Gyurcsány Ferenc
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Magyarország
- Demokratikus Koalíció
- Fidesz
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ha Gyurcsányékon múlna, hazánk egyetlen fillér uniós pénzt sem kapna
Azzal, hogy a baloldal európai parlamenti képviselői a jogállamiság kérdésével és hasonló mondvacsinált indokokkal lobbiznak a hazánknak járó uniós források felfüggesztéséért, valójában egyebek mellett a pedagógusok béremelését késleltetik. Sorozatunk első részében Gyurcsány feleségének, a pártjuk EP-képviselőjének azon kijelentéseit szedtük össze, amelyek bemutatják, hogy a tevékenységével miként járult hozzá az uniós források felfüggesztéséhez. Ebben a cikkben a Gyurcsány-párt többi brüsszeli delegáltjának az aknamunkáját nézzük meg.
Karácsony Gergelyt mindenben Gyurcsány Ferenc irányítja
Tekintettel arra, hogy a Demokratikus Koalíció a legnagyobb és legszervezettebb baloldali erő, Karácsonynak nincs esélye az újrázásra Gyurcsány Ferenc támogatása nélkül – jelentette ki Erdős Gergely az Origónak adott interjúban. A Századvég Alapítvány kommunikációs elemzési igazgatóhelyettese szerint Gyurcsány ugyanakkor egyszer már elárulta Karácsonyt, hiszen korábbi ígéretét megszegve „ráindította" Kálmán Olgát a jelenlegi főpolgármesterre.
A dollárbaloldal ma is háborúba sodorná az országot
Nem lankad a háború eszkalációját előidéző európai uniós és amerikai kardcsörtetés, amit itthon a magyarországi dollárbaloldal teljes gőzzel támogat az orosz-ukrán konfliktus kezdetétől. Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége által indított háborúpárti plakátkampányt is magáévá tette a baloldal, ami nem meglepő, hiszen ismert tény, hogy a 2022-es választások előtt 4 milliárd forintnak megfelelő dollár érkezett az ellenzékhez Amerikából. Összeállításunkban felidézzük a baloldal legmarkánsabb háborúpárti megnyilvánulásait és annak hátterét.
Gyurcsányné, Karácsony Gergely néhány tucat emberrel tüntetett a Várban - fotók
Szánalmas érdektelenség kísérte a baloldal úgynevezett anyák napi tüntetését. Gyurcsány felesége - az odarángatott Karácsony Gergellyel együtt - a Várban tüntetett, nem vicc, anyák napja alkalmából. Mint a képeken is látszik: nem nagy sikerrel.
Megint hazudtak Gyurcsányék: most a benzinárakkal próbáltak riogatni
Álhírnek, szándékos riogatásnak bizonyult a baloldal utóbbi hetekben hangoztatott jóslata, amely drasztikus üzemanyagár-emelkedést vizionált Magyarországon. A legfrissebb hírek éppen az ellenkezőjéről, további árcsökkenésről szólnak, és hosszabb távon sem várható jelentős drágulás.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- benzin
- Címkefelhő »
Botrány: újfasiszta szimbólumot tetováltatott magára Gyurcsány politikai színésze
Egy újfasiszták által kedvelt szimbólumot tetováltatott magára Göd DK-s alpolgármestere, Szilágyi László. A májusban a gödi polgármesteri székért ─ Gyurcsányék támogatásával ─ induló politikus kínosan ügyel arra, hogy nehogy leplezze ideológiai nézeteit, egy, a Metropol oknyomozói által talált fotón azonban pontosan látszik, hogy karjára ─ ahogy az újfasiszták teszik szerte a világon ─ a széttárt szárnyú birodalmi sast tetováltatta.
A Margit hídon karambolozott Gyurcsány Ferenc - Képek
A Margit hídon karambolozott Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke minden bizonnyal a parlamentből távozott, senki sem sérült meg - írta bejegyzésében Bohár Dániel újságíró.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Margit híd
- Címkefelhő »
Gyurcsány személyesen dicsérte meg Karácsonyt, mert alázatosan teljesítette az utasításait - videó
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Karácsony Gergely három és fél év alatt csődbe vitte a fővárost, a kormányt pedig egész egyszerűen azért támadja minden alap nélkül, mert főnöke, Gyurcsány erre utasította. A főpolgármester kisdiák módjára meg is csinálta a házi feladatot, ugyanis nemrégiben bejelentette, hogy nem fizeti be a szegényebb önkormányzatok megsegítésére szolgáló szolidaritási adót. Ennek az az oka, hogy Karácsony 2024-ben szeretne főpolgármester-jelölt lenni. Nos, most Gyurcsány Ferenc megdicsérte Karácsonyt a viselkedéséért egy, az RTL-nek adott interjúban. Úgy fogalmazott: amit Karácsony Gergely gondol a világról, aaz ...
