ákos a szocialistákhoz tart?

Itthon2018.06.28, 18:32

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke nem zárta ki ennek a lehetőségét az Azonnali.hu-nak adott interjújában. Négy éven belül a harmadik pártba ülne be Hadházy? Ezen kívül is voltak érdekes részei a beszélgetésnek, mutatjuk.

Jogosan kérheti vissza az LMP Hadházy mandátumát

Itthon2018.06.22, 09:46

A Nézőpont Intézet elemzője szerint jogosan kérheti az LMP vezetősége, hogy a pártból való kilépését szerdán bejelentő Hadházy Ákos adja vissza a mandátumát, mivel az LMP listájáról került be a parlamentbe.

Belháború: Az LMP felszólította Hadházy Ákost, adja vissza a mandátumát

Itthon2018.06.21, 07:30

Szél Bernadették keményen nekimentek a távozó politikusnak. Erősen kérdéses, hogy Hadházy eleget tesz-e a kérésnek. Az igaz, hogy 2017-ben még nem annyira ragaszkodott a képviselőséghez. De az is igaz, hogy most 2018 van, és az ex-antikorrupciós szakszóvivő gyakran rövid időn belül változtatja ilyen kérdésekben a véleményét. Újabb ellenzéki belháború.

Káosz az LMP-ben: Sallai kitálalt Hadházyról

Itthon2018.06.20, 11:34

Ideje volt - így értékelte Sallai Róbert Benedek Hadházy Ákos kilépését az LMP-ből. Sallai korábban megütötte Hadházyt, ezért első fokon kizárták az ökopártból, de fellebbezett a döntés ellen. Egyre nagyobb a káosz az LMP-ben az ellenzék súlyos választási veresége után. 

Az LMP-t is otthagyja a szélkakas Hadházy Ákos

Itthon2018.06.20, 09:41

Tovább folytatódik az ellenzéki összeomlás és sárdobálás azzal, hogy most Hadházy Ákos hagyta ott az LMP-t. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a frakcióból is távozik-e a folyamatosan hazugságon kapott képviselő. Hadházy korábban azt mondta, hogyha a Fidesz kétharmaddal nyer, akkor nem veszi át a mandátumát, most pedig távozása ellenére sem adja azt vissza az LMP-nek. Hadházy legújabb Facebook-posztjában is komoly gondba keveredett a valósággal. 

Hadházy legújabb magyarázata mandátumügyben: tart az ünnepélyességtől

Itthon2018.06.06, 14:17

Egyszerűen képtelen leállni az LMP-s politikus, naponta gyártja a képtelen indokokat, miért szegte meg korábbi ígéretét, miszerint nem lesz országgyűlési képviselő, ha a Fidesz nyer a 2018-as választáson. Tegnap az ATV-ben járt, ahol azt mondta, hogy tart a nyitóülések ünnepélyességétől, ezért is maradt távol az Országgyűlés alakuló ülésétől. Hogy védje magát, ismét beráncigálta „nagyon okos", de megalkuvó, egykori párttársát, aki felnyitotta a szemét,  mi történik az országban. Lassan senki nem érti, mit akar mondani Hadházy, és miért vette fel a mandátumát. Valószínűleg ő sem.

Elképesztő: Hadházy Ákos megint magyarázkodik, miért vette át mandátumát

Itthon2018.06.04, 20:58

Gigantikus, és meglehetősen nehezen értelmezhető magyarázkodásba kezdett ismét az LMP-s politikus azzal kapcsolatban, hogy ígérete ellenére miért vette át parlamenti mandátumát. A közösségi oldalán írtakban volt minden: egy állítólagos, megalkuvó expolitikustárs, aki rávezette arra, hogy nehéz feladni a küzdelmet, megvezetett ellenzéki politikusok és kemény fideszezés. A hosszas mellébeszélés végén csak kibukkant a lényeg a kérdés kapcsán: „a képviselői státusz ad valamennyi védelmet". A kör bezárult, az elmúlt hetekben nyomozás indult a Hadházy család gyanús földszerzési ügyében.

