gondatlanság

címke rss
Halálos felújítás: rádőlt egy támfal egy Mátrában dolgozó férfira

Halálos felújítás: rádőlt egy támfal egy Mátrában dolgozó férfira

Egy férfi kocsibeálló építésére kért fel több szakmunkást, akik szóltak a neki, hogy nem lehet megépíteni a garázst. Azonban a férfi ezután is folytatta a felújítást. Emiatt a szakmunkások otthagyták a munkaadójukat, aki ezután három másik munkással folytatta az építkezést. Mikor a támfalat építették, egy fa rádőlt a munkásokra, egyikük pedig a helyszínen meghalt. Az ügyészség vádat emelt a kontár férfi ellen.

Halálos mennyiségű vizet fogyasztott el egy beteg, az ápolók nem vették észre

Archívum2023.11.24, 13:10

Belehalt egy nő abba, hogy túl sok vizet ivott egy kórházban, ahol a halottkém szerint a személyzet nem figyelt rá megfelelően, mivel az ápolók a telefonjukkal voltak elfoglalva.

Pezsgőbe kevert drogot egy férfi Németországban, egy ember meghalt

Archívum2023.11.17, 13:55

Letartóztattak egy gyanúsítottat annak az 52 éves férfinak az ügyében, aki tavaly meghalt, miután ecstasyt kevertek az italába egy étteremben.

Egy detroiti anyuka magára hagyta egyéves kisfiát a tengerparton

Archívum2023.11.16, 10:44

Letartóztattak egy édesanyát, aki egy floridai tengerparton hagyta a gyermekét. A csecsemőt a parton találták meg, félig kihűlt állapotban.

Éhen halt egy öt hónapos kislány Tarnazsadányban

Archívum2023.11.11, 15:16

Meghalt egy öt hónapos kislány a Heves vármegyei Tarnazsadányban, a heol.hu információi szerint a kisgyermek alultáplált volt.

Hogyan szükséges indokolni az azonnali hatályú felmondást?

Archívum2023.11.11, 13:07

A Kúria egyik legújabb munkaügyi tárgyú ítéletében kimondta, hogy a bíróságot nem köti az azonnali hatályú felmondás indokolása szerinti minősítés, hanem az intézkedés jogszerűségét vizsgálja, és azt, hogy a munkáltató döntésében felhozott magatartás megfelel-e a felmondásban hivatkozott törvényi rendelkezésnek. Rögzítette továbbá, hogy a munkavállaló kötelezettségszegésének értékelésekor figyelembe kell venni a szervezetben elfoglalt helyét, beosztását, illetve a kötelezettségszegésének lehetséges hatásait. A KRS Ügyvédi Iroda szakértőinek összefoglalása.

Kilenc hónapra ítélték az állatkínzó skót testvérpárt

Archívum2023.11.08, 14:24

Egy kiskutyák tenyésztésével foglalkozó skót testvérpárt letöltendő börtönbüntetésre ítéltek állataik elhanyagolása miatt. A lakásukban tartott razzia során nyolc kölyökkutyát találtak, melyből négy később parvovírusban - egy rendkívül fertőző betegségben - halt meg.

Kocsiban hagyta gyerekeit egy amerikai nő, amíg ő kocsmázott

Archívum2023.10.25, 11:46

Letartóztattak egy floridai anyát és vádat emeltek ellene, mert felügyelet nélkül hagyta nyolc hónapos csecsemőjét és kétéves gyerekét egy lezáratlan autóban.

Talált egy fegyvert a kanapén, majd meglőtte magát a hároméves kislány

Archívum2023.09.29, 09:34

Egy házon belüli biztonsági kamera rögzítette azt a megdöbbentő pillanatot, amikor egy 3 éves floridai kislány egy töltött fegyverrel lelőtte magát, miközben a rokona épp egy futballmeccset nézett a laptopján.

Lefejezett egy repülőgép egy ejtőernyőst az Egyesült Államokban

Archívum2023.09.25, 15:26

Egy tapasztalt wingsuit ejtőernyős halt meg Dél-Franciaországban, amikor ugrása után 20 másodperccel nekicsapódott egy repülőgépnek. A gép szárnya lényegében lefejezte a 40 éves férfit.

Szekrény borult egy kétéves gyerekre Borsodban

Archívum2023.09.13, 15:16

A házaspár egy használt, két részes előszoba szekrényt vásárolt, majd annak felső részét nem rögzítette biztonságos módon, így 2 éves gyerekük játék közben felkapaszkodott rá, magára rántotta, és életveszélyesen megsérült. A szülőkre gondatlanságuk miatt felfüggesztett fogház várhat.