Tarlós István: Nagyon szerény Karácsony Gergely önálló teljesítménye
Úgy látom, hogy a jelenlegi városvezetés inkább egy ideológiai küzdelmet folytat, semmint együttműködne a kormánnyal, és az ellenzéki média jelentős részének a támogatása mellett a főpolgármester úr leginkább abból él, hogy egy folyamatos csatát folytat a kormánnyal – jelentette ki Tarlós István az Origo megkeresésére azzal kapcsolatban, hogy a főváros közel 20 milliárd forintos hitelt akart felvenni. A volt főpolgármester, aki 2010 és 2019 között vezette sikeresen Budapestet, megkeresésünkre elmondta, mit gondol arról, hogy Karácsony Gergely a kormányt próbálja hibáztatni azért, hogy a baloldal csődbe vitte Budapestet közel három éés ...
Fideszes politikusok közé ült be a zavartan viselkedő Karácsony Gergely a pápai szentmisén - fotó
Némileg meglepő módon fideszes politikusok és állami vezetők társaságában foglalt helyet Karácsony Gergely a vasárnapi, pápai szentmisén. Nem ez volt az első alkalom, hogy a főpolgármester kormánypárti szereplőkkel mutatkozott egyházi eseményen. A történet azért is érdekes, mert Gyurcsány Ferenc nemrég éppen azt rótta fel Karácsonynak, hogy nem konfrontálódik a kormánnyal. Természetesen a baloldali főpolgármester mai "helyezkedése" álbátorság természetesen és semmiképpen sem megy szembe főnöke utasításával: Gyurcsányt az érdekli, hogy Budapest pénzével kapcsolatban az történjen, amit ő akar. Mindenesetre Karácsony végig zavartan feszengett.
Gyurcsány képviselője azt mondta: Neki hazafias kötelezettsége, hogy ne érkezzenek meg az uniós pénzek Magyarországra - videó
Gyurcsány pártja hétfőn "Árnyékormány-infót" tartott Molnár Csaba EP-képviselő és a bukott tévés, jelenlegi országgyűlési képviselő, Kálmán Olga részvételével, ahol Molnár, a baloldal árnyékkormányának árnyékkancellária minisztere egyértelműen kijelentette, hogy neki hazafias kötelessége, hogy mindent megtegyen azért, hogy Magyarországra ne érkezzenek uniós pénzek. Nos, Gyurcsány Ferenc a hazafias kötelezettséget, mint elvárást korábban már megfogalmazta, és tudvalévő, hogy ezt várja el Karácsony Gergely főpolgármestertől is. Így nem meglepő, hogy a bukott pártelnök a saját pártjának tagjaitól is maximális lojalitást és küzdelmet váár ...
Csődbe vitte a fővárost Karácsony Gergely, most megszorításokra készül
Karácsony Gergely három és fél év alatt csődbe vitte a fővárost, a kormányt pedig egész egyszerűen azért támadja minden alap nélkül, mert főnöke, Gyurcsány erre utasította. A főpolgármester kisdiák módjára meg is csinálta a házi feladatot, ugyanis nemrégiben bejelentette, hogy "a fővárosi önkormányzat felfüggeszti a kormány finanszírozását". Nos, a főpolgármester álhisztije ellenére a valóság az, hogy Gyurcsány még a Spirit FM-nek adott interjújában beszélt arról, hogy elvárja, hogy Karácsony vigye bele a fővárost a kormány elleni harcba, mert egyébként találnak más főpolgármester-jelöltet. Karácsony megértette főnöke üzenetét. A főő ...
Gyurcsányék megdícsérték Karácsony Gergelyt, hogy nem akar adót fizetni - videó
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, Karácsony Gergely három és fél év alatt a csőd szélére juttatta a fővárost. A kormányt egész egyszerűen azért támadja minden alap nélkül, mert Gyurcsány erre utasította. Mégpedig a Spirit FM adásában. A bukott miniszterelnök konkrétan arról beszélt, hogy elvárja, hogy Karácsony vigye bele a fővárost a kormány elleni harcba, mert egyébként találnak más főpolgármester-jelöltet. Karácsony megértette főnöke üzenetét. Most erről kérdezte az árnyékkormány kancelláriaminiszterét, Molnár Csabát a Mediaworks riportere.
