Győri Audi ETO KC

címke rss

Megbénította a románokat a Győr tábora

Sport2013.04.13, 12:54

Túl korán elhitték a Valcea női kézisei, hogy a Győri Audi ETO idegenbeli legyőzésével Bajnokok Ligája-döntőbe jutnak. A fölényük a hajrára eltűnt, minden győri extázisban játszott, és végül egygólos vereséggel, de összesítésben egy góllal nyerve döntőbe jutott. A Győr egyik legjobbja, Heidi Löke nem is emlékszik az utolsó tíz percre, árulta el a Kisalföldnek.

Csodahajrával BL-döntős a Győr

Sport2013.04.12, 11:18

Idegesen, rosszul játszottak a Győr női kézisei a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Valcea ellen, de egy hihetetlen hajrával mégis kiharcolták a továbbjutást. Ambros Martin csapata végig csak kullogott az eredmény után, ám mikor már végképp reménytelennek tűnt a helyzet, kiverekedte a továbbjutást érő egygólos vereséget.

A Győré a 12. magyar BEK/BL-döntő

Sport2013.04.11, 21:07

A Győr révén tizenkettedszer játszhat magyar csapat döntőt a női kézilabda Bajnokok Ligájában, illetve elődjében, a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. Az eddigi mérleg két győzelem, 1982-ben a Vasas, 1999-ben a Dunaferr ért fel a csúcsra. Az ETO nyolcadszor döntőzhet valamelyik európai kupában (BL: 2009, 2012; EHF Kupa: 1999, 2002, 2004, 2005; KEK: 2006), de először nyerhet.

A román sportújságírók elnézést kértek

Sport2013.04.11, 21:42

A Román Sportújságíró Szövetség elnöke elhatárolódott a ProSport provokatív címlapjától, mellyel a román lap a Valcea-Győr nőikézilabda-BL-elődöntőt harangozta be. Dumitru Graur a Magyar Sportújságírók Szövetségétől kapott levélre válaszolva írt sajnálkozó választ.

A győri szurkolók nem érdemelnek mást, csak győzelmet

Sport2013.04.10, 20:16

Az ötezer szurkoló nyújtotta erőt kell a maga javára fordítania a Győri Audi ETO nőikézilabda-csapatának, nyilatkozta Ambros Martín vezetőedző, aki csak a győzelmet tartja elfogadható eredménynek a Valcea elleni, csütörtöki Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján.

Óvatos Győr várja a Valceát

Archívum2013.04.10, 09:15

Óva inti játékosait az elbizakodottságtól Ambros Martin, a Győri Audi ETO edzője az Oltchim Valcea elleni női kézilabda Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágója előtt. A győriek nem foglalkoznak a román ProSport című lap képeivel, melyen Görbicz mezét alázták.

Bulatovic: Nem fogjuk megadni magunkat

Archívum2013.04.09, 14:13

A Bajnokok Ligája-elődöntőjében a Győri Audi ETO-tól elszenvedett bukaresti 24-22-es vereség után is bízik csapata továbbjutásában az Oltchim Valcea nőikézilabda-csapatának montenegrói sztárja, Katarina Bulatovic. Szerinte a kétgólos hátrány ledolgozható, a gólkirályi cím pedig nem érdekli.

Tizenöt kapusbravúr már segíthetne a Valceán

Sport2013.04.09, 09:14

Ha a Valcea két kapusa, Paula Ungureanu és Silvia Navarro legalább 15-16 védést bemutat a visszavágón, akkor a román kézilabdacsapatnak lehet még esélye a Győri Audi ETO elleni Bajnokok Ligája-elődöntőben, állítja az egykori olimpiai bronzérmes kapus, Alexandru Buligan. Adina Meirosu azt ígéri, mindent elkövetnek Veszprémben, de mivel nem Nostradamus, nem mer jósolni semmit.

Örökre eltüntetheti a Győr a Valceát

Sport2013.04.08, 19:26

A Gazeta Sporturilor azt állítja, Veszprémben játszhatja története utolsó Bajnokok Ligája-mérkőzését az Oltchim Valcea nőikézilabda-csapata, amely ha nem jut döntőbe a Győri Audi ETO ellen, akkor jövőre már a hazai bajnoki indulásra se tudja előteremteni a pénzt, és végleg eltűnik a kézilabdatérképről.

Gyorsan elfogytak a jegyek Görbiczék visszavágójára

Archívum2013.04.08, 12:50

Minden jegy elkelt a Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatának csütörtöki mérkőzésére, a Bajnokok Ligája-elődöntő veszprémi visszavágójára.

Csak viccnek szánta a ProSport a Görbicz-mez megtaposását

Sport2013.04.08, 09:44

Elnézést kért a román sportnapilap, a ProSport főszerkesztője, aki szerint csak viccnek szánták azt a provokatív címlapot, amelyen román sportolók lefújják, eldobják és megtapossák a győri kézilabdázó, Görbicz Anita mezét.

Lefújják, eldobják és megtapossák Görbicz mezét a románok

Sport2013.04.06, 17:18

A román ProSport provokatív képekkel hangolt a szombat délutáni Valcea-Győr nőikézilabda BL-elődöntőre.