Óriási orvosi műhiba, tányér méretű eszköz maradt egy betegben

Archívum2023.09.05, 10:55

Egy tányér méretű orvosi eszköz maradt egy új-zélandi nő hasában, miután császármetszéssel szült egy aucklandi kórházban.

Szörnyethalt egy kislány Angliában, miután kizuhant az erkélyről

Archívum2023.08.25, 13:09

Egy nyolcéves kislány meghalt, miután lezuhant egy toronyház erkélyéről Portsmouthban. A gyerek 43 éves édesanyját letartóztatták.

Kisgyerek zuhant ki egy budapesti lakás ablakán

Archívum2023.08.25, 09:48

A másfél éves gyerek a kanapén keresztül tudott felmászni az ablakpárkányra, majd onnan a nyitott ablakon keresztül kizuhant az utcára. Az anya azért nem figyelt a kisgyerekre, mert a másik gyerekének adott inni a konyhában.

Egy pincébe bezárva, embertelen körülmények között kellett élni öt gyereknek

Archívum2023.08.18, 19:32

Öt gyereket szabadítottak ki a rendőrök egy apró, befejezetlen pincéből, ahova a saját anyjuk zárta be őket. A nő kegyetlen módon bánt a gyerekekkel, nem adott nekik enni, sem megfelelő ruházatot és még a pice ablakait is lefestette – írja a People.

Agyonlőtt egy hatéves gyereket egy 9 éves fiú az Egyesült Államokban

Archívum2023.08.16, 14:42

Tragédia történt az Egyesült Államokban, ahol egy 9 éves gyerek lelőtt egy 6 éves gyereket. A gyerekek egy társasházban tartózkodtak egy felnőttel együtt - közölte a Jacksonville-i seriff egy sajtótájékoztatón. Az áldozatot egy helyi kórházba szállították, de nem élte túl.

Kiderült, mi okozta a halálos józsefvárosi boltbalesetet

Archívum2023.08.02, 16:03

Befejezték a rendőrök a nyomozást a halálos józsefvárosi boltbaleset ügyében. A raktárként használt helyiség szakadt le, maga alá temetve a bent lévőket. A nyomozás eredményeként az ügyet át is minősítették.

Forró kocsiban hagytak egy kisbabát Washingtonban

Archívum2023.05.31, 16:02

Május 24-én egy gyerek nevelőanyja munkába ment egy kórházba, majd elfelejtette, hogy a csecsemő a járműben van, aki így a forró kocsiban maradt – írja a Foxnews.

Figyelmetlenség miatt halt kegyetlen halált a tiszaderzsi négyéves kislány

Archívum2023.05.02, 12:11

Vádat emeltek a kunhegyesi sofőrként ellen, aki egy kisbuszban hagyott egy négyéves kislányt júniusban. A gyerek órákat töltött a felforrósodott autóban. Eszméletét vesztette, és több szerve is leállt. Közel öt órát töltött az 50 fokra felmelegedett buszban. Azonnal kórházba vitték, de az életét már nem lehetett megmenteni. Néhány nappal később meghalt.

Az ügyészek hivatalosan is ejtették a gondatlan emberölés vádját Alec Baldwin ellen

Archívum2023.04.24, 14:17

Az ügyészek hivatalosan is ejtették pénteken az Alec Baldwin színész-rendező ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vádat a Rust című westernfilm forgatásán történt halálos tragédia miatt.

Vádat emeltek a nő ellen, akinek a hatéves fia lelőtt egy tanárt

Archívum2023.04.11, 09:58

Ahogyan arról az Origo többször beszámolt, január 6-án a virginiai általános iskola egyik pedagógusát életveszélyes sérüléssel vitték kórházba, miután egy hatéves gyerek, a saját tanítványa mellkason lőtte. Hétfőn az ügyészség közleményben közölte, hogy a kisfiú édesanyja ellen vádat emeltek, amiért gondatlanságból töltött lőfegyvert hagyott elől úgy, hogy azzal veszélyeztette a gyermeket – írja a BBC.

Figyelmetlen sofőr gázolt el egy biciklist egy kadarkúti útkereszteződésben - videó

Archívum2023.03.24, 16:16

Egy időre lemondhat a vezetésről az a nő, aki megfeledkezett az elsőbbségadásra felszólító tábláról, és elütött egy biciklist egy Kadarkán. A biciklis súlyosan megsérült, több csontja is eltört.

