Gyurcsány Ferenc
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Magyarország
- Demokratikus Koalíció
- Fidesz
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Büszkén kampányol Gyurcsány Ferenccel a Jobbik szegedi jelöltje - fotó
A szombati LMBTQ-rendezvényen való vonulással kétségkívül új fejezet kezdődött a Jobbik történetében, amit most Tóth Péter, a párt szegedi jelöltje újra bebizonyított. A jobbikos politikus ugyanis tegnap közösen pultozott Gyurcsány Ferenccel a dél-magyarországi településen, amit ráadásul büszkén reklámozott közösségi oldalán. A Jakab Péter vezette párt teljesen a baloldal vezetőjének hatása alá került.
Kifütyülték, majd egy sörözőben tartott fórumot Gyurcsány Ferenc
Tegnap ismét botrányba fulladt Gyurcsány Ferenc utcafóruma, ezúttal Budaörsön zavarták meg a kampányrendezvényét. A csalódott DK-elnök útja ezután egy kőbányai kocsmába vezetett, ahol Arató Gergellyel, és pár helyivel sörözött. A mulatozás annyira jól sikerült, hogy az átnyúlt az éjszakába, a keménymag késő estig maradt.
Niedermüllerék közel félmilliót kérnek azért, hogy kiadják a cégeik átvilágítási jelentéseit
484 ezer forintot kér az DK-s Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat azért, hogy közérdekű adatkérésre kiadja a kerületi cégek átvilágításáról szóló jelentését. A döbbenetes lépést azzal indokolják, hogy az iratokból ki kell takarniuk a személyes adatokat. Gyurcsány polgármestere a kampányban átláthatóságot ígért, ez lett belőle.
Gyurcsányék és a Momentum együtt tüntettek
Néhány százan tüntettek a Fidesz székháznál Gyurcsány Ferenc pártja és a Momentum közös szervezésében.
Újabb botrány a Gyurcsány-show-n: verekedés volt Márki-Zay Péter szegedi fórumán - videó
Dulakodás alakult ki Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester vasárnapi szegedi fórumán, miután a politikus stábjából egy testes férfi durván lökdösni kezdte az esemény egyik résztvevőjét. A férfinak az volt a bűne, hogy kritikus kérdést tett fel a szónokló városvezetőnek. Továbbra sem működik a Gyurcsány-show, állandósultak a tiltakozások a baloldali színház állomásain.
Gyurcsányt és jelöltjét, Karácsony Gergelyt is katasztrofálisnak látja a baloldal egyik legismertebb háttérembere
Lesújtó véleményt fogalmazott meg a baloldalról Lengyel László, aki maga is emblematikus figurája a hazai balliberális holdudvarnak. A közgazdász-politológus ezúttal tűpontosan mutatott rá, hogy az előválasztás csupán színjáték, a baloldali szereplők, élükön Gyurcsány Ferenccel régen lejáratódott, kormányzásra alkalmatlan politikusok, akikkel nem lehet választást nyerni 2022-ben. Az interjút Rákay Philip elemezte a Patrióta csatornán látható videójában.
Új szabályokat vezet be az UEFA, részletek a Darázsfészek újratöltve álhíradójában
A héten ismét új adással jelentkezett a Darázsfészek újratöltve című szórakoztató paródiaműsor Bagi Ivánnal! A humorista népszerű műsorának friss adásában - ahogy azt a nézők már megszokhatták - nem kímélte sem a sportot, sem a közéletet és annak szereplőit, sem a hazai celebvilág üdvöskéit.
Egy újabb dalt írt át Jakab Péter, a Darázsfészek álhíradójában megszólal az eredeti szerzemény énekese is
A Gyurcsány-show színpadára gyűjtögeti Jakab Péter a plágiumgyanús dalokat - az ellenzéki összefogás egyik miniszterelnök-jelöltje a korábbi kínos Vörös István-dal után sem állt le.
Karácsony Gergely nem határolódik el attól, hogy Gyurcsány gyalázta Orbán Viktor szüleit
Karácsony Gergely, aki korábban a kulturált közélet fontosságáról elmélkedett, most nem határolódott el Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor szüleit gyalázó bejegyzésétől.
