háború
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Ukrajna
- Oroszország
- Orosz-ukrán háború
- Irak
- orosz ukrán háború
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Teljes leleplezés: a baloldal nyíltan bizonyította, hogy a háború pártján áll
Pénteken szavazott az Országgyűlés a kormánypártok békepárti határozati javaslatáról, amelyet az orosz-ukrán háború egyéves évfordulója kapcsán nyújtottak be. A határozatot 130 igen és 24 nem szavazat mellett szavazták meg a képviselők, a baloldal pedig ismét bizonyította háborúpártiságát. Ugyanis a Gyurcsány-vezette baloldal nem szavazta meg a határozatot. Gyurcsányék nem nyomtak semmilyen gombot, az MSZP és a Jobbik pedig részt sem vett a szavazáson.
Egy háborús nap mindkét félnek több mint 122 milliárd forintjába kerül
Egy háborús nap mindkét félnek közel 350 millió dollárjába kerül. Ez iszonyatos pénzt jelent, pláne ha átszámítjuk forintra, amely a pénteki árfolyamot tekintve meghaladja a napi 122 milliárd forintot. Ahogyan szokták mondani, a háborúhoz három dolog biztosan kell: pénz, pénz és pénz – mondta el Prof. Dr. Resperger István ezredes, egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője az Origónak adott interjúban. Resperger Istvánt többek között arról kérdeztük, hogy az orosz-ukrán háború több mint egy éve tart, és a Nyugat tömérdek pénzt önt Ukrajnába, így mennyibe került eddig a világnak a finanszírozás, és hogyan hat ez ...
Az ENSZ egyik vezető tisztviselője hazudott az amerikai hadsereg szíriai jelenlétéről
Egy újságíró szembesítette azzal az ENSZ egyik vezető tisztviselőjét, hogy nem mondott igazat az amerikai hadsereg szíriai jelenlétéről - erről ír a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Szíria
- háború
- ENSZ
- Címkefelhő »
Magyarországon nincs olyan ügy, amiben a baloldalra lehetne számítani
Magyarországon nincs olyan ügy, téma, döntés, amiben a baloldalra lehetne számítani.
- címkék:
- Bohár Dániel
- háború
- béke
- baloldal
- Címkefelhő »
A dollárbaloldal külföldi utasításra akarja belerángatni Magyarországot a háborúba
Gyurcsányék a magyar emberek véleménye és elvárásai helyett külföldi politikai- és érdekcsoportok szempontjait tekintik elsődlegesnek – jelentette ki Erdős Gergely az Origónak adott interjúban. A Századvég Alapítvány kommunikációs elemzési igazgatóhelyettese szerint Gyurcsányék hosszú távú célja, hogy kifejezzék: ők jelentik az egyetlen komolyan vehető politikai erőt a balliberális oldalon, miközben a többi baloldali párt a szavazóinak, illetve a másodvonalbeli politikusainak megőrzésére sem rendelkezik elegendő vonzerővel. A szakértő beszélt még arról, miért háborúpárti a baloldal, és mi az oka, hogy nem érdekli őket az a tény, hoggy ...
Orbán Viktor: A baloldal továbbra is háborúpárti
A baloldal továbbra is háborúpárti - jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában péntek reggel.
- címkék:
- Orbán Viktor
- háború
- baloldal
- Címkefelhő »
Folyamatosan támadnak az oroszok, az ukránok készek a Patriot rakétarendszer használatára
Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 401. napjáról.
A teljes megsemmisülés fenyegeti az ukrán hadsereget
A donbászi Artyomovszk (Bahmut) városához való ragaszkodás sokba került Kijevnek, és valószínűleg megpecsételte a sorsát─ állította Jevgenyij Prigozsin a Wagner katonai magáncég vezére.
Váratlan fordulat: most dőlhet el az orosz-ukrán háború
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrég az Associated Pressnek adott interjút, amelyben váratlanul gyakorlatilag arról beszélt, hogy amennyiben Ukrajna elveszíti az ellenőrzést Bahmut felett, akkor azzal lényegében elbukják a háborút. Az ukrán elnök szerint ugyanis ebben az esetben az ukrán közvélemény békét, fegyverszünetet akar majd - nyilvánvalóan nem túl jó feltételekkel. Zelenszkij szavai azért is meghökkentőek, mert a nyugati katonai szakértők körében egyöntetűen az volt idáig a vélemény, hogy Bahmut csupán szimbolikus jelentőséggel bír. Ők már rég fel is adták volna, ahogy az ukrán katonai vezetők is. Zelenszkij azonban foggaal-körömmel ...
- címkék:
- Ukrajna
- Bahmut
- háború
- Címkefelhő »
A legvéresebb nap a háborúban: elképesztő, sosem látott ukrán veszteségek
Az orosz védelmi tárca közleménye szerint a hadsereg 310 ukrán katonát ölt meg Donyeck irányában egyetlen nap leforgása alatt.
- címkék:
- Ukrajna
- háború
- Címkefelhő »