Műtőssegédek és egy szakorvos ellen emeltek vádat Szigetváron egy beteg halála miatt

Archívum2023.03.23, 15:53

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat két műtőssegéd ellen a Szigetvári Járási Ügyészség, egy szakorvos ellen pedig szándékos veszélyeztetés bűntette a vád, amiért egy műtét során fertőtlenítőszert használtak sóoldat helyett, és a beteg meghalt.

Fél karját amputálni kellett a tázlári asszonynak, akire rátámadt egy megvadult kutya

Archívum2023.03.21, 10:49

Elszabadult egy nagytestű kutya Tázláron, miután gazdája elment otthonról, és nyitva felejtette a kaput. A kutya a kennelből egyenesen az utcára szökött, majd az első emberre rátámadt, aki az útjába került. A biciklis nő életveszélyesen megsérült, a kutya szó szerint széttépte a fél karját, melyet amputálni kellett. A kutya gazdája megúszhatja felfüggeszett fogházzal.

Töltött fegyverrel a kezében hadonászott egy kisgyerek az Egyesült Államokban - videó

Archívum2023.01.17, 10:38

Egy apát élő tévéadásban tartóztatták le, miután gyerekét töltött pisztollyal látták integetni a lakásuk előtt az Egyesült Államokban - írja a Sky News.

A jeges erdőben szült, majd otthagyta a gyerekét az amerikai sportlegenda lánya

Archívum2023.01.01, 22:42

Az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) Hírességek Csarnokának tagja, Dennis Eckersley fogadott lánya azt állította, nem tudott a terhességéről.

Egy ember meghalt, egy gyerek pedig súlyosan megsérült egy idős sofőr figyelmetlensége miatt Nádudvaron

Archívum2022.12.27, 12:13

Fegyházba kerülhet, és egész hátralévő életére eltitlhatják a vezetéstől azt a nyugdíjas férfit, aki tavaly Nádudvaron két gyalogost is elgázolt, egyikük meg is halt.

Elképesztő, hogyan gázoltak el egy extrém futót kísérő biciklist - videó

Archívum2022.12.21, 14:30

Felfüggesztették az eljárást azzal a 23 éves autóssal szemben, aki elütött egy extrém futót kísérő biciklist. A kerékpáros súlyosan megsérült. A balesetet rögzítette a futót követő autó kamerája.

A zebrán elgázoltak egy gyalogost Budapesten, de mégis őt ítélhetik el: aki elütötte, meghalt - videó

Archívum2022.12.07, 14:24

Egy férfi átment a Blaha Lujza tér közelében lévő zebrán annak ellenére, hogy a jelzőlámpa pirost mutatott neki. Egy a megengedettnél jóval gyorsabban haladó motoros éppen a járdához ért és elütötte. Mindkét férfi megsérült, de a motoros egy évvel a baleset után belehalt a sérüléseibe. A balesetről felvétel is készült.

Súlyosan megsérült síelés közben egy nő a Tátrában amikor egy másik síelő elütötte - videó

Archívum2022.11.30, 15:20

Pénzbüntetés, vagy próbára bocsátás várhat arra a férfira, aki 2019-ben síelés közben rosszul választotta meg az irányt és a sebességet, ezzel egy másik síelő súlyos sérülését okozta.

Súlyos balesetet okozott egy teherautós a csúszós úton Mocsa mellett

Archívum2022.11.29, 15:58

Súlyos balesetet okozott egy teherautós. A csúszós úton nem tudott megállni, és a vele szemben szabályosan érkező autónak csapódott. A teherautó utasa életveszélyesen megsérült. 

Halálos áramütést szenvedett egy hajmáskéri kislány a villanyszerelő gondatlansága miatt

Archívum2022.11.10, 20:55

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel vádol a Veszprémi Járási Ügyészség egy villanyszerelőt, akinek gondatlan munkája miatt egy tízéves kislány meghalt - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Egy villanyszerelő miatt meghalt egy tízéves kislány egy hajmáskéri házban

Archívum2022.11.10, 08:25

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségével vádolja a Veszprémi Járási Ügyészség azt a villanyszerelőt, akinek gondatlan munkája miatt egy tízéves kislány meghalt - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség.

Berúgta az ajtót a hódmezővásárhelyi férfi, amikor meglátta, hogy egy kisgyerek lóg a erkélyén

Archívum2022.10.07, 11:13

Átmászott az erkély korláton egy négyéves kislány. A kisgyerek egyedül volt otthon, a hódmezővásárhelyi lakásban, az anyja ugyanis elment valahová. A szomszéd mentette meg az életét.

