gyógyszer

címke rss

A gyógyszerek árát is megnöveli az áfa

Archívum2002.09.19, 08:59

A Pénzügyminisztérium a következő évtől öt vagy hét százalékos általános forgalmi adóval (áfa) terhelné a gyógyszereket - írja csütörtöki számában a Népszabadság. Jelenleg a gyógyszerek mentesek az általános forgalmi adótól Magyarországon, viszont az Európai Unóiban országonként eltérő mértékű (4-25 százalékos), de kötelezően alkalmazandó áfa terheli ezt a termékkört is.

A Fekete Angyal ellen vallott volt kollégája

Itthon2002.09.23, 16:26

Öt halálesetről állította azt a hétfői tárgyaláson meghallgatott volt segédápoló, hogy Faludi Tímeának köze volt hozzájuk. A tanú a per hétfői tárgyalásán fenntartotta a nyomozás alatt tett vallomását, miszerint látta, vagy tudomása volt róla, hogy különböző gyógyszereket meg nem engedett módon adott be betegeknek a nővér. A tanú szerint arról, hogy ezen gyógyszerek akár halált is okozhatnak, maga Faludi Tímea tájékoztatta őt.

Nem emelik a gyógyszerek áfáját

Itthon2002.10.01, 19:47

A következő évben sem kell számolniuk a fogyasztóknak semmiféle mértékű gyógyszer-áfaemeléssel - tartalmazza az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium kedden kiadott közleménye.

Ideg-összeroppanást kapott Simek Kitti

Itthon2002.10.15, 06:58

A nevelőapja megölésével gyanúsított Simek Kitti ideg-összeroppanást kapott - írja a Blikk. Gyógyszerekkel kezelik a 14 éves lányt, akit halott nevelőapja kísért nemcsak álmában, de ébren is. Azt javasolják a lánynak és édesanyjának: költözzenek el Tótújfaluról.

Vallott a kettős emberölés gyanúsítottja

Itthon2002.10.16, 17:01

Kihallgatták az anyjának és nővérének meggyilkolásával gyanúsított férfit. A 26 éves fiatalember anyjának kegyetlen természetével és régi sérelmekkel indokolta tettét vallomásában. A hozzátartozóit két hete meggyilkoló férfit korábban azért nem tudták kihallgatni, mert az öngyilkossági szándékkal bevett gyógyszerek miatt öntudatlan volt.

Jövőre 3,2 százalékkal emelik a gyógyszerek árát

Archívum2002.10.22, 18:11

A kormány a gyógyszergyártókkal való egyeztetés után a 3,2 százalékos áremelésről döntött januártól, bár a gyártók 6,4 százalékos emelést szerettek volna elérni. A kormánydöntés a támogatott gyógyszerek közé nyolcvan, eddig nem támogatott terméket vont be - mondta Gál J. Zoltán kormányszóvivő a keddi kormányülést követő sajtótájékoztatón.

Elektronikus pénztárcából fizethetnek a betegek

Itthon2002.12.03, 07:59

Jövő júliustól a tervek szerint a szociálisan rászoruló betegek közgyógyellátási igazolványát is a bankkártyához hasonló elektronikus pénztárca váltja fel. A szívbetegek keveslik azt az öt-hatezer forintot, amivel a gyógyszereik kiváltásához szükséges elektronikus kártyát feltöltenék.

Harminc évet kapott a rákgyógyszert higító orvos

Nagyvilág2002.12.06, 11:49

Harminc év börtönbüntetést kapott egy amerikai orvos, aki kemoterápiás gyógyszereket higított és adott el több ezer rákos betegnek. A kansasi férfi tíz éven keresztül vizezte a gyógyszereket, hogy így tegyen szert nagyobb bevételre. Az orvos közel 8 millió dollárt keresett azzal, hogy 4200 betegének 98 000 esetben a hamis gyógyszerből adott.

Gyógyszerek végeztek Schütz Ilával

Szórakozás2003.01.07, 08:16

Nem a kádban talált hajszárító ölte meg Schütz Ilát, hiszen a szerkezet nem volt bekapcsolva, így nem okozhatott áramütést. A színésznővel nagy mennyiségű altató és nyugtató végzett, amit december 9-én este, színházi fellépése után vett be - tudta meg a Blikk.

Engedély nélküli gyógyszerek a neten

Itthon2003.01.09, 09:22

Legalább százféle, engedély nélküli gyógyszert vagy gyógyhatású készítményt lehet rendelni az interneten, amelyek mellékhatását egyetlen hatóság sem vizsgálta - tudta meg a Magyar Nemzet az Országos Gyógyszerészeti Intézettől (OGYI). Kapható olyan szer is, amelyet már Németországban betiltottak, mert gyaníthatóan több ember halálát okozta.