Gyurcsány Ferenc lemondása
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kormányválság 2009
- Gyurcsány Ferenc
- Bajnai Gordon
- MSZP
- SZDSZ
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Medián: A választók közel fele akar új választást
A választók 45 százaléka szeretné, ha előre hozott választások lennének, a többiek véleménye megoszlik abban, hogy szakértői kormány jöjjön létre vagy pedig MSZP-s politikus legyen a miniszterelnök - derül ki a Medián felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet. Csak 9 százalék szeretné azt, hogy Gyurcsány maradjon a posztján, a kutatásban megfuttatott lehetséges miniszterelnökjelöltek közül Surányi György volt MNB-elnök szerepelt a legjobban.
Gyurcsány miatt ne nyúljunk a pénzünkhöz
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentett távozása nem járt jelentős piaci hatásokkal, és bár a bizonytalanság megnőtt, de pánik kialakulásáról nem beszélhetünk. Az [origo]-nak nyilatkozó szakemberek szerint ameddig nem ismerjük a kormányfőjelölt nevét és programját, addig semmiképp sem érdemes a befektetéseinken változtatni, azaz most a legjobb stratégia a kivárás.
Csőd ellen jó az átmeneti kormány, bukás ellen nem
Csehországban és Romániában is a jegybank elnökére bízták egy rövid időre a kormány vezetését az 1990-es években, miután a belpolitikai viharok elsodorták a kormányt. Az átmeneti kormányok csak látszólag alapoztak tagjaik szakértelmére, támogatásukat a korábbi koalíciós pártoktól kapták. Fontos reformokat vittek véghez, de a bukástól nem mentették meg kiötlőiket.
Egy évre keres miniszterelnököt az MSZP
Egyeztetett az MSZP új elnöksége Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utódjáról. Konkrét nevekről is tárgyaltak, Kiss Péter kancelláriaminiszter szerint nem valószínű, hogy pártpolitikus lesz. Gyurcsány szombaton jelentette be, hogy két hét múlva lemond a posztról. Az MSZP egy évre keres miniszterelnököt, az új, szakértői kormány felállításában számít az SZDSZ-re és az MDF-re is.
Gyurcsány: A vártnál nagyobb lehet a visszaesés
A kormány számol azzal a lehetőséggel, hogy a hivatalosan jelzett 3,5 százalékosnál nagyobb lehet a gazdasági visszaesés idén - mondta a Reutersnak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő azt állítja, azért ajánlotta fel a lemondását, mert jelezni akarta az országnak, hogy a strukturális reformok elkerülhetetlenek.
Gyurcsány levonta a végre nem hajtott reformok tanulságát
Gyurcsány Ferenc a magyar politika egyik "legcsillogóbb, ugyanakkor legellentmondásosabb" alakja. A pénzügyi válság kormányválságba sodorta a Magyarországot irányító szocialistákat. Gyurcsány a végre nem hajtott reformoknak a konzekvenciáját vonta le. Politikai csoda, hogy az öszödi beszéd után eddig kitartott. Külföldi lapok Gyurcsány lemondásáról.
Bokros: Nem kívánok részt venni az MSZP játékában
Az MSZP hatalmi játékának minősítette a kormányváltást az MDF és Bokros Lajos, a párt EP-listavezetője, ezért hétfőn támogatni fogják a parlament feloszlatásáról szóló előterjesztést. Ha ez nem sikerül, akkor szerintük az ellenzéki pártoknak kellene kormányt alakítaniuk. Bokros vasárnap közleményben tagadta, hogy tagja lenne az MSZP-nek.
Külső embert szeretne kormányfőnek Fodor
Szélesebb társadalmi és politikai háttérrel rendelkező, nyitott nemzeti kormányt akar Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - mondta az MSZP vasárnapi elnökségi ülése után. A párt vezetése latolgatta, ki lehetne Gyurcsány utódja, neveket azonban nem árult el a kormányfő. Fodor Gábor SZDSZ-elnök szerint nem gondolkodnak koalícióban de egy hiteles, kívülről jött szakembert tudnának támogatni. A Fidesz nem kíván tárgyalni az új miniszterelnök személyéről.
Bokros vállalná a válságkormány vezetését
Egy gyöngyösi gyűlésen megkérdezték az előadást tartó Bokros Lajos korábbi pénzügyminisztert, hogy vállalná-e egy válságkormány vezetését. Bokros úgy mondott igent, hogy már tudta, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felajánlotta lemondását.
Felajánlotta lemondását Gyurcsány
Két hét múlva lemond a kormányfői posztról Gyurcsány Ferenc - jelentette be maga Gyurcsány az MSZP tisztújító kongresszusának szombati napján. A kongresszust arra kérte, kezdje meg egy új kormány létrehozásának előkészítését, és tárgyaljon az ellenzéki pártokkal is. Az MSZP elmúlt hét éves kormányzását és saját tevékenységét is kritizálta, és azt mondta, az ő személye a reformpolitika legfőbb akadálya. A Fidesz előrehozott választást akar, és hétfőn kezdeményezi az országgyűlés feloszlatását.