Verekedő LMP-sek: kizárták a pártból Sallai R. Benedeket

Itthon2018.05.25, 11:32

A PestiSrácok.hu úgy értesült, hogy az LMP fegyelmi bizottsága első fokon, nem jogerősen kizárta a pártból Sallai R. Benedek volt országgyűlési képviselőt, amiért összeverekedett Hadházy Ákos egykori társelnökkel. Sallai R. Benedek megerősítette az információt, bár hivatalos értesítést még nem kapott a döntésről, ő is csak egy párttársától értesült a fegyelmi eredményéről.

Folytatódik az ellenzéki összeomlás: Hadházy fegyelmit kapott az LMP-ben

Itthon2018.05.25, 07:52

Két évre eltiltotta minden párttisztség viselésétől az LMP fegyelmi tanácsa Hadházy Ákost. Azért indult ellene fegyelmi vizsgálat, mert a párt vezetőtestületeinek tudta nélkül tárgyalt az MSZP-vel.

Vegyék napirendre Hadházy Ákos gyanús földügyeit

Itthon2018.05.23, 13:52

Győrffy Balázs fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a bizottság elnökének, a fideszes Font Sándornak szerdán írt levelében azt javasolta, hogy a parlament mezőgazdasági bizottsága vegye napirendre az LMP-s Hadházy Ákosnak és családjának bűncselekménygyanús földügyeit.

Hadházy Ákos tovább magyarázkodik, hogy miért ül be a parlamentbe

Itthon2018.05.21, 15:48

Amikor megígérte, hogy nem fog, ha a Fidesz kétharmaddal nyer. Pár napja viszont elismerte, "gyönge dolog" volt, hogy nem vette át parlamenti mandátumát az Országgyűlés alakuló ülésén. Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint nincs helye a politikusnak a parlamentben.

Nyomozás indult a Hadházy-család gyanús földszerzési ügyében

Itthon2018.05.18, 13:06

A Pesti Srácok információi szerint nyomozást indított az ügyészség a „Földet a gazdáknak!" program esetleges visszaélései kapcsán, mivel felmerült annak a gyanúja, hogy bizonyos szerződések megkötésére a termőföldekre vonatkozó jogszabályok megkerülésével kerülhetett sor. A PS úgy tudja, hogy bár a nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen indult, azonban az érintheti a Hadházy-család gyanús földszerzési ügyeit is, amelyekről már részletesen beszámolt az Origo. Azaz, hogy Hadházy édesapja és édesanyja is strómanként segíthette a Twickel György nevű zöldbárót a földszerzésre vonatkozó jogszabályok kijátszásában.

Hadházy Ákos kétségbeesetten menekül a felelősségre vonás elől

Itthon2018.05.16, 16:24

"És az a mentelmi jog vagy az a státusz, amit egy parlamenti képviselői hely jelent, ez védi, vagy mennyire védi az embert. Engedtessék meg, négy gyerekem van, ezt is el kell mondani" - szúrta ki a Pesti Srácok Hadházy Ákosnak ezt a több mint érdekes nyilatkozatát. Elképzelhető, hogy az LMP-s politikusnak csupán azért kell a hely az Országgyűlésben, hogy földügyei miatt védelmet élvezzen?

Hadházy Ákos hazugságai a képviselőségről

Itthon2018.05.09, 17:41

A Fidesz kétharmadot szerzett, az LMP-s politikus mégis képviselő lesz. Csak előtte még fürdik egy kicsit a népszerűségben. Hadházy Ákos ezt az ígéretét sem tartotta be.

