gyermekétkeztetés

címke rss

Kiírták a gyermekétkeztetésben részt vevő konyhák felújítását célzó pályázatot

Itthon2019.04.01, 11:33

Ötödik alkalommal írt ki pályázatot a kormány a gyermekétkeztetésben részt vevő konyhák és étkezők felújítására, építésére, valamint konyhai eszközök beszerzésre - közölte Berczik Ábel, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára az M1 műsorában.

627 ezer gyereknek járt kedvezményesen a menza a múlt tanévben

Itthon2018.09.10, 12:10

Az ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésben kevesebb mint 260 ezren vehettek részt 2010 előtt – mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

A hazai mindig jobb, mint a külföldi

Itthon2018.08.17, 16:26

A hazai földben termett, itthon nevelt, rövid úton szállított nyersanyagnál nincs jobb – ezt vallja a Hungast, Magyarország egyik legnagyobb közétkeztetéssel foglalkozó vállalata. Éppen ezért hívták életre a HAMM-programot, amelynek célja a hazai alapanyagok minél szélesebb körű felhasználása. A programról, a célokról és az eredményeiről beszélgettünk Enyedi Csabával, a Hungast kommunikációs igazgatójával.

136 ezer gyereknek kértek étkezést a nyári szünetben

Itthon2017.07.22, 08:00

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára szerint 2010-óta közel 50 százalékkal, 370 forintról 570 forintra emelkedett az egy gyermek egynapi nyári szünidei étkeztetésére fordított összeg.

A nyári szünetben is ingyen kapnak ebédet a gyerekek

Itthon2017.06.19, 14:19

Naponta egyszer a nyári szünetben is jár az ingyenes meleg étel a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek, ha a szüleik időben igénylik.

74 milliárd forint jut idén gyerekétkeztetésre

Itthon2017.03.08, 16:29

Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár azt mondta, az idén 74 milliárd forintot költ a kormány ingyenes, illetve kedvezményes gyerekétkeztetésre. Ez több mint 2,5-szerese a támogatásra 2010-ben fordított összegnek.

Jobb konyhákban főzhetnek a gyerekekre

Itthon2016.09.21, 10:09

Több mint hárommilliárd forint jut a gyerekétkeztetés feltételeinek javítására: az eredeti, egymilliárdos fejlesztési pályázati keret megemelésével 130 önkormányzatnál korszerűsíthetik a konyhákat, ahol a gyerekekre főznek.

A diákok kétharmada ingyen kapja a tankönyvet

Itthon2016.08.28, 14:36

A diákok kétharmada - minden alsó tagozatos gyerek és a szociálisan rászoruló felsősök, vagyis összesen 735 ezren - ingyen kapja a tankönyvcsomagot a jövő héten kezdődő tanévben - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek.

Kötelező a speciális étkezési igényű gyermekek szünidei ellátása

Itthon2016.05.20, 12:38

Sokat javult a helyzet a szociális gyermekétkeztetésben, de még mindig szükség lenne módosításokra – állapította meg az ombudsman.  

Nincs éhező gyerek Óbudán

Itthon2015.12.09, 11:00

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata szerint a rászorulók támogatásának eredményeképpen felszámolták a gyermekéhezést a kerületben.