Kocsis Máté: Gyurcsány ma új fejezetet nyitott a magyar közéletben, a közbeszéd rohasztásában
Gyurcsány ma új fejezetet nyitott a magyar közéletben, a közbeszéd rohasztásában. A gyermekvédelmi népszavazásra egy burkolt, de jól érthető "anyázással" válaszolt a miniszterelnöknek. Letudhatnánk annyival a dolgot, hogy egy nemzetét gyűlölő gazembertől ez is dicséretnek számít, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy vajon mitől lett ennyire ideges a bukott miniszterelnök, írta Kocsis Máté közösségi oldalán.
Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor szüleit gyalázza
Teljesen váratlanul érte a baloldali pártokat a gyermekvédelmi népszavazás, így nyilatkozataikban összevissza beszélnek. Ami közös: a Demokratikus Koalíciótól (DK) a Momentumon át a Jobbikig mindegyikük a gyermekek ellen, az LMBTQ-propaganda mellett van. Gyurcsány Ferenc például ízléstelen bejegyzésében a miniszterelnök szüleit gyalázta. Mint ismert, többek között arról lehet majd szavazni, hogy lehet-e gyerekeken nemátalakító műtétet végezni, vagy sem.
A Darázsfészek újratöltve álhíradós stábja kiderítette, mitől dülöngélt Gyurcsány Gyöngyösön - videó
Mint ismert, néhány hete Gyurcsány Ferenc a Heves megyei utcafórumán, amikor egy rajongója szelfit szeretett volna készíteni vele, úgy megtántorodott, hogy majdnem beleesett a mögötte lévő üzlet kirakatába. A Darázsfészek újratöltve stábja kiderítette, mi áll az eset hátterében.
Tovább dagad a Heti hetes körüli botrány, Verebes és Havas egy álhíradóban olvasott be a producernek
Ezen a héten is új adással jelentkezett Bagi Iván szórakoztató műsora, a Darázsfészek újratöltve, amelyben ismét az álhíreké a főszerep. A műsor az elmúlt hét aktualitásait dolgozza fel, amelyeket humoros és könnyed formában tálal a nézőknek. A legfrissebb adásból egészen meghökkentő dolgok is kiderülnek, például azt is megtudhatjuk, hogy Gyurcsány Ferenc jóban van a zombikkal.
Napi balfék: Súgógépes Geri a Mónika-showban
Forrás: Origo middle on 1200 1200
Elrejtett táblák, balesetveszély, szenvedő üzletek Erzsébetvárosban
A helyi üzletek forgalmát is jelentősen rontják Erzsébetváros baloldali vezetésének tavaly óta hatályban lévő forgalomkorlátozási intézkedései. Ezt még tetézi, hogy a Blaha Lujza tér napokban indult felújítása miatt újabb lezárások léptek életbe. A felháborodott autósok elrejtett közlekedési táblákról, erősödő lég- és zajszennyezésről számoltak be lapunknak, s az is kiderült, hogy egyes pontokon a balesetveszély is nőtt. Közben a Niedermüller Péter-féle DK-s városvezetés a parkolási díjak megduplázására készül - írja a Magyar Nemzet.
Gyurcsányné ellen megint tüntettek
Gyurcsányné Békéscsabán tartotta meg az országjárása következő álfórumát. Ahogy a Facebook élő közvetítésén látszott, csak néhány tucatnyian voltak kíváncsiak rá. Az előválasztási komédián (közkeletű nevén: a Gyurcsány-shown) a DK szónoknőjét tüntetők fogadták. Gyurcsányné ennek nem örült.
Jó viszonyban van Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely a magyarok többsége szerint
Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely nem csupán érdekszövetségben állnak a magyarok többsége szerint - derült ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzet részére készített friss közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek úgy gondolják, hiába próbálja a főpolgármester függetleníteni magát a volt miniszterelnöktől.
