Győri Járási Ügyészség
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Egy hajszálon múlt a vonatbaleset Győrnél
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a 24 éves mozdonyvezető ellen, akinek a figyelmetlensége majdnem balesethez vezetett.
Ütötték, tárgyakkal dobálták, becsmérelték a nevelőiket a testvérek
Kilenc bűncselekmény elkövetésével vádol a Győri Járási Ügyészség három fiú ellen, melyeket a gondozási helyükként kijelölt gyermekotthonok és az ott dolgozó nevelők ellen valósítottak meg. Egyszer az egyik társuk volt az áldozat.
Úgy földhöz vágta mindkét állatot Győr mellett, hogy az egyik belepusztult
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 25 éves férfi ellen, aki úgy vágott földhöz egy kakast a munkahelyén, hogy az elpusztult.
Magából kikelve őrjöngött egy férfi az utcán Győrben - videó
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 20 éves férfi ellen, aki Győr belvárosában garázdálkodott azért, mert nem tudta eladni az aranynak mondott gyűrűjét.
Megverte és 3800-szor hívta fel volt barátnőjét egy kidobott férfi
Egy 35 éves férfi a szakítás után rátámadt a volt barátnőjére, majd miután elköltözött, zaklatta is a Győri Járási Ügyészség vádirata szerint.
Bedrogozott sofőrre és utasára csaptak le a csornai rendőrök
A csornai rendőrök most fejezték be a nyomozást azzal a két fiatal, vitnyédi férfival szemben, akik bedrogozva ültek kocsiba.
Kisdiákokon töltötte ki a dühét egy férfi Kapuváron
Garázdaság és könnyű testi sértés miatt egy év felfüggesztett börtönt kapott az a férfi, aki három gyereket is megütött egy kapuvári iskola udvarán.
Milliókat sikkasztott egy közös képviselő Kapuváron
Öt rendbeli minősített sikkasztás miatt emelt vádat a Győri Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki rendszeresen sikkasztott társasházaktól, amelyeket ő menedzselt.
Brutálisan elvertek egy férfit egy munkásszállón
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki rátámadt a lakótársára egy munkásszállón.
Elképesztő, mit rögzített egy győri biztonsági kamera
Két férfi, apa és fia, egy autó eladásánál, a kialkudott vételáron felül, önbíráskodással próbáltak pénzhez jutni, ami miatt eljárás indult ellenük. A Győri Járási Ügyészség ügyészei vádat emeltek a férfiakkal szemben.