Súlyos Győr-vereséget jósol a román kézikapitány

Archívum2013.04.05, 16:35

A román nőikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Tadici szerint nem kérdés, hogy a román Oltchim Valcea simán megnyeri a Győr elleni hazai Bajnokok Ligája-elődöntőt.

Görbiczék borzasztóan éhesek

Sport2013.04.05, 13:34

A Győr abban bízik, hogy megismétli tavalyi szereplését, és túljut a román Oltchim Valceán a nőikézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Görbiczék magabiztosságát lovagolná meg a Valcea

Archívum2013.04.03, 19:12

Előnyben vagyunk a Győrrel szemben, állítja Jakob Vestergaard, az Oltchim Valcea nőikézilabda-csapatának edzője, aki ProSport című sportnapilapnak nyilatkozva elmondta, a nehézségek annyiban segítettek, hogy megtanultak nyomás alatt játszani. A dán tréner három éve már kibabrált az ETO-val, akkor a Viborggal a BL-döntőben győzött ellene. Most az elődöntőben készül hasonlóra.

10-0-s nyitány után gázolt a Győr

Archívum2013.04.02, 19:54

A címvédő Győr nőikézilabda-csapata hazai pályán 23 gólos különbséggel verte a Vácot az NB I elődöntős párharcának első mérkőzésén. A második mérkőzést a tervek szerint április 16-án rendezik.

Görbiczék veretlenül zárták az alapszakaszt

Archívum2013.03.29, 21:39

A címvédő Győri Audi ETO idegenben győzte le a Debrecen együttesét a női kézilabda NB I pénteki játéknapján, így veretlenül nyerte meg az alapszakaszt. A győriek 22 mérkőzésükből 21-et megnyertek, egy találkozójukat - a Ferencváros otthonában - pedig döntetlennel zárták.

Pokoli hangulat vár Görbiczékre Bukarestben

Archívum2013.03.27, 12:40

Minden jegy elkelt a Győri Audi ETO KC-Oltchim Valcea női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntő első, bukaresti mérkőzésére.

Görbiczéket Bukarestben fogadja a Valcea

Archívum2013.03.21, 13:35

Mégis Bukarestben rendezik meg a Bajnokok Ligája elődöntőjének első, romániai mérkőzését, amelyen az Oltchim Valcea nőikézilabda-csapata a Győri Audi ETO-t fogadja. A román klub azt is közölte, az EHF elutasította beadványát, amelyben nehezményezték, hogy a mérkőzés visszavágójára hét közben, április 11-én csütörtökön kerül sor.

Görbicz az Görbicz - a román kézikapitány nem érzi erősebbnek a Győrt a Valceánál

Archívum2013.03.21, 08:44

Gheorghe Tadici, a román nőikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint egykori csapatának, az Oltchim Valceának van esélye a Győr elleni Bajnokok Ligája-elődöntőben, és egyáltalán nem érzi úgy, hogy a magyar bajnok kerete jobb lenne.

Megtámadta a BL-visszavágó időpontját a Valcea

Archívum2013.03.20, 14:01

Ellenzi az Oltchim Valcea vezetősége, hogy az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) az eredeti kiíráshoz képest korábbra tűzte ki a Győri Audi ETO KC elleni női Bajnokok Ligája elődöntő visszavágójának időpontját.

Félelem nélkül várja Görbiczéket a Valcea

Archívum2013.03.19, 19:16

2008 februárja óta öt oda-visszavágót vívott egymással a két kézilabdacsapat, ám a Győri Audi ETO még sohasem tudott pontot szerezni Ramnicu Valceában. A román együttes erre támaszkodhat az idei Bajnokok Ligája-elődöntőjében a százszázalékosan szereplő magyarok ellen, no meg arra, hogy kétszázezer euró bónusz és a klub léte a tét. Az ETO rendhagyó módon csütörtöki napon rendezi a hazai mérkőzést.

A Valcea lesz Görbiczék BL-elődöntős ellenfele

Sport2013.03.17, 20:29

Hazai pályán 23-20-ra nyert a román Oltchim Valcea nőikézilabda-csapata a szlovén Krim Ljubljana ellen a Bajnokok Ligája II. csoportjának zárómérkőzésén, és bár pontazonossággal végzett a két csapat, az egymás elleni eredménynek köszönhetően a szlovénok végeztek az első helyen. Ez azt jelenti, hogy a Valcea lesz a Győr elődöntőbeli ellenfele, míg a Krim a norvég Larvikkal találkozik.

Páratlan mérleggel BL-elődöntős a Győr

Sport2013.03.16, 19:34

A Győri Audi ETO magabiztos játékkal nyert a dán Randers ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó mérkőzésén, így százszázalékos mérleggel várhatja elődöntős ellenfelét.

Kiejtette a címvédőt, új csúcsot döntött a Győr nőikézi-csapata

Sport2013.03.10, 21:28

A Győri Audi ETO nőikézilabda-csapata óriási csatában, idegenben is legyőzte a Buducnost Podgorica együttesét, így a címvédő montenegrói együttes nem jutott be a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé. A magyarok sorozatban tizenegyedik győzelmüket aratták a BL-ben, ilyen sorozatra korábban még nem voltak képesek.