Karácsony Gergelyék adóemeléssel sújtanák a magyar családokat és vállalkozásokat
A Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc által fémjelzett baloldal olyan adóemelési tervekkel állt a választók elé, amelyek meg kívánják akasztani a polgári kormány elmúlt 11 évben megvalósított adócsökkentési és családtámogatási politikáját. A baloldal választási programja számos esetben olyan elvonásokat tartalmaz, amelyek veszélyeztetik a magyarok pénzügyi értelemben vett szabadságát. Az adók és elvonások tervezett megnövelése azt eredményezné, hogy a bérből és fizetésből élők havi nettó jövedelme ugyanúgy csökkenne, mint ahogy az jellemző volt a 2010 előtti balliberális kormány által irányított időszakban. A Századvég megvizsgáltta, ...
Napi balfék: Foltos hiéna
Forrás: Origo middle on 1080 1080
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- napi balfék
- Címkefelhő »
Aktivisták hadáról lódított Gyurcsány felesége, de a fellépéseire senki sem kíváncsi
Alig kíváncsiak Gyurcsány Ferencné vidéki "fórumaira" az emberek. Tudósítóinktól kapott információk szerint néhány tucatnyian lézengenek, igaz, egy helyi aktivista megpróbálja őket összeterelni, hogy Gyurcsányné facebook-oldalán többnek tűnjön. Nemrég az ATV-ben arról beszélt (írhatjuk nyugodtan, lódított), hogy rövid időn belül 75 ezer önkéntes aktivista csatlakozott hozzá. Valahogy nem látszanak - sem a munkájuk, sem a tömegük...
Völgyesi Miklós: Gyurcsány szivárogtathatta ki az őszödi beszédet
Völgyesi Miklós nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnök, büntetőbíró az őszödi beszéd tizenötödik évfordulója kapcsán interjút adott a Magyar Hírlapnak. Völgyesi Miklós elmondta, hogy szerinte az őszödi beszéd kiszivárogtatása Gyurcsány Ferenc műve volt, aminek rengeteg bizonyítéka van, ám a történelemtudomány még sokat tehet azért, hogy ez teljes körűen bizonyítható legyen.
Kocsis Máté: Gyurcsány Ferenc megszámlálhatatlan kormányzati bűn elkövetése után ismét vissza akar térni a hatalomba
A Fidesz frakcióvezetője a bukott baloldali miniszterelnökről készült gyöngyösi videó kapcsán írt új bejegyzést a Facebookon.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Kocsis Máté
- Címkefelhő »
Ripost: Gyurcsány hullarészegen dülöngél egy kampányrendezvényen - videó
Gyurcsány Ferenccel egy lelkes rajongója próbált éppen szelfit készíteni, a DK elnöke azonban majdnem betört egy kirakatot. Gyurcsány, úgy tűnik, már fényes nappal is hullarészeg - írta a Ripost. Természetesen - és ezt mindenképpen hozzá kell tenni - senkit ne tévesszen meg Gyurcsány állapota. Mert a baloldalé még rosszabb, más értelemben: és ezt a baloldalt (gondoljunk csak az állandóan szerencsétlenkedő Karácsony Gergelyre) egy magát olykor fegyelmezni képtelen Gyurcsány Ferenc könnyedén irányítja.
Halász János: A családok is részesüljenek a gazdasági növekedésből - videó
A koronavírus-járvány leginkább a családokat viselte meg, ezért a Fidesz fontosnak tartja, hogy a gazdasági növekedésből ne csak a vállalatok, hanem a családok is részesüljenek - fogalmazott a nagyobbik kormánypárt frakciószóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott videónyilatkozatában.
Gyurcsány Ferenc újabb botrányfóruma, most Gyöngyösön - videó
Demokrácia Gyöngyösön. A Heves megyei város lakosaival találkozott kedden a DK elnöke. Ezúttal ellentüntetők nélkül. Gyöngyös baloldali polgármestere ugyanis utasította a rendőrséget, hogy Gyurcsány Ferenc utcafórumán semmiféle tüntetést ne engedjenek meg.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Címkefelhő »
Adóemeléssel büntetne Karácsony
Karácsony Gergely megszorításokat tervez, ha hatalomra kerül, lépéseinek legnagyobb vesztesei pedig azok, akik dolgozni szeretnének Magyarországon. Karácsony megbüntetné a szorgalmas embereket – nyilatkozta az Origónak Tállai András. A pénzügyminiszter helyettese úgy véli: Karácsony adótervei külföldre üldöznék a tapasztalt szakembereket. Az államtitkár szerint Karácsonyt Gyurcsány Ferenc mozgatja.
