Gyula

címke rss
Tragédia történt Gyulán

Tragédia történt Gyulán

Nem volt szén-monoxid érzékelője annak az idős, gyulai asszonynak, aki gázmérgezésben halt meg ma reggelre. A szomszédai is veszélyben voltak, ők időben kijutottak a társasházból a katasztrófavédők tájékoztatása szerint.

30 éven keresztül zaklatta szexuálisan tanítványait a 68 éves gyulai karateedző

Itthon2023.10.04, 12:12

A vádirati szerint a férfi az 1980-as évek végétől karateedzőként dolgozott Gyulán, az edzéseket 2010 szeptemberétől a saját házában kialakított edzőteremben tartotta. 1990-től letartóztatásáig több kisgyerekkel, és fiatal fiúval fajtalankodott, illetve közösült. Emellett az edzéseken meztelenül fotózta, videózta őket meztelenül, hogy nemi vágyait felkeltése, kielégítése.

Halálos baleset történt a 44-es számú főúton

Itthon2023.09.12, 15:14

Halálos baleset történt a 44-es számú főút Gyulát elkerülő szakaszán. Egy kamion elütött egy elektromos kerekesszékkel közlekedő férfit, aki a helyszínen meghalt.

Még gondolkodtok hova menjetek hétvégén? Íme 5 szép hazai úti cél

Travelo2023.07.25, 13:46

Sok esetben szeretek spontán dönteni arról, hova látogatok el a hétvégén, de ha családdal, vagy barátokkal indulunk neki, nem árt ha már a hét elején tervezgetni kezdünk. Ehhez adunk most segítséget, és röviden figyelmetekbe ajánlunk, hazánk legkedveltebb úti céljai közül 5 különböző várost.

Drogterjesztő bandát számolt fel a rendőrség Gyulán: 16 embert fogtak el

Life.hu2023.06.08, 21:55

Felszámolt egy kábítószerterjesztő hálózatot a rendőrség: Békéscsabán, Békésen, Gyulán és Komádiban 16 embert fogtak el, közülük heten kerültek őrizetbe - tudatta a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Megrongálódott a Gyulavarsándi híd, harmadfokú készültséget rendeltek el

Itthon2023.06.08, 15:18

Megrongálódott a Gyulavarsándi híd. A korábbi években volt már erre példa, akkor a sodródó gerendák, és az azokból kiálló vasak megrongálták a Gyulai duzzasztóművet  – olvasható a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság oldalán.

Már szexuális erőszakkal is gyanúsítják a Jobbik képviselőjelöltjét

Itthon2023.05.18, 17:10

Már szexuális erőszak bűntettével is meggyanúsította a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét a rendőrség – tudta meg a Magyar Nemzet.  Az egykori politikust két éve tartóztatták le azután, hogy gyermekekről készült felvételeket találtak nála.

Hamis játékkonzolokat találtak a pénzügyőrök egy bolgár teherautóban - videó

Itthon2023.04.05, 09:40

Több mint húszezer hamis márkajelzésű játékkonzolt, fülhallgatót és kulcstartót találtak egy bolgár teherautóban a pénzügyőrök Gyulánál - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Demeter Szilárd: A magyar szabadság az élet szabadsága

Itthon2023.03.15, 17:28

Napra, sőt, órára pontosan 175 évvel ezelőtt, 1848. március 15-én zakatoltak a Landerer és Heckenast nyomda gépei. Két, mondjuk így, dokumentumot sokszorosítottak többezer példányban. Az egyik a Petőfi által alig két napja papírra vetett Nemzeti dal, a másik a Tizenkét pont - mondta Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója Gyulán, a városháza dísztermében.

Súlyos baleset történt Gyulán

Itthon2023.03.14, 15:31

Most zárta le a rendőrség annak a balesetnek a vizsgálatát, amely tavaly ősszel történt Gyula külvárosában. A vétkes férfi nem is látta a másik autót, mert annyira figyelte a navigációt.

Hárommilliárd forintot érő hamis parfümöt találtak egy lengyel kamionban - videó

Itthon2023.02.07, 09:26

Több mint hárommilliárd forintot érő, hamis parfümöt találtak egy lengyel kamionban Gyulánál - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

Több mint hatszáz hamis szerszámot foglaltak le Gyulán - videó

Itthon2023.01.18, 09:42

Több mint hatszáz hamis, egy ismert márka nevét felhasználó, azt egy betűvel megmásító kéziszerszámra és kisgépre bukkantak a pénzügyőrök szerdán Gyulán - tudatta közleményben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

25 év elteltével sem enyhül a fájdalom Szathmáry Nikolett anyjában

Itthon2023.01.14, 10:15

Negyed évszázada történt a magyar kriminalisztika egyik legnagyobb, eddig megoldatlan ügye, Szathmáry Nikolett eltűnése és meggyilkolása. A 7 éves kislány a néptáncórájáról indult el hazafelé, de soha nem érkezett meg. Hiába kereste a családja és a rendőrök is, nem sikerült megtalálniuk a kislányt. Három évvel az eltűnése után, egy csatorna partján, a nádasban megtalálták a maradványait, a ruháival és pár hajcsatjával együtt. Azóta sok teória, elmélet született az ügyben, de egyiket sem sikerült bizonyítani, így továbbra is rejtély, hogy ki gyilkolta meg a lányt.

