gyász
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Váratlan betegségben elhunyt a fiatal színésznő, akinek most kerül mozikba a legújabb filmje
Idén ősszel kerül a mozikba A szomorúság háromszöge, mely a fiatal dél-afrikai színésznő és modell egyik legsikeresebb munkája lehetett volna. Charlbi Dean azonban nem érhette meg, hogy a nagyközönség is megismerhesse alakítását ebben az alkotásban.
Diana hercegnét 25 év után is gyászolják Párizsban
"Fogalmam sincs, hogy kell gyászolni" - Berki Mazsi nem tudja, hogyan dolgozza fel a veszteséget
Berki Mazsi elvállalta a Dancing with the Stars című műsorban való szereplést, ami sokaknál kiverte a biztosítékot.
Gyász! Elhunyt a magyar énekesnő
81 éves korában elhunyt Hegyes Gabriella, a debreceni Csokonai Színház örökös tagja. A szomorú hírről a debreceni Csokonai Színház számolt be.
Gyász: elhunyt a Jézus Krisztus szupersztár és a Maffiózók sztárja
A világhírű színész, Robert LuPone 76 éves korában távozott az élők sorából.
Berki Mazsi: A lelkemben nincs még tánc
Berki Mazsi egy friss interjúban mesélt arról, hogy miért vállalta a szereplést a Dancing with the Starsban, szerinte Berki Krisztián is erre biztatta volna.
Gyászol a zenei világ: elhunyt a rock legendája
Elhunyt 82 éves korában Jerry Allison rockdobos, aki gyermekkori barátjával, Buddy Hollyval együtt zenélt és írt dalokat, és akinek felesége ihlette a Peggy Sue című klasszikus számot.
- címkék:
- Jerry Allison
- rock
- gyász
- dobos
- elhunyt
- Címkefelhő »
Gyász: elhunyt a 110-szeres válogatott sportoló
Kilencvenkét éves korában elhunyt Benke Attila, 110-szeres válogatott röplabdázó - számolt be róla az MTI.
- címkék:
- Benke Attila
- halál
- gyász
- tragédia
- MTI
- Címkefelhő »
Gyász! Elhunyt a Mad Max sztárja
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Vincent Gil, akit az eredeti Mad Maxban játszott Nightrider szerepe tett világhírűvé. Kollégája, Paul „Cundalini" Johnstone könnyek között jelentettte be a szomorú hírt.
- címkék:
- Vincent Gil
- halál
- gyász
- Mad Max
- Címkefelhő »
Születésnapja előtt szúrta halálra ezt a gyönyörű, fiatal nőt egy toronyházban
Eszméletlen állapotban, életveszélyes, vérző sérülésekkel találtak rá Elinor O'Brienre egy Manchester belvárosában található toronyházban. A fiatal nő életét már a kórházban sem tudták megmenteni: néhány nappal a 23. születése előtt meghalt. A rendőrök egy 44 éves, Kevin Mannion nevű férfit vettek őrizetbe, a gyanú szerint ő szurkálta halálra a fiatal lányt - írja a Mirror.
Hat napot tölthetett a születése előtt elhunyt kisbabájával az édesanya
Az édesanya életveszélyes állapotba került, miután megszülte elhunyt kisbabáját.
- címkék:
- gyász
- kisbaba
- édesanya
- tragédia
- Címkefelhő »
Elhunyt a Fatmagül népszerű sztárja
67 éves korában meghalt Civan Canova színész, akit a nézők a Fatmagül és a Megtört szívek című sorozatból ismerhetnek.
- címkék:
- Civan Canova
- halál
- gyász
- színész
- Fatmagül
- Címkefelhő »
Halála után újra a slágerlista élére került Vajna Tímea barátja
Húsz éve nagy siker volt a héten meghalt Darius Campbell Danesh egyik dala, amely most újra a slágerlista élére került.
- címkék:
- Darius Campbell Danesh
- zene
- gyász
- Címkefelhő »
Gyász: elhunyt a legendás színésznő, 91 éves volt
91 éves korában elhunyt Josephine Tewson, a Doktorok című sorozat sztárja. Halálhírét a menedzsere jelentette be.
- címkék:
- gyász
- halálhír
- Josephine Tewson
- Címkefelhő »
Hatéves kisfiát gyászolja a népszerű műsorvezető
Borzalmas napokat él át a népszerű műsorvezető, aki hatéves kisfiát gyászolja.
A 18. születésnapján, álmában halt meg a fiatal kosárlabdázó
Álmában meghalt Alessia Maria Raiciu román kosárlabdázó. A fiatal sportolót aznap érte a halál, amikor a 18. születésnapját ünnepelte volna volna.
Szívszorító: Kapás Boglárka közös fotóval gyászolja a testvérét
Az olimpiai bronzérmes úszó, Kapás Boglárka igazán ismét szívszorító fotót posztolt a közösségi oldalán. A kiváló sportoló a közösségi oldalán osztott meg közös képet kishúgával, aki már nem lehet közöttünk.
