háborús bűn
címke rss- kapcsolódó címkék:
- hágai Nemzetközi Törvényszék
- Hága
- Horvátország
- Szerbia
- bíróság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Túl betegnek tartja magát az eljáráshoz Zentai
Nem kerülnék ki élve a magyar bírósági eljárásból - állította a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly egy ausztrál rádiónak adott nyilatkozatában. A férfi szerint túl beteg ahhoz, hogy Ausztrália kiadja a magyar hatóságoknak, hogy azok ítélkezhessenek felette. Fia szintén azt hangoztatta, mennyi egészségügyi problémával küzd édesapja.
Felmentették Hágában a volt koszovói kormányfőt
Bizonyítékok hiányában felmentette a Hágai Nemzetközi Törvényszék háborús bűnökkel vádolt Ramus Haradinaj volt koszovói miniszterelnököt. A hazájában nemzeti hősként tisztelt Haradinaj még pénteken Koszovóba utazik. A hágai bírák szerint az ellene felhozott bizonyítékok nem voltak elég meggyőzőek, de megjegyezték, hogy a tanúk megfélemlítettnek tűntek. Szerbia felháborodott az ítéleten.
Háborús bűnösök rejtése miatt vizsgálódnak Boszniában
A boszniai ügyészség vizsgálatot folytat 42 boszniai szerb ellen, akik gyaníthatóan háborús bűnökkel vádolt személyeknek segítettek elrejtőzni a hatóságok elől. A bújtatottak között volt Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezető.
Menesztették a horvát belügyminisztert
A horvát miniszterelnök menesztette belügyminiszterét és megerősítette szerdán, hogy országa teljes mértékben együtt kíván működni a hágai Nemzetközi Törvényszékkel (NT). A miniszter együtt vadászott egy házi őrizetét megszegő, háborús bűnökkel gyanúsított nyugalmazott horvát tábornokkal.
Visszaküldik a fogdába a vadászgató tábornokot
A belügyminiszter társaságában vadászgatott karácsonyelőtt Mladen Markac nyugalmazott horvát tábornok, a helyett, hogy házi őrizetben várta volna hágai perének kezdetét. A háborús bűnökkel vádolt Markac korábban önként jelentkezett a Nemzetközi Törvényszék előtt, ezért csak házi őrizetbe helyezték. A vadászaton készült fotók megjelenése után azonban visszavitetik Hágába, a törvényszék fogdájába.
Nem engedélyezik Gotovinának a házi őrizetet
Hágában kell kivárnia pere kezdetét Ante Gotovina háborús bűnökkel vádolt egykori horvát tábornoknak - határozott szerdán a hágai székhelyű Nemzetközi Törvényszék.
Rezzenéstelenül hallgatta Seselj a vádakat
Egy év szünet után folytatódott Vojislav Seselj pere a hágai bíróságon. A szerb politikust háborús bűnökkel vádolják. A per azért csúszott eddig, mert Seselj éhségsztrájkba kezdett a fogdában - többek között azért, mert nem volt hajlandó számítógépről elolvasni pere dokumentumait.
Seselj nem tartja tisztességesnek hágai perét
Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikus aggodalmát hangoztatta kedden Hágában, hogy "nem lesz része tisztességes tárgyalásban", mivel nem kapta meg anyanyelvén az ügyészek bizonyítékait, így nem tud felkészülni önmaga védelmére. Az ügyészség időhúzással vádolja a háborús bűnökkel vádolt Seseljt.