Szepesinek nem lett komoly baja a ráeső szurkolótól

Sport2013.03.07, 21:04

Nincs komoly sérülése Szepesi Ivettnek, akire egy hazai szurkoló ráesett a lelátóról a Ferencváros-Győr nőikézilabda-rangadón. A Fradi közleményben kért elnézést a történtekért.

A Fradi megállította a Győrt a kézirangadón

Sport2013.03.06, 22:34

A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 34-34-es döntetlent játszott egymással a női kézilabda NB I szerdai csúcsrangadóján. A vidéki sztárklub csaknem négy év, 2009 tavasza óta először veszített pontot a hazai bajnokságban. Ezzel együtt a Győr szinte biztosan megnyeri az alapszakaszt, hiszen a hátralévő két fordulót három pont előnnyel várja.

Beáldozza a Fradi a Győr elleni kézirangadót

Sport2013.03.06, 09:31

Minden bizonnyal több kulcsjátékosát pihentetni fogja a Győri Audi ETO elleni esti bajnokin Elek Gábor, az FTC Rail Cargo Hungária nőikézilabda-csapatának vezetőedzője. A csapatra szombaton sorsdöntő BL-csata vár a román Valcea ellen, az NB I alapszakasza pedig már eldőlt.

Veszprémben akarja megnyerni a BL-t a Győr

Sport2013.03.04, 10:40

Akárcsak tavaly, idén is a Veszprém Arénában játszaná a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjét és döntőjét a Győri Audi ETO KC.

Ellenállhatatlan kézilabdával BL-elődöntős a Győr

Sport2013.03.02, 20:29

Elődöntőbe jutott a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel szombaton hazai pályán 30-24-re legyőzte a norvég Larvikot, így biztosan csoportelsőként zárja a középdöntőt. A győri együttes továbbra is százszázalékos, de csoportelsősége korai bebiztosításához az is kellett, hogy a címvédő Buducsnoszt Podgorica pontot veszítsen a Randers otthonában.

Görbiczék hozták a kötelezőt

Archívum2013.02.20, 20:37

A százszázalékos teljesítménnyel listavezető és a Bajnokok Ligájában is hibátlan Győr fölényesen nyert a vendég Veszprém ellen a női kézilabda NB I szerdai mérkőzésén.

Legyőzhetetlen az ETO nőikézi-csapata

Archívum2013.02.16, 20:02

Leganger kapus ugyan 35 percen át megbabonázta Görbiczéket, azonban a Győr nőikézilabda-csapata a második félidőben bemutatott rendkívül hatékony védekezésének köszönhetően 24-18-ra nyert a Larvik otthonában a Bajnokok Ligája középdöntőjének harmadik fordulójában. A két négypontos csapat csatájából győztesen kikerült magyar bajnok továbbra is egyedüliként százszázalékos a sorozatban.

Akár a BL-elődöntő sorsa is eldőlhet a hétvégén

Archívum2013.02.15, 11:00

A Veszprém, a Győr és a Ferencváros is csoportrangadót vív a kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi fordulójában, a két női csapat esetleges sikere azt jelentheti, hogy fél lábbal már elődöntőben vannak. A veszprémi pontszerzés biztos csoportelsőséget, és kevésbé rázós ágat jelent a Final Four felé vezető úton. A Szeged a kötelező győzelem terhével fogadja a Dinamo Minszket.

Görbiczék simán nyertek Dániában is

Archívum2013.02.11, 21:03

Második mérkőzését is könnyedén nyerte a Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapata a Bajnokok Ligája középdöntőjében, a magyar bajnok a dán Randers vendégeként diadalmaskodott 25-18-ra, így továbbra is százszázalékos.

Két győri kézilabdázó is Macedóniában folytatja

Sport2013.02.04, 09:18

A szerb B92 portál szerint Andrea Lekic, a Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatának szerb válogatott játékosa, illetve a montenegrói szélső, Jovanka Radicevic a nyártól a macedón Vardar Szkopje csapatához szerződik.

Görbicz: Még nem vagyunk csúcsformában

Archívum2013.02.02, 21:02

A Győri Audi ETO nőikézilabda-csapata 27-17-re verte a címvédő montenegrói Buducnost csapatát a BL-középdöntők nyitófordulójában. A fölényes siker ellenére Görbicz Anita szerint ennél is jobb lesz az együttes.

Kiütötte a BL-címvédőt a Győr nőikézilabda-csapata

Sport2013.02.02, 20:26

Néhány percnyi kihagyástól eltekintve a mérkőzést végig kézben tartva meggyőző, tízgólos győzelmet aratott a Győri Audi ETO nőikézilabda-csapata a címvédő montenegrói Buducnost Podgorica ellen a Bajnokok Ligája-középdöntő első mérkőzésén.

Intelligenciával készül a Győr a Buducnost elleni BL-csatára

Sport2013.02.01, 08:52

Tavaly Bajnokok Ligája-döntőt játszott egymással a Győr és a Podgorica nőikézilabda-csapata, szombaton viszont már a középdöntőben összecsapnak egymással a felek.