Üzent a férfi, aki tűzvészt okozott a Mecsekoldalban

Archívum2022.08.19, 14:46

Ahogy mi is megírtuk, nagy kiterjedésű bozóttűz ütött ki Pécs nyugati külvárosában, a Mecsekoldalban. Tíznél is több épület károsodott, három ház teljesen leégett.

Rosszul volt rögzítve a kötél: videóra vették, ahogy a halálba veti magát az édesanya (18+)

Archívum2022.08.03, 16:35

A nő csak egy kis izgalomra vágyott, amikor bevállalta a bungee jumping-ugrást, azonban a kötele nem volt megfelelően rögzítve. 

Magára hagyta újszülöttjét egy anya a szőlőtőkék tövében

Archívum2022.06.17, 14:32

A horvát társszervek június 16-án 0 óra 13 perckor értesítették a magyar rendőröket arról, hogy az eszéki kórházban elláttak egy nőt, aki vélhetően előző délután Magyarország területén megszülte a gyermekét, majd magára hagyta.

Tragédia: kétéves kisfiú esett ki egy 2. emeleti ablakból

Archívum2022.05.24, 12:59

Drámai állapotokra ébredtek a leicesteri Frog Island (Egyesült Királyság) lakói május 22-én a hajnali órákban: egy gyermek kizuhant egy társasház második emeleti ablakából, de csodával határos módon túlélte a balesetet.

Beszakította egy kisfiú dobhártyáját az AirPods Pro

Archívum2022.05.18, 10:58

Pert indított a vészriasztás által okozott halláskárosodás miatt a családja.

Több vagont kisiklatott egy mozdonyvezető Visonta közelében

Archívum2022.04.21, 16:57

Visonta közelében egy mozdonyvezető üres vagonokra akart rátolatni, azonban túl gyorsan ment és nekiment a kocsisornak, ami miatt több vagon kisiklott és összetört a mozdony.

Sorompónak hajtott, és egy vasutas sérülését okozta egy figyelmetlen sofőr Pásztón

Archívum2022.04.04, 16:20

Pénzbüntetést kaphat, emellett egy ideig nem vezethet az a 20 éves férfi, aki tilos jelzés ellenére hajtott a vasúti átjáróba, gondatlanságával pedig egy sérülést okozta.

Két sofőr is súlyosan megsérült a 48-as főúton történt balesetben

Archívum2022.03.30, 12:02

A debreceni rendőrök most fejezték be a nyomozást abban az ügyben, ami egy bagaméri sofőr szabálytalansága miatt történt 2020 decemberén. A férfi autóval karambolozott egy másik sofőr kocsijával a 48-as főúton. Mindkét sofőr súlyosan megsérült, a vétlennek maradandó fogyatékossággal kell együttélnie.

Letörte a sorompót, és az oszlopot is kidöntötte egy figyelmetlen sofőr Csongrádon

Archívum2022.01.24, 16:39

A szegedi ügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki figyelmetlenül hajtott be egy vasúti átjáróba, és a sorompó karját letörve az oszlopot is kidöntötte.

Szemetesbe dobott újszülöttet találtak egy repülő mosdójában

Archívum2022.01.06, 21:29

A csecsemő édesanyját megtalálták és letartóztatták.

Társa halálát okozta egy szabályszegő traktorsofőr

Archívum2021.12.14, 17:09

Pénzbüntetést javasol az ügyészség azzal a férfival szemben, aki szabálytalanul szállította segítőtársát egy traktoron, ami miatt az leesett, és a helyszínen belehalt súlyos sérüléseibe.

A szülők szörnyű gondatlansága miatt halt meg a 15 hónapos gyermek

Archívum2021.11.21, 22:01

A szülők hajnalban riasztották a mentőket, de már nem sikerült az újraélesztés.

Baleset szemtanúit keresik Debrecenben

Archívum2021.11.12, 16:32

A debreceni rendőrök közúti baleset gondatlan okozása miatt nyomoznak egy sofőrrel szemben.

Büntetőeljárás indul a 22 éves nő ellen: párás szélvédője miatt sodort el két gyalogost

Archívum2021.11.09, 17:42

Büntető eljárás indult a 22 éves nő ellen közúti közlekedési baleset gondatlan okozása miatt.

Egy nyugdíjas nő halálát, és több gyerek sérülését okozta egy figyelmetlen sofőr

Archívum2021.10.05, 15:28

Figyelmetlenül próbált előzni, amivel karambolt okozott egy 27 éves nő Komárom és Gönyű között, melyben többen megsérültek, egy idős asszony pedig a helyszínen meghalt. A nő ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat, amiért akár 5 évre is börtönbe kerülhet, és hosszú időre eltilthatják a vezetésétől.