Vérengzés a gyulai éjszakában

Itthon2022.10.23, 10:12

Jogerősen is elítélhetik szerdán azt a férfit, aki két évvel ezelőtt brutálisan végzett egy emberrel a gyulai éjszakában, és a vele sétáló gyereket is megsebezte. A késelés után a támadó hazament a talicskájáért, hogy beletegye a holttestet és elvigye az utcáról. 

Begyógyszereztek és kiraboltak egy férfit Gyulán

Itthon2022.09.29, 12:45

Befejezték a nyomozást azzal a két férfival szemben, akik gyógyszerrel altatták el az ismerősüket, hogy megszerezzék a pénzét.

Közel fél kiló marihuánát foglaltak le a rendőrök egy gyulai férfitól

Itthon2022.07.08, 10:24

Külföldön vásárolt kannabiszmagokból termesztett drogot egy férfi Gyulán. A növényeket megszárította, megőrölte, befőttesüvegekben tárolta, és cigarettába sodorva elszívta. 

155 millió forint értékű hamis cipőre bukkant a NAV

Itthon2022.05.24, 09:28

155 millió forint értékű hamis cipőre bukkant a NAV Gyulánál - közölte a szervezet a Facebookon.

Gyereke élesztette újra a gyulai horgászt

Itthon2022.05.02, 11:44

Tegnap délután kérték a mentők gyors segítséget, ahhoz az 55 év körüli férfihez, aki horgászat közben lett rosszul Gyulán. Kiderült a férfi már nem lélegzik, így a fia kezdte meg az újraélesztést.

Kovács József hatalmas fölénnyel nyert Gyulán

Itthon2022.04.03, 21:45

Dr. Kovács József, a Fidesz-KDNP jelöltje megnyerte a választást a Békés megye 3-as számú választási körzetében.

Sissi kiállítás lesz Gyulán

Kultúra2022.03.30, 17:40

Közös kiállítást készít Erzsébet királynéról a Gödöllői Királyi Kastély és a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont; az időszaki tárlat május 25-én nyílik és egy éven át tart - hangzott el a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján a helyszínen szerdán.

Egy ember meghalt a hétfői gyulai lakástűzben - fotó

Itthon2022.01.25, 09:39

Ahogy azt az Origo is megírta, hétfő este tűz volt egy gyulai családi házban, ahol a tűzoltók egy holttestet találtak. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden fotót osztott meg az oltásról a Facebookon.

Lakástűzben meghalt egy ember Gyulán

Itthon2022.01.24, 19:18

Kigyulladt egy 200 négyzetméteres ház Gyulán hétfő, kora este. A tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a tüzet. Oltás közben a kazánházban egy holttestet találtak.

Ide utazzunk, ha nem bírjuk ki a telet wellness nélkül!

Travelo2022.01.21, 11:01

Hazánk termálvízkészlete világszinten is egyedülálló, az ország gyógyvizekben gazdag fürdőhelyei minden korosztályt tárt karokkal várnak. A téli hideg, illetve az országban sok helyen latyakos, szürke idő pedig szinte űz minket, hogy a testünket és a lelkünket is egy kellemes fürdőhelyen melegítsük fel. Választási lehetőségünk pedig van bőven. Mi most Egerből, Hévízről, Zalakarosról és Gyuláról gyűjtöttük össze a legfontosabb wellnessinformációkat.

5 kihagyhatatlan program Gyulán, mely jól kiegészíti a fürdőzést

Travelo2022.01.20, 08:22

Gyula Budapestről 2 óra alatt elérhető, és minden évszakban tartogat meglepetéseket. Cikkünkben igyekeztünk összeszedni a legérdekesebbeket, a modernizált Gyulai Almásy-kastély programjaitól kezdve az Élővíz-csatorna látványán át az Odalent - Kalandpince szabadulószoba és a Gyulai Várszínház kínálatáig. Tartsatok velünk egy tartalmas utazásra!

Több mint félmilliárd forint értékű hamis ruhát foglalt le a NAV - videó

Itthon2021.12.10, 13:48

Mintegy 11 millió forint értékű egészségügyi terméket és 678 milliót érő hamis ruhát találtak egy kamionban elrejtve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.

Halálos balesetet okozott egy férfi Gyulánál

Itthon2021.12.01, 17:19

Egy 26 éves férfi a Gyulát elkerülő úton haladt, amikor az egyik kereszteződésben nem adott elsőbbséget egy teherautónak és összeütköztek. A balesetben a teherautó utasa olyan súlyosan megsérült, hogy később a kórházban meghalt.