Két kulcsjátékos távozik Görbiczéktől

Sport2013.01.26, 11:41

Idény végén elhagyja a Győr női kéziseit Jovanka Radicevic és Andrea Lekic is, írja a klub közleménye. Kovacsics Anikóval és Raphaëlle Tervellel ugyanakkor szerződést hosszabbított klub.

Kulcsemberek hosszabbítottak a győri kézicsapatnál

Sport2013.01.11, 11:52

Négy játékos, a norvég Heidi Löke és Katrine Lunde Haraldsen, a brazil Eduarda Amorim, valamint Orbán Adrienn is meghosszabbította nyáron lejáró szerződését a Győri Audi ETO nőikézilabda-csapatánál.

Görbiczék tökéletesek maradtak

Archívum2012.12.30, 20:26

A második helyezett Ferencváros nyolc góllal verte a tabellán negyedik Érdet a női kézilabda NB I-ben. A rangadón a vendégek az első félidőben még jól tartották magukat, ám később a fővárosiak elléptek. Pályára lépett a listavezető Győr is, amely Székesfehérváron is megőrizte hibátlan mérlegét.

Kürtőskalácsot sütöttek a győri kézisek

Sport2012.12.22, 19:15

Jótékonysági kürtőskalács-sütést szerveztek a Győri Audi ETO női kézilabdázói. A háromnapos akció bevételét a győri Anya-, Csecsemő és Gyermekotthon kapja.

Löke győri jövője Lundétól is függ

Sport2012.12.07, 21:41

A nyáron lejár a Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában szereplő két norvég világklasszis, Heidi Löke és Katrine Lunde Haraldsen szerződése. A tavaly a világ legjobbjának választott Löke azt mondta, ha a honfitársa marad, az megkönnyíti az ő döntését is.

Gipszben a győri átlövő lába

Archívum2012.11.21, 18:30

Hat-nyolc hétig nem játszhat, így várhatóan a Bajnokok Ligája középdöntőjének február eleji rajtjára épülhet fel Eduarda Amorim, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának brazil átlövője.

Elkerülte egymást a Győr és a Fradi a kézi-BL-ben

Sport2012.11.20, 14:06

Bécsben elkészítették a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntős csoportkörének a sorsolását, a két magyar együttes nem került azonos csoportba.

A Győr BL-csoportjából kapott KEK-ellenfelet a Vác

Sport2012.11.20, 11:44

A Vác a horvát Podravka Koprivnicával találkozik a női kézilabda KEK nyolcaddöntőjében.

Görbiczék tökéletesek a BL-ben

Archívum2012.11.17, 18:08

A Győr 37-26-ra nyert szombaton a Kolozsvár ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája utolsó csoportkörében, így százszázalékos mérleggel várhatja a középdöntő keddi sorsolását.

Mikulás-sapkában pózolt az ETO nőikézi-csapata

Archívum2012.11.16, 15:48

A december 4-én rajtoló kézilabda Európa-bajnokság előtt megtartotta utolsó edzését a Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapata, amely a norvég Heidi Löke jóvoltából Mikulás-sapkával búcsúzott egymástól és egy fotó erejéig pózolt is a Magvassy-sportcsarnokban.

Larvikban már a BL-elődöntőre is gondolnia kell a Fradinak

Sport2012.11.16, 12:20

Hiába biztosította be Bajnokok Ligája-továbbjutását a FTC-Rail Cargo Hungaria nőikézilabda-csapata, szombaton mégis sorsdöntő csata vár rá Larvikban. Amennyiben ugyanis nem tudja megszerezni a csoportelsőséget, olyan bombaerős négyesbe kerül a legjobb nyolc között, amelyből borzasztó nehéz lenne kivívnia a továbbjutást.

Ezer kilométer után egy szurkoló már nem számol

Sport2012.11.12, 10:39

Négy győztes Bajnokok Ligája-mérkőzés után is hárombusznyi kéziszurkoló utazott el Kaproncára a Podravka elleni újabb összecsapásra, amelyet a Győri Audi ETO KC végül 29-22-re megnyert, így bebiztosította csoportelsőségét. A drukkerek a klubtól kapott támogatást mindig meghálálják, az elnök, Kelecsényi Ernő pedig már arról álmodik, milyen csodás szezont zárhat a magyar női kézilabda.

A Győr és az FTC sem tud hibázni a kézi-BL-ben

Archívum2012.11.11, 21:36

A Győri Audi ETO KC vasárnap hét góllal nyert a horvátországi Kaproncán a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, így százszázalékos mérleggel vezeti csoportját, és az utolsó fordulótól függetlenül csoportelső. Az FTC is hibátlan, miután 30-28-ra legyőzte Dabason az orosz Dinamo Volgográdot. A női KEK-ben a Vác és a Békéscsaba is kikapott, de a visszavágón még javíthat.

Görbicz a félpályás góllal indult el a bombaforma felé

Archívum2012.11.10, 14:22

Nem teljesen elégedett az őszi formájával Görbicz Anita, emiatt fontos volt számára a Fradi ellen szerzett különleges gólja. Úgy véli, a válogatottnak újra össze kell szoknia, Karl Erik Böhntől pedig reméli, hogy tekintettel lesz a szerda-szombati sorozatterhelésre.