Tüntetés Budapesten
Csupán pár százan tüntetnek Budapesten a baloldal szervezésében a tanárokért, miközben pont Gyurcsányék akadályozzák Brüsszelben a tanári béremelést.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- tüntetés
- Címkefelhő »
Bohár Dániel: Így csicskít be Gyurcsány
A baloldal vezére kiadta a parancsot, Karácsony Gergely pedig mint valami alattvaló végre is hajtotta azt.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Bohár Dániel
- Címkefelhő »
Hiába pedálozik a KariFeri-tandem - napirajz
Gyurcsányék minden mozdíthatót el akarnak adni Erzsébetvárosban - videók
A gyurcsányista Niedermüller Péter vezetésével három és fél milliárd forint értékben adná el az önkormányzat vagyonát a balliberális vezetés. A Fidesz szerint végkiárusítani akarják az összes, több milliárd forint értékű még mozdítható önkormányzati ingatlant.
Karácsony Gergely három és fél év alatt a csőd szélére juttatta a fővárost
A fővárosi önkormányzat felfüggeszti a kormány finanszírozását − ezzel a nagyszájúnak szánt bejelentéssel kezdte ma rendkívüli sajtótájékoztatóját Karácsony Gergely főpolgármester a Városházán. A Magyar Nemzet összefoglalója szerint Karácsony szerint azt jelenti, hogy − mint fogalmazott − „bevasalják a kintlévőségeiket" a kormánytól. A valóság azonban az, hogy Karácsony három és fél év alatt csődbe juttatta a fővárost. A kormányt pedig egész egyszerűen azért támadja, minden alap nélkül, mert Gyurcsány erre utasította. Mégpedig a Spirit FM adásában, konkrétan arról beszélt, hogy elvárja, hogy Karácsony vigye bele a fővárost a kormányy ...
A legjelentéktelenebb politikusok is kellenek Gyurcsánynak: már Pikó András is a baloldal vezetőjénél törleszkedik
Már másodszor találkozott a momentumos Pikó András Gyurcsány Ferenccel néhány hónapon belül - számol be minderről a Hír TV.
A Gyurcsány-terv
Történt, hogy nem olyan régen a baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc szokatlan hangvételű és nyíltságot mutató interjút adott a Spirit FM Harcosok Klubja műsorában.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Címkefelhő »
A Jobbik is viszi a háborúpárti plakátkampányt
Egységes borítóképekkel, a „Ruszkik, haza!" felirattal demonstrálják a Jobbik politikusai a Facebook-oldalaikon, hogy beálltak az amerikai háborúpárti plakátkampány mögé. Ez a fejlemény és az antiszemita kijelentéseiről elhíresült pártelnök, Gyöngyösi Márton meghívása az USA budapesti nagykövetségének széderestjére, illetve a Jobbik környékén felbukkanó, kiváló tengeren túli kapcsolatokkal rendelkező háttéremberek arra utalnak, hogy szoros amerikai pórázon tartják az egykor nemzeti radikális pártot - írja a Magyar Nemzet.
Gyurcsány bizalmasai segítik Biden emberét, Pressmant a háborúpárti kampányban
Régi baloldali bizalmi emberek segítségével indította el a magyar kormány békepárti álláspontja elleni plakátkampányt az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége. Összeállításunkban bemutatjuk, kik vesznek részt az akcióban és felidézzük a Gyurcsány-kormányokhoz fűződő viszonyukat.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Címkefelhő »
Szánalmasan megbukott Cseh "Katka" - elmondjuk, miért
Donáth Anna vezeti a Momentum EP-listáját. Nézzük meg részletesebben, hogy miért is váltja Cseh Katalint Donáth Anna a Momentum-lista élén. Két fő ok van? Cseh Katalin elképesztő botránysorozata, és az, hogy Donáth Anna apja, Donáth László Gyurcsány Ferenc jóbarátja.
A momentumos balhé meg a bibis ujjacska
Végtelenül erőtlen, fantáziátlan és gagyi, amit a Momentum művel most már három hete. Mondjuk ez igaz a teljes működésükre, de most az elmúlt időszakot emelném ki.