Hadházy Ákos édesanyjának földbotránya - és gyanús tízmilliói

Itthon2018.05.09, 09:17

Miután a kormány meghirdette a „Földet a gazdáknak” elnevezésű programot, Hadházy Ákos LMP-s politikus program elleni vehemens támadásai ellenére hozzátartozója három Tolnai megyei ingatlant célzott meg. Nem volt olcsó mulatság: csupán a biztosítékra 30 millió forintot kellett elutalnia. A művelet nem volt sikeres, mivel Hadházy édesanyja visszalépett, így a több tízmillió forint úszott. Felmerül a kérdés: honnan lett hirtelenjében egy átlagos háztartásbeli nőnek annyi pénze, hogy mindenféle pénzügyi kockázat nélkül Tolna megyei ingatlanokra licitálgasson? A választ a környék hírhedt zöldbárója, Zwickel György és strómanhálózata körrnyékén ...

LMP-s verekedős botrány: Hadházy Ákos Saller Benedeknek hívja párttársát

Itthon2018.05.02, 16:35

Újabb üzengetés zajlott le az LMP verekedő politikusai között: kissé meghökkentő módon Hadházy Ákos Saller Benedeknek nevezte párttársát. Úgy látszik az LMP „jóravaló korrupcióüldözője" máris ítéletet hirdetett a bunyóban, és ezt mindenki tudomására hozta. Folytatódik a belharc és a kibeszélés.

Így fenyegetik egymást az LMP-sek: B.zdmeg, ne mosolyogj, mert pofán b.szlak! - hangfelvétel!

Itthon2018.04.25, 16:32

Ismeretlenek egy hangfelvételt töltöttek fel a YouTube-ra, amelyen Sallai. R. Róbert, az LMP politikusa hallható, amint nekimegy Hadházy Ákosnak. A legfontosabb kérdés: kinek állt érdekében, hogy az anyag nyilvánosságra kerüljön? Egy biztos: nem Sallai R. Róbertnek.

Sallai: Lehet, hozzájárultam ahhoz, hogy Hadházy Ákos felborult

Itthon2018.04.18, 09:57

Sallai Róbert Benedek bocsánatot kért az ATV-ben, majd szembement az LMP vezetőivel. Leszögezte, a Hadházy-féle incidens után sem mond le, és az LMP-ből sem fog kilépni.

Elnökségi tagok mondtak le az LMP-ben

Itthon2018.04.17, 10:42

Schmuck Erzsébet, Ungár Péter és Ferenczi István is lemondott az LMP-ben betöltött elnökségi tagságáról - így előrehozott tisztújítást tarthat a párt.

LMP-s verekedési botrány: Sallai kitálal Szél "Dettiről" és Hadházyról is

Itthon2018.04.15, 18:04

Sosem látott belső fszültségek vannak az LMP-n belül. Tegnap megírtuk, hogy Hadházy és Sallai R. Benedek között fizikai inzultussá fajultak az ellentétek egy visszalépett képviselő etikai bizottsági meghallgatásán. Utóbbi ellen azonnal megindították a fegyelmi eljárást, aki nem mond le, nem lép ki. Sallai úgy látja, hogy Hadházy, a jóravaló korrupcióüldöző csak eljátszotta a történteket, azért, hogy mentse a bőrét az ellene indított fegyelmi eljárás miatt. Szél Bernadettnek is volt üzenete.

Eszméletlenre verte Hadházy Ákost egy másik LMP-vezető a párt rendezvényén

Itthon2018.04.14, 18:14

Totális bukással és egy verekedéssel végződött Hadházy Ákos azon kísérlete, miszerint az LMP-t betolta volna a baloldal-Jobbik horrorkoalícióba. Az LMP társelnöke, akit Simicska Lajos táskás embereként ismertek a pártban, a leghangosabb szószólója volt a teljes összefogásnak. A szekszárdi bukott politikus kísérlete teljes megsemmisülésbe vitte volna a pártot, de most úgy tűnik, ő fog repülni az LMP-ből. Nyilvánvalóan nehéz helyeselni, hogyha Sallai R. Benedek tényleg eszméletre verte Hadházyt, mint ahogy Hadházy állítja. A verekedést több LMP-s is megerősítette, igaz, egyes vélemények szerint Hadházy szimulált, azaz az eszméletveszttést ...