Szabálytalan előzéssel okozott halálos balesetet egy férfi Csávolynál

Archívum2021.09.07, 19:57

Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki tavaly nyáron az 55-ös főúton szabálytalanul próbált előzni, emiatt egy sofőr meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült. A sofőr a baleset után cserbenhagyta az áldozatokat, megállás nélkül továbbhajtott.

Letartóztatták a szlovák férfit, aki halálra gázolt egy fiatalt Nagyoroszinál

Archívum2021.07.21, 14:56

A Salgótarjáni Járásbíróság elrendelte annak a 29 éves, szlovák férfinak a letartóztatását, aki július 14-én éjjel Nagyorosziban elütött, majd magára hagyott egy gyalogost, aki olyan súlyosan megsérült, hogy rövid időn belül meg is halt.

"Hibáztam" - Megszólalt a nagypapa, akinek unokája meztelenül kóborolt Dunakeszin

Archívum2021.07.14, 16:25

Ahogy mi is megírtuk, egy három és fél éves kisfiút találtak Dunakeszin, ahogy épp anyaszült meztelenül kóborolt. Mint ahogy kiderült, a nagyapja épp meccset nézett, ezért nem vette észre, hogy a kisfiú kilógott a lakásból.

Felgyújtotta a haját egy kislány Borsodban az anyja gondatlansága miatt

Archívum2021.05.18, 13:37

A nő júliusban a négyéves kislányával együtt volt otthon. Az udvaron dolgozott, miközben a gyerek a lakásban volt. A kislány megtalálta a nő elöl hagyott gyufáját, amit meggyújtott. A tűztől a kislány haja lángra kapott, és súlyosan megsérült.

Hídkorlátnak ütközött egy buszsofőr Nógrád megyében, egy utasa meghalt

Archívum2021.04.29, 19:01

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat azzal a 69 éves Nógrád megyei buszsofőrrel szemben, aki novemberben egy híd korlátjának ütközött, melyről egy csőelem behatolt az utastérbe, ahol egy utast halálosan megsebesített.

Bottal közlekedő férfit gázolt halálra tolatás közben egy nő Szegeden

Archívum2021.04.28, 11:02

A Szegedi Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ellen a helyi nő ellen, aki egy iskola parkolójából kitolatva figyelmetlenségből elgázolt egy bottal közlekedő férfit. Az áldozat két hét múlva a kórházban meghalt.

Játékból mellkason szúrta barátját egy borsodi férfi

Archívum2021.04.27, 11:32

Az ügyészség vádat emelt az ellen a 23 éves férfi ellen, aki gondatlanságból majdnem megölte barátját játék közben.

Megrázott az áram egy kilenc hónapos kisbabát

Archívum2021.04.12, 13:28

A szerencsi ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt emelt vádat azzal a 24 éves taktaharkányi nővel szemben, aki nem figyelt a kilenc hónapos kisfiára, ezért az a hibás hosszabbítóba nyúlt és megrázta az áram.

Majdnem felrobbantott egy lakást két férfi szerelés közben Pápán

Archívum2021.04.09, 15:22

Gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás miatt emeltek vádat két férfi ellen, akik szerelési munka közben elvágtak egy földgázvezetéket, ami kis híján tragédiához vezetett.

Élettársa halálát okozta egy figyelmetlen sofőr

Archívum2021.04.08, 17:41

Az ügyészség halálos baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki későn vette észre az előtte lévő, forgalmi okokból megálló kamiont, így nekiütközött. A balesetben a férfi élettársa meghalt, ő pedig súlyosan mesérült.

Hagyta meghalni a gyermekét, miközben 18 születésnapját ünnepelte az édesanya

Archívum2021.03.26, 15:25

Verphy Kudi hat napon keresztül egyedül hagyta kislányát az otthonukban, miközben ő elment megünnepelni a 18. születésnapját. Mikor hazaért, a baba már nem volt eszméleténél. 

Nem nézett bele a visszapillantóba a kisteherautós, meghalt egy motoros

Archívum2021.03.18, 15:59

A vádiratban az ügyészség a baleset bekövetkezéséről azt írta, hogy a motoros sem tartotta be a szabályokat. A teherautós férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat.

Súlyosan megégett egy öngyújtóval játszó kisgyerek Borsodban

Archívum2021.03.09, 10:03

Egy borsodi településen élő nő nem figyelt eléggé a gyerekeire, és egyikük játszani kezdett az asztalon hagyott öngyújtóval. Felgyújtotta a kiteregetett ruhákat, amitől végül az ő ruhája is lángolni kezdett. A gyerek a teste nagy részén megégett, életveszélyes sérülései lettek.