Itt vannak a részletek Berki Mazsiról és új párjáról
Alig három hónapja, hogy Berki Krisztián tragikus hirtelenséggel meghalt, feleségét máris új férfi oldalán látták egy nyilvános eseményen. Szinte azonnal elindultak a találgatások, vajon milyen viszony lehet Berki Mazsi és a férfi között, akiről kiderült, hogy nem más, mint Nádai Anikó volt férje.
Elindultak a találgatások: ilyen kapcsolat lehet Berki Mazsi és Kovács Dániel Richárd között
Ahogy mi is megírtuk, Berki Mazsi most jelent meg először nyilvános eseményen férje halála óta. Zalatnay Sarolta és DR BRS koncertjére azonban nem egyedül érkezett, hanem Nádai Anikó volt párjával, Kovács Dániellel.
Mi derült ki Vajna Tímea barátja rejtélyes haláláról?
Ahogy korábban mi is megírtuk, ismét gyászol Vajna Tímea, aki egy nagyon jó barátját vesztette el a napokban. A 41 éves skót énekes és színész, Darius Campbell Danesh eddig tisztázatlan körülmények között halt meg rochesteri lakásában, a rendőrségi vizsgálat még folyamatban van.
RTL-es celebnek a férje volt Berki Mazsi új barátja, és már el is utazott vele
Ahogy korábban mi is megírtuk, Berki Mazsi tegnap egy dalpremieren vett részt Nádai Anikó volt férjének társaságában, ma már a Balatonhoz utazott, a felvétel alapján nem egyedül.
Vajna Timi gyászol, elhunyt a barátja
Vajna Timi ismét elveszített egy hozzá közel álló személyt.
- címkék:
- Vajna Timi
- halál
- gyász
- tragédia
- barát
- Címkefelhő »
Egy ismerőse elárulta az igazat Berki Mazsiról
Berki Mazsi a napokban tett közzé egy üzenetet, mellyel az őt támadóknak akart visszavágni, akik amiatt kritizálják, hogy nem gyászolja eléggé Berki Krisztiánt és csak a luxus érdekli. Most azonban nem egy vadidegen kommentelő, hanem egy Berki Mazsihoz közelálló személy nyilatkozott arról, ő hogyan látja az özvegy viselkedését.
Gyászol Vajna Tímea
Vajna Tímea Andy Vajna után egy újabb fontos embert vesztett el, ezúttal egy közeli jóbarátját.
- címkék:
- Vajna Tímea
- gyász
- bánat
- Címkefelhő »
Minden idők egyik legdurvább focistája képtelen feldolgozni a felesége halálát
Három éve, 2019 júliusában halt meg az egykori futballista és színész, Vinnie Jones felesége, ám az özvegy férfi képtelen őt feledni.
- címkék:
- Vinnie Jones
- gyász
- üzenet
- meghalt
- feleség
- Címkefelhő »
Ismerőse tálalt ki Berki Mazsiról: "Már fel sem veszem neki a telefont"
Berki Mazsi hihetetlen lelkierővel tűri a nyilvánosság támadásait, mióta férje, Berki Krisztián idén májusban elhunyt.
Szörnyű tragédia: elhunyt a Comedy Central fiatal sztárja
A 32 éves Teddy Ray holttestét egy dél-kaliforniai uszodában, az egyik medencében lebegve találták meg.
- címkék:
- Teddy Ray
- gyász
- tragédia
- Comedy Central
- Címkefelhő »
72 éves korában elhunyt a popikon - hazájában a pop királyaként tisztelték
Zvika Pik forradalmi zenész volt és az első igazi izraeli rockzenész.
Szívszorító fotóval emlékezett meg elhunyt húgáról Kapás Boglárka
A 29 éves olimpiai bronzérmes úszónő, aki sérülése, illetve korábbi betegsége miatt maradt le a jelenleg is zajló Európa-bajnokságról, Rómában járt, ahol egy rendkívül megható élményben volt része.
- címkék:
- Kapás Boglárka
- Róma
- gyász
- Címkefelhő »
Háromezer métert zuhant és meghalt a síhegymászó bajnok a Mont Blanc-on
A francia síhegymászó bajnok, Adèle Milloz 26 évesen halálos zuhanás áldozata lett pénteken a Mont Blanc hegységben. A híres sportoló oktatóként egy ügyfelet kísért, aki szintén meghalt.
- címkék:
- Mont Blanc
- gyász
- Címkefelhő »
Tragédia Kétújfalun: kiégett hálószobájában találták meg egy idős ember holttestét
Vasárnap este a szomszédok értesítették a katasztrófavédelmet, miután gyanússá vált nekik a szomszéd kutyájának ugatása.
"Nem voltam mellette, amikor elment" - imádott felesége haláláról vallott a magyar operaénekes
Tóth Éva egy, a családja több tagját is sújtó, genetikai betegséggel küzdött.
Egy energiaital miatt lőtte agyon a 15 éves lányt, de nem kell börtönbe mennie
Holtan talált rá családja a 15 éves Nykayla Strawderre, miután kilencéves szomszédja lelőtte. Azért gyilkolta meg a kislányt, mert az vissza akarta kérni tőle az energiaitalát.