Egészpályás Görbicz-gól a győri kézirangadón

Sport2012.11.07, 21:24

A címvédő Győr hazai pályán 37-28-ra legyőzte a fokozatosan elfáradó FTC-t a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. A két Bajnokok Ligája-középdöntős csapat hazai versengésében a fővárosiak már hárompontos hátrányban vannak.

Görbiczék villámléptekkel jutottak a nyolc közé a BL-ben

Sport2012.11.03, 18:01

Két fordulóval a vége előtt már bejutott a legjobb nyolc közé a Győri Audi ETO a nőikézilabda Bajnokok Ligájában, miután a negyedik mérkőzését is megnyerve, hazai pályán 29-22-re verte a szlovén Krim Ljubljanát.

A Győr az első félidőben több gólt dobott, mint a Veszprém 60 perc alatt

Archívum2012.10.31, 20:27

A címvédő Győr könnyedén, 18 gólos különbséggel verte a házigazda Veszprémet a nőikézilabda NB I szerdai játéknapján.

Görbiczék sok hibával is simán nyertek

Archívum2012.10.28, 21:18

Az előző idényben finalista Győri Audi ETO KC könnyedén, 31-20-ra nyert a szlovén Krim Ljubljana otthonában vasárnap, és a csoportküzdelmek  felénél százszázalékos mérleggel vezeti csoportját a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

Könnyed győri BL-siker Kolozsváron

Sport2012.10.20, 19:59

A Győr nőikézilabda-csapata biztosan, 30-25-re győzött a kolozsvári Jolidon vendégeként a Bajnokok Ligája második fordulójában, és továbbra is százszázalékos.

Görbiczék majdnem elszórakozták a Vác elleni bajnokit

Archívum2012.10.17, 20:48

A címvédő Győr a második félidő közepén már tíz góllal is vezetett a Vác otthonában, végül szoros küzdelemben, 28-26-ra nyert a női kézilabda NB I szerdai játéknapján, így továbbra is százszázalékos.

Sima győzelemmel kezdték Görbiczék a BL-t

Sport2012.10.13, 19:26

Az előző idényben finalista Győri Audi ETO KC a horvát Koprivnica elleni ötgólos győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

BL-csúcsrangadó vár a Szegedre és a Veszprémre

Archívum2012.10.11, 12:25

Csoportja egyik legjobbja ellen lép pályára a Pick Szeged és az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata a Bajnokok Ligája hétvégi fordulójában. Szegedre a német bajnokság élén álló Füchse Berlin látogat, míg a magyar bajnok a tavalyi döntős Atlético Madrid csarnokában lép fel.

Sima meccsel hangolt a BL-csatára a Fradi és a Győr

Archívum2012.10.10, 20:19

A nőikézilabda Bajnokok Ligája hétvégi rajtja előtt álló Győr és Ferencváros is magabiztosan nyert az NB I szerdai játéknapján.

Hibátlan maradt a Győr és a Fradi nőikézi-csapata

Sport2012.09.29, 22:09

Fölényes győzelmet aratott a címvédő Győr és a KEK-győztes Ferencváros az Érd, illetve a Siófok ellen a nőikézilabda-bajnokság szombati játéknapján.

Éhes vagyok - magyarul tanul a Győr spanyol kéziedzője

Sport2012.09.25, 15:22

Intenzíven tanul magyarul, és ismerkedik a magyar kultúrával, történelemmel Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatának edzője.

BL-meccsen tér vissza Győrbe az ETO egykori kézikapusa

Archívum2012.09.24, 08:57

A kolozsvári Jolidon csapata került a selejtezőből az előző idényben döntős Győri Audi ETO KC csoportjába a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

Babát vár a Győr klasszis kézise

Archívum2012.09.12, 12:19

Már csak néhány hétig játszhat a Győri Audi ETO-ban Hornyák Ágnes. A várandós átlövőt Ambros Martín vezetőedző senkivel nem akarja pótolni, szerinte a jelenlegi kerettel végig lehet csinálni a szezont.

Nem panaszkodhat a BL-sorsolásra a Győr kézicsapata

Sport2012.07.06, 13:22

A legutóbb ezüstérmes Győri Audi ETO KC a szlovén Krim Ljubljana, illetve a horvát HC Podravka együttesével, valamint egy, selejtezőből érkező gárdával találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája főtábláján.

Megkomolyodhat a női BL a győri kézielnök szerint

Archívum2012.06.28, 12:05

Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke szerint reális az esély, hogy a 2013/14-es szezonban már egy megújult versenyrendszerben szerepeljenek a csapatok a női kézilabda Bajnokok Ligájában, amely így nagyobb bevételeket biztosíthat a kluboknak.

Nincs elég minőségi kézis Magyarországon - interjú Kelecsényi Ernő győri klubelnökkel

Sport2012.06.06, 12:16

Nagyon örülne, ha magyar edzője lehetne a Győr nőikézilabda-csapatának, de Kelecsényi Ernő klubelnök szerint kevés hazai szakember van, aki alkalmas lenne egy BL-győzelemre esélyes csapat irányítására. A májusi döntővel kapcsolatban maradt hiányérzete, de nem bánta meg, hogy Karl Erik Böhn ült le novemberben a kispadra, a szezon során pedig egyszer sem érezte jól magát a Fradi-csarnokban.

