Gondolj rám

címke rss
Batman és Superman együtt sem tudta lenyomni a Saul fiát

Batman és Superman együtt sem tudta lenyomni a Saul fiát

Hogyan teljesítettek tavaly a magyar filmek? A Saul fia annak ellenére vitt mindent, hogy még 2015 nyarán mutatták be, Tom Hankst, Leonardo DiCapriót és a Suicide Squadot is legyűrte. Fontos tanulság, hogy brutális, magas korhatár-besorolású thrillerekből nem csupán a külföldire, de a hazaira is van kereslet, illetve kiderült, hogy a Filmalapon túl is van élet. A lovasíjász, az Ernelláék Farkaséknál és a Wellhello-film az állami szervezet segítsége nélkül találta meg a közönségét. Romantikus komédia most nem volt, kaptunk viszont helyette időutazós sci-fit és kerekesszékes gengszterfilmet, amelyek több nézőnek is örömet szerezhettek volna.

A Lovasíjászt többen látták, mint a többi idei magyar filmet összesen

Film2016.05.30, 23:33

Eddig huszonnégy filmalapos támogatással megvalósult nagyjátékfilmet mutattak be, de közülük mindössze hat szedett össze több nézőt A Lovasíjász-nál: a Coming Out, a Megdönteni Hajnal Tímeát, az Argo 2, a Swing, a Liza, a rókatündér és a Saul fia. A Lovasíjász kétszer annyi embert érdekel, mint Kern András http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160317-mar-tobb-mint-55-ezren-lattak-a-lovasijasz-kaszas-geza-kassai-lajos.html A Lovasíjász már a Vajna-filmek felét a porban hagyta http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160225-a-lovasijasz-mar-a-vajna-filmek-felet-a-porban-hagyta-kaszas-geza-kassai-lajos.html Thhrillerben ...

Kern András: "Öreg ember ne szexeljen"

Life.hu2016.02.06, 13:02

Liptai Claudia beteg volt, amikor Kern Andrással a Gondolj rám című új mozifilmjük csókolózós jelenetét forgatták, ám a színészt elmondása szerint nem csupán ez zavarta a közös munka közben.

Haljak meg, ha ez vicces!

Archívum2016.01.25, 21:25

Kern András egy érző szívű, tahó gazember szerepét írta magára új filmjében, egy sármos bunkóét, aki arra hajt, hogy utálják. Terve sikerül, de sajnos túl is teljesít: nemcsak őt, de a filmet is elég könnyű utálni, aminek a főhőse. A dramedy nehéz műfaj, a Gondolj rám ügyetlen, régimódi poénjaiban pedig nincs annyi szufla, hogy a film sötét alaphelyzetét akár kicsit is viccessé tegyék.

Kern Andrásra kevesen gondoltak a hétvégén

Archívum2016.01.25, 15:20

Forrás: UIP Dunafilm middle on 1400 933 Az új bemutatók közül tisztességesen teljesített az Alvin és a mókusok-sorozat negyedik része, illetve a Pofázunk és végünk Miamiban című vígjáték-folytatás, meglepően kevesen voltak kíváncsiak azonban a Rocky-széria hetedik részének betudható Creed - Apollo fiá-ra, amire még a Kern-filmnél is kevesebben váltottak jegyet. Úgy tűnik, egy bokszfilmre még akkor sem ül be a magyar, ha Sylvester Stallone Oscar-díjas alakítását nézhetné meg benne. A filmet forgalmazó Fórum Hungary tavaly ősszel már bukott egyet a műfajjal, amikor a Jake Gyllenhaal-féle Mélyütéscsak 6 791 nézőt érdekelt a nyittóhétvégéjén, ...

Fasisztáknak nem csinálok filmet

Film2016.01.24, 12:48

Az egyik legismertebb magyar színész, pedig gyerekkora óra filmrendezőnek készült. Most is - ahogy eddig már kétszer, a Sztracsatellában és A miniszter félrelépben - úgy rendezett filmet, hogy egyben a főszerepet is játssza. A csütörtökön mozikba került Gondolj rám történetét Vámos Miklós novellájából merítette: egy halálos betegségével szembesülő orvos bizarr választását meséli el. Az Origónak beszélt saját betegségéről, arról, hogy mikor vezette Andy Vajna magánrepülőgépét, és hogy mihez nincs tehetségünk nekünk, magyaroknak. Szerinte nem az a szórakoztató, ami vicces, hanem az, ami nem unalmas.

Így készült Liptai Claudia és Kern András szexjelenete!

Life.hu2016.01.20, 17:13

A két színész, már a forgatások előtt elkezdett gyakorolni a színházi próbák között, hogy hitelesen hozzák a pikáns jelenetet.

Liptai Claudia: „Ádámot nem zavarja, ha pikánsabb jelenetben lát"

Life.hu2016.01.20, 15:14

A színésznővel Kern András új filmjének díszbemutatóján készítettünk villáminterjút. Claudia gyermekkori rajongásról és párjáról is mesélt.

Nagyon obszcén fotó készült Kern Andrásról

Life.hu2016.01.14, 08:27

A Kossuth-díjas színművész legújabb, Gondolj rám című filmjének plakátjához készült obszcén fotó Kern Andrásról. A képet trágárnak ítélte meg az Önszabályozó Reklámtestület, így a plakátok nem kerülhetnek az utcákra - értesült a Blikk. 

Kern András 18 év után újra filmet rendezett

Life.hu2015.12.15, 16:14

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész ezúttal egy Vámos Miklós-novellából készített „haláli" vígjátékot rendezte, melyet Ragályi Elemér fényképezett.

Előző
  • 1
  • 2
Következő