Győr-Moson-Sopron megye

címke rss

Magánokirat-hamisítással vádolnak több vasi szocialistát

Itthon2005.01.04, 17:36

Több Vas megyei szocialista politikus meghallgatását tervezte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden, az idézettek azonban nem jelentek meg. A politikusokat magánokirat-hamisításban való bűnsegédlettel gyanúsítják.

Az MSZP vasi elnöke még nem vett át rendőrségi idézést

Itthon2005.01.07, 22:05

Tóth Csaba, az MSZP Vas megyei szervezetének elnöke eddig azért nem jelent meg a rendőrségen, mert még nem vett át idézést, és egyelőre csak a sajtóból értesült arról, hogy a rendőrség gyanúsítottként kívánja kihallgatni a fiktív baloldali ifjúsági szervezetek alapítása ügyében. Ezt a politikus jelentette be pénteken.

Zuschlag nem tett vallomást

Itthon2005.01.07, 13:03

Zuschlag Jánost magánokirat-hamisításban való bűnrészességgel gyanúsította meg és hallgatta ki a rendőrség, de a politikus nem tett vallomást. Az MSZP volt országgyűlési képviselője tagadja a vádat, és azt állítja, hogy nem követte el a bűncselekményt.

Fantomok és megvásárolt romák a vasi MSZP-ben

Itthon2005.01.14, 15:30

Fantomszervezetek a kis falvakban, pénzért párttaggá lett cigányok, megerőszakolt fiatal szocialista: ezek a vádak két év alatt gyűltek össze a Vas megyei MSZP-szervezettel kapcsolatban. Tóth Csaba megyei elnököt pénteken magánokirat-hamisítással gyanúsította meg a rendőrség. A párt etikai bizottsága  idén januárban újra vizsgálni kezdte a helyi perpatvart, bár ősszel már a megyei elnök mellé állt a testület.

Megszólalt a megerőszakolt politikus

Itthon2005.01.21, 17:28

Szabó Bálint, a Fiatal Baloldal Vas megyei elnöke sajtótájékoztatót tartott megverésével és megerőszakolásával kapcsolatban. Korábban Horváth Csaba, az Országos Cigány Önkormányzat megyei elnöke azzal vádolta Tóth Csaba Vas megyei szocialista elnököt és társait, hogy MSZP-tagokat vásároltak több kistelepülésen. A vádat később visszavonták, ennek ellenére Szabó Bálint feljelentést tett Horváthék ellen rágalmazás miatt. Szabó azt állítja, hogy a rágalmazási per tárgyalásának előestéjén azért támadták meg, hogy ne tudjon elmenni a tárgyalásra. Támadói közül kettőt felismerni vélt, akik érintettek a rágalmazási ügyben.

Feloszlatták a vasi MSZP-t

Itthon2005.01.22, 15:49

Az MSZP etikai bizottságának kezdeményezésére a párt elnöksége feloszlatja Vas megyei szervezeteit - jelentette be az MSZP elnöke, Hiller István. A drasztikus lépést a vasi szocialisták sorozatos botrányaival indokolták. A különböző helyi érdekcsoportok fiktív tagtoborzással, nemi erőszakkal, rágalmazással vádolták egymást, több vezetőjük ellen a rendőrség is nyomoz.

A föld alatt maradhat a lignitvagyon

Itthon2005.02.14, 17:48

Valószínűleg nem valósul meg az a bányaterv, amely szerint Magyarország legnagyobb lignitkincsét hoznák felszínre Vas megyében. Hiába bólintott rá a beruházásra a Geológiai Szolgálat, a bányát ellenző települések valószínűleg megtopedózzák a komoly környezetvédelmi kockázattal járó tervet. A beruházó bizakodik, és teljes rekultivációt ígér.

Kiscsécsen a leggyengébb a vásárlóerő

Gazdaság2005.02.15, 15:54

Vásárlóerő tekintetében Győr-Moson-Sopron megye a leggazdagabb, a fővárosi kerületek között pedig a második lett az első. Ám miközben Budapest vásárlóereje tovább növekedett, a huszonhárom önálló közigazgatási egység között korábban meglévő különbségek csökkentek - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrisebb elemzéséből.

Hófúvások, jeges utak Győr környékén

Itthon2005.02.18, 08:21

Több baleset is történt Győr-Moson-Sopron megyében, ahol havas, jeges utak nehezítik a közlekedést. Járhatatlan út nincs a megyében, de a hóátfúvásos útszakaszok nehezen járhatók.