Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság

címke rss

Kastélyt ígért, 85 milliót lopott el a csaló

85 millió forintot csalt ki kuncsaftjaitól egy férfi, aki egy kastély megvásárlásával hitegette a kárvallottakat. A pénzt aztán elköltötte vagy kínai bankoknak utalta át. Nem ez volt az első ilyen ügye, 12 évet is ülhet miatta.

Felmentették a kisfiával szándékosan árokba hajtó nőt

Itthon2011.11.29, 12:49

Kóros tudatzavarban szenvedett, nem volt tisztában tette következményeivel és "rá akart ijeszteni férjére" a bíró szerint az a nő, aki még 2007 őszén kísérelt meg öngyilkosságot úgy, hogy akkor ötéves kisfiát is magával rántja. A válófélben lévő édesanya szakadékba akart hajtani autójával, amelyben gyermeke is vele utazott, végül azonban inkább egy árokba irányította a kocsit, és a baleset után a mentőket is értesítette.

Államtitkárnak kiadva magát kilincselt pályázatokkal egy férfi

Itthon2011.10.26, 11:33

Munkához szeretett volna jutni - ezzel magyarázta próbálkozásait a bíróságon egy  férfi, aki magát telefonon szakállamtitkárnak hazudva vissza nem térítendő állami támogatást ígért különböző projektekhez.

Két egymást követő reggel is bombariadó volt egy győri bíróságon

Itthon2010.09.29, 15:12

Egymás után kétszer fenyegették meg bombával a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságot 24 órán belül. A tűzszerészek egyik alkalommal sem találtak robbanószert a bíróság épületében.

Tíz évet kapott a bőnyi állatmenhely vezetőjének gyilkosa

Itthon2010.09.10, 10:16

Tíz éves börtönbüntetéstre ítélte pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei bíróság elsőfokon azt a férfit, aki a vád szerint két évvel ezelőtt megölte a bőnyi állatmenhely vezetőjét, az egykori modellt, Eva Rhodest. A férfi korábban már beismerte a gyilkosságot.

Nem vonulhatnak a neonácik Győrben

Itthon2009.08.28, 11:24

Nem tarthatja meg a Rudolf Hess náci háborús bűnös emlékére tervezett felvonulást Győrben a Nemzeti Munkáspárt - döntött a bíróság. A határozat ellen fellebbezni nem lehet.

Életfogytiglant kapott a taxisgyilkosság felbujtója

Itthon2008.09.30, 14:43

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a 2006-os soproni taxisgyilkosság felbujtóját és egyben egyik elkövetőjét kedden a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság. Az elkövető 21 éves féltestvére tettestársként 16 év fegyházbüntetést kapott. Az ítélet nem jogerős.

Huszonhat vádlott a roma kárpótlási ügyben

Itthon2007.11.26, 13:43

Roma kárpótlással kapcsolatos visszaélések miatt 26-an álltak a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság elé a hétfőn kezdődött tárgyalássorozat első napján. A vádlottak között van a Győri Roma Kisebbségi Önkormányzat jelenlegi elnöke is.

Bognár György: két év börtön helyett öt év felfüggesztett

Sport2006.01.24, 15:31

A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság hétfőn - jogerősen - öt év próbaidőre felfüggesztette az első fokon két év letöltendő szabadságvesztésre ítélt Bognár Györgynek, a Matáv SC Sopron labdarúgócsapat korábbi edzőjének és klubigazgatójának büntetését. 

Indulhat az MSZP-s jelölt Sopronban

Itthon2004.10.21, 16:41

Kránitz László, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltjének nyilvántartásba vételét rendelte el a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság, amely csütörtöki döntésével megváltoztatta a területi választási bizottság hatáIndzurozatát. Ez azt jelenti, hogy Kránitz László indulhat az időközi országgyűlési választásokon mint egyéni jelölt, annak ellenére, hogy listán már bekerült a parlamentbe 2002-ben.

Előző
  • 1
Következő