Verekedés az LMP-ben: Itt az első mém

Itthon2018.04.14, 16:01

Megszületett az első internetes mém az LMP-ben történt verekedésről. 

Sallai R. Benedek kiütötte Hadházy Ákost

Itthon2018.04.14, 14:18

Az ügyben Hadházy Ákos feljelentést tett. A két LMP-s politikust keressük. Amint választ kapunk, cikkünket frissítjük. Frissítés: Hadházy lényegében elismerte a történteket.

Nagy ellenzéki bukások: Hadházy, Vona, Mirkóczki

Itthon2018.04.09, 00:44

A 2018-as országgyűlési választás nemcsak hatalmas, nagyarányú, újabb Fidesz-győzelmet hozott, hanem a korábban hangos ellenzéki vezéralakok óriási buktáját is előidézte. A kampány során ezek az ellenzéki politikusok bár tele szájjal kiabáltak, és a győzelmi álmaikat szövögették, ma estére hangjuk elhalkult, mivel saját választókerületükben a bukás világcsúcsát sikerült felállítaniuk.

Hadházy Ákos lemond

Itthon2018.04.09, 01:00

Lemond társelnöki pozíciójáról az LMP-s Hadházy Ákos.

Bitay: Az ügyészséghez fordul a földalapkezelő Hadházy ügyében

Itthon2018.04.03, 13:32

Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón megerősítette a korábban a sajtóban megjelent hírt, miszerint a Nemzeti Földalapkezelő az ügyészséghez fordul az LMP-s társelnök Hadházy Ákossal kapcsolatban felmerült aggályok miatt.

Hadházy Ákos földügyei felvetik a bűncselekmény alapos gyanúját

Itthon2018.04.01, 14:13

A Fidesz egyértelműnek tartja, hogy Hadházy Ákos, az LMP társelnökének földügyei felvetik a bűncselekmény alapos gyanúját.

Felvetik a bűncselekmény gyanúját Hadházy Ákos földügyei

Archívum2018.03.29, 15:15

Dokumentumok bizonyítják, hogy az ellenzéki politikus apja és anyja egy strómanhálózat tagjaként segítettek kijátszani a földtörvényt és valószínűleg egy német üzletember kezére játszottak több százmillió forint értékben földeket - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Vizsgálatot indított a földalapkezelő Hadházy Ákos szüleinek földvásárlási ügyében

Itthon2018.03.29, 11:12

Vizsgálatot indított a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Hadházy édesanyjának földszerzési ügyében. Számolt be róla csütörtökön a Bors. Ahogy azt korábban az Origo is megírta Hadházy Ákos édesanyja még 2015-ben jelentkezett a "Földet a gazdáknak program" során licitre. Három nagyobb földterületre tartott volna igényt. Azonban a rendelkezésre álló dokumentumok azt bizonyítják, hogy az LMP társelnökének édesanyja egy földvásárlásban üzletelő strómanhálózat tagja volt, így segítette kijátszani a földvásárlási törvényeket. Az asszony több százmilliós liciteken vett részt, melyek előlegét minden esetben olyan számláról utalta át, amit strrómanok ...

Itt a bizonyíték: Hadházy anyja egy strómanhálózat tagja volt

Itthon2018.03.28, 09:41

Hadházy Ákos édesapja után az édesanyjáról is kiderült: strómanként komoly szerepe volt a Földet a gazdáknak! program földárverésein - írta a Bors. 

Egyre zavarosabb pénzügyekbe keveredik Hadházy Ákos

Itthon2018.03.21, 16:46

A Fidesz a Nemzeti Földalap közreműködését kéri, hogy kiderüljön az igazság Hadházy Ákos földvásárlási ügyével kapcsolatban. Erről beszélt a közmédiának Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerdán.