Szabó Zsófi megosztotta intim titkát és férfiakkal kapcsolatos praktikáit Bagi Iván műsorában
Ismét eltelt egy hét, így újra látható a Videa csatornáján a Darázsfészek újratöltve legújabb adása! Az álhíradóban Bagi Iván paródiákkal állít görbe tükröt hírességeink és a nemzetközi sztárvilág üdvöskéi elé.
Kocsis Máté: A szülőknek előjogaik vannak a saját gyermekük nevelésében – videó
Meg kell védeni a gyermekeket az életkoruknak nem megfelelő tartalmaktól, még akkor is "ha ennek az az ára, hogy néhány hétig hazudoznak erről a törvényről az európai sajtóban" – reagált a gyermekvédelmi törvényt ért kritikákra Kocsis Máté a Patrióta YouTube-csatornán. Az interjút a Magyar Nemzet szemlézte.
Napi balfék: Feriék csürhéznek, Geri mindent ért
Gyurcsányék gyalázták és csürhézték a fantasztikusan buzdító magyar szurkolókat, itt írtunk erről bővebben.
Napi balfék: Gyurcsányék szurkolnak
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- napi balfék
- Címkefelhő »
Tállai András: Adóterrorra készül a baloldal
Aki nem akar negyven százalék adót fizetni, aki nem akarja, hogy elvegyék a kedvezményét, annak egyértelmű lesz a helyzet a 2022-es választás alkalmával - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjúban, amelyet az MTI szemlézett.
Gyurcsányék a franciáknak szurkoltak a magyarok ellen
A magyarországi baloldal minden erővel támadta a sportberuházásokat, az utóbbi időben azonban a focisikereket látva szerettek volna ráakaszkodni a válogatottra. Ez azonban csak félrevezetés, hiszen egyértelműen kiderült, hogy Gyurcsányék a franciáknak szurkoltak a magyar válogatott ellen - számolt be róla a Ripost.
Gyurcsány korábban hízelgésből azt ígérte, a gyerekei megtanulnak oroszul és kínaiul
A gyerekekkel megegyeztünk, hogy az angol után orosz vagy kínai nyelvet tanulnak. Vagy még jobb, ha mindkettőt – mondta Gyurcsány Ferenc 2007-ben, még miniszterelnökként egy orosz lapnak adott interjúban. Gyurcsány szervilizmussal, feltétel nélküli, már-már nosztalgikus hódolattal viszonyult Putyinhoz és Oroszországhoz. Olyannyira, hogy emiatt időnként az orosz sajtó is lesajnáló megjegyzésekkel illette őt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- V4NA
- Címkefelhő »
Gyurcsány Karácsonynak üzent egy videóban, Bagi Iván álhíradójának stábja megszerezte a felvételt
A DK elnöke a videóban azért mond köszönetet a budapesti főpolgármesternek, mert Molnár Gyula után végre ő is csatlakozott Gyurcsány pártjához.
Erőszakos DK-aktivisták, trágárkodás, káosz és más abszurd jelenetek Gyurcsány Ferenc botrányfórumán – videó
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Címkefelhő »
Folyamatosan tiltakoznak a Gyurcsány-show állomásain - videó
Állandósultak a tiltakozó megmozdulások Gyurcsány Ferenc országjáró körútján. Kedden Sajószentpéteren, és szerdán Dunaújvárosban is heves szópárbajok alakultak ki a szocialista múlt visszatérése ellen tiltakozók és a baloldali pártaktivisták között. Utóbbi helyszínen tettlegességig fajult a helyzet: egy DK-szimpatizáns a botjával esett neki a Szemkilövető feliratú táblát magasba emelő férfinak. Az erről szóló hosszú videót ebben a cikkünkben nézheti meg. Egyre nagyobb ellenállás alakul ki a 2010 előtti baloldal szereplőivel szemben.