Rendbe tették a klasszis kézis vállcsúcsízületét

Sport2012.06.01, 09:47

Vállműtéten esett át Hornyák Ágnes, a magyar bajnok és kupagyőztes, Bajnokok Ligája-második győri nőikézilabda-csapat válogatott átlövője.

Akár fejen is állt volna a sarokban - interjú Pálinger Katalinnal

Sport2012.05.30, 08:57

Európa-bajnokként, olimpiai és világbajnoki ezüstérmesként, 253 válogatottsággal a háta mögött a Ferencváros elleni bajnoki döntőn búcsúzott az aktív játéktól Pálinger Katalin. A világklasszis győri kézilabdakapust bántja, hogy Karl Erik Böhntől alig kapott lehetőséget az utolsó félévben, így nem búcsúzhatott el a BL-ben a hazai közönségtől. Szerinte a norvég edzővel a csapat negyedannyit edzett csak, mint korábban.

Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével

Sport2012.05.29, 11:28

Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon végén alá fog írni a magyar bajnokhoz. A spanyol edző kiválóan védekező csapatot csinált az Itxakóból, szerinte a Győrnek is szakítania kell a korábban megszokott stílussal, ehhez pedig olyan játékosok kellenek neki, akik hajlandóak felkavarni az állóvizet. Beszélt arról is, hogy Spanyolországban néhányan kisebb sokkot kaptak, amikor meghallották, hogy Nagy László elhagyja a Barcelonát. 

Átadták a kormányt az új győri kéziedzőnek

Sport2012.05.24, 19:48

Három évre szóló szerződést kötött a magyar bajnok és kupagyőztes, Bajnokok Ligája-döntős Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapata az új vezetőedzővel, a spanyol Ambros Martinnal.

Ambros Martin lesz Görbiczék új edzője

Sport2012.05.21, 11:39

A spanyol Ambros Martin lesz a BL-döntős Győri Audi nőikézi-csapatának új vezetőedzője. A klubhoz négy játékos is érkezik, Herr Orsolya, Hornyák Dóra, Rédei-Soós Viktória és Szepesi Ivett.

Hornyák megköszönte Istennek Pálingert

Sport2012.05.17, 15:48

A Ferencváros elleni győztes bajnoki döntőn lépett utoljára pályára Pálinger Katalin, Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó, akitől csapattársa, Hornyák Ágnes megható üzenettel búcsúzott.

Pálinger térden csúszva búcsúzott, a Fradi legjobbja kiborult

Sport2012.05.18, 16:35

Időntúli hétméterest hárított, majd térdét sem kímélve szurkolói elé csúszva ünnepelte aktív pályafutása utolsó aranyérmét Pálinger Katalin, miután a Győr nőikézilabda-csapata a Népligetben is legyőzte a KEK-győztes Fradit. Tomori Zsuzsa szerint a Fradi csak színpadi kellék volt, mert a bírók összevissza fújtak, a vendégek edzője, Karl Erik Böhn pedig még azt is elviselte, hogy hátba dobták a szurkolók.

Győri kézisekkel, Róth Kálmánnal a kispadon marad a Veszprém az NB I-ben

Archívum2012.05.16, 14:45

A Veszprém Barabás és a Győri Audi ETO együttműködéséről szóló korábbi szándéknyilatkozatot a mai napon szerződéssel is megerősítette a két nőikézilabda klub elnöke. Az NB I/B-ből első osztályba kerülő ifjú győri játékosoknak Róth Kálmán lesz az edzője.

Pálinger utolsó védése is kellett a győri kéziaranyhoz

Sport2012.05.16, 20:21

Sorozatban ötödik, összesítésben kilencedik alkalommal lett bajnok a Győr a női kézilabda NB I-ben, mivel a döntő második, szerdai mérkőzésén drámai körülmények között 28-27-re győzött a KEK-győztes Ferencváros otthonában, így 2-0-ra megnyerte a párharcot. A szezon végén visszavonuló Pálinger időn túli hétméterest védett, és ezzel diadalmaskodott az ETO.

Görbiczéknek jövőre még nehezebb lesz BL-t nyerni

Sport2012.05.15, 15:50

Amíg a Győri Audi ETO nőikézilabda-csapata csupán magyar játékosokkal erősítene a 2012-13-as idényre, addig az európai topcsapatok nagybevásárlását látva az utóbbi évek egyik legizgalmasabb Bajnokok Ligája-szezonja következhet. A Valceának olyan bő a kerete, hogy csak kapusokkal is kiállhatna, a címvédő Buducnost két visszavonuló klasszisa nélkül is bombaerős marad.

Döbbent győriek a pokoli BL-csata után

Archívum2012.05.14, 08:26

Drámai körülmények közt, csupán idegenben lőtt kevesebb góllal bukta el a Bajnokok Ligája-döntőt a Győr nőikézi-csapata. A Buducnost Podgorica elleni vereség volt a csapat hetedik elbukott európai kupadöntője zsinórban. Egy pokoli hangulatú meccs képekben.