A Fidesz vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Hadházyval szemben

Itthon2018.03.19, 13:44

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a közmédiának az eljárás kezdeményezését azzal indokolta: az LMP társelnöke az elmúlt napokban beismerte, hogy 20 millió forintos nagyságrendben költött "luxushobbijára", a magánrepülőgép-vezetésre, azonban az interneten elérhető vagyonnyilatkozata alapján nem látni ennek a forrását. Hozzátette: Hadházy Ákosnak lehetősége lett volna tisztázni az ügyet, azonban ehelyett újabb és újabb hazugságokba és egymásnak ellentmondó állításokba bonyolódott. Az embertelen Hadházy továbbra is mellébeszél a húszmilliós repüléséről http://www.origo.hu/itthon/20180317-hadhazy-repules-mibol-mellebeeszel.html ...

Az embertelen Hadházy továbbra is mellébeszél a húszmilliós repüléséről

Itthon2018.03.18, 10:22

Hetek óta érdekli a közvéleményt, hogy vajon - a szomszédjával embertelenül bánó - Hadházy Ákos, az LMP társelnöke miből finanszírozta költséges – a Bors számításai szerint közel 20 millió forintos – repülési hobbiját. Erre próbált rákérdezni most Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője is, Hadházy azonban szokás szerint összevissza beszélt: először azt mondta nem árulja el, aztán már azt mondta, hogy állatorvosként kereste a rávalót. A probléma csak az, hogy a vagyonnyilatkozatai szerint már évek óta felfüggesztette állatorvosi tevékenységét, megtakarításai pedig nem nagyon vannak, csak adósságai. De Hadházy kijelenti, hogyy ...

Fidesz: Miből finanszírozza Hadházy húszmilliós luxushobbiját?

Itthon2018.03.16, 15:28

A Fidesz választ vár arra, hogy Hadházy Ákos, az LMP társelnöke miből finanszírozza "luxushobbiját, magángépek vezetését".

Miből fizeti luxushobbiját Hadházy?

Itthon2018.03.16, 10:19

Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szóvivője büszke méregdrága hobbijára, azonban továbbra sem árulja el a nyilvánosságnak, hogy miből engedheti meg magának. Egy biztos: vagyonnyilatkozata alapján Hadházy nem engedheti meg magának a repülőtést. Hitelből repülne a nyugdíjasokat sanyargató, embertelen politikus?

Fidesz: Hadházy távozzon a közéletből!

Itthon2018.03.15, 09:16

A Fidesz ismét arra szólítja fel Hadházy Ákost, az LMP társelnökét, hogy távozzon a közéletből - közölte a Fidesz-frakció szóvivője a közmédiával szerdán.

Az embertelen Hadházy már senkinek sem kell saját körzetében sem

Itthon2018.03.15, 09:26

A Soros által agyonpénzelt hazai bajkeverő, Gulyás Márton és bohóccsapata a Közös Ország Mozgalom készíttetett felmérést Hadházy Ákos körzetében, a Tolna megye 01-es, szekszárdi központú választókerületben. Az eredmény pedig azt mutatja, hogy a választópolgárok nem nagyon szimpatizálnak a nyugdíjas szomszédját kínzó és luxusszenvedélyére, a repülésre több tízmillió forintot elverő, álzöld politikussal. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen, hogy tudna egy ilyen ember a - sokszor idős és beteg - választópolgáraival törődni, az ő érdekeiket magasabb szinten, az Országgyűlésben képviselni, aki már a saját környezetében bizonyította, hogy ...

Hadházy áldozatának a lánya szerint az LMP társelnöke hosszú éveken át sanyargatta apját

Itthon2018.03.14, 11:55

Hadházy Ákos meghalt szomszédjának lánya megerősítette, a politikus éveken át sanyargatta az idős nyugdíjast, hogy megszerezze annak lakását. Hadházy például elzárta a vizet az embertelen körülmények közt élő szomszédjánál, máskor pedig a lakását áztatta el. Az LMP társelnöke mindemellett anyagilag is lehetetlen helyzetbe hozta szomszédját. Azért viselkedett tehát ilyen könyörtelenül, szívtelenül, emberhez méltatlanul a nyugdíjassal Hadházy, mert a lakását akarta.