Minden, amit Gyurcsány Ferenc második őszödi beszédéről tudni kell - videók
Gyurcsány Ferenc nemrégiben egy rádióinterjúban döbbenetes dolgokat mondott; a bukott miniszterelnök arcpirító módon leplezte le saját magát és a dollárbaloldalt is, hiszen elismerte, hogy Brüsszelnek az a célja, hogy megbuktassa a magyar kormányt, és Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat. Szólt arról is, hogy direkt joginak álcázzák a politikai támadásokat. Dömötör Csaba szerint teljesen antidemokratikus a baloldal viselkedése. Deutsch Tamás szerint a gyurcsányi beismerés azt is jelenti, hogy aktív szerepet vállaltak a dollárbaloldal politikusai azért, hogy ilyen durva támadások érjék Magyarországot.
Gyurcsány Ferenc elismerte: Nagyon sokat dolgoznak azon Brüsszelben és itthon is, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat - videó
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, Gyurcsány Ferenc nemrégiben egy rádióinterjúban mondott döbbenetes dolgokat, amelyeket először el sem hinne az, aki nem maga hallja a mondatait. A bukott miniszterelnök ugyanis arcpirító őszinteséggel leplezte le saját magát és a dollárbaloldalt is, hiszen elismerte, hogy Brüsszelnek az a célja, hogy megbuktassa a magyar kormányt, és Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat. A Spirit FM-nek adott rádióinterjúban azt is elárulta, hogy nagyon sokat dolgoznak azon Brüsszelben és itthon is, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat. Gyurcsány így tulajdonképpen véggképp ...
Gyurcsány elismerte: Brüsszelnek az a célja, hogy megbuktassa a magyar kormányt - videó
Döbbenetes dolgokat jelentett ki Gyurcsány Ferenc egy múlt pénteki rádióinterjúban, a Spirit FM-en. A bukott miniszterelnök kétségtelenül leleplezte magát és így a dollárbaloldalt is. Saját maga árulta el, hogy Brüsszelnek (és persze nekik is) az a céljuk, hogy a törvényesen, kétharmados többséggel megválasztott magyar kormányt megbuktassák. Nyíltan beszélt brüsszeli politikai feltételekről azzal kapcsolatban, hogy Magyarország a pénzéhez jusson. Kiderült ismét: azon dolgoznak, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós pénzt. A bukott miniszterelnök szavai - mindjárt mutatjuk - egyértelműek: Brüsszelnek az ilyen-olyan jogi üggyeskedések ...
Gy. Németh csak átadja Karácsonynak, hogy mit üzen a Feri
Karácsony Gergely főpolgármesterhez hasonlóan a pártkötődésű helyettesei sem csinálnak semmit, gyakorlatilag nem dolgoznak, s a városvezetői teendők helyett a jó fizetés és a szolgálati autó foglalkoztatja őket – jelentette ki a Városháza-ügy kulcsfigurája. Gansperger Gyula a Városháza eladását előkészítő informális beszélgetések során mások mellett Tüttő Katát (MSZP) és Gy. Németh Erzsébetet (DK) bírálta. A vágatlan hangfelvételeket korábban Anonymus juttatta el a hatóságokhoz, a leirat pedig a jelenleg is zajló büntetőeljárás nyomozati anyagainak részét képezi - írta a Magyar Nemzet.
Apáti Bence elgondolkodott azon, vajon miért akarnak Gyurcsányék háborút - videó
Apáti Bence politikai influenszer legújabb videójában, az Apáti reagálban arról beszél, hogy Gyurcsányék miért szavaztak a békehatározat ellen.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Apáti Bence
- Címkefelhő »
Magadra mutogass, szaporakezű, egy biztos, te tényleg nem változtál!
Gréczy Zsolt, a DKTV üdvöskéje, a „szaporakezű" eposzi jelző megérdemelt birtokosa azt a feladatot kapta kenyéradó gazdájától, hogy folyamatosan kioktasson bennünket, fideszes propagandistákat, és a Mariana-árok mélyéről összehasonlító elemzéseket készítsen a Gyurcsány-korszak és a jelenlegi hatalomgyakorlók cselekedeteiről. Írásom gerincét az avatott putyinológus Gréczy azon megállapítása képezi, hogy egy ember életében „nem mindegy, hogy mi mikor történik.”