A nap sportképe: Görbicz Anita, a szomorú gólkirálynő

Sport2012.05.14, 09:12

A Bajnokok Ligája-döntő visszavágója után Görbicz Anita megkapta a legtöbb gólt szerző játékosnak járó díjat az európai szövetség elnökétől, a vasárnap 29. születésnapját ünneplő kézilabdázó azonban láthatóan nem igazán tudott örülni ennek. A Győr kézicsapata ugyanis a hetedik európai kupadöntőjét is elbukta, miután kevesebb idegenben lőtt góllal alulmaradt a Buducnoszt Podgoricával szemben. Görbicz 133 gólt dobott a most zárult BL-szezonban.

Görbicz sem kéne a Podgorica edzőjének

Sport2012.05.11, 13:55

Vasárnap eldől, sikerül-e megnyernie a Győr nőikézilabda-csapatának történe során először a Bajnokok Ligáját, ehhez Görbicz Anitáéknak meg kell őrizniük valamit az első meccsen szerzett kétgólos előnyükből Podgoricában. A montenegróiak nagyon készülnek a vasárnapi visszavágóra, a klubot a legmagasabb állami kitüntetésre terjesztették fel. Edzőjük az [origo]-nak azt mondta, nagyra értékeli a magyar kézilabdát, ennek ellenére biztos benne, hogy ők nyerik a BL-t.

Az 50. percig a Fradi vezetett, végül a Győr nyert a kézidöntőben

Sport2012.05.09, 20:23

A címvédő Győr 37-33-ra legyőzte az 50. percben még vezető vendég Ferencvárost a női kézilabda NB I döntőjének első, szerdai mérkőzésén, és ha egy hét múlva a Népligetben is nyerni tud, akkor története során kilencedik alkalommal lesz aranyérmes. A BL- és a KEK-finalista első összecsapása több mint egy félidőn át váratlanul szoros volt, mivel a hazaiak rengeteget hibáztak, ezzel pedig remekül élt a fővárosi együttes. Az első félidő hajrájában már öt, a második játékrész elején pedig hat gól volt Elek Gábor vezetőedző csapatának előnye. Keményen harcolt az ETO, hogy ne veszítse el hét és fél éve tartó hazai veretlenségét, s végül meggfordította ...

Görbicz tizenkettőt dobott, a Győr nyerte a BL-döntő első felvonását

Sport2012.05.05, 21:57

Óriási mérkőzésen 29-27-es győzelmet aratott a Győri Audi ETO nőikézilabda-csapata a montenegrói Buducnost Podgorica ellen a Bajnokok Ligája-döntő első mérkőzésén. A hazaiak legjobbja, Görbicz Anita tizenkét gólig jutott, a vendégektől Bojana Popovic tizennégyszer volt eredményes.

Böhn csalódott, Görbicz szülinapi ajándékra készül

Sport2012.05.05, 19:57

Csalódott csapata kétgólos sikere miatt Karl Erik Böhn, a Győr nőikézilabda-csapatának edzője, mert az ETO hiába nyert 29-27-re a montenegrói Buducnost ellen a Bajnokopk Ligája-döntő első mérkőzésén, nem játszott jól. Görbicz Anita optimistán várja a jövő vasárnapi, podgoricai visszavágót.

Videóval tüzelik Görbiczéket a BL-döntőre a győri drukkerek

Archívum2012.05.05, 10:24

A győri szurkolók egy videót készítettek a női kézilabdázók szombati Bajnokok Ligája döntője előtt, amelyben bemutatják, hogy jutottak el kedvenceik a fináléig, és buzdító üzenetekkel is ellátják a csapatot.

A nap sportképe: balhés Barbárok, boldog győriek

Sport2012.05.06, 13:44

29-27-re nyerte a Bajnokok Ligája-döntő első mérkőzését a Győri Audi ETO nőikézilabda-csapata. A vendég montenegrói szurkolók ultrái, a Barbárok szurkolás helyett inkább a rendőrökkel küzdöttek, míg a győriek boldogan ünnepelték Görbiczéket.

Maradnak a DigiSporton a kézis kupadöntők

Sport2012.05.04, 14:24

Az MTVA szerint a DigiSport irreálisan magas árat kért a Győri Audi ETO-Buducsnoszt Bajnokok Ligája-döntőért és az FTC-Viborg KEK-döntőért, így egyik mérkőzést sem közvetíti állami csatorna.

Most bebizonyíthatják Görbiczék, hogy ők a legjobbak

Sport2012.05.05, 13:18

Hat elbukott kupadöntő után hetedszer már nem akar hibázni a Győr nőikézilabda-csapata, amely szombaton a montenegrói Buducnost Podgorica ellen kezdi a BL-döntőt. Karl Erik Böhn edző szerint csapata Veszprémben verhetetlen, és az ellenfél vezetője is a Győrt tartja a döntő esélyesének. Lunde Haraldsen harmadszor, az ellenfél ásza, Popovic hatodszor nyerhet BL-t, az ő semlegesítése kulcsfontosságú. Ötezer néző lesz, de jönnek a montenegrói Barbárok is a világ két legjobb női csapatának első ütközetére.