Kínos hazugságokkal magyarázgatja luxusrepüléseit Hadházy Ákos

Itthon2018.03.12, 16:56

Összevissza beszél Hadházy Ákos, az LMP társelnöke arról, hogy pontosan milyen körülmények között lopták el a repülési táskáját. Korábban azt állította, hogy januárban vitték el az autójából, azonban az autón semmilyen sérülési nyom nem volt, és a rendőrségen sem tett feljelentést. Hadházy csak azt követően ment el hatóságokhoz, hogy kiderült: az általa mondott januári rablás idején nem tett feljelentést. Egy dolog biztos, a táska nincsen meg, így azt sem tudjuk, hogy a parlamenti ülések alatt repkedett-e a politikus. 

Miből fizeti Hadházy luxushobbiját, a repülést?

Itthon2018.03.12, 11:44

A Bors hétfői cikkében arról elmélkedik, hogy vajon miből finanszírozhatta Hadházy Ákos, a költséges luxusszenvedélyét a repülést. Egy korábbi cikkben ugyanis megírták, amelyről az Origo is beszámolt, hogy számításaik szerint Hadházy 17 millió forintot költhetett el a repülésre az elmúlt néhány évben. Amit valljuk be nem sokan engedhetnének meg maguknak. A Bors felteszi a kérdést, hogy vajon miből finanszírozhatta Hadházy a luxusszenvedélyét, hiszen ez nem látszik tisztán a vagyonnyilatkozatából.

Meddig tűrik a nyugdíjaskínzó Hadházy Ákost és a nőverő Juhász Pétert?

Itthon2018.03.12, 08:55

Az elmúlt hetekben, a kampánytól teljesen függetlenül, két gyalázatos eset derült ki két politikusról. Olyasmi, amiért feltehetően egy nagyvállalat vagy éppen egy kisvállalkozó is azonnal kirúgja a dolgozóját. Bármelyik országban. El tudjuk képzelni, hogy mondjuk egy spanyol mérnöki irodában nem aznap rúgják ki azt a műszaki rajzolót, akiről kiderül (és beismeri), hogy egy órán át verte a feleségét? Vagy akiről kiderül (és beismeri), hogy el akarta venni alávaló trükkökkel nyugdíjas szomszédja lakását? Juhász Péter, az Együtt elnöke és Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a társas együttélés, a józan ész, a mindennapi tisztesség határát ...

Fidesz: Hadházy Ákos távozzon a közéletből!

Itthon2018.03.10, 16:05

A közéletből való távozásra szólította fel Hadházy Ákost, az LMP társelnökét a Fidesz szombaton.

Elismerte Hadházy Ákos, hogy el akarta venni nyugdíjas szomszédja lakását

Itthon2018.03.10, 08:37

Miután kiderült, hogy Hadházy Ákos valósággal kínozta idős szomszédját, pusztán azért, hogy megszerezze a lakását, a Facebookon idegességében Hadházy mindent elismert, és semmit sem tagadott. Eltartási szerződést akart kötni idős szomszédjával, miután anyagilag kiszolgáltatott helyzetbe hozta. Az eltartási szerződésre végül nem tudta rávenni, mert az idős ember lánya nem engedte. A nyugdíjas szomszéd tegnapelőtt meghalt. Hadházy Ákos gátlástalansága, embertelensége a rendszerváltás utáni politikai élet egyik legszívszorítóbb vagy - értelmezés kérdése - egyik leggyomorforgatóbb története. 

Meghalt Hadházy Ákos áldozata

Itthon2018.03.09, 07:05

Meghalt az a nyugdíjas férfi, akit Hadházy Ákos éveken át ellehetetlenített - számolt be erről a TV2 Tények című hírműsora. Az LMP társelnöke gátlástalan módon próbált hozzájutni az idős ember lakásához: elzárta nála a vízvezetéket, egyszer eláztatta a lakását és anyagilag tönkretette, nélkülöző életmódra kényszerítve. Ez az az a szomorú eset, amikor felvetődik a kérdés: meddig mehet el egy hatalmával visszaélő politikus?