gyerek
címke rss- kapcsolódó címkék:
- család
- szülő
- anya
- baba
- gyereknevelés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiderült a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron babájának a neme
Húsvét hétfő óta nem titok: a háromszoros olimpiai- és kétszeres világbajnok magyar kardvívó Szilágyi Áron érzelmes bejegyzésben árulta el, feleségével végleg hazaköltöznek Londonból, sőt, a közös fotó is árulkodó volt: Áron és Betti gyermeket várnak.
- címkék:
- Szilágyi Áron
- vívás
- gyerek
- nem
- fiú
- Születés
- Címkefelhő »
Válnak, mégis együtt élnek: Peller Anna és Lukács Miki együtt utazott el a húsvéti hosszú hétvégén
Márciusban, a közösségi médiában együtt jelentették be, hogy válnak, de azt is elárulták, hogy noha a házasságuk már nem működik, azért szeretik egymást és továbbra is közösen nevelik gyermeküket, sőt, nyaralni is együtt fognak majd. Úgy tűnik, eddig tartják is magukat az ígéretükhöz, legalábbis a húsvétot együtt ünnepelte Peller Anna és Lukács Miki, sőt, együtt is utaztak el pár napra pihenni.
Zoltán Erika bevallotta, miért nem akart több gyereket
Zoltán Erika most elárulta miért döntöttek úgy a párjával, hogy nem vállalnak több gyereket - írja a Blikk.
- címkék:
- Zoltán Erika
- gyerek
- Címkefelhő »
Negyven öltéssel varrták össze egy kislány arcát kutyatámadás után
Egy 4 éves kislányt megtámadott egy amerikai bulldog. A gyerek órákig volt a műtőben. Az állat a család egyik barátjáé, akinél éppen vendégségben voltak, a kutya a múlt heti tragédiáig barátságosan viselkedett a lánnyal és az édesanyjával is – írja a Mirror.
Egy 13 éves fiú több nőt is megpróbált megerőszakolni a nyílt utcán
Akár börtönbüntetést is kaphat az a fiatal fiú, akit bűnösnek talált a bíróság nemi erőszak kísérletében és több nő ellen elkövetett szexuális támadásokban. A támadásokat iskola után követte el a fiú – írja a The Sun.
Megdöbbentő, miért lőtte agyon egy 13 éves fiú a 12 éves barátját
Két amerikai tinédzser vitája tragédiába torkollott, amikor az egyik fiú sértegetni kezdte a másiknak az anyját. Az agresszív fiúnál ugyanis fegyver volt, amit használt is. A rendőrség egyelőre senkit sem tartóztatott le – írja a DailyStar.
Zsömi, a vérnyúl - avagy a nyuszi nem játék!
Nincsen húsvét nyuszi nélkül! Azonban manapság sokan már nem a csokiból készültet választják, hanem az igazit. Ami sajnos az ünnep végeztével feleslegessé válik, és itt kezdődnek a problémák..
Kislányt szeretne Stana Alexa és Meggyes Dávid
Bár a házasság egyelőre nem szerepel a terveik között, a gyerekvállalásról már komolyan gondolkodnak.
Kulcsár Edina: "Butaság másokat bántani"
Kulcsár Edina és G.w.M örömmel jelentették be tavaly nyáron, hogy első közös gyermeküket várják. Azóta számos részlet derült ki a szépségkirálynő harmadik babájáról, például, hogy kislányt vár, és a csöppség neve Amara lesz.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- gyerek
- névadás
- Címkefelhő »
Megszületett Lipcsei Betta és Juhász Roland első közös gyereke - Fotó
Lipcsei Betta Instagram-oldalán tudatta követőivel: megszületett a gyermeke.
- címkék:
- Juhász Roland
- Lipcsei Betta
- gyerek
- Címkefelhő »