Gyász! Meghalt Anne Heche
53 éves korában elhunyt Anne Heche, miután lekapcsolták a létfenntartó gépekről. Halálát barátnője, Nancy Davis jelentette be a közösségi oldalán.
- címkék:
- Anne Heche
- halál
- gyász
- színésznő
- Címkefelhő »
Gyász: elhunyt a filmvilág legendás harcosa
89 éves korában elhunyt az amerikai harcművész, cselgáncsbajnok, kaszkadőr, színész Gene LeBell.
- címkék:
- Chuck Norris
- Gene LeBell
- gyász
- tragédia
- Címkefelhő »
Meghalt Jean-Jacques Sempé, világhírű grafikus
89 éves korában meghalt Jean-Jacques Sempé francia grafikus, karikaturista, A kis Nicolas képregénysorozat rajzolója.
- címkék:
- Jean-Jacques Sempé
- halál
- gyász
- grafikus
- Címkefelhő »
Elhunyt a legendás zenekar dobosa: a Stranger Things-ben is felcsendült a leghíresebb daluk
A Musical Youth leghíresebb száma, a Pass the Dutchie még a Stranger Things című, világhírű sorozatban is felcsendült.
A TV2 sztárja először beszélt felesége elvesztéséről: "Kezdünk felállni a padlóról"
Bozsó Péter tavaly júliusban veszítette el a feleségét, Urbán Andreát. A színész egy év elteltével úgy érzi, kezd kilábalni a gyászból, és már képes beszélni a történtekről.
Meghalt az Újpest legendás focistája
Életének 71. évében meghalt Tóth József, az Újpest 56-szoros válogatott labdarúgója.
- címkék:
- Tóth József
- foci
- labdarúgás
- gyász
- Újpest FC
- Címkefelhő »
Berki Mazsit támadják, a kommentelők szerint nem gyászol: ő kelt a védelmére
Berki Mazsi azért támadják, mert Balin pihent a kislányával. A kommentelők szerint Berki Krisztián özvegye nem gyászolja férjét: már most túllépett rajta.
Gyász! Elhunyt a népszerű gyermekkönyv szerzője
88 éves korában elhunyt A hóember szerzője, Raymond Briggs. A szomorú hírt sírva jelentette be a családja.
Minden előjel nélkül halt meg Varnus Xavér öccse: kiderült, mi okozta a tragédiát
A népszerű és világszerte elismert magyar orgonaművész júniusban veszítette el testvérét. Ádám nem szenvedett semmilyen betegségben, így váratlan halálhíre teljesen letaglózta a családot.
Zenekara jelentette be a hírt: elhunyt a világhírű basszusgitáros
72 éves korában elhunyt Darryl Hunt, a kelta punkot játszó zenekar, a The Pogues basszusgitárosa. Az együttes a Twitteren közölte a szomorú hírt.
A luxusutak után Berki Mazsi most kivett egy luxusvillát
Berki Mazsi most ünnepelte a születésnapját, és ennek apropóján újabb üdülésen vett részt, ezúttal a családja társaságában.
- címkék:
- Berki Mazsi
- utazás
- gyász
- Címkefelhő »
Elhunyt a legendás zenész: "Nagyon jó ember volt, nagyszerű barát és nagyszerű basszusgitáros"
Elhunyt Darryl Hunt, a The Pogues nevű zenekar basszusgitárosa.
- címkék:
- Darryl Hunt
- halál
- gyász
- Címkefelhő »
Megváltozott külseje miatt támadják Hódi Pamelát: "Túl sovány vagy szerintem”
Több kommentelő szóvá tette Hódi Pamela közösségi oldalán, hogy a kétgyermekes édesanya az utóbbi időben nagyon sokat fogyott, ami szerintük már egyáltalán nem áll jól neki.
- címkék:
- Hódi Pamela
- gyász
- fogyás
- rajongók
- Címkefelhő »
Gyász! Elhunyt a világhírű japán divattervező
84 éves korában meghalt 84 éves korában Issey Miyake világhírű japán divattervező - közölte irodája kedden.
- címkék:
- Issey Miyake
- Japán
- halál
- gyász
- divattervező
- Címkefelhő »
Olivia Newton-John 30 évig küzdött a gyilkos kórral: háromszor diagnosztizálták rákkal
Olivia Newton-John tegnap este, 73 éves korában hunyt el.
Szívszorító fotókkal búcsúzik lánya Olivia Newton-Johntól
Magyar idő szerint augusztus 8-án este sokkolta a világot Olivia Newton-John halálhíre. Az angol-ausztrál énekes-színésznő évek óta folytatta a rákkal való küzdelmet, és bár többször is meggyógyult, úgy tűnik, hogy a szervezetét mégis legyőzte a rettegett betegség.
Így telt Berki Mazsi első születésnapja a tragédia óta: "Szomorú a mai nap"
Berki Mazsi most ünnepelte a 31. születésnapját. Berki Krisztián özvegye nehéz időszakot él meg férje elvesztése óta, de kislánya miatt próbálja összeszedni magát. Évek óta ez volt az első születésnapja, amit Krisztián nélkül töltött.