Részegen vezetett a Gyurcsány-párti alpolgármester, kínosan magyarázkodik - videó
Gyurcsány pártja és a guruló dollárok: itt az újabb bizonyíték
Döbbenetes, amit a dollárbaloldal csinál, ugyanis egy Facebook-posztbó kiderült, hogy a Magyarországot nyíltan támadó, Joe Biden embere, David Pressman amerikai nagykövet Botka László szegedi polgármesternél járt. Érdekesség, hogy ugyanezen a napon érkezett a Gyurcsány-párt is Szegedre, és ugyanezen a napon jelentette be Gyurcsány, hogy Szegeden Botka László lesz a polgármester-jelölt 2024-ben.
Hollik István: Gyurcsány kiadta az ukázt
Gyurcsány Ferenc kiadta az ukázt, hogy a dollárbaloldal nem szavazhatja meg a békepárti határozatot - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez szerdán eljuttatott videónyilatkozatában.
Itt az újabb bizonyíték: a dollárbaloldal azon dolgozik, hogy Magyarországot minél rosszabb helyzetbe hozza
Gyurcsány Ferenc megdöbbentő kijelentést tett a közösségi oldalán a minap. A bukott miniszterelnök Facebook-posztja is azt támasztja alá, hogy a dollárbaloldal azon dolgozik, hogy Magyarországot minél rosszabb helyzetbe hozza. Ezért kapták a guruló dollárokat is külföldi támogatóiktól.
Gyurcsány Ferenc egy bunkó paraszt, érted?! - mondja Gansperger Gyula egy hangfelvételen
Gyurcsány Ferenc egy bunkó paraszt, érted?! - így fogalmazott Gansperger Gyula a Városháza eladásával összefüggésben folytatott egyeztetések egyikén. Ez azokból a vágatlan hangfelvételekből derül ki, amelyeket korábban Anonymus juttatott el a hatóságokhoz, és amelyeknek a leirata a jelenleg zajló büntetőeljárás nyomozati anyagainak részét képezi - írja a Magyar Nemzet.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Városháza
- Címkefelhő »
Újabb polgármestereket akarnak elvinni Gyurcsányék a baloldali pártoktól - videó
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Jakab Péter
- Címkefelhő »
Dollárbaloldal - Gyurcsányék szerint Márki-Zay hazudik arról, hogy a baloldal sorba állt a dollárokért
A Gyurcsány-párt továbbra is úgy tesz, mintha semmit sem tudott volna a baloldal amerikai finanszírozásáról, szerintük Márki-Zay Péter hazudik.
Gyurcsányék bejelentették: nem szavazzák meg pénteken a békepárti határozatot
A Gyurcsány-párt kedden bejelentette, hogy nem támogatják a békepárti határozatot, így pedig egyértelműen újra háborúpárti oldalra álltak.
Gyurcsány pártja a legerősebb ellenzéki párt, Karácsony Gergelyék egy százalékon állnak
Az IDEA Intézet 2023. március elején készített reprezentatív kutatást, amelyből egyértelműen kiderül, hogy továbbra is a Fidesz-KDNP a legtámogatottabb, domináns pozícióját egyetlen ellenzéki párt sem veszélyezteti. A választókorú népesség 29 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re. A baloldalon Gyurcsány pártja a legerősebb, Karácsonyék ugyanakkor egy százalékon mozognak, be sem jutnának a parlamentbe - írja a 168.hu.
Gyurcsányék nem nyugszanak: mindent megtesznek, hogy belerángassák a háborúba Magyarországot
Egyre erőszakosabban kampányol a háború eszkalálása és Magyarország belépése mellett a Gyurcsány házaspár. A bukott miniszterelnök több agresszív háborúpárti nyilatkozata után felesége és Gyurcsány emberei Londonban kértek tanácsokat a háborút egyre inkább kiszélesíteni akaró Munkáspárt politikusaitól. Mindkét tárgyaló fél a háború eszkalációját, tehát azt a furcsa, sajátos logikát támogatja, hogy a békéhez minél több ember halála árán lehet eljutni – hívta fel a figyelmet Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője a Magyar Nemzetnek nyilatkozva.
Induljon a Karácsony-banzáj!