Vádat emeltek a halálos balesetet okozó traktoros ellen

Archívum2021.02.18, 14:50

Nem adott elsőbbséget és összeütközött egy autóval egy traktor sofőrje 2020 júliusában. A szemből érkező autóban a vétlen sofőrön kívül egy kisgyerek is ült, aki nem élte túl a karambolt. Vádat emeletek a traktor sofőrje ellen.

Óriási fazék forró gulyáslevesbe esett egy kislány Tiszakeszin

Archívum2021.01.26, 11:04

Életveszélyes állapotban került kórházba az a kislány, aki beleesett egy 20 literes fazékba, amely tele volt forró gulyáslevessel. A kisgyerekre a nagynénje vigyázott, aki amikor a leves kész lett, a forró edényt a konyhában a földre tette. Ellene eljárás indult.

Nem adott elsőbbséget, halálra gázolt egy motorost egy nő

Archívum2021.01.22, 17:02

A Pécsi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki kanyarodás közben nem adott elsőbbséget egy motorosnak és ezzel halálos balesetet okozott. 

Halálos balesetet okozott egy idős férfi Berettyóújfalu mellett

Archívum2021.01.08, 14:27

A hajdú-bihari rendőrök befejezték a vizsgálatokat az ellen a 60 éves, lengyel sofőr ellen, aki nyáron halálos balesetet okozott Berettyóújfalunál.

Nem adott elsőbbséget, ezzel halálos balesetet okozott egy teherautósofőr Fajszon

Archívum2020.12.09, 21:31

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki 2019. március 21-én, délelőtt, Fajszon teherautójával egy kereszteződésben elütött egy biciklist, aki egy hónappal később a kórházban meghalt.

Nem volt nála villany, ezért gyertyával világított, amivel majdnem egy egész háztömböt felgyújtott

Archívum2020.11.19, 14:02

Vádat emeltek az ellen az 59 éves férfi ellen, aki aki figyelmetlenségből kis híján felgyújtott egy négyemeletes társasházat Egerben, ezután lopással szerzett pénzzel próbálta helyreállítani a lakásban keletkezett kárt.

Letörte a vasúti sorompót egy figyelmetlen férfi

Archívum2020.10.07, 17:06

A férfi nem figyelt, amikor megállt a piros jelzésnél a vasúti átkelőnél a teherautóval, és az elkezdett gurulni a csapórúd felé, amit letört. A sofőr kiszállt, hogy arrébb tegye a sorompót, majd tovább ment.

Egy beteg meghalt, mert hetekig a napi adag hatszorosát kapta véralvadásgátlóból

Archívum2020.09.09, 12:36

Az idősotthon részlegvezető ápolója és a körzeti orvosa ellen emelt vádat az ügyészség. Elsősorban a férfi mentális, a nővérekkel szembeni agresszív viselkedésére és az öngyilkosságra utaló megnyilvánulásaira koncentráltak, nem a meglévő betegségére.

Saját testvére talált rá a kétéves kisfiú holttestére az úszómedencében

Archívum2020.08.13, 13:28

Az utóbbi hetekben megsokszorozódott a halálos gyerekbalesetek száma Spanyolországban, legtöbb esetben fulladás okozta a tragédiát. A legfrissebb ilyen eset vasárnap délután történt: egy kétéves kisfiú saját nyaralójuk úszómedencéjébe fulladt bele, ahol a testvére talált rá. Az esetek többsége azt mutatja: elég egy pillanatra nem figyelni, és rögtön kész a baj.

Meghalt egy csecsemő, akit a forró autóban hagytak

Archívum2020.06.30, 14:33

Teljesen megfeledkezett 11 hónapos gyerekéről egy virginiai férfi péntek délután. A nyári kánikulában órákra a forró autóban hagyta a csecsemőt. Idegenek vették észre az autóban eszméletlenül fekvő kislányt. Azonnal mentőt hívtak, de nem tudták megmenteni az életét.

Kutya tépett szét egy kisfiút, amíg az anyja kokainozott

Archívum2020.06.11, 14:21

Angliában egy 31 éves nő magára hagyta a 9 éves kisfiát egy lakókocsiban a barátnője kutyájával, amíg ők egy másik lakókocsiban ittak és drogoztak. A kutya éjszaka valamiért rátámadt a gyerekre és ötvennégy helyen megharapta. A kisfiú elvérzett. Az anya és a kutya gazdája is letöltendő börtönbüntetést kapott - írja a Daily Mail.