Lehet, hogy meg is ütjük egymást - ellenfélként jön a BL-döntőre a volt győri kedvenc

Sport2012.05.02, 09:05

Hat évig a győri kézilabda-szurkolók egyik nagy kedvence volt Ana Djokic, aki a Buducnost Podgoricával májusban egykori klubja ellen harcol majd a Bajnokok Ligája döntőjében. A testalkata miatt korábban többször is eltanácsolt beállós nem fél attól, hogy ellágyítja majd Görbiczék barátsága, nem véletlenül nevezik jégvágónak a kézilabdázók.

Ajánlatokat vár a DigiSport a kézis kupadöntők közvetítésére

Archívum2012.04.27, 10:59

Amennyiben megfelelő ajánlatot kap, lehet, belemegy a Győr és a Fradi nőikézilabda-csapata Bajnokok Ligája-, illetve KEK-döntőinek párhuzamos közvetítésébe a DigiSport.

Győri utánpótlással marad élvonalban a Veszprém nőikézi-csapata

Archívum2012.04.24, 19:41

Szándéknyilatkozatban fejezte ki együttműködési hajlandóságát a Veszprém Barabás KC és a Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatának elnöke, így a 2012-13-as szezonban mégis elindul az élvonalban a veszprémi klub, a keret pedig az ETO NB I/B-s utánpótláscsapatából áll össze.

Zsinórban nyolcadszor a győri nőikézi-csapaté a Magyar Kupa

Sport2012.04.22, 14:30

Sorozatban nyolcadszor lett Magyar Kupa-győztes a Győr nőikézilabda-csapata, amely a vasárnapi döntőben 20 góllal verte a Békéscsabát. A Bajnokok Ligája-döntős csapat a félidőben egytucatnyi góllal vezetett, és legjobbja a tizenegyszer eredményes Jovanka Radicevic volt.

Görbiczék zsinórban nyolcadszor nyerhetnek Magyar Kupát

Archívum2012.04.21, 18:10

A Békéscsaba után a Bajnokok Ligája-döntős Győr jutott be a női kézilabda Magyar Kupa vasárnapi döntőjébe, mivel hazai közönség előtt simán verte a Siófokot a szombati második elődöntős összecsapáson. A Győr sorozatban nyolcadszor nyerheti meg a Magyar Kupát.

Újabb három évig Görbiczék mögött az Audi

Archívum2012.04.19, 13:56

További három évig az Audi lesz a női kézilabda NB I-ben címvédő, Bajnokok Ligája-döntős Győri Audi ETO KC főszponzora. Az erről szóló megállapodást csütörtökön írták alá.

A köztévére követelik a Győr BL-döntőjét

Archívum2012.04.16, 13:27

Idén májusban három év után ismét Bajnokok Ligája-döntőt játszhat a Győri Audi ETO nőikézilabda-csapata. A sportági szövetség a BL-résztvevő klubokkal közös akciót indított, hogy országos lefedettségű csatorna közvetítse a Podgorica elleni meccset.

Görbicz: Alig figyeltem az eredményt

Sport2012.04.08, 12:18

A közönségnek és az első meccshez képest feljavult védekezésnek tulajdonítja a Győr BL-döntőbe jutását Görbicz Anita. A női kézisek négygólos hátrányt dolgoztak le a visszavágón, edzőjük, Karl Erik Böhn a döntőben is esélyesként számol az ETO-val.

Popovic hetesből alázta meg a világ egyik legjobb kézikapusát - videó

Sport2012.04.09, 09:49

A Buducnost lesz a Győr ellenfele a nőikézilabda-BL döntőjében, miután a montenegrói csapat kettős győzelemmel búcsúztatta a címvédő Larvikot. A 23-13-as győzelemmel végződő vasárnapi elődöntő utolsó gólját Bojana Popovic hetesből lőtte, és soha nem látott alázással csapta be egykori csapattársát, a világ egyik legjobb kapusát, Cecilie Legangert.

Leiskolázta a címvédőt, a Buducnost lesz a Győr ellenfele a kézi-BL döntőjében

Sport2012.04.09, 09:42

A Buducnost Podgorica nőikézilabda-csapata az idegenbeli kétgólos győzelem után hazai pályán 23-13-ra leiskolázta a címvédő norvég Larvikot, és magabiztosan jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol a Győri Audi ETO lesz az ellenfele. Az első meccsre május első hétvégéjén Magyarországon kerül sor.

Így jutott BL-döntőbe a Győr - összefoglaló

Sport2012.04.08, 10:07

Szenzációs mérkőzésen, négygólos hátrányt ledolgozva jutott Bajnokok Ligája-döntőbe a Győr nőikézilabda-csapata a román Valcea ellen szombaton. Élje át ismét a veszprémi elődöntő legizgalmasabb pillanatait!

Gázolt és BL-döntős a Győr kézicsapata

Sport2012.04.08, 10:08

Az idegenbeli négygólos vereség után a Veszprém Arénában 31-23-ra nyert a román Valcea ellen, és bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe a Győri Audi ETO nőikézilabda-csapata.