M. Kovács Róbert, a HírTV Vezércikk műsorvezetőjének írása.
Gyurcsány fogja megmondani, ki legyen a baloldal főpolgármester-jelöltje
A Mi Hazánk Mozgalmat kivéve hallgatás, teljes tanácstalanság, vagy kivárás jellemzi az ellenzéki pártokat abban, hogy állítsanak-e saját főpolgármester-jelöltet – írja a Magyar Nemzet. A portál forrásai azt állítják, hogy bár a legtöbb ellenzéki párt úgy nyilatkozott korábban, hogy nem automatikus részükről Karácsony Gergely támogatása, valójában egyiknek sincsen olyan jelöltje, aki egy súlycsoportban lenne vele. A lap forrásai szerint így vagy úgy, legkésőbb őszig valamire jutnia kellene a baloldalnak az önkormányzati választás alapvető kérdéseivel.
A franciák megmutatják nekünk, miért nem szabad elfelejtenünk 2006-ot
Visszatérő balos elem és narratíva, hogy a konzervatív oldal miért foglalkozik még mindig a 2006-os Gyurcsány-féle rendőrterrorral. Mert, hát ugye az régen volt, meg más volt a helyzet, meg azóta Ferenc megváltozott. A napjainkban zajló tüntetések Franciaországban és az ezekre adott brutális rendőrségi válaszok világosan megmutatják, hogy igenis emlékeznünk kell, ugyanis az elvtárs mindig elvtárs marad.
A volt momentumos Déri Tibor helyett Trippon Norbert lesz a Gyurcsány-párt polgármesterjelöltje Újpesten
Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök pártja az MTI-hez eljuttatott egy közleményt, amelyben az áll, hogy „Trippon Norbertet jelöli a DK Újpest polgármesterének, akit Déri Tibor jelenlegi polgármester is támogat". Trippon még MSZP-s politikusként 2014-ben volt már egyszer újpesti polgármesterjelölt, de akkor csúnyán elbukott, kevesebb mint 36 százalékot szerzett.
Már csak a Gyurcsány-pártnak vannak szavazói a baloldalon - ezt mutatja minden felmérés
A különböző politikai preferenciára irányuló felmérések, közvélemény-kutatások szerint 12 és 20 százalék között áll a Gyurcsány-párt, ezzel ők vezetik a népszerűségi mutatókat a baloldalon. Nincs olyan mérés, amely alapján ne a bukott miniszterelnök pártja lenne a hatalmas fölénnyel vezető Fidesz-KDNP után a második legnépszerűbb politikai formáció Magyarországon. Mindezek tükrében kicsit sem meglepő, hogy a mérhető támogatottsággal nem vagy alig rendelkező baloldali pártok politikusai tömegesen lépnek át a Gyurcsány-pártba.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- ellenzék
- baloldal
- DK
- Címkefelhő »
Gyurcsány Ferenc már nyíltan és egyre kíméletlenebbül fenyegeti az ország többségét
Gyurcsány Ferenc ugyanazt az agresszív, politikailag kirekesztő beszédet tartotta meg március 15-én, amit bármely pártrendezvényen elmondhatott volna – mondta Rotyis Bálint az Origónak adott interjúban a DK elnökének ünnepi beszédét értékelve. A Nézőpont Intézet elemzője szerint a bukott miniszterelnök beszédében teljesen szembement március 15 eszmeiségével. Miközben próbálta bizonygatni, hogy ő mekkora hazafi, megint több mint 3 millió magyar embert sértegetett. Rotyis Bálint kifejtette, hogy a konzervatív, jobboldali gondolkodású magyarokat a bukott kormányfő emberszámba sem veszi, sőt rendszeresen és egyre kíméletlenebbül fenyegeeti ...
A dollárbaloldal háborúpártisága a külföldi finanszírozás ára
A magyarországi dollárbaloldal csak fokozza a háborús hisztériakeltést, amivel nyilvánvalóan megrendelést teljesít: ez lehet a külföldi finanszírozás ára. Összeállításunk első részében már felidéztük, milyen háborúpárti nyilatkozatokat tett a baloldal az orosz-ukrán háború kitörését követően, ezúttal arra is rávilágítunk, hogy milyen érdekek állnak a háborúpártiság hátterében.
Apáti Bence megnézte, hogyan átkozódik Gyurcsány - videó
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Apáti Bence
- Címkefelhő »
Újabb fontos baloldali politikus lépett át a Gyurcsány-pártba
Arról tudósít az MTI Gyurcsány Ferenc pártjának a közleménye alapján, hogy Grőber Attila, az MSZP pápai elnöke, önkormányzati képviselője és polgármesterjelöltje is átlép a Gyurcsány-pártba.