Soproni közel 1 millió forintot fizet Terézvárosban a Gyurcsány- és Karácsony-kádereknek
Miközben Soproni arról panaszkodik lépten-nyomon, hogy a kormány az ellenzéki kerületeket ellehetetleníti, és folyton Terézváros nehéz pénzügyi helyzetéről beszél, addig nem sajnál havonta közel 1 milliót adni embereinek, írja a Kontra.
Gyurcsányék a bukott szocialista múlttal együtt az adóemeléseket is vissza akarják hozni
Adóemelések - a 2010 előtti baloldali kormányok gazdaságpolitikájának ez volt az egyik lényege. Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt folyamatosak voltak a megszorító intézkedések, alig volt olyan hét, amikor ne jelentett volna be újabbat. A bukott kormányfő és jelöltje, Karácsony Gergely visszacsempészné a szocialista múltat, ami durva adóemelésekkel járna. Ezt már Gyurcsány Ferenc is elismeri.
Gyurcsányék gyalázzák és csürhézik a fantasztikusan buzdító magyar szurkolókat
Hiába emelte ki a teljes világsajtó a magyar szurkolók csodálatos buzdítását és a Puskás Aréna fantasztikus hangulatát, hiába okozott a labdarúgó-válogatott eufóriát az országnak, a hazai baloldalnak még ez is kevés volt. A TV2-től kirúgott, jelenleg a Gyurcsány-pártban posztolgató Vágó István gyűlölködő bejegyzésekben támadta a magyar tömeget, amire társai közül többen is vevők voltak. Csürhézés, gyalázkodás, szégyenkezés - volt itt minden, teljes döbbenet.
Gálvölgyi János mikor nem mondott igazat Hofi Gézáról, most vagy 2002-ben?
Gálvölgyi János az utóbbi napokban botrányt keltett, miután a közel 20 éve halott Hofi Gézát szidalmazta. Az Origo erről hosszabban írt, azonban megtaláltuk Gálvölgyi egy korábbi nyilatkozatát. 2002-ben még rajongva beszélt Hofiról, teljesen mást mondott, mint most. Most ugyanis egyszerűen hálátlannak nevezte, aki még a sikert is képtelen elviselni. Hofi Géza munkásságát nem tisztünk ebben a cikkben értékelni, sem így, sem úgy, a mi megközelítésünk az, hogy meglehetősen visszás, ha egy parodista szid egy közel 20 éve halott embert, egyébként saját pályatársát. Az pedig még sajátosabb, ha ez a parodista korábban teljesen mást mondottt ...
Rengeteg pénzt kap Gyurcsányék vakcinák ellen hergelő szakértője a baloldali kerületektől
Hatezer forintos órabér, több százezer forintos megbízások, kiapadhatatlannak tűnő lehetőségek - a baloldali vezetésű kerületek rengeteg pénzt adnak az oltásellenes megnyilvánulásairól ismertté vált Komáromi Zoltánnak. Tavaly év végén volt olyan időszak, amikor Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakpolitikusa csak a DK-s és momentumos polgármesterek jóvoltából milliós fizetést vihetett haza. Ebből is az látszik, hogy a politikus-háziorvos anyagilag erősen függ a baloldaltól: feltehetően nem véletlenül hergelt ekkora dühvel a vakcinák ellen.