Gyermeke súlyos sérülését okozta a gondatlan apa

Archívum2020.06.05, 16:03

Édesapja gondatlanságából fakadóan súlyos sérüléseket szenvedett az a 3 éves kisfiú, aki a férfi biciklijére rögzített ülésben utazott. 

Megharapott egy gyereket egy kutya

Archívum2020.04.16, 14:56

Súlyos testi sértés miatt indult nyomozás egy 77 éves, balatonfüredi nő ellen, aki magával vitte vendégségbe a rábízott kutyát, amely ott megharapott egy 9 éves kislányt.

Vádemelés a mezőtúri anya ellen, kislánya három emeletet zuhant

Archívum2020.03.26, 13:40

A nő a barátnőjével ment vásárolni, addig 4 éves kislányát otthon hagyta. A gyerek ki tudta nyitni a konyhában az ablakot, és kizuhant. Túlélte a balesetet.

Halálra éheztették a csecsemőt, akinek csótányokat találtak a pelenkájában

Archívum2020.03.26, 11:43

A 24 éves, amerikai Crystal Morrow és párja, a 19 éves Dustin Harley annyira elhanyagolta héthónapos ikreit, hogy az egyik baba meg is halt. Akár harminc év börtönt is kaphatnak, ha az esküdtek bűnösnek találják őket. 

Több ember életét is veszélyeztette a száguldozó fiatal sofőr

Archívum2020.03.02, 12:50

Elsőfokon 10 hónap fogházra ítélték azt a 19 éves, endrefalvi sofőrt, aki két autóval is ütközött amiatt, mert gyorsan hajtott, és figyelmen kívül hagyta az "Előzni tilos" táblát. Az egyik utasa, egy tizenéves lány súlyosan megsérült.

Gyilkossággal viccelődött a fiatal nő, még aznap bilincs került a kezére

Archívum2020.02.04, 18:27

Sokkoló látvány fogadta a rendőröket egy texasi anya otthonában, holtan találták Down-kóros lányát a szobában. A nőt még aznap letartóztatták, a nyomozás során pedig több, aggasztó részlet is felmerült: a fiatal nő aznap gyilkosságról szóló viccet posztolt Facebook-oldalán, a letartóztatás utáni fotón pedig boldogan mosolygott.

Egy házban laknak a Dinamó utcai tűz okozói és áldozatai

Archívum2020.02.04, 18:23

Közel egy hónapja, hogy Molnár Emese szükséglakásba kényszerült párjával, Zsolttal és 18 hónapos kislányukkal, Vandával. A Dinamó utcai tüzet a szomszédok rosszul bekötött kályhája okozta, ami miatta a fiatal család óbudai háza teljesen leégett. A rendőrök több embert is meggyanúsítottak a tragédia okozásával. Eközben a családot és a gyújtogatókat közös szükséglakásban helyezték el - írja a Bors. 

Szuperhősnek képzelte magát, kiugrott az erkélyről egy kisfiú

Archívum2020.01.22, 13:23

A Pápai Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a 25 éves nő ellen, aki négy és fél éves gyerekét egyedül hagyta az erkélyen, a kisfiú pedig kedvenc szuperhősét próbálta utánozni, ezért kiugrott az erkélyről.

Örökre eltilthatják a vezetéstől a polgári halálos gázolót

Archívum2020.01.21, 17:05

Kivilágítatlanul, láthatósági mellény nélkül, a forgalommal szemben biciklizett az 24 éves fiatal, akit elgázolt egy autó, ennek ellenére, a szakérők szerint elkerülhető lett volna a baleset.

Járó mosógépbe szorult egy 5 éves kisfiú, túlélte

Archívum2020.01.20, 16:17

A gyerek anyja, az amerikai Indiana államban található Elwoodban élő Heather Oliver határozottan állítja, hogy december 19-ének reggelén a konyhába ment, hogy igyon egy pohár tejet, a fia pedig mélyen aludt. Néhány perc múlva furcsa hangokat hallott a fürdőszoba felől. Amikor bement, hogy utánanézzen a zaj forrásának, döbbenten szembesült vele, hogy gyereke az addigra már vízzel megtelt, járó mosógépben van és éppen fuldoklik.

Újszülött ikreit ölhette meg egy fiatal nő Missouriban

Archívum2020.01.14, 20:28

Vádat emeltek egy fiatal anya ellen, mert hanyagsága miatt két újszülött gyereke is megfulladt.

A sofőr és a gyalogos is megszegte a szabályt, gázolás lett a vége

Archívum2020.01.07, 18:33

A Tatabányai Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki tehergépkocsijával nem tartott eléggé jobbra és emiatt elütötte a gyalogost, aki maga is szabálytalanul közlekedett, mivel a járda helyett az úttesten ment át.