Bedrogozott, körözött férfit fogtak Kétegyházán

Itthon2021.11.12, 11:19

Drogot találtak a rendőrök egy gyulai sofőrnél, a drogteszt pedig pozitív értéket mutatott nála. A férfiről kiderült, hogy körözött bűnöző, akinek börtönben kellene lennie.

Így újul meg Gyula városa - képek

Gazdaság2021.11.10, 14:55

Gyertyafényes éjszakai várséta tárlatvezetéssel, csónakázás az Ó-Fehér-Körösön, Várfürdő és Várszínház – csak néhány élmény, amelyben a Gyulára látogatóknak része lehet. A Világgazdaság számolt be róla, hogy a pandémia alatt is látványos fejlesztések történtek a történelmi fürdővárosban, ami az idei turisztikai szezon sikerében is szerepett játszott.

Kiderült, mikor indul a hazai Airbus-gyárban a termelés

Gazdaság2021.10.22, 14:15

Jövő júliusban indul a termelés a gyulai Airbus-gyárban, amely teljes kapacitással valószínűleg csak 4-5 év múlva fog működni - mondta az Airbus Helicopters Hungary Kft. ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek.

Halmozta a szabályszegéseket, majd megpróbált elmenekülni a rendőrök elől - videó

Itthon2021.09.29, 19:59

Az összes létező közlekedési szabályt semmibe vette, és többszörös vezetéstől eltiltás és bűnügyi felügyelet ellenére is újra meg újra volán mögé ült egy 16 éves, Békés megyei kamasz, majd megpróbált elmenekülni az őt igazoltató rendőrök elől. A bíróság a sorozatos szabályszegések miatt elrendelte a letartóztatását.

Súlyosabb büntetést kaphat egy gyulai drogdíler

Itthon2021.09.14, 17:04

Felfüggesztett börtön kiszabását javasolta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség annak a gyulai férfinak az ügyében, akit a bíróság kábítószer-kereskedelem miatt másfél évre próbára bocsátott.

A gyulai asszony nem tudja felfogni, miért gyilkolták meg az unokáját – videó

Itthon2021.09.11, 14:46

Nem tudja feldolgozni unokája halálát az az idős asszony, akinek háza előtt gyilkolták meg a 27 éves unokáját tavaly májusban Gyulán. Az érettségijét ünneplő 18 éves férfi vágta el az unokája torkát – adta hírül a TV2 hírműsora, a Tények.

Szabadnapos tűzoltó mentett meg egy fuldokló biciklist Gyulán – videó

Itthon2021.08.28, 14:25

Gyulán, az Élővíz-csatornába esett egy férfi a biciklijével együtt. Ezt látta egy szabadnapos tűzoltó, aki éppen a családjával indult túrázni. A tűzoltó egyből a férfi után ugrott, majd sikerült is kimenteni a vízből majd újraélesztette. A tűzoltó egyik gyereke utána dobta a nála lévő mentőmellényt – adta hírül a TV2 hírműsora, a Tények.

Három gyereke izgulta végig a hős gyulai tűzoltó életmentő akcióját

Itthon2021.08.27, 15:00

Életmentő akció lett a családi kirándulásból a gyulai Nagy Béla tűzoltó számára, aki kihúzott egy biciklist az élővíz-csatornából. Az életmentést a gyerekek is végignézték, felesége pedig a mentőket hívta, amíg a tűzoltó ellátta a bajba jutott embert.

Terrorizálta a szálló lakóit egy gyulai férfi - Videó

Itthon2021.08.25, 14:57

Rablás, önbíráskodás és testi sértés miatt emeltek vádat egy 25 éves gyulai férfi ellen, aki agresszív viselkedésével tartotta rettegésben a hajléktalanszálló lakóit.

Gálaműsorral ünnepel a 70 éves Körös Néptáncegyüttes

Kultúra2021.08.14, 10:26

Az augusztus 20-i hosszú hétvégén családi programokkal, tűzijátékkal, Ismerős Arcok koncerttel és a Körös Táncegyüttes jubileumi gálaműsorával várják a városba érkezőket és a lakosokat Gyulán - jelentették be a szervezők.

Pedofil gyilkosság ügyében nyomozhatnak egy jobbikos politikus ellen

Itthon2021.08.03, 17:08

A Beol információi szerint a gyulai Jobbik volt politikusa az a férfi, akit a rendőrség szerda hajnalban pornográf felvételek miatt letartóztatott. Horváth László Jakab Péter pártjának a színeiben indult a legutóbbi önkormányzati választáson, és lelkesen osztotta meg a pártüzeneteket a közösségi oldalán. Nem sokkal az ügy nyilvánosságra kerülését követően a Pesti Srácok és a Bennfentes arról írt, hogy a jobbikos politikustól DNS-mintát is vettek a brutálisan meggyilkolt Szathmáry Nikolett ügyében. A Pesti Srácok kiderítette, hogy Horváth ügyében nem a megyei rendőrfőkapitányság nyomoz, ahogy az pedofil képek esetén logikus lenne, haanem ...

Előző
Következő