Godzilla

címke rss

Őslények a nappaliban: dinós filmek minden alkalomra

Life.hu2014.05.22, 21:46

Kevés rejtélyesebb és különlegesebb élőlényt ismerünk, mint a rég kihalt dinoszauruszokat, melyek között ráadásul a félelmetestől a cukiig mindenféle fajta megtalálható volt. Nem csoda hát, hogy a filmek is előszeretettel szerepeltetik őket, főleg mióta a technika is lehetővé tette a lehető legélethűbb megjelenítésüket. Összegyűjtöttük a kedvenc mozijainkat róluk - melyek legalább annyira sokfélék, mint maguk a dinók.

Bryan Singer szexbotránya nem ijesztette el a nézőket

Archívum2014.05.26, 11:03

Forrás: InterCom middle Országos szinten az Adam Sandlert és Drew Barrymore-t újra összehozó Kavarás (Blended, hazai premier: július 3.) című vígjátékot mutatták még be, ami nem robbant nagyot: a 45 milliós büdzséjű komédia csak 14,2 milliót hozott, és ezzel az utóbbi évek egyik leggyengébben startoló Sandler-filmje lett. A múlt hétvégén az év második legerősebb nyitását produkáló Godzilla erősen visszaesett a hasonló célközönségnek szóló X-Men-film bemutatása miatt: ezen a hétvégén 66%-kal kevesebbet keresett, mint a nyitáskor. A film most 31,4 milliót termelt, és összesen eddig 148,8 milliót hozott az USA-ban, világszerte pediig ...

Bizarr lények a városban - nem tudhatod, melyik ront rád a filmvászonról!

Archívum2014.05.30, 11:04

Ugye milyen jó dolog otthonos környezetben élni, ahol a megszokott utcákon biztonságban sétálhatunk, és békével ölel keblére kis (vagy nagy) lakunk? És ugye milyen borzongatóan jó dolog a mozivászon vagy a képernyő előtt ülve elképzelni, hogyan dúlja fel valami rettenetes szörny a csendes városokat? Godzilla legújabb tombolásának apropóján a Life.hu összegyűjtötte, miféle lények fenyegetik lakhelyeinket a filmekben.

Nem jött be Hollywoodnak ez a nyár

Film2014.07.01, 18:33

Nincs bombasiker, a filmek hamar kipörögnek a mozikból, de legalább az óriási buktákat sikerült megúszni eddig.  

Godzilla hotelt épít Japán az Olimpiára

Travelo2017.12.14, 12:12

Godzilla hotelt épít Japán az Olimpiára.

Micsoda nő! A 205 centi magas Aly Stoszt Godzillának is becézik

Life.hu2016.11.24, 09:44

Hihetetlen méretekkel rendelkezik a 27 éves Ali Stosz: a lány már 12 évesen 190 centi magas volt, ám itt nem állt meg a növekedése. 

Magyarul támadnak Godzillára a titánok - videó

Film2018.07.30, 15:13

Immár a magyar szinkronos előzetes is megérkezett a Godzilla II. - A szörnyek királya című filmhez, ami a 2014-es Godzilla folytatása.

7 méteres Godzillát építettek szalmából

Techbázis2018.11.28, 13:11

A szüret megünneplésére készült az óriás szörny, több mint négy hónapnyi munkával.

Nehéz lesz visszazárni Pandora szelencéjét az új Godzillában - videó

Film2019.03.20, 11:35

Új tévészpot érkezett a Godzilla II. – A szörnyek királya című filmhez, amit elsősorban a film szörnyeinek látványa dominál. Michael Dougherty rendezésében a titánoknak nevezett óriásszörnyek törnek az emberiség elpusztítására, királyuk, Godzilla viszont valamiért mégis az emberfaj oldalán száll harcba. A főszereplők Vera Farmiga, Sally Hawkins, Kyle Chandler, Ken Watanabe és Thomas Middleditch, a film pedig május 30-án érkezik meg a magyar mozikba. A filmről korábban itt írtunk. 

Godzilla II: Amikor egy szörny menti meg a világot

Film2019.05.27, 12:04

Hamarosan elszabadulnak fészkeikből a titánoknak nevezett ősi szörnyek, hogy elpusztítsák az emberiséget. A Föld sorsát eldöntő, esélytelennek látszó összecsapásban az emberek csak egy olyan szörnyeteg segítségében reménykedhetnek, akitől korábban rettegtek. Május 30-án érkezik a mozikba a Godzilla II A szörnyek királya című amerikai akció-fantasy, amelyben kriptozoológusok és más tudósok csoportja csatasorba állítja a filmtörténet kedvenc gigászát, Godzillát. Ha kíváncsi arra, sikerül-e a japán óriásszörnynek megmentenie a világot, játsszon és nyerjen belépőt a premier előtti vetítésre!