Négy métert zuhant egy kétéves kisfiú Hódmezővásárhelyen

Archívum2019.10.29, 13:39

Vádat emeltek az ellen a Csongrád megyei nő ellen, aki figyelmetlenségből életveszélyes sérüléseket okozott kétéves kisfiának.

Bélelzáródás miatt halt meg egy egy éves gyerek

Archívum2019.10.28, 08:46

Napokig nem volt széklete annak az egy éves gyereknek, aki tavaly ősszel meghalt. A ügyészség most vádat emelt a szülők ellen.

Biciklissel ütközött egy debreceni sportoló

Archívum2019.10.21, 18:20

A sportoló görkorcsolyával tartott a belváros felé, amikor a bicikliúton összeütközött egy biciklissel, akinek életveszélyes sérülései lettek.

Megharapott egy nőt egy otthonról megszökött kutya

Archívum2019.10.17, 16:54

Egy kutya elszabadult az otthonából, egy nyugdíjas asszony házának udvaráról Vilonyán és rátámadt egy nőre az utcán, a saját lakása előtt. A Várpalotai Rendőrkapitányságon gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt indult nyomozás a kutya gazdája, egy 77 éves helyi nő ellen.

Drogtúladagolásban halt meg egy kisfiú, miközben nagyanyja vigyázott rá

Archívum2019.08.28, 17:00

Nagyanyja felügyeletére bíztak egy 19 hónapos kisfiút, aminek borzalmas vége lett: mire a szülők visszatértek, a gyerek gyógyszertúladagolásban meghalt. A 44 éves alabamai asszonyt unokája megölésével vádolják és letartóztatták.

Két gyalogost gázolt el egy veszprémi nő

Archívum2019.04.17, 18:49

A veszprémi rendőrök befejezték annak a 40 éves nő ügyének a vizsgálatát, aki november 14-én reggel gondatlanság miatt elgázolt két gyalogost a Bajcsy-Zsilinszky utcán.

14 gyerek fulladt vízbe egy karéliai gyerektáborban

Archívum2019.03.18, 20:47

2016 júniusában súlyos tragédia történt Oroszországban. Egy hirtelen jött szélviharban felborult három csónak, amely táborozó gyerekeket vitt. Az igazgatónőt és a tábor vezetőjét 9 és fél év börtönbüntetésre ítélték.

Kevésen múlt a tragédia Tárkányon - Jött a vonat, a kamion meg előtte állt

Archívum2019.03.08, 10:32

Szabálytalanul hajtott be egy férfi a kamionjával a tárkányi vasúti átjáróba szeptemberben. Még fehéren próbált átmenni, a sorompó azonban hirtelen pirosra váltott. 

Orvosi műhiba, vagy súlyos gondatlanság?

Archívum2018.08.31, 08:33

Klárinak egy hónapja halt meg a nagymamája. 5 éves kora óta nevelte a lányt, akivel se az anyja, se az apja nem törődött. Ezért csupán kettecskén, de annál nagyobb szeretetben éltek.

Nem figyeltek az idős férfira, meghalt

Archívum2017.09.25, 17:14

Az ügyészség gyilkosság miatt vádat emelt az ellen a 43 éves asszonnyal szemben, aki nem gondoskodott az apósa felügyeletéről, aki télen elesett az udvaron, és belehalt a fagyási sérüléseibe.

Szörnyű traumákat élt át ez a két tatai kisgyermek: anyjuk beragasztotta a szájukat

Archívum2017.09.22, 17:47

Elképesztő dolgokat tettek két tatai kisgyermekkel a szülei. Nem csoda, hogy bíróság elé került az ügyük. 

Kiszállt az autóból, életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják

Archívum2017.08.02, 11:49

Súlyosan megsérült egy biciklis, mert egy autó utasa rányitotta a kocsi ajtaját.

Vonatnak rohant a ló, a gazdáját gondatlansággal vádolják

Archívum2017.06.12, 13:39

Gondatlanággal vádolják annak a lónak a gazdáját, amelyik egy vonatnak rohantt Győrben és a szerelvényben több mint tízmilliós kárt okozott.

Megölte idős anyját egy domoszlói férfi

Archívum2016.12.02, 11:39

Vádat emelt különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy ellen elkövetett gyilkosság miatt egy domoszlói férfi ellen a Heves Megyei Főügyészség azért, mert a fiú nem gondozta idős, mozgásképtelen édesanyját, aki belehalt az embertelen körülményekbe.

Előző
  • 1
  • 2
Következő