Gyurcsány emberei külföldre viszik a Facebook-felhasználók adatait - erre kell a botrányos chatbot
Gyurcsány Ferencék csúcsra járatják a chatbotokat a labdarúgó Európa-bajnokság idején is bár a jelek szerint a rendszer még korántsem működik kifogástalanul. Ahogy azt megírtuk, a robot a kora hajnali órákban érdeklődött arról, hogy a szóban forgó Facebook felhasználó nézi-e a mai meccset. Ment is a válasz, hogy persze. Nem késlekedett a következő kérdés sem, aminek a lényege az volt, hogy miként végződhet a magyar portugál. Amikor az illető jelezte, hogy ezt a meccset már lejátszották a chatbot összezavarodott, majd azt tanácsolta a felhasználónak: forduljon a Demokratikus Koalíció ügyfélszolgálatához.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Címkefelhő »
Gyurcsány Ferenc tippelni akart a magyar-portugál meccs eredményére - csak azt nem tudta, hogy már lejátszották
Teljesen összezavarodott Gyurcsány Ferenc chatje, egy olvasónktól kaptunk erről képernyőmentést. A bukott miniszterelnök - illetve természetesen a nevében dolgozó chatbot - előbb hajnalban zaklatta egy üzenettel olvasónkat, majd közölte vele, hogy tudta, hogy ma nézni fogja a magyar-portugált. Még jósolt is az eredményre. Súlyos probléma, hogy mindezt a meccset követő napon. Amikor olvasónk ezt felvetette, Gyurcsány az ügyfélszolgálathoz küldte.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Címkefelhő »
Gyurcsány Ferenc arra utasította Jakab Pétert, hogy a Jobbik vonuljon fel a melegfelvonuláson
Gyurcsány Ferenc arra utasította a Jobbikot, hogy vonuljon fel az idei Prideon, ezzel is hitet téve az LMBTQ közösségi tagjai mellett - jelentette ki csütörtökön közzétett Facebookos videójában Volner János, a párt volt frakcióvezetője, a Volner Párt jelenlegi vezetője.
Tüntetők vonták kérdőre Gyurcsány Ferencet a rendőrterror miatt Tapolcán
Tüntetők zavarták meg Gyurcsány Ferenc szerdai, tapolcai utcafórumát - derül ki a HírTV beszámolójából. A demonstrálók kormányzásával próbálták szembesíteni a volt miniszterelnököt, aki látva a hangulatot, a tervezettnél jóval hamarabb elhagyta a helyszínt.
Orbán Viktor világosan felvázolta a következő hónapok legfontosabb kérdéseit
Orbán Viktor pártelnökként kijelölte a fő irányokat, amelyek a legfontosabb kérdések lesznek az elkövetkezendő időszakban, illetve a választási kampányban – így értékelte Deák Dániel, hogy a kormányfő szerdán este Debrecenben azt mondta, hogy a járvány és a bevándorlás mellett a legnagyobb veszély, ami fenyegeti az országot, az az, ha Gyurcsány újra a hatalom közelébe kerül. A XXI. Század Intézet elemzője szerint az Unió határaihoz érkező illegális migránsok száma alapján könnyen elképzelhető, hogy hamarosan megismétlődik a 2015-ös migrációs hullám, de 2015-höz képest szerencsére több partnere is lett Magyarországnak ebben a kérdésbben. ...
Gyurcsányék az egészségügyben is visszahoznák a bukott szocialista múltat
Egyre újabb és újabb bizonyítékokat szolgáltat a baloldal arra, hogy Gyurcsány Ferenc vezetésével vissza akarják hozni a bukott szocialista múltat. Előbb Gyurcsány Ferenc beszélt arról, hogy a vizitdíj és a napidíj bevezetését ma is helyesnek tartja, vagyis újra bevezetné. László Imre, a DK újbudai polgármestere pedig egy tévéműsorban beszélt arról, hogy be akarják zárni a kórházak felét. Ezeknek a terveknek részese Karácsony Gergely is, aki 2010 előtt, Gyurcsány idején a Miniszterelnöki Hivatal szakértője volt, vagyis aktív szerepet játszott az akkori bukott politikában.
Vona Gábor szerint a Jobbik mentette meg Gyurcsány Ferencet - videó
Vona Gábor nemrég az ATV egyik műsorában szerepelt, ahol többek között arról beszélt, hogy a Jobbik mentette meg Gyurcsány Ferencet a baloldalon belüli elszigetelődéstől, írja a drót.info.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Vona Gábor
- Jobbik
- DK
- Címkefelhő »